Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-27 / 277. szám
Moziban A tfÉPÜJSÁG A szabadság fantomja Agyrém, kísértet, ijesztő látomás: ez a fantom szó jelentése az értelmező kéziszótár szerint. Mi indította Luis Bunuelt, hogy 1974-ben készült filmje címében ezt a rosszallóan csengő szót a szabadság eszméjével kapcsolja össze? Megváltoztatta korábbi nézeteit a spanyol film „nagy öregje”? Ö, aki 28 éves korában kifejezetten polgárpukkasztó céllal készített Salvadoré Dalival szürrealista filmet (Az an- dalúziai kutya, 1928)? Aki a spanyol forradalmi kormány megbízásából indul Amerikába, de Franco győzelme miatt emigrációba kényszerül? Aki 1961-ben, már a világhír Védelmében, • mégis Spanyolországban forgathat, de filmjét, a Viridianát a bemutató után azonnal betiltják? Nem, Bunuel a régi, csak már a címmel figyelmeztetni akar, hogy a nagy eszméket jelentő szavak különösen jól felhasználhatók megtévesztésre. Tulajdonképpen felesleges, sőt hatásrontó a magyar filmforgalmazás óvatoskodása, amikor a plakátokon idézőjelbe teszi. Az idézőjel magában a filmben található, az elején is és a végén is, mint fegyverropogás és harangzúgás. A kezdő képsorokban Goya festménye elevenedik meg: a franciák 1808-ban az egyenlőség, testvériség és szabadság nevében kivégzik a spanyol hazafiakat, majd a szabadság dalára mulatnak a templomban. A befejezéskor ketrecbe zárt állatok kapkodják értetlenül fejüket, a „szabad világ” polgárai saját gyermekeikre lövetnek. Ha ez megtörténhetett, minden megtörténhet — sugallja a film —, de a leendő néző mulatságát rontaná el, aki a kezdet és vég között lepergő, a mai Franciaországban játszódó, történetkéket is elmondaná. Fűszerüket éppen a különböző intenzitással, szüntelenül robbanó meglepetések, a kis epizódszerepekben komédiázó világsztárok, a duplán és triplán megcsavart helyzetek adják. A bizarr események fényképezése szándékosan nagyon konzervatív, tárgyilagos. Ez is arra szolgál, hogy megingassa a néző bizalmát a világról saját magában, kényelmes módon összerakott kép stabilitásában. Bunuel hősei esetenként tőlük nem várt, illetlen módon viselkednek, máskor, képtelen szituációkba kerülve éppen a maguk megszokott, betanult módján, mintha mi sem történt volna. Előfordul, hogy megrögzött — például az evéshez és az emésztéshez tartozó — szokások fordítottját mutatják be, ami végtére is ugyanúgy konvencióvá lehetett volna. Esetenként pedig a valóságtól sem zavartatva, előre programozva cselekszenek, beszélnek. A szavak teljesen elszakadnak a tényéktől. Riasztó lehetőség. És általános veszély. Kényszerít, hogy Bunuel látomását magunk is figyelmeztetésként és ne egyszerűen a polgári világnak szóló kritikaként fogjuk fel. CSONTOS KAROLT Jövő héten A kis Valentinó című filmről írunk Színházi esték Kossuth-könyvek Csardaskiralynö Egyszerre eszembe jutottak mindazok a kedves olvasók, akik rendszeresen tanulmányozva lapunk kritikai írásait, most a címre pillantva, ingerültek lettek. Miért írnak a Csárdáskirálynőről, amikor minden operettől fanyalognak?! Tulajdonképpen igazuk van, nincs értelme kiásni a csatabárdot, hiszen az ütközet kimenetele kétségtelen. Értekezhetünk a történet sziruposságáról és a zene igénytelenségéről, amennyit csak akarunk, a Csárdáskirálynő népszerűsége ettől változatlan marad. Kálmán Imre nagyoperettje Magyar- országon 1916. november harmadika óta egyfolytában siker. Hatvanharmadik esztendeje, márpedig ezalatt az időszak alatt fordult egyet-kettőt a világ. A történelem változó, a