Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-21 / 272. szám
1979. november 21. / tolna’'\ NÉPÚJSÁG 5 Bőrbetegségek Reflektorok fényzuhatagá- ban jut partra a kavics, élesen látszik minden, a felhordok sora, a jégesőként ömlő, örökké folyó, súlyos anyag. A látvány előfeltétele, hogy sikerüljön ide kerülni este, a kavicshegyek és a Duna közötti keskeny, süppedés, tócsás, sötét sávon végigbotorkálva. Gosztola János kotrómester naponta megteszi az utat, természetesen gumicsizmában, ismerve minden léphető darabot az „úton”. A zseblámpát átadja nekem, s előre megy. A meghökkentően erős, gyönyörű fények a kirakóuszálynál, az elevátornál és a szállítószalagok mellett azt a kérdést adják a látogató szájára: honnan van ez az energia? Fölmegyünk a pallón a hajóra, kis kabinajtón kopogtatunk. Klemm János, az éjszakai műszak vezetője tájékoztat. — Magunk termeljük a villamos energiát, mégpedig takarékosan. Ez egyik felajánlásunk. Mindhárom műszak, tehát három brigád, éves felajánlásai között szerepel, hogy megtakarítjuk az üzemanyag 0,5 százalékát és magával a villamos energiával is jól gazdálkodunk. Ha valamelyik gép leáll, megszűnik egy időre a kirakodás, mert csak a teljes lánccal lehet dolgozni. A hiba elhárításának idejére kikapcsoljuk a világítást mindenütt, ahol nélkülözhető. Az üzemanyag-takarékosság még többet jelent, hiszen a generátornál, az elevátor áram- fejlesztőjénél elfogy naponta ötJhatszáz liter gázolaj, 24 órás műszakban. Kint a Dunán, a kotrónál is nagy a felhasználás és a vontató- hajóban két Csepel motor van, ami eszi a gázolajat. Szóval érdemes keresni minden lehetőségeit a gondos fel- használásra. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az utóbbi hónapokban alkalmi böngészők „rajai” lepték el a határt. Gyalog, kerékpáron, motorkerékpáron, sokan autón érkeztek. Voltak közöttük, nem kevesen, akik beálltak a kukoricavagy szőlőtáblába, olyan mélyre, ahonnét nem látszott ki járművük, s „gyűjtögettek”, mert „böngészni szabad” — így mondják. De mit mond a csősz, a mezőőr? — Igen, igen, de lopni nem! Sajnos, sokan a be nem takarított területeken szeretnek „böngészni”! Meg-meg- próbálják, míg pórul nem járnak. Csesznek Ferenc mondja ezt, aki Dunaföldváron mezőőr, azaz, szőlőcsősz. A Du- naföldvári Kertészeti Közös Vállalat közel 200 hektárnyi szőlőterületét őrzi. — Bizony volt mit megvédeni! Jó volt a termés — Lemegyünk a gépházba, megmutatja Klemm János és Gosztola János az áramtermelő berendezést, mellette a tartalék generátort. Visszabújva a „fedélzetre”, ahol értjük egymás szavát, hiszen az elevátor hangjai, a kavicsméréssel együttjáró zajok csak duruzsolásnak tűnnek a hajófenékben levő gépekéhez, folytatjuk az eszmecserét arról, milyen lehetőségéi vannak egy ilyen kis üzemnek a többletek nyújtására, a gazdaságos és önzetlen munka megvalósítására. A közös, nagy felajánlásuk másik részié, hogy pluszként 6400 köbméter kavicsot termelnek ki az idén, vagyis túlteljesítik az éves tervet két százalékkal. Ez nem kevés sem értékben, sem erőfeszítésben: egy heti többlet- munkának felel meg. Természetesen nem úgy akarják elérni, hogy meghoszsabbít- ják az évet egy héttel (rendszerint december 20-ig dolgoznak egyébként is, ha engedi a Duna, a tél), hanem a munkaidő kihasználásával. Nem mindegy, milyen gyorsan hárítanak el egy-egy hibát, ami bizony előadódik. Elég egy fogaskerék meg- kopása, és áll az egész „üzem”. Legtöbbjük univerzális szakember, beosztásától függetlenül részt vesz a szerelésben, sőt a mázsás, vagy még nehezebb darabok emelésében is, ha a szükség megkívánja. Nemcsak a matróz emel rendkívüli esetekben, így boldogulnak igazán, hogy jó a közösség és a munkamorál. Gépészek, villany- szerelők, hegesztők, bár