Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

1979. november 11. Képújság n Épült: a tatárjárás korában A jáki templom hírét ki nem hallotta? A nyugat-du­nántúli túrák rendre útba ej­tik ezt a szép középkori em­léket, a magyarországi késő­román építészet tanúját. De jóval kevesebben tudnak a sopronhorpáesi templomról! Pedig az országjárók útja nem ritkán e községen át ve­zet — legalábbis akik Győr­ből vagy Sopronból Kőszegre igyekeznek, átutaznak Hor- pácson is. A templomdt azon­ban, amelynek kapuja kis parkosított rész fái, bokrai mögött díszeleg, jórészt elke­rülik. S akik a falu nevét is­merik, azok is jobbára me­zőgazdasági kutatóintézetéről hallottak. Valóban neves in­tézmény ez, s a helye sem akármilyen: a hajdani Szé- chenyi-kastély. 1771-ben kezdték építeni, majd 1800— 1801-ben átépítették egyeme­letesre. Akkor ásták a park tavát is. A második világhá­borúban megrongált épületet gyönyörűen helyreállították. 750 ÉVE... A 750 éves templom az, amelyre elsősorban fel sze­retnénk hívni az országjárók figyelmét! Az idő tájt az Osl család birtokai terültek el arra, akik a csornai pre­montreieknek adtak horpácsi földjeikből. E birtokon meg­telepedve foghattak a temp­lom építéséhez. Akkortájt, amikor a tatár feldúlta az or­szágot — talán még előtte. Két évszázaddal utóbb, ami­kor a Bécs felé törekvő törö­kök e tájig jutottak, a szer­zetesek elmenekültek. A templom aztán elromosodott — mint följegyezték szóbeli emlékezésekből —. s aztán építhették újjá ... Igaz, nem igaz, egy bizo­nyos: a XVI. század második felében protestáns lett a falu népe, s a következő század közepe táján is még protes­táns istentiszteletet tartottak a templomban. 1683-ban azonban a török feldúlta ezt a vidéket, és 1697-ben a temp­lomnak csak a falai álltak. 1713-ban, amikor a püspök végigjárta egyházmegyéjét, hogy számba vegye a török idők múltán az egyházak ál­lapotát, a horpácsi templom­ról mint régi romról esik említés. Abban az időben már a Széchenyiek voltak birtoko­sok Horpácson is. A család egyik tagja 1718-ban a temp­lomi festésre adott előleget is felírta kiadásai közé. Te­hát ezt követően állíthatták helyre az épületet. Valóban, 1744-ben épült fel a régi, ro­mán stílusú falak részbeni meghagyásával a ma is álló barokkos egyház — s majd negyven évvel utóbb a tor­nya. A KAPU E templomnak talán a leg­szebb, a hazai kései román építészetet, kőfaragást legin­kább példázó része a kapu­zat: egyáltalán, a nyugati homlokzat. A széles, vaskos barokk torony alatt a barokk kapu lépcsőzetesen mélyül a falba. Egy-egy „lépcsőjét” oszlopok alkotják balról is és jobbról is, fönt pedig az osz­lopok folytatásaként kikép­zett ívek láthatók. Mindkét oldalon hét oszlop sorakozik változatos formában. Díszíté­sük többnyire csavart, ki­emelkedik vagy bemélyed és A templomhajó részlete A sopronhorpáesi templom kapuzata A szentély a láthatóvá tett középkori részletekkel stilizált levelek mintázzák. Nem kevésbé változatosak az oszlopfők. Az oszlopdíszítés megoldásai emlékeztetnek az esztergomi várkápolnáéra — mutatva a rokonságot —, s hasonlítanak a jáki templo­méra is. Időben a kettő közé teszik ez utóbbinak az épí­tését. Természetesen nemcsak a kaput érdemes megcsodál­nunk. A kapu két oldalán lát­ható szobormaradványokat s a templom belsejének régi, az új műemléki helyreállítás­sal kiemelt, láthatóvá