Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-30 / 280. szám
19TO. november 30. ^EPÜJSÄG 5 Felhívás A Magyar Vöröskereszt 1981. május 16-án ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. A megye vöröskeresztes tagsága erre a centenáriumra készül. A centenárium méltó megünneplésére a Vöröskereszt Országos és Tolna megyei vezetősége, a Tolna megyei Tanács V. B., a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa, a KISZ megyei * Dizottsága, és úttörőelnöksége, a HNF megyei bizottsága, a Kisiparosok Tolna me- ■ gyei Szövetsége, a Tolna megyei Általános Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége támogató egyetértésével felhívással fordul a megyében élő vöröskeresztes tagokhoz, szocialista brigádokhoz, KISZ- fiatalokhoz és minden jószándékú emberhez, hogy támogassák humánus törekvésünkből adódó alábbi célkitűzés megvalósítását. Tolna megyében az előzetes felmérések alapján mintegy 1800 kisgyermek szenved szívbetegségben. Az általános iskoláskorú mozgás- sérültek szárba megközelíti az 1500 főt. A megyében 20 cukorbeteg gyermek él. Ezeknek a gyermekeknek nincs lehetőségük arra, hogy az egészséges gyermekekhez hasonlóan üdültetésben vagy táborozáson vegyenek részt. Pedig ők is gyermekek! Ök is szomjazzák a jót, a szeretetek Teljes joguk van emberi módon élni! Játszani, felszabadultan örülni, látni, tanulni, emlékezni! Nekik szeretnénk örömet szerezni azzal, hogy a Szek- szárd városi Tanács által 1982-re felépítendő fonyód- 1 alsóbélatelepi úttörőtáborban üdültetési lehetőséget biztosítsunk számukra. ,Az üdültetés feltétele, hogy a Magyar Vöröskereszt az építkezési költségekhez 2 millió forinttal hozzájáruljon. Lakosságunk többször bizonyította nemes célok érdekében tettrekészségét. Ismét kérjük és várjuk segítségüket, hogy hátrányos helyzetű fiataljaink gyermekévei vidámabban, felszabadultabban, élményekben gazdagabban teljenek. A Vöröskereszt szerény anyagi lehetőségei miatt minden emberben meglévő humánumra és jóakaratra építve kéri kollektívák és egyének támogatását. Örömmel vesszük társadalmi munka ellenértékének, rendezvé- n3'pek bevételének felajánlását és természetesen minden egyéni hozzájárulását is. Hisszük, hogy kezdeményesésünkkel nemes ügyet szolgálunk és célunk elérésével méltó módon tisztelgünk a Magyar Vöröskereszt meg- ilapítói előtt, továbbvisz- szük a nemzetközi gyermekév gondolatait és tetteinkben nyilvánul meg kapcsolódásunk 1980-ban a mozgás- sérültek évéhez. SZMT-elnökségi ülés Tegnap, a szakszervezeti székházban, ülést tartott az SZMT elnöksége. Napirenden szerepelt „Jelentés a szak- szervezeti bizottságok termelést segítő tevékenységének tapasztalatairól — különös iekintettel a vállalatok megváltozott körülményeire — a textiles- és bőrösüzemekben”. Második napirendi pontként az élet- és munkakörülmények alakulását, a szociális ellátottság helyzetét vitatták meg a megye élelmiszeripari üzemeiben. Végrehajtási tervet fogadott el az elnökség a „Munkahelyi olimpia” tömegtestnevelési és tömegsportmozgalom bevezetésére. A két elnökségi ülés között végzett munkáról Egyed Mihály vezető titkár adott tájékoztatást. Megújul egy mozgalom „Föl, föl! — dra-dramm — ezt veri ezzel ér szívedbe hírnök égi limeszekről — egy csöppnyi vér." (Illyés Gyula: Vér az érben) Csikorog a fék, üveg csörömpöl... Karambol. Gyorsan a mentőket! Jönnek. Még a kocsiban transzfúzió. „A beteg életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg” — olvassuk a másnapi lapban. Ilyenkor és más — néha személyes — súlyos eseteknél érezzük át igazán az ismert jelmondat szavait: „Adj vért! A vér életet ment!” És adunk sokan, sokszor. * >Ez az öröme dr. Kolumbusz Lászlónak is, a