Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

© Képújság

1979. november 25.

Múltunkból

— Idén nyáron éppen aratáskor jártam errefelé. Grábóc mellett, a hegytetőn egy olyan táblán aratott a kombájn, amire még turistaként sem szívesen másztam volna fel.

— Nagyon sok ilyen területünk van: a 2700 hektár Szántónak körülbelül hetven százaléka olyan lejtőszögű, mint amit látott. A legmeredekebb lejtő 25,1 százalékos — ez a földterület 7,5 százaléka. Mindez nagyon komolyan hátráltatja a növény- termesztés munkáit, s nem kevésbé az eredményeit. A táblák amorfak. alaktalanok, nagyüzemi művelésre sokszor nem alkalmasak.

— Az üzem, a szövetkezetek melyik kategóriájába tartozik?

— Ami a méreteinket illeti B kategóriába. Emellett létezik az úgynevezett „kedvezőtlen termőhelyi adottságú” szövetkezetek kategóriája, ide a kisvejkei tsz tartozik. Ennek a feltétele 1975-ben a 14 aranykoronás föld volt. Nálunk ekkor 15,7 aranykorona értéket állapítotak meg. Viszont a földhivatal 1977- ben végezte az egységes földszerkesztést, ami szerint a mi aranykorona-értékünk 13,7 ... Mivel utólag a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek köre nem bővíthető, nem kerülhettünk a bennünket megillető kategóriába. Találtak viszont számunkra egy másik megoldást: gazdaságilag elmaradott szövetkezetnek tartanak bennünket. De ez egy rossz meghatározás.

— Mi lenne a jó meghatározás?

— Kedvezőtlen adottságú szövetkezet, — ahogy ez bennünket a föld termőképessége után megilletne.

— A tsz-ek közötti különbségeket kisebb részt a termőföld és a létszám aránya, nagyobbrészt a föld termőképessége, a felszereltség és a gazdálkodás eltérő színvonala határozza meg. Lehet-e bármilyen szempont alapján összehasonlítani az önök és mondjuk a zombai tsz termelési eredményeit?

— Véleményem szerint elsősorban azért nem lehet ösz- szehasonlítani, mert mindenütt .más a területi'adottság. A zombai tsz földjeinek aranykorona-értéke 24—25 körül lehet. Persze az aranykorona mint mérőszám, elavult, de hát ez van. ezzel lehet hasonlítani. »Ami persze meghatározza az egységnyi területre eső hozamot, az állattenyésztésre eső naturális mutatókat. A mőcsényi tsz a megye szövetkezetei között viszonylag előkelő helyen van: a középmezőnyben állunk. No most ha az adottságokat viszonyítom. akkor nem állunk rosszul. Mert, ha a mi szántóföldünk olyan lenne, mint a zombai tsz-é. akkor meglehet, hogy ugyanazokat az eredményeket érnénk el. A gazdálkodást tehát a körülmények határozzák meg. A körülmények közül hadd ragadjak ki csak egyet: az eróziót. Kiszórjuk a műtrágyát, s aztán egy zápor vagy zivatar a jelentős részét földdel együtt lemossa a völgybe.

— Ugyanakkor a termelési költségbe a nem

I hasznosult műtrágya is beszámít.

— Egyértelmű. Emellett, ha oldalas, meredek lejtőn arat a kombájn, a szemvesz- teség is nagy. Persze mi már átalakítgattuk a kombájnokat: a gépészek taréjokat szereltek a rázórostára. A napraforgó-táblán sem böngészünk mostanában 3—4 mázsa szemet. Egyszóval a költségráfordítások nálunk magasak, a búza termésátlaga más években 42—43 mázsa volt hektáronként, — 200 forint körüli önköltséggel, ami jobb adotságú szövetkezetekben alacsonyabb.

— Az a véleményem — és nem biztos, hogy ezzel sokan egyetértenek —, hogy minden egyes üzem termelési eredményét elsősorban önmagához kell viszonyítani. Ahhoz tudniillik, hogy ugyanazon adottságok mellett mit értek el mondjuk tíz év alatt. Mert hisz az adottságok majdhogynem változtat- hatatlanok.

