Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-11 / 289. szám
1979. december 11. A NÉPÚJSÁG Moziban Őszi szonáta Vagy másfél évtizede, hogy Ingmar Bergmant nálunk is „mindenki” számontartja. Ismerjük sikereit, szándékait, forgatási terveit. Vitáját hazája adóhatóságaival. Tudjuk, miként vélekedik róla, mint élettársról és mint rendezőről a nagyszerű Liv Ui- rnann. A sajtó a forgatás megkezdésekor már közli új filmjei tartalmát. Mindezek alapján akár az is vitába elegyedhet róla jobb társaságban, aki filmjeit meg sem nézi, bár a filmforgalmazás sem késik mostanában éveket (vagy marad adós) a legtöbbjük bemutatásával. • Bergman életműve tehát kétségtelenül része napjaink kultúrájának. Ez. persze, veszélyekkel is jár. Például, hogy nemcsak az előbbihez hasonló fellengzős mondatokat írnak róla, hanem kötelezően felsőfokú dicséreteket is. Mindig akad kritikus, aki szerint az éppen legújabb mű a csúcs. Olvashatók ezenkívül közhellyé koptatott értelmezések, amelyek már nem segítenek közelebb a művekhez, ellenkezőleg: inkább helyben marasztalnak. Az Őszi szonáta sem tűri, hogy egyszerű képletbe foglaljuk. Hogy kijelentsük: ismét az emberi kapcsolatok kiürüléséről, a kielégítetlen és kieilégíthetetlen szeratet- éhségről van szó, ezúttal anya és lánya viszonylatában. Az igazság nem egyszerű és a hazugság sem az, — hiába hangzik el ez állításként a filmben. Pontosabban: az ember belső világa bonyolult, és a külső világhoz, az eseményekhez is sok, gyakran kusza szálakkal kötődik. Nem bizonyos tehát, hogy a rideg norvég papiakban szerélémtelenü! élő leány csalódása jogos, amikor kiderül: régen látott anyja nem roppant össze élettársa halála miatt. Nem biztos, hogy igaza van, amikor szá- monkéri gyermekkori sebeit. Nem biztos, hogy a szeretet gesztusai annyira üresek, amilyeneknek ő véli. A film- szerkesztés módja és a két nő (Liv Ulmann, meg a névrokona rendezésében először szereplő Ingrid Bergman) sokszínű játéka egyaránt annak a nézőnek kedvez, aki a sémák helyett saját kimondatlan, vagy kimondhatatlannak vélt gondolatait keresi és találja meg, — néha akár túlságosan nyersen és őszintén kifejezve. Szóltunk a művészi hírnév veszélyeiről. Akkor válik értékké, ha aktív együttműködésre, a rejtettebb értelem kutatására ösztönzi a befogadókat, akik egyébként- — emberek lévén — hajlamosak a tunyaságra és a langyos sablonokban dagonyá- zásra. CSONTOS KAROLY A jövő héten kerül bemutatásra az Allegro Barbara című kiemelkedő filmalkotás Kossuth-könyvek Korunk kapitalizmusa és a munkásosztály Egészen széles körben ismert ma már a konvergenciaelmélet lényege. E szerint a kapitalizmus, a jóléti társadalom, a maga belső törvényei szerint fejlődik át, forradalom nélkül, szocializmussá. Pontosabban szólva a szocializmus is közelít a mai kapitalizmus irányába, a tudományos és technikai forradalom kibontakozása révén. A polgári szociológia ezt az > elméletet, a legfejlettebb kapitalista országokban, azzal az osztályelmélettel is alátámasztja, hogy lassan eltűnik a régi munkásosztály, és ezzel párhuzamosan a burzsoázia is fogy, mindkettő az úgynevezett középosztály egyre szélesedő rétegét gyarapítja. Ezekkel, és még sok más nézettel vitatkozik a Kossuth Kiadó könyve, a Korunk kapitalizmusa és a munkásosztály. A szovjet szerzői kollektíva munkája átfogó kísérlet arra, hogy bemutassa: a fejlett tőkés országokban a tudományos technikai forradalom milyen hatással van a munkásosztály struktúrájára, történelmi szerepére, fejlődésére. Nemcsak nézeteket állít szembe nézetek-i kel hanem az objektív folyamatok elemzése is súlyt kap az érvelésben. A könyv jól vitatkozó marxista állás- foglalás korunk egyre élesedő ideológiai harcának egyik legfontosabb kérdésében. Rádió Ókori kalandozások Az emberiség jelentős réskének még a jelenéről sincs sok sejtelme, nemhogy a múltjáról lenne. Mindez bizonnyal vonatkozik az