Tolna megyei Véradó Állomás főorvosának, aki bevezetőként a véradómozgalom múltját, hőskorát idézi: — 1949-ben az Országos Vérellátó Intézet a Vörös- kereszttel együtt megszervezte a vérellátó szolgálatot és vele párhuzamosan a véradómozgalmat. Tíz éven keresztül — 'tekintettel az adott gazdasági ‘körülményekre — kalóriapótlásként minden vériadó pénzt kapott. Ennek ellenére, amikor a vért konzerválni kezdtük, nagyon sok ellenkezéssel kellett meg- küzdenünk. Az orvosok még idegenkedtek ettől a módszertől, a véradók pedig nagyon furcsállták, mondván, hogy „szívesen adok én vért a hozzátartozómnak, ismerősömnek, de amikor azt se tudom, hogy kinek kell...” Előadásokon, filmvetítéseken mindig ‘igyekeztem az értelemre legalább úgy hatni, mint az érzelmekre. Akkor még meg kellett magyarázni, hogy kell a tartalék. Nem a betegnek kell várni a vérre, hanem a vérkészítményeknek a betegre. És, hogy sohasem tudhatjuk, nekünk mikor lesz rá szükségünk... — Mikor sikerült az áttörés? — 1959-re. Ekkorra már nagyon felfutott a „vérigény”. A véradók megszokták ezt a formát. Ebben az évben a Hajdú-Bihar megyei Vöröskereszt és a Vértansz- fúziós Állomás vetette fel a térítésmentes véradómozgalom elindításának gondolatát. Ekkor azonban újabb ellenállás következett. Megvallom, még mi, véradóállomás- vezetők sem voltunk egységesen meggyőződve arról, hogy pénz nélkül is sikere lesz a mozgalomnak. Amikor megyénkben 1961-ben bevezettük, az összes vérvételnek még csak 10,4 százalékát kaptuk ellenszolgáltatás nélkül, de 1964-ben már 84,2 százalékát. Időközben a levett vér mennyisége is megduplázódott. Nagy örömünkre szolgál, hogy ma, 1979-ben az önkéntes véradóik 99,96 százaléka természetesnek tartja a térítésmentes véradást. — Ezek szerint ma már nincs is szükség felvilágosításra? — Felvilágosító előadásokat évek óta gyakorlatilag alig tartunk. Inkább a többszörös véradók kitüntetésén hangzanak el értékelések. A felvilágosítás ma az elért eredmények ismertetéséről szól. — Gondolom, személyes példaadással is szorgalmazták ezt az ügyét. — Az állomás dolgozói akkor is, ma is természetszerűen részt vesznek a mozgalomban. Van nálunk 27- szeres, sőt 40-szeres véradó is. — Most új állomáshoz érkezett a véradómozgalom. Beszélne erről? — Mi, a megye gyógyintézeteinek vérellátásán kívül országos programokban is részt veszünk. Egyik ilyen program az albuminkészlet kialakítása. Az albumin a vér egyfajta fehérjéje, amit a vérplazmából állítunk elő. Elsődleges szerepe van többek között a fehérjehiány pótlásában, sokkos megbetegedésekben, égéseknél, légzési elégtelenségeknél, szerv- átültetéseknél. Az albumin- programmal függ össze az új vérvételi mód bevezetése. Ahhoz, hogy megfelelő menyOlyan nincs Azok közé a naivak közé ;artozom, akik hisznek a bolti eladóknak. Ha megkérdezem például hogy csapszeg van? — és azt felelik, nincs, és köszönetét mondva távozom. Az az érzésem, egyikmásik esetben meglepődnek maguk az eladók is hiszékenységem. „Sajnálom, de ha ilyen gyámoltalan” — gondolhatják rólam, vállrándítva. Félreértés ne essék: nem a korrupcióra gondolok,, nem a csúszópénzrevárókról beszélek. Az a jelenség, amelyet mostanában meglepetve fedeztem fel, sokkal sze- lídebb természetű. Udvarolni kell, nyájaskod- ni, hízelegni. Vegyük például azt az esetet, aminek most voltam fül- és szemtanúja. Egy középkorú férfiú tükröt óhajt, méghozzá olyat, amilyent a múlt héten látott. Az eladónő közli, hogy már elfogyott. A férfiú ezen nagyon csodál- kozik,- majd könyörgőre fogja, mivel olyan nincs, hogy egy, csak egyetlen egy ne lenne a raktárban. Aztán következik a mese arról, hogy milyen szidás várja a derék férfiút otthon, ha tükör nélkül