Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-07 / 261. szám
1979. november 7. ( TOLNA \ __ NÉPÚJSÁG 7 Palota az atomvárosban A nyitva tartás nyitás előtt kezdődik Nem tudom, de szeretném remélni, hogy Paks lakói közt él valaki, aki a kezdet kezdetétől írja, jegyzi az új város új történetét. Atomváros még nem született Magyarországon, ha nem létezne ilyen krónikás, fix fizetésesl fogadni kéne egyet. A történetet persze nem lehetne egyetlen dátummal, a hivatalos, közigazgatási várossá válás aktusával kezdeni, ami egy folyamatnak csak része volt és még azzal se kecsegtessük magunkat, hogy a befejezése. A jövő biztató, sokat ígérő, napsugaras. Még halmozhatnám a patetikus jelzőket, de ezt inkább hagyjuk és maradjunk a legelsőnél. Itt most a paksi életnek csak egy szeletéről lesz szó. Még pontosabban egy épületről és az abban folyó munkáról, mely azzal kapcsolatos, amit Bordás István — a munkásművelődési központ igazgatója — így fogalmazott : — Fiatal városunkban a művelődési szokások most alakulnak ki... Hogyan, miként, miért — az az itt dolgozó szakemberek dolga. Nem könnyű dolog, amire az alábbiak remélhetőleg fényt vetnek valamelyest. NYITVA TARTÄS Az alaphelyzet, ha úgy tetszik, a földrajzi fekvés, előnyös. A munkásművelődési központ olyannyira az új település, a Kishegy központjában van, hogy jobban már nem is lehetne. Aki reggel 9-kor megáll a (tegyük hozzá, hogy kívülről) mintaszerűen tervezett épület előtt, az többnyire nem lát mozgást. Legfeljebb a leendő park helyén, az ABC-áru- ház irányába átvágókat. Ha hisz a szemének, akkor téved. A munkásművelődési központ oldalbejáratán már jóval korábban érkeznek a látogatók. Találomra néhány nap példája: Október 22. Kazánkezelői tanfolyam 6.45-től. Október 23. Turbinaszerelő tanfolyam 6.30-tól. Október 24. Kazánkezelői tanfolyam 6.45-től. Turbina- szerelők 6.30-tól. Folytatás 25-én és 26-án ugyanígy. Ami talán elárul valamit abból, hogy ebben az épületben nem a művelődési házaknál megszokott hagyományos keretek közt folyik a munka. — Igazodnunk kell az igényekhez és a lehetőségekhez — mondja Bordás István igazgató. — Ez másként úgyis értendő, hogy eleget igyekszünk tenni a pillanatnyi kívánalmaknak, méghozzá a jövő lehetőségeinek kialakításával párhuzamosan. — Közelebbről? AZ IGÉNYEK Közelebbről és kevésbé szakszerűen arról van szó, hogy a lakótelep majdani lakóházainak jelentős részében egyelőre (és természetesen) munkásszállás van. A 10+4-es rendszerben keményen dolgozók közül sok naponta hazajár, ingázik. Őket a legnehezebb megnyerni a művelődési központ látogatására. Egy másik rész a szabad napokat tölti távoli otthonában, ami teljesen érthető, de ugyanakkor azzal is jár, hogy ilyenkor ők se itt bukkannak fel a látogatók között. A pillanatnyilag legfontosabb réteg az, amely az éjszakai műszak után délelőtt kipihente a munka fáradalmait, de előtte van a délután, amikor nem tud mit kezdeni szabad idejével. Az ő igényeik ki- -puhatolása és kielégítése nagyon fontos. Annál is inkább az, mert jelentős részük belátható időn belül családostól lesz állandó lakó, a valóban központban fekvő művelődési palota tőszomszédságában. — A „palota” kifejezés talán túlzás —, véli az igazgató. — Való igaz, hogy van egy sereg termünk a