Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
IO Képújság 1979. december 9. Stella Adorján: Kínos helyzet Ez a karcolat úgy kezdődik, mintha a kánikuláról 6zólna. Ne tessék megijedni. Bár a perzselő forrósággal kezdődik, kevés köze van az időjáráshoz. Ott üldögéltünk a teraszon, langyos málnaszörppel locsolhattuk égő torkunkat, amikor a társaság egyik tagja a szomszédjához fordult: — Holnap felhívlak. Menynyi is a telefonszámod? A kérdezett végigtörülte gyöngyöző homlokát, és dadogni kezdett: — Háromnyolcvan.... izé... Gyerekek, ebben a hőségben elfelejtettem a saját telefonszámomat. Nem történt semmi. Megnézték a telefonkönyvet. Viszont megkezdődött az a sorozat, amit „az semmi” gyűjtőnéven tart nyilván az anekdota-irodalom. Mindenki le akarta trom- folni a másikat a saját történetével. Jómagam is letettem a garast: — Az semmi, hogy valaki elfelejti a telefonszámát. De az már valami, ha elfelejti, hogy hol lakik: És már mesélem is. Réges-régen történt, az első világháború előtt. Egy kedves, tehetséges fiatal író, a nem is nagyon régen elköltözött Relle Pál, első párizsi útjára készült. Húszéves volt. Késő este érkezett Relle a fény városába. Vézna testét összepotyolta a kétnapos; fapados utazás, de nem törődött a fáradtsággal, ki sem pakolt a parányi padlásszobában, mohón vágott neki a város rengetegének. Átsétált a hídon, és csakhamar Párizs középpontjában ámuldozott. Egyszerre akart megnézni mindent. Napóleon sírját, a Mona Lisát, a Milói Vénuszt, a Luxembourg klaszikus vásznait, mivel azonban éjjel a múzeumok zárva voltak, de a mulatóhelyeket nyitva találta, amennyire kis pénzecskéje engedte, az éjszakai Párizs bűnös életének tanulmányozásába merült. Hajnal négy órakor kitört rajta a halálos fáradtság. Hazamenni, aludni! Elindult a diáknegyed felé. Hol is lakik? Rémület fogta el. Az élmények súlyától elkínzott agya nem akart engedelmeskedni. Hiába gyötörte magát, nem jutott eszébe a szálloda neve vagy címe. Eldadogta a rendőrnek a keservét, körülírta a szállodát. A havelockos rendőr a vállát vonogatta: — Uram, a kártiéban legalább száz hotel van! Ott áll* a fiatal pesti író a Rivoli árkádjai alatt, és nem tudja, hova menjen. Mitévő legyen? Megerőltette az agyát, és csakhamar eszébe jutott az egyetlen mentő megoldás. A főpostára rohant és a következő sürgönyt adta fel Pásztor Árpádnak : „Hol lakom? Sürgős drótválaszt kérek főposta restante, Párizs, Relle Pali”. Leült a postán egy pádra, és bóbiskolva várta a választ. \ Történetesen Pásztorék leutaztak a Balatonra, és az író öreg szakácsnője kapta meg a sürgönyt. Nyomban plajbászt ragadott, és a délelőtti órákban már Relle kezei között volt a drótvá- las2: „A Pozsonyi út 16-ba tetszik lafeni. Mari néni”. Szép magyar nyelv BEKE Megelőzően, követően, megfelelően, köszönhetően és társaik A munka előtt, ünnep után, utasítás szerint, szüléink iránt, rombolás ellen kifejezésekben megszokott és természetes az előtt, után, szerint, iránt, ellen szavak, az ún. névutók használata. Névutónak nevezzük őket, mert ahogy példáinkból is kitűnik, rendszerint valamely név: munka, ünnep, utasítás, szüléink, rombolás — után következnek. De mintha ráuntunk volna ezekre a bevált szavakra, mert meglepő termékenységgel gondoskodunk helyettesítésükről. így lett az eredetileg raggal, tehát toldalékkal ellátott főnevekből: alapján, árán, céljából, címén, érdekében, esetén, esetében, kapcsolatban, kifolyólag, szempontjából, tekintetében, terén, területén, vonalán, síkján — divatos névutó. A beszéd és az írott nyelv mondatai megteltek ezekkel az új szavakkal. Az ilyeneken