nem ez áll mindenkinek a neve után. A jelenleg éjszakás műszak kotrómestere Gosztola János, aki egyedül paksi ebben a brigádban, az Egyetértésben, büszkén emlegeti a dolgozók nagy készségét, tudását. Legtöbben tolnai lakosok. Nyáron szocialista szerződést költöttek a mondja —, szép is, ízletes is, ezért nemcsak a derazsak lepték: a lopok is dézsmálni próbálták. Augusztus-szeptemberben nem volt jelentősebb baj, de október-novemberben egyre jobban jöttek hívatlan vendégek, legtöbben autóval, még Pestről is... az istenért nem akarták megérteni; míg be nem fejeződik a szüret; lop, aki engedély nélkül szőlőt szed! Addig böngészni tilos! Egyik vidéki nyugdíjas, volt vezetőállású, újságcikket nyomott az orrom alá: olvassam, alá van húzva: böngészni szabad! — Sok hasonló „látogatót” tetten érek. Szerencsére jól belátom a szőlőtáblák területét; ezekről a használaton kívüli „műemlék” permetlé- tornyokról. Segítársam — a kutyám — a legkisebb neszre is jelez, távcsövem pedig, karnyújtásnyira hozza ide hozzám a lopót, járművét, tolnai II. számú általános iskolával. Elvégeznek minden szakipari javítómunkát, rendbe hozzák a megrongálódott iskolabútorokat, sporteszközöket, játékokat. . Most a kotróüzem dombo- ri telepének szépítése van soron, jövő kedden összegyűjtik a vashulladékot a kirakóíhelyen, aztán halászlét főznek az Egyetértés brigád tagjai, azzal várják találkozóra, beszélgetésre a vállalat (Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat) csatári kerámiaüzemének egy brigádját. Ha összebarátkoznak, szeretnék rendszeressé' tenni a kapcsolatot. Este hatkor van a váltás, ezért ötre mentem az elevátorhoz, legyen idő a nappalos brigáddal való beszélgetésre is. A Duna brigád 500 köbméter kavics kitermelését végezte el ingyen a tolnai gyerekintézmények javára. Másik pluszmunkájuk pedig, állandó jelleggel, a ten- geliici szociális otthon patro- nálása, segítése szakipari javításban. Megemlítik, hogy a harmadik brigád, a Március 15. — amelyik most pihen, ugyancsak külön műszakot tartdtt, a paksi gyermekintézmények javára, illetve építéséhez, a vállalattal egyetértésben nyújtva a rendkívül értékes segítséget, az ingyen kavicsot. A beton egyik alkotórésze, a Dunából kikotort kavics aranyat ér olyan helyen, ahol egyik építkezés a másikat éri és a gyerekek száma örvendetesen emelkedik. Kemény, tizenkétórás műszakok telnek mindennap a Paksi Konzervgyárral át- ellenben, a Duna mellett magasodó kavicsihegyeknél, a víz szélén és messze bent a kotróhajón, nappal és éjjel, délelőtti ködben és fagyos sötétben, amikor a reflektorok fénye élesebb, mint bármikor, például a májusi éjszakákon. így könnyen leolvasom, s beírom a füzetembe autója rendszámát. — Fogott-e már meg olyan lopót, aki nagyobb mennyiségű szőlőt szedett? — kérdem. — Fogtam — feleli. — Már kiismertem a betyárok léMegnö a trágya értéke Házi technológia Nakon Uj sertéstelep építését kezdték meg aa idén a naki Dózsa Termelőszövetkezetben. Ezzel egyidejűleg kidolgozták a trágyakezelés új, igen gazdaságosnak ígérkező technológiáját, s ezt ugyancsak szeretnék majd megvalósítani a szövetkezet szakemberei, megfelelő támogatással. Czinlk Béla tsz-elnök ismertette közÖ6 elgondolásukat, illetve annak lényegét. Az új technológia szerint „ a hízó sertéseket almon tartják és megszüntetik a hígtrágyakezelést. A trágya természetesen gépi technológiával kerül ki a hizlaldából, majd vontatóval a központi telepre, a trágyalé pedig aknába jut először. Az almot szecskázva teszik a jószág alá, így annak nedvszívó hátása is nagyobb, másrészt egyenletesebben terül el. Kint a trágyatelepen a külön összegyűlt levet rendszeresen ráöntik, odavezetik. Szükség szerint még