Csárdáskirálynő változatlan. Pedig, őszintén szólva, a változásra várva ültem be a kaposvári színtársulat előadásának nézőterére. Azt hittem, valamelyik sziporkázó szellemű rendező olyasmit fedezett fel minden idők legsikeresebb operettjében, ami merőben más színben tünteti fel a jól ismert fordulatokat. A kaposváriak tettek már ilyet, sőt, az elmúlt években többnyire csak ilyesmit tettek korbában jól ismert darabokkal. Meglehet, a főiskolás Ács János rendezőnek beletörött a bicskája a feladatba, de az is előfordulhat, hogy a kaposváriak azt szánták meglepetésnek, hogy nem értelmezték sehogyan a Csárdáskirálynőt. Eljátszották úgy, ahogy mindenhol szokták. Az is lehet — a rossz nyelvek szerint ez az igazi ok — hogy nem a meglepetéskeltés kedvéért maradtak a hagyománynál, hanem „üzleti” okokból. Kálmán operettjei valóban csőd szélén álló színházakat mentettek meg világszerte” — olvasni az előadás szekszárdi műsorlapján. Hát — hála kultúrpolitikánknak — Magyarországon ma nem juthat csőd szélére színház. Ha egy fillér bevétele sincs, kisegíti állambácsi. De van másfajta „üzlet” is, amiben az alku a közönség kegyeiért folyik. Ilyen megközelítésben pedig lehet, hogy a csőd szélére került saját városában a kaposvári színház. Eljátszották hát a Csárdáskirálynőt. A könnyed szórakozásra vágyó közönség elégedett lehet, mert a társulat köny- nyen megbirkózik az utóbbi időben számunkra szokatlanná vált feladattal. Tehetséges művészei egy-kettőre felvázolják a sematikus ábrákat szerelmes és rafinált sanzonettek- ről, szerelmes és ütődött grófokról, gróknőkről meg az egész parfümgőzös operettvilágról. Azok, akik a Csiky Gergely Színház előadásait igényes, újat kereső megoldásai miatt szeretik, némi aggodalommal várják a következő bemutatót. Vajon hányszor fognak még áldozni Kaposvárott a népszerűségnek, és hányszor lehet úgj' áldozni a sikernek, hogy ne hagyjon tartós nyomot az értékeken? VIRÁG F. ÉVA Szöktetés a szerájbó Szín etár Miklós rendezésében kerül képernyőre Mozart: „Szöktetés a szerájból” c. vígoperájának tv-változata. Szerkesztő dramaturg Bánki László. Vezető operatőr: Szalay András. Képünkön: Gregor József és Gulyás Dénes felvétel közben. Rosa Luxemburg: A tőkefelhalmozás Rosa Luxemburg főművének megjelentetésével régi adósságát törleszti marxista könyvkiadásunk. A nemzetközi munkásmozgalom fiatalon mártírhalált halt kiváló teoretikusának munkája a marxista imperializmuselmélet sokat ígérő kísérlete volt, még akkor is, ha fő következtetését nem igazolta a történelem. Luxemburg elemzése középpontjában az imperializmus időszakában különösen kiéleződő értékesítési problémák állanak. Művében azt bizonyítja — amit nem igazolt a fejlődés —, hogy az értéktöbblet realizálódása, a piaci értékesítés csakis a nem tőkés szférák — termelési ágak, vagy országok — keresletére támaszkodva mehet végbe. A tőkés termelés, tehát saját létfeltételeként igényli a nem tőkés területek létezését. Egyedül maradva tehát, nem képes saját reprodukciójára. Ha a következtetés téves is volt, a mű fontos, mind az elméleti kutatómunka, mind pedig a politikai gyakorlat számára. A nem szakember olvasó a tőke természetrajzát több oldalról bemutató történeti áttekintést találhatja érdekesnek. Rádió T etuekröl Tanácsosnak tűnik ma este 21 óra 5 perckor a Kossuth- rádióban meghallgatni a „'Húszas stúdió” — első olvasásra ártatlannak tűnő — „Sűrűfésű” című adását. Az ember hajlandó lenne fel- söhajtani, hogy: — Végre! Jó ideje nyílt titok ugyanis, hogy fürdőszobákkal, szintetikus