említett emberiség egy maroknyi csoportjára is, mely mindenféle véletlenek jóvoltából hazánk határai-között él. Valószínűleg ez a felismerés vezethette a rádió „Ókori kalandozások” című kitűnő műsorának szerkesztőit és összeállítóit. Legutóbb az elmúlt szombaton a Kossuth hullámhosszán hallhát- tuk a második részt háromnegyed óra hosszat. Aki arra is hajlamos, hogy a rádióműsorban az egyes adásoknak ne csak kezdetét nézze, az ilyen időtartam olvastán megijedhetett. Mit lehet mondani a mai embernek háromnegyed óra hosszat a rómaiakról? Hála dr. Tímár László, Bojár Iván és Thuróczy Katalin válogatásának, a féltucat színművész közreműködőnek és még ki tudja hány más beosztásúnak: — nagyon sokat. A katonáskodás, a jogrend és az építkezés — a rómaiak fő működési területe — közül a középső máig hat és eleven. Az adás azonban nemcsak ennek szentelt figyelmet, hanem a római élet mindennapjainak épp úgy, mint filozófus császároknak, vagy annak a furcsa folyamatnak, melynek végeredményeként egy jelentéktelen közel-keleti szekta át tudta venni a hatalmat a Birodalom felett. Természetesen a kereszténységről van szó, mely olyannyira megtartotta a régi kereteket, hogy a Római Szent Birodaloménál még az újkor hajnalán is számolni kellett. Mindez felvet egy gondolatot. Nem lenne-e érdemes a rádiónak az ókori kalandozásokkal fokozatosan közelebb és közelebb portyázni, egészen napjainkig? A történelem (szerencsére!) végre ismét érettségi tárgy lett. Honfitársaink nagy átlagának történelmi ismereteiben azonban kétségbeejtő szakadékok tátongnak. Erről már annyi vészjelzés érkezett a sajtó hasábjain, hogy különösebben részletezni se érdemes azokat. A Magyar Rádió azonban elképzelhetetlenül széles körökre hatást gyakorló szervezet. Már akkor is örülhetünk, ha az ilyen és hasonló műsoroknál a hallgatók 10 százaléka nem kattahtjá le készülékét. Ez ugyanis százezreket jelenthet. / O. I. A Jelenkor decemberi szama A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Bárdosi Németh János, Csordás Gábor, Galambosi László, Kálnoky László, Károlyi Amy, Pás- kándi Géza, Vas István és Weöres Sándor költeményeit olvashatjuk. A prózai írások sorában Bertha Bulcsu elbeszélését, Mészöly Miklós készülő új művének részletét és Szako- nyi Károly hangjátékszöve- gét közli a folyóirat. A tanulmányok között figyelmet érdemel Alföldy Jenőnek Kálnoky László versét elemző írása, valamint egy rádióbeszélgetés szöveg Vas István Mindig előre című költeményéről. Az „Iro- dalomtudósítóink fóruma”- sorozatban Fenyő Istvánnal beszélget Kabdebó Lóránt. A művészeti rovatban találjuk Vitányi Iván: Gyarmathy Tihamér életműve című írását, amely megnyitóként hanzott el a pécsi származású festőművésznek a Műcsarnokban rendezett kiállításán. A Képzőművészeti krónikában Láncz Sándor beszámol a Párizsban rendezett nagyszabású Moszkva— Párizs kiállításról. A szám képanyaga a két kiállításhoz kapcsolódik. Kiss Roóz Ilona Munkácsy-díjas keramikus műtermében Kiss Roóz Ilona Munkácsy-díjas keramikusművész kiállítása november 29-én nyílik meg a Csók István Galériában. (MTI-fotó, Fényes Tamás felvétele — KS) Tv-jegyzet Színtelen képeslap A kooprodukcióban készülő filmeknek, műsoroknak szerintem a fő előnye, hogy összesítve az erőket — legyen az anyagi, technikai, vagy személyi — sokkal magasabb színvonalú, tökéletesebb alkotás készül, mintha azt egy társaság, esetleg egy ország készítette volna. A közös munka során, az együttes cél érdekében barátságok alakulhatnak ki, a részt vevő nemzetek képviselői közt az egészséges rivalizálásnak is helye van, hiszen mindez a. végső produkció értékét, tartalmi és művészi színvonalát emeli. Egyre gyakoribbak a televízióban a közös estek, amikor két — általában szocialista — ország televíziós társasága közös estet, közös műsort készít. Csak dicsérni lehet ezt a kezdeményezést, mert ezáltal megismerhet- ' jük a baráti