itt is hintenek szecskázott szalmát, hogy ne maradjon híg a trágya, köny- nyű legyen továbbjuttatni a földekre, megfelelő időben, másrészt pedig jobban összeérjen és őrizze a tápanyag- tartalmat. A Dózsa Tsz szakembereinek számítása szerint többszörösére nő a trágya értéke, hatóanyag-tartalma, a költségek viszont egyötödére csökkennek, az egyszerűbb telepkiépítés meg a jóval könnyebb trágyakezelés, -szállítás miatt. Általában gondot okoz minden sertéstenyésztő, -hizlaló telepen, annak környékén a trágyalé elfolyása vagy legalább szivárgása. Környezetvédelmi szempontból nagy jelentősége van ennek, ha aknába tudják gyűjteni és utána még fel is használni, anélkül, hogy nem kívánatos helyre kerülne a szeny- nyező anyag. G. J. lektanát: nappal, ha őgyelgőt látok a szőlő körül, elbújok, megfigyelem, mert már sejtem-tudom: éjjel megjelenik. így fogtam meg egyik holdvilágos éjszakán egy asszonyt és a fiát. Mire rajtakaptam őket, több nylonzsák szőlőt szedtek! E vékony dongájú, alacsony termetű szőlőcsősz, tizenöt éve önkéntes rendőr. Hírlik róla, hogy több betörőt is nyakon csípett már. — Szinte minden évben elkapok egyet-kettőt. Most a nyáron, világos nappal törtek be Szőke Imre külteleki házába. Többek között kézpénzt, betétkönyvet loptak . el. A tettest az elkövetés után néhány héttel, én fogtam meg: tetten értem éjjel, almalopáson... Most már — szüret után — könnyebb a szőlőcsősz dolga. Szabad a vásár, a szőlőterületen most — sza- ban böngészni! Kép és szöveg: SZELECZKY JÓZSEF A szakszerű, gondos borkezelés fontos része, hogy italaink fejlődését rendszeresen figyelmmel kísérjük, ellenőrizzük. Főként akkor szükséges erre nagy figyelmet fordítani, ha a feldolgozott szőlő kisebb-nagyobb mértékben rothadt volt. Az ellenőrzéskor a borokból, vegyünk mintát, s tegyük fűtött helyiségbe, mert így az íz- és illathibák gyorsan jelentkeznek. A bőrbetegségeket azért célszerű megismerni, mert ennek segítségével időben észrevehetjük őket, és még hatásosan védekezhetünk ellenük. A barnatörés elsősorban a penészes szőlőből készített újborban jelentkezhet. Ilyenkor a bor sárgás vagy sötétbarna színű és zavaros. Szaga és íze kellemetlen, az aszalt gyümölcsére emlékeztet. A penészgombák által termelt oxidgáz enzim hatására lesz ilyen a bor, ha levegővel nagyobb mértékben érintkezik. A betegség fellépését úgynevezett törési próbáival állapíthatjuk meg. Ekkor színtelen, fehér palackokba vegyünk ki a borainkból, alaposan rázzuk össze és tegyük szobahőmérsékletre. Ha az ital barnatörésre hajlamos, akkor két napon belül felszínétől lefelé bámulni kezd. A betegséget úgy szüntethetjük meg, ha a törés a bar- nulás mértéke (erőssége) szerint hektoliterenként 10—30 gramm borként keverünk a borba. Néhány nap múlva már nem jelentkezik, fejthető a bor. Amennyiben a kezelés nem használt volna, még adjunk borként a borhoz vagy sürgősen végezzünk csersavzselatinos derítést. A virágosodás (pimpóso- dás) az alacsony — 11 Mal- ligand-fok alatti — alkohol- tartalmú boroknál lép fel. Jelentkezése főleg akkor gyakori, ha a pince hőmérséklete melegebb és a bor nagyobb felületen érintkezik levegővel (például darabban van). Ekkor a bor felszínén először fehér hártya keletkezik, majd sűrűvé, ráncos felületűvé vastagszik és szürkésfehér lesz. A hártya később szétszakadozik, egy része leszáll a hordó aljára és a bor felszínén új hártya képződik. E betegséget nem szabad elhanyagolni, észlelésekor azonnal védekezni kell. A káros élesztőgombák ugyanis az alkoholt elbontják, s végül a bor tönkremegy, üres, vizes ízűvé válik. A kár bekövetkezése rendszeres töltögetéssel előzhető meg. A gyengén pimpósodó italt úgy gyógyíthatjuk, ha lopóval óvatosan átszúrjuk a hártyát és