mosó- és mosdószerekkel egyre jobban ellátott korunkban megjelent egy felettébb kellemetlen vendég, mellyel a meglettebbek csak a II. világháború befejezését követő esztendőkben találkoztak utoljára. A rovarok osztályához, a félfedeles- számyúak rendjéhez, az állati tetvek csoportjához, a Pe- diculidák családjához tartozó kozmopolita rovarfajról van szó, melyét a tudósok Pediculus capitisnek titulálnak; mi azonban az egyszerűség kedvéért nevezzük csak fejtetűnek. Idáig még hitelt érdemlően meg nem magyarázott feltűnése jócskán emelte a gyógyszertárak „Ergo” nevű készítményének forgalmát, melyet manapság a régi petrőleumos bedörzsö- lés helyett használunk — és amiTől a jelek szerint hallgatunk, akár a sír. A tetvekkel kapcsolatban alighanem ez a követhető legrosszabb metódus. Nemcsak a félelmetesen szapora rovar által legjobban veszélyeztetett iskolások nem ismerik ezt a „vendéget”, hanem jórészt szüleik sem, akiknek többsége még a világon se volt a korábban említett, háború utáni időpontban. Valószínűleg ennék jegyében szentel 55 percet a „Sűrűfésűben” Hegyi Imre és Kovalik Márta a tetűnek. Idézzünk az RTV Újságból: ,A fővárosi KÖJÁL és a Fővárosi Egészségnevelési Központ újabb ismeret- terjesztő röplapot bocsátotta lakosság rendelkezésére. Arról ván benne szó, hogy világszerte növekvő számban észlelnek fejtetvességet. A fertőzés emberről emberrel terjed. A műsor a jelenségről és az ellene való védekezésről szól. És arról az értetlenségről, indokolatlan szégyenérzetről, amely nehezíti az egészségügyi szervek munkáját.” Jó lenne hinni, hogy a fővárosi egészségvédelmi szervek röplapjai az ország minden részébe eljutnak. De ha ez nem is így történik, a Kossuth-rádió mindenhol hallható. (ordas) 1979. november 27. Tóvónapló Aki dudás... A Magyar Televízió fórumot biztosít a fiatal népzenészek produkcióinak. Az ünnepélyes bejelentés hallatán eszembe jutott a viccek székely öregembere. Az a bizonyos öreg, aki kivár egy-két napot, mire kapásból megválaszol valami hozzá intézett kérdést... Televíziónak is nagyjából hasonló tempóban reagál mindarra, ami kulturális életünk „levegőjében” van. A népzene újjászületése legalább nyolc esztendeje kezdődött el, két-három éve ért a mozgalom saját csúcsára. A rádióban már akkor népszerű műsor volt az, amelyben fiatal népzenészek felvételeit játszották, tulajdonképpen érthetetlen, hogy a televízió miért várt 1979. november 25-ig arra, hogy beengedje valamelyik stúdiójába a legtehetségesebb ifjú népzenészeket? Még ha igényesen megoldott, bonyolultan szerkesztett műsorral rukkoltak volna elő, az ember belátó lenne. Azt gondolná, sok időt, energiát emésztett fel az előkészítés. De hát ilyesmiről szó sem volt: vetített háttér előtt, pódiumon muzsikált a Muzsikás együttes, énekelt Budai Ilona. Aki látta, hallotta őket már „élőben”, koncerten, azt gondolta, a fiatal zenészek nincsenek meghatva ettől a nehezen szerzett lehetőségtől. Nagyobb kedv, jobb hangulat jellemzi őket, amikor szemtől-szemben vannak a közönséggel. Talán ha a stúdióba hívtak volna néhány zeneszerető fiatalt... ? Nemcsak a diszkóműsorok hangulatára illene ügyelni. Zoo-ískola Amíg az Állatkert a Mecseken című filmet nem láttam, őszintén szólva nem volt valami nagy véleményem a pécsi vadasparkról. Persze, nem vagyok zoo- szakértő, csak annyira, amennyire az ember kisgyerekes szülőként azzá válik évek során. Szóval, úgy emlékeztem, hogy a pécsi állatkert kicsi is, szűkös is, ráadásul nehezen áttekinthető. Az állatkert fontos tényező a