népek filmművészeit, televíziós személyiségeit és — általában — képet kapunk az országról, bepillanthatunk hétköznapjaiba, megismerhetjük történelmét, művészetét. A fentiek azonban nem mondhatók el a „Halló Budapest, itt Szófia!” című műsorról, amit. a bolgár és a magyar televízió készített közösen és szombat este került képernyőre. A két szerkesztő Najden Andreev és Táncos Gábor céljait nehéz kifürkészni, mert ha voltak is ilyenek, az csak a két ország táncdalénekesei közül néhánynak felvillantása volt. Bemutatásról szó sincs, mint ahogy Szófiából is csak egy repülőteret láttunk — ahol Antal Imre bekonferálta a műsort — no meg egy kétségkívül szép szökőkutat, ami a film nagy részéiben háttérül szoilgált. A magyar könnyűzenét a szófiai szökőkút mellett Szűcs Judit és a Lokomotív G>T képviselte, a tőlük megszokott magas színvonalon. Kár, hogy az operatőr „bravúros” húzásai nélkül alig láttunk az egészből valamit. Mert nem hiszem, hogy attól lesz modem látásmódja, újszerű kifejezési formája az operatőri munkának, hogy egyfolytában rángatja a gumioptika vezérlőkarját, hogy külön ugráltatják a hátteret és a főszereplőt, hogy az egész képernyőt kitölti a szemrongáló rángatódzás. összesítve: végignéztem a magyar—bolgár műsort. Egy órán keresztül rontottam a szememet, az idegeimet Más eredménye nem volt! TAMÁSI JANOS Könyv Védett férfiak Robert Merlének, aki meg tudta írni a „Mesterségem a halál”-t — egy náci tömeggyilkos pszichopatológiájának talán mindmáig legtökéletesebb regényét — igazán nem lehetett nagy szüksége arra, hogy meggyőzzék: — az embertől minden kitelik. Csak egy kicsit kell újságolvasónak lenni, kellő alapossággal figyelni a rádió híreit és bárki tökéletesen reális alapot találhat a legfantasztikusabb regényének megírásához. Végtére is miért ne meríthetne ihletet az író a delfinekkel folytatott kísérletekből? Miért ne vázolhatná fel egy .esetleges atomháború utáni élet szinte ősközösségi társadalomba vlsszhajló körvonalait? Miért ne tehetné meg mindezt, ha van hozzá tehetsége, márpedig Merle ennek híjával nem vádolható. Emellett olykor hajlamos az olvasó becsapására. Az „Állati elmék”-ben egyáltalán nem az a fontos, hogy a.- delfinek beszélni tudnak. Sokkal inkább az ember sokszor bizonyított, tehát ebben az esetben is elhihető embertelensége, melynek ellenpéldájaként ott áll a delfinek „állattalansága”, úgyis mondhatnánk, hogy humanizmusa. A „Védett férfiak” esetében sincs kezdetben másról szó, mint egy önmagában hihető (mert miért ne lenne hihető?) alapötlet ad abszurdum történő tovább fej lesztéséről. Rejtélyes betegség pusztít a Földön, de elsősorban az USA területén, mely a nemzőképes korban lévő férfiak gyors halálát okozza. Dr. Ralp Martinéin, aki sűrűn és szívesen használta ebbéli képességeit, elsőként döbben rá a járványra, később pedig fel is fedezi a gyógyító szérumot. Közben azonban történik egy és más. Ö maga egy internálótáborral felérő luxus-kutatóintézetbe kerül, az Államokban pedig fokoza. tosan átveszik aj uralmát a nők. A férfiak vezető szerepe véget ér, hovatovább csak fajfenntartási célt szolgálnak és semmi másért, hanem pusztán e célból élveznek védelmet. A természet rendje azonban nem áll meg, előfordul, hogy a teremtés korábbi koronái most nemi erőszaknak vannak kitéve.- Ezzel a gondolattal a legszélsőbb szélsőségekig el lehetne játszani, de Merle biztos érzékkel áll meg a szükséges ponton. Amikor közvetett úton bár, de ízekre szedte embernek ember által történő kizsákmányolását, a fajgyűlöletet, az álcázott és kevésbé álcázott diktátorokat és a mindemögött ott rejtőző fasizmust. Aki korábbi könyveit olvasta, itt is bizonyságot szerezhet arról, hogy az író — mondjuk így — mérsékelt rokonszenv- vel viseltetik az Egyesült Államok iránt és gyűlöli a fasizmust. Ehhez persze hozzá kell jutni a műhöz, ami egyre nehezebb, mert elkapkodták. ORDAS IVÁN