megy haza. Majd a vallomás jön, hogy már a múlt héten odaadta a pénzt az asszony, de ő — azaz a férfi — bélyegekre költötte. Az eladónő hitetlenkedik, ennyi pénzt bélyegre? — a férfi vázolja, milyen különleges bélyegekről van szó. Ezekután bekövetkezik a várva várt perc: az eladónő sóhajt, megnézem — közli és eltűnik a raktárban. A bélyeggyűjtőt legközelebb már a csomagolóban látom, ahol a finn tükröt pakolják hullámpapírba. Van olyan fiatalasszony ismerősöm, aki gyümölcsöt, zöldséget mindig a férjével vásároltat, mert amint mondja, ő nem lehet olyan kedves, hogy válogatva kapja az árut. A férj a „legnagyobb kedvezmény elvén” vásárol, merthogy nincs az az idős, fáradt eladónő, akit ne tudna megnyerni egy-két bókkal. Érdeklődni bármikor lehet, együttérzően megkérdezni, „sokan voltak ma, olyan fáradtnak látszik”, vagy oda. súgni a csemegepultosnak „nagyon jó a frizurája, mondja már, hol csináltatta” — és máris kész a megfelelő helyzet. A bizalmas kapcsolat. Akinek sok boltban van „bizalmas kapcsolata”, szerencsés ember. Mindig jó minőségű árut vásárolhat, értesül róla, ha újdonság érkezik és azt is a fülébe súgják, ha valamit nem érdemes megvenni. A boltjainkban terjedő nyájas hangvétel alapjában véve igazán kellemes jelenség. Az jó, ha mosolyog és kedves a vásárló és ugyancsak mosolyog és kedves az eladó is. De attól félek, ha így folytatódnak a dolgok, mi vásárlók, két csapatra fogunk bomlani. Akik jelenleg nem mosolyognak és nem hízelegnek, rendre azt hallják, hogy „nincs”. így nem is lesz kedvük nyájaskodni és udvariaskodni, mert legtöbbször azért megtudják, hogy az, ami nekik „nincs”, az másnak „olyan nincs” ... — 9 — nyiségű albumint nyerhessünk, csák a vérplazmára lesz szükségünk. Ez azt jelenti, hogy a levett vérből kinyert plazmák után a vér egyéb alkotóelemeit, így a vörösvérsejtet is, visszaadjuk a véradónak. Ez a következő lépése a térítésmentes véfadómozgalomnák. A XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulójára a Bács-Kiskun megye 200 palack vérplazma levételét vállalta, mi pedig, mivel még a szervezés stádiumában vagyunk és kisebb a megye is, százat. Annyi már biztos, hogy Tamási 15, Regöly pedig 12 főt küld hozzánk ez ügyben. — Mi a vér hasznosításának útja ma a gyógyintézetekben ? — Mivel a vér alkotóelemeit külön-külön fel tudjuk használni, a tendencia az, hogy ne teljes összetételű vért adjunk a betegnek, hanem célzott terápiaként a vérnek csak az éppen szükséges részecskéjét. Szükségünk van friss vérre is, ezért nagy jelentőségű az intézeti vérvétel. Bizonyos betegségeknél, például a vérzékenységnél, csak friss vérből előállított készítményt lehet adni. — A megye vérellátásának biztosításán kívül milyen feladatokat látnak még el? — Másfél évvel ezelőtt megállapodtunk a pécsi Vértranszfúziós Intézettel, hogy hetente átadunk számukra bizonyos mennyiségű vért, amiért ők cserébe, segítségül, ellátják a speciális gyógymódra szoruló Tolna megyei betegeket. Utógondozással is foglalkozunk, vérképzőszervi betegségeket gyógyítunk. * A főorvos még azt is elmondja1, hogy amikor újév napján egy betegnek sürgősen fehérjekészftményre volt szüksége, a gyors segítség érdekében az intézet dolgozóinak véréből kapta meg a gyógyító szert. Nem egyedi eset. Azt mondják, ez kötelességük. Nem szenzáció, életmentő szolgálat... RUSKÓ N. JUDIT Mozisok továbbképzése 'Művelődéspolitikánk maradéktalan megvalósításában jelentős szerep hárul a filmszínházakra és azok vezetőire, dolgozóira. A megnövekvő feladatok szükségessé tették, a filmforgalmazásban dolgozók rendszeres továbbképzését. Ezért kerül sor december hónap elején a moziüzemi vállalat, illetve a megye területén dolgozó, működő