— Ezzel tökéletesen egyetértek. Ha a tíz évvel ezelőtti eredményeket nézem, nálunk igen nagy a fejlődés. Hektáronként 19—20 mázsa búzát arattunk annak idején, most meg 40 mázsa körül járunk. S szinte minden terméknél ugyanez a helyzet.

I — Hogyan érték ezt el?

— Az agrotechnika pontos betartásával, a talajhoz igazodó műtrágyázással, s persze a fajták is minden évben jobbak lettek. Nagyon komolyan betartottuk és betartjuk most a technológiát. Minthogy a gépesítettség színvonala magas, az időjárási tényezőket egyre jobban ki lehet küszöbölni. Korábban egvetlen kombájnra 3—400 hektár betakaritani való jutót, ma csupán 100 hektár. Régebben 40 napig arattunk, most meg 14 nap alatt betakarítunk.

— A gépeik a domborzati viszonyok miatt korábban tönkremennek, mint másutt.

— Egy E—512-es kombájn ha Decsen, Bátaszéken vagy Bonyhádon üzemel, egy szezonban egy variátorszíjat ha elnyű. Nálunk 4—5 alkalommal is le kell cserélni.

— A gyakori géphiba miatt alkatrészekből is nagyobb készletet kell tartaniuk.

— Egy MTZ traktor élettartama sík terlüeten 8—10 esztendő — nálunk 4—5 év. De nemcsak hamar tönkre mennek a gépek, hanem borulnak is. Az elmúlt tíz esztendőben 3 vagy 4 kombájn is felborult, de szerencsére sérülés nem volt.

I

— Ott, ahol felborulhat a gép, miért nem te- ' lepítenek erdőt, vagy legelőt?

—^A szántóterületünk talán ezer hektárral is csökkenne. Aztán. A tábla dombos részén kellene legeltetni, ami körül vetemény lenne. A nagyon meredek oldalakon lucernát. füvet telepítünk, lekaszáljuk és feletetjük az állatokkal.

— Kapnak-e önök az árbevételüket kiegészítő, az adottságukat ellensúlyozó támogatást?

— A besorolásunk alapján semmiféle támogatást nem kapunk. Ha mi kedvezőtlen termőhelyű szövetkezet lennénk, akkor az állat- tenyésztési termékekért 10 százálék, a növénytermesztésiekért pedig 4 százalék járna. Ez nálunk évi 4—4,5 millió forintot jelentene. A megyei tanácstól fejlesztési támogatást viszont kapunk: tavaly 2 és fél milliót. Ebből egymillió forintot a mőcsény— cikói út építésére kellett fordítanunk.

— Mégis, mire elég a kapott összeg?

— Mire? Évente 3,5—4 milliót kellene csak gépekre költenünk.

— Hogy állnak anyagilag?

— Nem állunk rosszul. Jók az eredményeink, az állattenyésztésünk az élvonalba tartozik.

— Tehát, az állttartásra koncentráltak, s ehhez igazították a növénytermelést?

— így van. A gazdaság a tejtermelő tehenészetre szakosodott. A programot 1974- ben dolgoztuk ki, s minden vezető megkapta a konkrét feladatát. Fajtaátalakító keresztezésbe kezdtünk, megváltoztattuk a takarmányozás módszerét és még számos más intézkedést tettünk.

— ön szerint igaz-e az, az állítás, hogy a föld termőképessége nem befolyásolja túlzottan az állattartás eredményeit?

— Nagyon is befolyásolja. Mert nem mindegy, hogy milyen a saját abrak, a széna minősége, s mennyi az önköltsége. Mert ez a tej költségeit is terheli. Persze az állattenyésztés mögött sok olyan dolog van, aminek a földhöz semmi köze. Ilyen az állategészségügyi fegyelem, a szorgalom, a szakértelem.

— A gazdálkodás sokoldalúi változtatása igen

■ sok ütközőpontot rejt magában.