általában nem akadunk fönn: „A mezőgazdaság területén nagy változás ment végbe” — pedig nyelvtani iskolázottság és gondolkodás nélkül is csaknem mindenki megtalálja a helyes, illetve helyesebb megoldást: A mezőgázdaságban nagy változás ment végbe.” Az. ilyenféle mondatokba: ,.Határozottabban kell érvényre juttatni elképzeléseinket a nők vonalán” — már némi pajzánság is vegyül, annak ellenére, hogy a vonalán itt nem a vonal jelentését hordozza, hanem formaszóvá vált. Az új és mindig újabb névutók keletkezésének folyamata természetesen nem állt meg, sőt napjainkban mintha ismét tetőződne az ár. A hullámok főként a következő szavakat ringatják: megelőzően, követően, megfelelően, köszönhetően, túlmenően. A hivatali nyelv, a politikai tudósítások nyelve a sajtóban és a rádióban szinte elképzelhetetlen nélkülük, íme néhány példa: „Az új üzem átadása az elképzeléseknek megfelelően zajlott le. Az átadást megelőzően az igazgató rövid tájékoztatót tartott. A tájékoztatót követően jutalmakat adtak át. Az építők a párt politikájának megfelelően álltak helyt, s ennek az áldozatkész helytállásnak köszönhetően került sor az üzem határidő előtti átadására. Ezt követően kötetlen baráti beszélgetésre került sor. Majd az ünnepséget követően a vendégek a vráossal ismerkedtek.” Ezek a névutószerű szavak alakjukról is könnyen felismerhetők. Eredetileg ige volt valamennyi: megelőz, követ, megfelel, köszönhet, túlmegy. Ezekhez járul az ó, ö, a melléknévi igenév képzője. így lesz belőlük a teljesen szabályos megelőző, követő, megfelelő, köszönhető, túlmenő melléknévi igenév. A névutói • szerephez azonban szükséges, hogy megtoldjuk az -n módhatározó raggal. Voltaképpen a -n határozóragos alakok is szabályos nyelvi fejlemények. Hát akkor miért berzenkedünk ellenük? — kérdezheti joggal bárki. Nem is ellenük berzenkedünk, hanem túlságosan gyakori használatuk ellen. Mindegyiknek az alkalmazása indokolt és természetes lehet néha, egyszer-kétszer, de semmiképp se helyeselhető, hogy a hivatali nyelv szinte kötelezővé teszi használatukat még ott és akkor is, ahol és amikor régi jó névutók, sőt rágós kifejezések állnak rendelkezésünkre. Ez az egyébként bölcs tartalmú mondat: „Az étkezést megelőzően kezet kell mosni” — semmit sem veszítene értékéből és hatásából, ha a régebbi magyar nyelvre fordítanánk, így: Étkezés előtt kezet kell mosni. — Nem ártana tehát tudnia mindenkinek, hogy az ezt megelőzően így is kifejezhető: előtte, ezelőtt, korábban, előzőleg. Csak néhányat soroltunk fel a választékból. „A fogmosást követően meghallgatta az együgyü mesét” — olvassuk a választékosán fogalmazott mondatot. Semmivel sem értéktelenebb a következő formában : Fogmosás után... Az ezt követően helyett sikerrel használható az ezután, azután, majd, nemsokára, hamarosan, nyomban, egy idő múlva szó és kifejezés. Ha ezután e tájékoztatón nem túlmenően, csupán az elmondottakból következően az i érvényes nyelvhelyességi szabályoknak megfelelően fogalmazunk, akkor a nyelvművelők munkájának köszönhetően legalább szűkebb munkakörünkre kiterjedően remélhetjük a nyelvi divat túlkapásainak megtorpaná- sát RÓNAI BÉLA Múlt és jelen Közművelődés Tolna megyében 1973-ban Tolna, Somogy, Zala és Baranya megyék állami, társadalmi vezetői, a tudományágak képviselői Zala- károsán úgy határoztak, hogy a négy megye kétévenkénti konferencia keretében ad számot a tudományos kutatások eredményeiről. 