legkülönbözőbb összejövetelek részére, televíziónézésre, kiállításoknak. Színháztermünk pompás. A tervezők viszont nem gondoltak tanácskozó- teremre, eszükbe se jutott az, hogy a mi munkánkhoz a mozgáskultúra is hozzátartozik, vagy éppen a játék. A pillanatnyi kiállítástól — Staub Ferencétől — mindenki- el van bűvölve, mert szép. Elhelyezése azonban szükségmegoldás. Az igények egyelőre meglehetősen spontán jelentkeznek. A kalcit kristályok bemutatóját például 100 ma- docsai gyerek nézte végig tanáraival. A mozi rendkívül népszerű, a színház iránti vonzódás most kezd kialakulni. Az 1978. november 24-i nyitástól idén október 1-ig a színházteremben 62 alkalommal volt műsoros est, 22 ezer 400 látogatóval. Ezek között a kaposvári, veszprémi, pécsi, kecskeméti társulatok és a Népszínház 28 ízben szerepelt és magához vonzotta a fenti közönségszám kereken felét. A színes televízió elsősorban a munkásszállások lakóit csábítja ide. Fel-fel bukkannak speciális igények is. Az építkezésen dolgozó lengyel kolónia tagjai például délelőtt 11-re kértek filmvetítést. A könyvtár a dolgozók időbeosztásához alkalmazkodva este 8-ig nyitva van, a heti háromszori mozi ugyanilyen okból fél 8-kor kezdődik. ÖSSZEFOGÁS — Hány szakember dolgozik itt? — Nyolc népművelő és három könyvtáros! Akik természetesen nem juthatnak el mindenhová. Éppen ezért nagy a közbizalom a nemrégiben választott 19 tagú társadalmi vezetőség iránt, akik közt 5 erőműves van. A munkásművelődési központ anyagi támogatására nem hiányzik a társadalmi segítség és ösz- szefogás sem. A különböző vállalatok, intézmények támogatása tavaly még csak 26 ezer forintra rúgott. Ez az össze az idén már 350 ezerre emelkedett. Élen a Paksi Atomerőmű Vállalat áll, követi az ÁFÉSZ és a Dunamenti Egyesülés Termelőszövetkezet. — Mi az, ami hiányzik? — Mondjam azt, hogy a második, vagy harmadik vonal? Ez persze nem minősítési rangsort jelöl, hanem azt, hogy a munkahelyeken, brigádoknál, kis egységeknél tevékenykedő önkéntes kultúrmunkások- nak egyelőre még híjával vagyunk. Nekünk és a szak- szervezetnek most az a legfontosabb célunk, hogy ezek tevékeny hálózatát létrehozzuk. A módszer és a terv nem újdonság, de idáig még senki nem cáfolta meg, hogy hagyományos módszerekkel ne lehetne jól ellátni azt a feladatot, amelyet egy, a miénkhez hasonló intézményben ellátni kötelesség. ORDAS IVÁN Fotó: Gottvald Károly Moszkva—Szekszárd—Moszkva -------------------------------------------------------------- / Honvágyvakáción Szeptember 1-én ötvenhat ötödéves, államvizsgára készülő bölcsész érkezett Moszkvába Magyarországról, hogy egy szemesztert választott szakának, az orosz nyelvnek intenzív gyakorlásával töltsön a Lenin nevét viselő tanárképzőn. Számosán nem most érkeztek először a Szovjetunióba. A már visszatérők helyzeti előnyét azonban elmosta az. hogy hónapokra szól a kintlét. Moszkva egyébként valahányszor ugyanolyan hatást gyakorol régebbi ismerőseire is. mint azokra, akik először találkoznak a zúgva zajló nagyvárossal, melynek már 8 millió lakója van és aminek falai között naponta 14 millió ember fordul meg. Bölcsészeinket elragadta hát az a lehetőség, hogy élményt élményre halmozva ismerkedhetnek a Szovjetunió fővárosával, bárhova eljuthatnak és biztosak lehetnek