— Nézze. Én úgy lettem tsz-elnök, hogy a kollégáim biztatására vállaltam el. Utána azt mondtam: ti akartátok, de mostmár aztán menni kell a szekérnek, visszafelé nem fordulhat. A vezetés nálunk valóban kollektív vezetés. Vita sokszor van, de harag nincs. Én azt hiszem, hogy a munkahelyi légkörre következtetni lehet abból, hogy a dolgozólétszám nemigen változott: jó néhány éve 360 körül vagyunk.

— A Figyelő című lapban olvastam, hogy felülvizsgálják a támogatás rendszerét, mégpedig azért, hogy a kedvezőtlen adottságú üzemek a termelési struktúra ésszerű kialakításával tegyék magukat életképessé, — s ne „az érdekeltséget csökkentő támogatási rendszerrel.” Mi erről a véleménye?

— Az a véleményem, hogy a kedvezőtlen adottságú szövetkezeteket támogatni kell, méghozzá végtermék után. Jobb eredményeket érnének el, ha a dolgozóknak többet' fizetnének, egyszóval jobban élnének. Az egy főre jutó bruttó jövedelemben és eredményben szépen előreléptünk. De ha csak ennek alapján határolják be a támogatást. előfordulhat, hogy visz- szafelé fejlődünk. A fejlesztési támogatást szubjektív alapon adják, s hol van érdekelve ezzel az üzem, hogy többet termeljen?

— No, de egy üzemben mégiscsak az a fontosabb, hogy minél többet produkáljanak.

— Ha ez a tsz most bukdácsolna, az állam pénztárcájába mélyebben bele kellene nyúlni, s lehet, hogy a gazdaság éppen csak fenn tudna maradni. Mi az átlagosnál többet dolgozunk, s jók az eredményeink. Ennek az lesz a vége, hogy minden támogatástól elesünk. Véleményem szerint az lenne az igazságos, ha a több termés után, több pénzt kapnánk. Ha felülvizsgálják a kedvezőtlen adottságúak körét, szempont lesz, hogy hol, mennyit fejlődtek, mi a támogatottak listájáról megint kiesünk. Ez a gazdaság sohasem lesz kedvező adottságú. Az a különbség, ami történetesen Mőcsény, Bonyhád vagy Tevel között létezik, időtlen időkig megmarad.

— Mégis a termelés melyik ága az, amivel jobbítani lehet az eredményeket?

— A tejtermelésünk tehenenként 3900—4000 liter évente, — 4500—4800 literre szeretnénk emelni. A költségeket igyekszünk szinten tartani, s a takarmányok bel- tartalmi értékét növelni. A melléküzemágról: az 1200

négyzetméteres pincében gombát termelünk, az évi bevételünk ebből -2 millió. Komolyan foglalkozunk egy tejfeldolgozó üzem létesítésével. ahonnan az este kifejt zacskós „tsz-tej” másnap már az üzletekbe kerülne.

— Maszek archívumomban négy zárszámadási beszámolót őrzök innen, Mőcsényből. Végiglapoztam: olvastam fokhagymáról, mákról víz- lecsapolásról, legutóbb a birkatartásról.

— Volt itt már minden. Próbálkoztunk: milyen növényeket lehetne gazdaságosan termeszteni. Persze a kultúrák többsége az első évben szinte sohasem jön be. Levontuk a tanulságot, nem kísérletezünk tovább. Ami a birkát illeti, 1972-ben felszámoltuk az állományt. 76-ban viszont már vásároltunk 600 jerkét. Ha minden sikerül, 83-ra háromezer anyajuhunk lesz. A szövetkezet ezt elbírja: az 1200 hektár legelőből 700 csak birkával legeltethető le. S az sem mindegy, hogy a melléktermékeket a kukoricaszárat, a tarlót, a szalmát a legegyszerűbben a juh hasznosítja.

— Hogy zárják az idei évet?

— Tavaly a tsz-nek 9,2 millió tiszta nyeresége volt, idén kevesebb lesz, pedig a beruházásaink a felére csökkentek. Pénzügyi nehézségeink nincsenek, aránylag jól állunk.

— Hívták-e önt már máshova dolgozni?