mozik dolgozóinak egyhetes továbbképzésére. A megyei tanács tengelici oktatási központjában rendezik meg a továbbképzést, ahol negyven mozidolgozó hallgatja meg a filmforgalmazás és művelődéspolitikánk napi feladataihoz kapcsolódó előadásokat. Országos és helyi előadók tájékoztatják a mozidolgozókat a filmforgalmazáson belül a szervezés, a propaganda- és a gazdálkodási feladatok kérdéseiről, de alapfokú műszaki ismereteket nyújtó előadást is beiktattak a továbbképzés tematikájába. Előadáson és konzultáción foglalkoznak az óvodai és iskolai filmelőadások szervezésével és természetesen időszérű politikai 'és művelődéspolitikai tájékoztatókat is hallgatnak a résztvevők. A szabad idős programokban is a film foglal el központi helyet. A továbbképzés idején vetítik le Gyarmathy Lívia munkásfiatalokról készített Minden szerdán című filmjét. A filmről rendezett vitát Újhelyi János, a MA- FILM fődramaturgja vezeti. A vasárnapi játszó A jókora teremben jókora kör, szól' a zene, mozognak a lábak. A többség: akár a faágacska, mereven botorkál a csárdás ütemeire. Az arcok elszántak, egy-egy pillanatra szalad át rajtuk annak az örömnek az előszele, amit a tánc jelent majd talán nemsokára. Vasárnapi játszó. Meg kell magyarázni a harminc körüli szülőknek is, nemhogy a gyerekeknek. Szóval: valamikor régen, faluhelyen vasárnap délelőtt összegyűltek a gyerekek és játszottak, énekeltek, táncoltak. Minden heti ünnep volt számukra ez a pár óra, amikor mindenkit kiengedtek a rétre, mindenkit a legszebb ruhájában... A mostani gyerekek vasárnap délelőtt a televíziót nézik, esetleg moziba vagy bábszínházba viszik őket. A nagy, közös játszadozásra sem hely, sem alkalom. A megyei művelődési központ „játszója” sem igazi játszó még: a mai gyerekeknek előbb meg kell tanulniok érezni a zenét, táncolni rá, játszani vele. A játszó gazdája és vezetője Kapási Júlia, a megyei művelődési központ munkatársa, aki a Szekszárdi Néptáncegyüttesnél Szabadi Mihály asszisztense. Ezenkívül óvónői „múltja” van, ami nyomban meglátszik, ahogy kiáll a terem közepére, ötven gyereket lekötni és irányítani — ehhez a gyakorlat mellett rátermettség is kell, amivel — szerencsére — Kapási Júlia ugyancsak rendelkezik... — Legelsősorban az volt Kapási Júlia a körben a játszó létrehozásának célja, hogy kialakítsuk a gyermekek mozgásának anyanyelvi kultúráját. Megismerik és elsajátítják a csárdás és az ugrós lépéseit, de ami ennél is fontosabb, megtanulnak mozogni a zenére, rájönnek a zene és a mozdulatok összefüggésére — persze, ösztönösen. Emellett minden alkalommal tanulunk és játszunk népi gyermekjátékokat is, és megismerkednek a gyerekek a hangszerekkel — mondja Kapási Júlia. A játszó harmadik foglalkozását még tizennyolc alkalom követi, június elsejéig jár az óvodás- és a kisiskoláscsoport — összesen 130 gyerek — kéthetenként népitáncot tanulni és játszani a „Babitsba”. —vfé— Kőszegi János felvételei Jókora a kör ■ -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— A zenészek Uj, állandó kiállítás a Nemzeti Galériában Uj, állandó kiállítással gazdagodik szombattól a Magyar Nemzeti Galéria. Mátyás király uralkodásának idejében a virágzó feudalizmus korában faragott gótikus szárnyasoltárokat, táblaképeket és szobrokat mutatnak be a frissen felújított, XVIII. századbeli földszinti teremsorban. A ritka alkotások közül eddig csak néhányat és rövid ideig — láthatott a közönség, mivel nagy részük a II. világháborúban súlyosan megrongálódott és helyreállításukon több évtizedig dolgoztak a restaurátorok. A teremsor előtti folyosókon és a földszinti csarnokban új otthonra talált mintegy 80 Árpád-korabeli kőfaragvány és középkori falfestménymásolat.