lokálpatrióta érvelésben, tudom, nem hallottam még olyan veszprémi lakost sem, aki városát magasztalva ne említette volna a zoo-t, Budakesziben csak féléves a vadaspark, de ott élő ismerőseim sem mulasztják el emlegetni. Szóval, azzal az előérzettel ültem a képernyő elé, hogy a pécsi körzeti stúdió műsora is a lokálpatriotizmus jegyében dicsérgeti majd a város állatkertjét. Hál’ istennek, nem ez történt. A film készítői jó érzékkel választották főszereplőnek az állatok mellé a zoo-iskolás gyerekeket, ök mutatták be az állatkert lakóit, és ezzel együtt képet adtak magáról a zoo-isko- láról is, ami egészen nagyszerű dolog. Nem hiszem, hogy állatszerető gyerekek számára különb szünidei elfoglaltságot ki lehetne találni ennél! A zoo-iskolás fiúk, lányok olyan szeretettel és hozzáértéssel beszéltek „gondozottaikról”, hogy a műsor végére becsempészték a nézők rokonszenvébe az egész állatkertet... Ráadásul arra is rávezették az alkalmi — kisgyerekes — zoo-járókat, hogy a vadasparkot ne egyszerűen produkciónak, látványosságnak tekintsék. V. F. E. Ismeretterjesztés A televízió több milliós nézőtábora, a rétegződő „érdeklődési struktúra”, mind jobban növeli a műsorszerkesztők gondját és felelősségét. Megtalálni a viszonylag szűkre szabott műsoridő megfelelő arányait (ifjúsági és felnőttszórakoztatás, oktatás, tájékoztatás, sport, stb.). A határesetek közé tartoznak az ismeret- terjesztő rövidfilmek, amelyek szórakoztatva tanítanak, felfrissítik ismereteinket, új információkat adnak. Műsorba építésükre sokféle kísérlet történt (ik), olykor r nem teljes sikerrel. A filmek színvonala pedig nem egyenletes. A jobbak közé sorolhatjuk a szombaton délelőtt sugárzott Az orángután című angol filmet, hiszen az emberiséget mindig is érdekelte az emberszabásúak megfigyelése, leírása. A film az átlagember érdeklődését célozza meg, amikor bemutatja ennek az Indonéziában élő főemlősnek az életét, szokásait, természetes környezetében és a fogságban. Mindezt érdekfeszítő formában, sok kedves pillanattal. A filmből megismerjük az emberek áldozatos munkáját a fajta fennmaradása érdekében, mert — sajnos — az orángután is a veszélyeztetett állatok hosszú listájára került a mértéktelen vadászat és a természetes élettér csökkenése miatt. Hazai vonatkozásban is megszívlelhetjük a film intelmét — gondoljunk csak a nálunk majdnem kipusztult rétisasokra! A másik igen érdeke? filmet délután láthattuk Csillag hull az égből címmel. A cím nem túl szerencsés: ki gondolná ebből, hogy a bátrak sportjának, az ejtőernyőzésnek egy speciális és különleges felkészültséget igénylő válfaját, a csoportos alakzatban végrehajtott ugrást ismerhetjük meg? A film kísérőszövege csak a legszükségesebb információkat közli velünk a felszerelésről (felfújódó, fékező hatású ruha), a sportolókról (a csehszlovák válogatott), valamint az ugrás körülményeiről (magasság 4000 m, a gyakorlat ideje 15—30 mp). A többit elmondják és éreztetik velünk a sisakra szerelt kamerák által rögzített képsorok. Személyesen élhetjük át a zuhanás csodálatos érzését, a sportemberek küzdelmét a gravitációval, a különböző alakzatok létrehozása érdekében. Együtt vagyunk az ugrókkal a csúcsjavítási kísérleteken (15 ember összefogódzása), szinte karunkon érezzük a társak szorítását. Látjuk az egymás felé repülés veszélyességét (sebesség 200 km/h), ugyanakkor a repülést élvező bátor önfeledt mókázá- sát. Majd — a biztonságos időben — kinyitott ernyőkkel, a földet érés biztos tudatában, feloldódva vitorlázunk lefelé. Ruskó