abban, hogy barátkozó hajlandóságuk őszinte viszonzásra talál, akárhova lépnek. Ki-ki tapasztalhatta. ha túlcsordul a szív, az ember észre sem veszi, hogy mikor kezd el másként viselkedni. mint ahogy azt tőle megszokták. Ezt történt a bölcsészekkel. Néhány nap elteltével Moszkvában a korábbi leglustább levélírókból is nagy szorgalmú levélíró lett. Elindultak az otthonlévő kedvesekhez a vasko- sabbnál vaskosabb beszámolók. Az aspiránsok nemrég fölépült kollégiumának magyar lakói legalább annyi munkát adtak a szovjet postának, mint a Moszkvában tanuló külföldi diákok együttesen a híres-neves Druzsba könyvesboltnak, vagy a Lomonoszov Egyetem könyvtárában dolgozóknak. A naplónak is beillő tudósításokba minden fontosnak vélt dolog belekerült, de olyasmi is, hogy még mindig nem sikerült kifürkészni a páratlanul finom orosz tea készítésének titkát, pedig már beszerezték a szükséges kellékeket. Aztán, hogy milyen a tintahalból készített halsaláta, hogy Moszkvában rettentő nehéz színház- és hangversenyjegyhez jutni, de azért voltajk már a híres Nagy Színházban és a Kongresszusi Palotában, hogy a szakdolgozathoz szükséges anyag összegyűjtéséhez ide- álisabb könyvtárat el sem lehetne képzelni a Lomonoszov könyvtáránál. .. Hogyan kezdődött, mint kezdődött, senki sem emlékezik tulajdonképpen rá, egyszercsak elkezdték úgy érezni a bölcsészek, hogy a levelekbe „nem fér bele” minden, legjobb lenne hazaszaladni kicsit. Aztán, amikor teljesen leterítette őket a honvágy, a magyar nagykövetség dolgozóinak őszinte döbbenetére 50 bölcsész azzal jelent meg náluk az 56 közül, hogy nekik október végén feltétlenül haza kell menniük, mert ugyebár később már nem lehet bokros- diákteendőik miatt. Bárki beláthatja, hogy a kötelező nyelvgyakorlat finisében már nem lehet lazítani! Október 31-én a Sereme- tyevói reptérről moszkvai idő szerint délután fél kettőkor indult a MALÉV gépe Budapestre és fedélzetét csaknem a honvágyvakációra induló bölcsészek töltötték meg. Estére kelve aztán otthon, a vacsoraasztal mellett — mindegyiken a legkedvesebb étel várta- a hazatérőket — szóra válthatott a beszámolás. Szekszárdra ketten érkeztek. Egyikük Braun Melinda, a Szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsész karának ötödévese, a megyei tanács társadalmi ösztöndíjasa. Szegedről egyébként több. mint húszán vannak kint Moszkvában, ahol igazán remek tanárok segítik készülődésüket az államvizsgára. Kollektív kedvencük is van a beszédgyakorlatot tanító Igor Mihajlovics Panyin személyében. Mikor leültünk beszélgetni a megérkezés másnapján, Melinda heves tiltakozással kezdte. Nem, a Szovjetunióban nem most van kint először, de az igaz, hogy ilyen hosszú időt még soha sem töltött ott. — Első ízben 13 éves koromban, még úttörőként voltam jutalomtáborozáson a kárpátukrajnai Verhoviná- ban, aztán harmadikos gimnazistaként a Leningrádtól nem messzire, délre fekvő Lugában vettem részt egy orosz nyelvi táborozáson. Érettségi után következett Jereván, ahol három hetet töltöttem a Hacsatrjan család vendégeként. Odesz- szában már elsőéves egyetemistaként voltam hathetes nyelvi gyakorlaton. — Moszkva tehát az ötödik állomás? Rengeteg barátunk van — Igen. De enélkül a majd féléves kinttartózkodás nélkül igen nehéz lenne a felkészülés