1975- ben Székszárdon (ipar), 1977- ben Siófokon (mezőgazdaság), s most Siklóson volt a tanácskozás, amelyen művelő- dástörténeti kérdésekkel foglalkoztak. Tolna megye eddigi legnépesebb előadói gárdával képviseltette magát. • Vadas Ferenc, a megyei tanács. művelődésügyi osztályának vezetője a megye- székhely közművelődési viszonyairól és közgyűjteményeinek negyedszázados fejlődéséről tartott előadást. A szabadművelődés időszakáról szólva kiemelte az 1946. május 18-i Babits-estet, amely a felszabadulás utáni első ilyen rendezvény volt a megyében, s amelyen megjelent a költő özvegye, Illyés Gyula, Ascher Oszkár és Páczay Pál is. Áttekintést adott a színházi és a zenei élet kibontakozásáról, a széles körű ismeretterjesztésről. Ezt követően a közgyűjteményekről szólva részletesen elemezte a múzeum változó helyzetét, megállapítva: „1961-ben az intézmény a minisztérium hatásköréből tanácsi kezelésbe került át. A decentralizáció következménye a helyi szervek fokozottabb törődését, hathatósabb anyagi támogatását jelentette. Javultak a személyi feltételek, szaporodtak az időszaki kiállítások, hatékonyabbá vált az. intézmény népművelési munkája.” A levéltárról szólva kiemelte, hogy a háborús pusztítás másfél évszázados rendezői munkát tett tönkre, majd a családi levéltárak begyűjtésének körültekintő munkáját méltatta. Az elmúlt évtized eredményei kö-. zül a tudományos tevékenységet emelte ki. A könyvtár munkáját méltatva, áttekintést adott annak történetéről, megállapítva, hogy Székszárdon épült az országban az élső, könyvtárnak tervezett épület. Azóta már kinőtte az egykor impozáns épületet. összegezésként megállapította Vadas Ferenc: „A város lakossága negyed század alatt tízezerrel nőtt, gyárak települtek, lakások százai épültek. A kultúra gazdagodása ennél is gyorsabb, ritmusa gyorsuló.” Sipter Gézáné levéltáros a helytörténetírás történetével foglalkozott. Részletezte a korábbi századokból ránk maradt történeti tanulmányokat, majd megállapította: „A századfordulótól a fel- szabadulásig a kutatók egész sora dolgozott megyénkben, gyakran egymástól függetlenül. Erre az időszakra esik a sárközi ősi népművészeti értékek újjáélesztése, e táj felfedezése. Számos helytörténeti tanulmány jelent meg a Tolnamegyei Újságban, de a megye határain kívül is, így az Etnographiában, a Néprajzi Értesítőben, E kor megyei helytörténészei között kell megemlítenünk Holub József, Kovách Aladár, Csa- logovits József és Bodnár István nevét. Sajnálatos, hogy Kämmerer Ernő történész Tolna megyére vonatkozó kutatása kéziratban maradt.” A felszabadulás után Tolna megyében kevés helytörténeti kutatás folyt. „Szervezett helytörténet- írásról csak a 60-as évek közepétől szólhatunk — állapította meg az előadó. Megélénkült a megyetörténeti kutatómunka a Magyar Tanácsköztársaság 45. és a, felszabadulás 20. évfordulójának méltó megünneplésére, és ez a munka az elmúlt évek alatt egyre több történészt, tanárt, szakembert nyert meg a helytörténetírásnak.” Az előadó részletesen elemezte a múzeumi évkönyv, valamint a levéltár gondozásában megjelenő Tanulmányok Tolna megye történetéből című sorozatot, szólt . a munkásmozgalmi biográfiáról, a forradalmak korának dokumentum-kötetéről. Szilágyi Miklós múzeum- igazgtó ,.A néprajzi kutatások első korszaka a Tolna megyei múzeumban — 1890— 1918.” címmel tartott előadást. Elemezte azokat az erőfeszítéseket, amelyek a megyei néprajzi gyűjtemény kialakítását kívánták. Idézte az 1898. évi március 8-i felhívást, mely indokolta a múzeum néprajzi egysége kialakításának szükségességét. A tudatos gyűjtés eredményeként gyorsan gyarapodott a múzeumban elhelyezendő tárgyak száma: 1898- ban 1296, 1900-ban 1858, 1901-ben pedig már 2168 tárgyat tartottak számon néprajziként. A század elején, amikor a