savasabb, egészséges borral addig töltjük fel a hordót, — az akonanyílás körül ütögetve — amíg a hártya a túltöltés következtében ki nem folyik. A hordót ezután töröljük szárazra és dugjuk be az akona- nyílást. Vastag hártya kialakulásakor csak a bor szűréKorszerűbb gyújtógyertya Javította a gyújtógyertya minőségét, korszerűsítette a gyártás technológiáját a veszprémi Bakony Művek és ezzel versenyképessé tette a külföldi piacon is. Ezt bizonyítják külföldi „bemutatásának” első visszhangjai is. Az első nagyobb tételt 200 ezret az NDK-ból rendelték, de ígéretes tárgyalások folynak a szovjet autógyárakkal is. A módosított Bakony gyújtógyertya piaci , sikerének a titka, hogy tökéletesítették a tömítést, talkum helyett üvegragasztót használnak. sével szüntethetjük meg a pimpósodást. Gondos kéne- zéssel, rendszeres töltögetéssel azzal, hogy nem hagyjuk darabban a bort a hordóban, könnyen elkerülhetjük ennek a betegségnek a megjelenését. Ecetesedés az optimálisnál melegebb pincékben észlelhető, ha a bor levegővel erősebben érintkezik. Az ecetesedé bor kellemetlenül szúrós, ecetre hasonlító szagúvá válik, íze mind savanyúbb lesz. Ez a káros ecetbaktériumok hatására következik be, amelyek a bor felületén vékony hártyát képezve a bor alkoholtartalmát ecetsavra és vízre bontják. A betegséget állandó tisztasággal, szakszerű kénezés- sel és rendszeres töltögetés- el előzhetjük meg. Ha ecete- sedést észlelnénk, sürgősen hektónként 10—15 gramm borkénnel kénezzük, majd alaposan kimosott hordóba fejtsük át a bort. Az ecetesedés azért veszélyes betegség, mert a borban képződő ecetsavat nem lehet eltávolítani. Az erősen ecetes borból csak ecetet készíthetünk vagy eladjuk szeszfőzésre. Tejsavas erjedés akkor lép fel, ha a bor túlságosan lágy. Elsősorban alföldi boroknál szokott jelentkezni. Ekkor a bor zavaros, émelyítő és karcolóan csípős ízű, szúrós szagú. Ezt a tejsavbaktériu- mok okozzák azzal, hogy a bor felületén a cukrot és az almasavat vízre, mannitra, tej. és ecetsavra bontják. E károsodás akkor következik be elsősorban, ha a must magas — 28 Celsius fok feletti — hőmérsékleten lassan erjedt, vagy az erjedés megakadt. A betegséget úgy kerülhetjük el, ha gyorsan erjesztünk (ezért is célszerű a fajélesztő használata). A tej- savbaktériumok elszaporodását úgy is elkerülhetjük, ha a lágy bort savasabbal házasítjuk. Kezeléskor hektónként 15—20 gramm borként keverjük a borba, majd később szellőztetve fejtsünk. Erősebb megbetegedéskor csersav-zselatinos derítést végezzünk és utána savasabb borral is házasítsuk a kezelésre szoruló italt. A záptojásszagot a szakszerűtlen, gondatlan kénezés okozza. Ekkor a bor kellemetlen, záptojásra emlékeztető ízű és szagú. Akkor fordul elő, ha erjedő mustot ké- neztünk erősen, vagy a hordó kénezésekor a kén alaposan belecsepegett a hordóba. A ként a káros élesztőbaktériumok kénhidrogénné alakítják és ettől kapja az ital a kellemetlen ízt és szagot. A betegséget úgy szüntethetjük meg, hogy nyíltan, szellőztetve fejtjük át a bort, majd hektónként 10—20 gramm borként keverünk el benne. Erősebb záptojásszag esetén a nyílt fejtést többször meg kell ismételni. SZENT-MIKLÓSSY FERENC Bányajubileum 1981-ben lesz 200 éve annak, hogy a dorogi szénmedencében megkezdődött a barnakőszén termelése. A közelgő évforduló alkalmából a vállalat vezetőinek kérésére a szénmedence dolgozói felkutatják a bányászkodás 200 éves múltját, munkásmozgalmi emlékeit, a munkásélet tárgyi dokumentumait. Több szocialista brigád vállalta például, hogy összegyűjti a régi, már csak hírből ismert bányászeszközöket. GEMENCI JÓZSEF Munkaverseny a Dunán Kavicsos, kemény műszakok A szőlőcsősz, Cs esznek Ferenc Őrzők a „műemlék” permetlétornyon