az államvizsgára. — Nagyon nagy a lekötöttségük? — Nem mondhatnám. Heti háromszor két óránk van a különböző tárgyakból és két könyvtárnapunk. Elég szabadon gazdálkodhat mindenki az idejével, amiből természetesen jut a munka mellett sok egyébre, barátko- zásokra, ismerkedésre, kirándulásokra is. Moszkva valódi világváros és talán éveket kellene ott tölteni ahhoz, hogy az ember azt mondhassa végül, már mindent látott, amit látni érdemes és kell. — Mi következik a mostani visszatérés után? — Folytatjuk a tanulást. De nem sokkal azután, hogy megérkezünk, a mi csoportunk — öten vagyunk német—orosz szakosok és szobatársak is —, november 23- tól december 3-ig Jerevánba lesz hivatalos egy névadó ünnepségre. — Hogyhogy hivatalos? — Nem a szó megszokott értelmében. Baráti alapon és az én közvetítésemmel. Míg a többiek egy közép-ázsiai kirándulásra mennek és megismerkednek Taskent mellett Buharával is, mi a már említett nevű örmény család vendégei leszünk, az örmény fővárosban. — ügy sejtem, ennek története is van. — Talált. Gajana Hacsatrjan a bátyja, Norajr révén lett még 13 éves koromban a levelezőpartnerem, később, a személyes ismeretség létrejötte után barátnőm. Norajr — aki azóta már mérnök — azon a bizonyos verhovinai táborozáson pionírként írta fel úttörő nyakkendőmre a címüket és mondta, hogy van nálam egy évvel fiatalabb húga, aki bizonyára szívesen levelezne velem. Elkezdtük a levelezést, ami most ig tart még. Gajana azóta járt nálunk Szekszárdon, én meg náluk Jerevánban. A barátnőmnek — aki férjhez ment — gyönyörű kisfia született, ami komoly ok a viszontlátásra és arra, hogy osztozzunk a családi örömön. Vagy nem? — De. Feltétlenül! Mert hogyan is mondta Cicero? Valahogy úgy, hogy „az embernek a tűzre és a vízre sincs nagyobb szüksége, mint a barátságra...” (Azt már a bölcs után következők igazolták vissza évszázadokon át, hogy alig él az, akit a barátság nem kísér el élethosszán...) Nem hiszem, hogy a Jerevánba induló lányoknak szükséges örömteli napokat kívánnunk, vagy azt, hogy a névadó ünnepség mindörökre emlékezetes élményük maradjon. Ahol barát nyit ajtót a barátnak, még akkor sem történhet jó dolgokon kívül egyéb, ha a vendég váratlanúl érkezik. Ezt az öt lányt pedig várják. Legalább olyan türelmetlenül, amilyen izgalommal ők kéJerevánba megy a csoport szülnek a kollektív „kereszt- mamaságra”. Epilógus. A bölcsészek november 11-én utaznak vissza Moszkvába — ezúttal nem repülővel, hanem vonattal, s föltehetően sokszor lesznek még „vesztorgban” (nyelv- használatukban ez lelkesedést jelent) attól, ami Moszkvában vár rájuk az elkövetkező hónapokban. Mikor a jövő év elején végleg hazatérnek — ki Budapestre, ki Debrecenbe és Szegedre — az ott szerzett tudás útravalójával, felgyorsulnak a dolgok. Elkezdik a gyakorlótanítást, majd április közepére kell elkészülniük a szakdolgozatokkal. Július végén államvizsgáznak és július elején kapják meg a diplomájukat. Gyönyörű évek záróakkordja lesz ez és utána kezdődik az igazi felnőtt élet. Kinek a katedrán, kinek másutt. Csak a barátság maradjon számukra mindig olyan fontos és becses, mint most! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Szepesi László Szép a kétszintes könyvtár belső terének kiképzése Bent eleven élet folyik