múzeum megnyílt, két teremben mutatták be Sárköz művészetét. Látható volt a sárközi parasztszoba, továbbá a szekszárdi, a faddi, a nagy- kónyi, a sióagárdi, a kölesdi, a koppányszántói, a tamási, a majosi, a döbröközi, a mö- zsi és a teveli viselet. Az előadó dicsérőleg szólt a Néprajzi Múzeum Tolna megyei vonatkozású anyaggyarapodásáról, s arról, hogy a múzeum munkatársai jelentékeny segítséget kaptaka budapesti kollégáiktól. A siklósi konferencián három előadó foglalkozott a Tolna megyei oktatáspolitikai és oktatástörténeti kérdésekkel. Kovács Sándor muzeológus „Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII— XIX. század fordulóján” című előadásában bemutatta az iskolák akkori állapotát, a tanító társadalmi szerepét, a korabeli műveltségi színvonalat, továbbá az oktatás szerepét és hatását a paraszti életre. Munkájában mindenekelőtt az 1789. és az 1846. évi összeírásokat használta fel és vont le belőlük következtetéseket. Megállapította, hogy a vizsgált időszakban a tanítók száma 105-ről 243-ra emelkedett a megyében, s az iskolák száma is közel 50 százalékkal nőtt. A tárgyalt időszakban néptelenek voltak az iskolák, s ebben jelentős szerepet játszott az iskolaépületek rozoga volta. 1789-ben az iskolák fele alkalmatlan volt oktatás céljaira. A felszereltség ' is sokszor adott kifogásra alkalmat. A tanítómesterek jövedelme alacsony volt és községenként is eltérést mutatott. Szenczi László levéltáros a Magyar Tanácsköztársaság oktatáspolitikájának Tolna megyei megvalósulásáról tartott előadást. Szólt az oktatáshálózat kiépítéséről, az iskolák állomosításáról, a nyolcosztályos egységes iskolarendszer kiépítésének elkezdéséről. összegezésként a szerző megállapította, hogy „a pedagógusok pozitív magatartásával kapcsolatos levéltári dokumentumok, az ellenforradalmi bíróságok által vád alá helyezett és elítélt pedagógusok nagy száma (kb. 100 fő), de a magatartásukat vizsgáló bizottsági jelentések és az alispán időszaki jelentéseiben fellelhető kényszerű beismerő nyilatkozatok mind azt bizonyítják, hogy a Tolna megyei pedagógusok tömegei támogatták a tanácshatalmat.” K. Balog János levéltárigazgató az iskolák államosításával foglalkozott. Indokolta azokat az oktatáspolitikai reformtörekvéseket, amelyeket a kormány a felszabadulás után megvalósított. Bizonyította, hogy a katolikus egyház kezdettől fogva szembehelyezkedett ezekkel a reformtörekvésekkel. Foglalkozott az állami és felekezeti alkalmazásban lévő pedagógusok helyzetével, megállapítva, hogy lényegesen rosz- szabb körülmények között dolgoztak az egyházakhoz tartozó tanítók. Korabeli dokumentumokat idézett — több püspöki körlevelet is —, rámutatva, hogy az egyház meg akarta akadályozni az egységes szemléletű tankönyvek bevezetését. Az előadó részletesen szólt az iskolák felekezeti jelleg szerinti megoszlásáról, megállapítva,, hogy a megyében az iskolák 73 százaléka volt a különböző egyházak kezelésében. Korabeli forrásokat idézve ismertette az államosítással összefüggő politikai feszültség okait, és az ezzel összefüggő jelentősebb politikai eseményeket. Szólt az iskolák államosítását követelő tömegmozgalmak kibontakozásáról. Tolna megyében 171 felekezeti iskolát államosítottak 1948. június 18-án. Ezt követően bontakozott ki a „Dolgozók az iskoláért” mozgalom, amelynek keretében oktatásra alkalmassá tették az iskolákat — üvegeztek, tetőt építettek,, padokat és ajtókat javítottak. 1948 szeptemberében zavartalanul indulhatott az oktatási év. * A konferencián elhangzott több mint 70 előadás könyvalakban is megjelenik 1980- ban. « < Pató Róza szobra