tett ro­mán részleteit is. NÉMETH FERENC A Bábur-náme miniatúrái A szokatlanul hangzó cím korántsem valamiféle ördön­gösséget takar, Zahereddin Muhammad Bábur (1483— 1530), a nagy Timur még na­gyobb leszármazottja, a „bá- buridák” dinasztiájának ala­pítója (egyben filozófus köl­tő és kiváló tudós) a mi ki­tűnő Világirodalmi Lexiko­nunk első kötetében is szó­cikket kapott. Az üzbég-csa- gatáj vezér könyve a Bábur- náme (nevezik sokan Bábur emlékiratainak is), az ő ka­landos és viszontagságos, módfelett hányatott és rövid életét mutatja be a remek történet, kár, hogy ennek részletei magyarul csak a mi- niatúrákhoz fűzött tájékoz­tató jegyzetekben olvashatók. Bábur uralkodása (idézzük Hamid Szulejman gondos előszavának megállapításait) a „timuridák korát” váltotta Szarrarkand környékén, majd a száműzetésre kényszerült uralkodó a mai India vidé­kein alapít új császárságot, itt aztán három évszázadon át uralkodnak a báburidák. Utóbb a nagy Bábur unoká­ja, Akbar (aki szerint „a fes­tészet a megismerés és az él­vezet eszköze...”) íratja le az eredetileg óüzbég és perzsa- tadzsik nyelven szájhagyo- mányosan repdeső memoáro­kat. A több kéziratos válto­zatban fennmaradt Bábur- náme gyűjtemények között a legszebb a British Múzeum­ban őrzött példány a maga nemes vonalú, kiegyensúlyo­zottan gyönyörű kollig- ráfiáival és 96 minia- túrájával. Az UNESCO ösztönzésére Szamarkand- ban készült elemzés a remek reprodukciókkal a budapesti Corvina és a tas- kenti Fan Kiadó közös kiad­ványa, az album- színes ké­peken közli a miniatúrákat a kitűnően tájékoztató bevezető után és a miniatúrákat kom­mentáló fordításrészletek előtt. A lipcsei könyvművé­szeti kiállításon ezüstérem­mel kitüntetett orosz és ma­gyar nyelvű album (bizony­nyal készülnek más nyelvű változatok is) nemcsak a kö­zép-ázsiai történelemmel, iro­dalommal és művészetekkel foglalkozó szakemberek örö­mét szolgálja, de a közelgő téli könyvpiac gazdag aján­déka is: örömét lelheti a kö­tetben mindenki, aki a hősi történeteket és a szép képes­könyveket kedveli. A miniatúrákon Bábur éle­dének eseményei: harci epizó­dok, életképek és vadászjele­netek, találkozások és lako­mák, ismeretlen és ismert szárazföldi vagy tengeri ál­latok, az indiai növényvilág szemünknek szokatlan fái és virágai láthatók. A „báburida miniátoriskola” (így tartja számon a szaktudomány) 41 művészének ragyogó, világi jellegű és realisztikus stílusú alkotásai. A dicsőséges Ak­bar, a nagyszerű unoka kez­deményére alakult ez az is­kola a korábbiak után, a nagy Bábur halálát ötven évvel követően. Az indiai festésze­ti iskolákról a tudós beveze­tőben sókat olvashatunk. A mi középkori eposzaink hangját idéző leírás és a szo­katlan világú miniatúrasoro- zat szellemükben és szépsé­gükben egyaránt igazolni lát­szanak Dzsavaharlal Nehru megállapítását, mely szerint „Bábur vonzó egyéniség volt, a reneszánsz tipikus uralko­dója, merész és vállalkozó szellemű ember, szerette a művészetet, az irodalmat, kedvelte az élet örömeit...” Szememben különösképpen érdekes az album, mert egy kissé tán megtépázza (tágít­ja?) , „Európa-centrikus” szemléleteinket is. Olyan vi­lágtájról érkezett a színes ké­pekkel és a kedves idézetek­kel, az alapos bevezetővel és irodalomjegyzékkel híradás, amelyről bizony keveset tu­dunk. Most tehát tájékozód­hatunk a történelmi körül­mények, a keleti miniatúra- festészet korszakai és változa­tai felől, és mindezt a leg­kellemesebb körülmények kö­zött: a képek elkápráztatnak, a történetek, akár az ősma­gyar mondavilág. Kedvessé­gükkel rákényszerítenek az elemző előszó átolvasására is. Szívesen ismerkednénk meg ü magyarul a teljes „emlékira­tokkal”, ha már egy angol is­merőjük (Edward Golden) szerint Bábur a mi Julius Caesarunkhoz hasonlítható, avval a különbséggel, hogy ő „a nagylelkű emberek min­den tulajdonságával rendel­kezett”, Caesarról pedig ez ily egyértelműen nem állít­ható. „Különleges képességei nyomot hagytak a Mogul Bi­rodalom Akbar által megala­pozott nagyságának száza­dán...” — egy másik ismert angol indológus, Harold Lamb szerint, az előszó írója mel­lett ők egészítik ki Nehru gondolatait. Bábur sorsára és emlékira­taira a-miniatúrák ismereté­ben már igencsak kíváncsiak vagyunk, még inkább akkor, ha felfedeztük, a némi ellent­mondásokat a lexikon és az előszó állításai között. A legnagyobbat mindjárt Szamarkand elfoglalása kö­rül: a győzelmes ostrom 1497- ben sikerrel járt a lexikon szerint, Hamid Szulejman pe­dig úgy értesít, hogy Bábur- nak a várost többszöri kísér­let Során sem sikerült elfog­lalnia. Ugyanakkor a minia­túrákon még „bevonulása és fogadtatása” is látható. Per­döntők innen aligha lehetünk. Előttünk mégiscsak kedve­sebbek „reneszánsz” tettei. Hogy tudósokkal és történet­írókkal, filozófus költőkkel és kalligrafikusokkal, miniátor- festőkkel vette akörül magát, az emlékét megörökítő uno­kának, Akbarnak evvel pél­dát mutatott. A kedves történetekkel és a gyönyörű miniatúrákkal örömet szerzett az utókornak is. BODRI FERENC Leningrad! babosok A Leningrádi Állami Báb­színház nézői vagy óvodába járnak, vagy éppen csak meg­kezdték iskolai tanulmányai­kat ... A gyerekek itt ismer­kednek meg először a szín­házművészettel. A színháznak 60 éves nagy­szerű hagyományai vannak. Ismert szovjet írók — Jev- genyij Svarc és Szamuil Mar- sak — írtak darabokat a szín­háznak. A különböző évek műsorát visszaidéző plakáto­kon Shakespeare, Maliére, Petruska, sok orosz me­se hőse invitálja a fiatal nézőket a színházba Csehov, Majakovszkij, Mark Twain, Alekszej Tolsztoj ne­ve látható. A színház nap­jainkban is számos szovjet dramaturggal - működik együtt, új és új hősöket fe­dez fel, akik a gyereknézők kedvenceivé válnak. Megta­lálható itt a Cseburaska és a gyermekmesék több más ked­ves hőse. A vidám, mulatsá­gos figurák és állatkák éne­kelnek, bűvészkednek, hős­tettekét hajtanak végre. A leningrádi színház kol­lektívája különböző nemze­dékekhez tartozó művészek alkotó munkacsoportja. A színházat több mint 40 éven keresztül Jevgenyij Demme- nyi, a szovjet bábszínjátszás kiemelkedő tehetsége vezet­te. Több évtizede dolgoznak a színháznál Galina Moroz és Nyikita Ohocsinszkij, az OSZSZSZK érdemes művé­szei. A társulat legfiatalabb tagjai nemrég végezték a Le­ningrádi Színház- és Film- művészeti Főiskolát. A leningrádi bábosok sike­resen működnek együtt len­gyel kollégáikkal. A lenin­grádi bábszínházban vitte színre Kristóf Neselovszky a varsói bábszínház egyik da­rabját, a Varázsmalmot, míg Vlagyimir Lopuhin, a lenin­grádi bábszínház igazgatója „A felválthatatlan rubel” cí­mű szovjet darabbal ismer­tette meg a varsói gyereke­ket. APN—KS Csodálatos dolog ez a bábszínház!

Next

/
Thumbnails
Contents