— Igen. Nem is olyan régen a megyei tanács új mezőgazdasági osztályára, majd a TESZÖV-höz. Úgy döntöttem, nem megyek. Tudja, 19 éve vagyok itt Mőcsényben. s ha valaki valahol nagyon megszokott, ahhoz ragaszkodik.

— És ön nagyon ragaszkodik a tsz-hez.

— Addig, amíg ez a csapat így focizik, ahogy focizik. addig maradok.

D. VARGA MÁRTA

A magyar kereskedelem és közlekedésügyi miniszter 1945. január 4-én adta ki a 9/1945. sz. rendelkezését, mely szerint meg kell szervezni az útőri küldöncszolgálatot az egyes községek között, mert a háborús események miatt megbénult a vasúti és a közúti közlekedés és szünetelt a posta, távíró és távbeszélő szolgálat is. „E küldönc szolgálatnak célja az, hogy bekapcsolódjanak az egész ország felszabadult területén fekvő postahivatalok (ügynökségek), illetve városok, nagy- és kisközségek a postaforgalomba. Ezálal a hivatalos és magánlevélforgalmat egyaránt, átmenetileg, ily módon le lehetne bonyolítani” — mondja

A MÁRCIUS 6-ÁN MEGISMÉTELT MINISZTERI RENDELET.

Meg kellett ismételni a rendelkezést, mert 1945. január elején még az ország jelentős része a fasiszták kezén volt, más területek hadtápterületnek minősültek, ahol minden eszköz szinte kizárólag a front érdekeit szolgálta.

Az első miniszteri rendelet végrehajtásáról úgyszólván semmi megyei adat nem áll rendelkezésünkre, mindössze Nagyszékely bői közöltek olyan adatot a megyével, hogy a pécsi postaigazgatóság ott megbízta 1945. januárjában Heimbuch Jánost a pos-/ taküldönc-szolgálát ellátásával, s ezért 200 P-őt kapott.

A március 6-i miniszteri rendelkezéssel szinte egyidejűleg érkezett meg a pécsi postaigazgatóság értesítése is az alispáni hivatalhoz, mely szerint az igazgatóság 36 TOLNA MEGYEI KÖZSÉGET

kíván bekapcsolni a közúti postaszolgálatba. Ezekbe a közéégekbe hetenként két- szer-háromszor érkezett a posta és vitte a levélküldeményeket (Csomagszállításról nem lehetett szó, mert a futár gyalogos személy volt). Az igazgatóság az alábbi fő vonalakon indított közúti postajáratot:

a) Pécs-Ujdorhbóvár—Szakály—Tamási—Pincehely,

ehhez csatlakozott a kocso- lai—szakcsi vonal;

b) Pécs—Ujdombóvár—

Kaposszekcső—Szászvár—

Bonyhád—Szekszárd:

c) Pécs—Pécsvárad—Bonyhád—Szekszárd;

d) Bonyhád—Mőcsény— Bátaszék.

Szekszárdról mindössze Faddig volt tervezve leágazó járat. A paksi járás szinte teljesen kimarádt a pos-t taszolgálatból.

Az alispán a pécsi rendelkezésnek megfelelően értesítette a községeket, hogy a szükséges futárt biztosítsák. A közúti postaszolgálat március 16-án indult meg. Általában örömmel fogadták a községek az intézkedést, az új élet kibontakozásának egyik fontos jelét látták benne. Jelentették is a községek a főszolgabíráknak, ők pedig az alispánnak, hogy minden rendben van. Sok községben díjtalan szolgáltatásként

szervezték meg a postajáratot. Feltűnő, hogy ilyen jelentős kérdés megoldásában késlekedett a gyönki főszolgabíró. Arra hivatkozva, hogy rengeteg feladatot jelent számára a földreformmal kapcsolatos teendő (községenként 200—300 igénylő összeírása), 10 napi haladékot kért a járat megszervezésére. Az alispán az ügyben nem nyilatkozott.

A bonyhádi járási főszolgabíró jelentette, hogy „a postajárat a postaigazgatóság által kiadott tervezet szerint járásom községeiből megindult és fennakadás nélkül lesz lebonyolítva.” Azt is megemlíti a főjegyző, hogy a járás valamennyi községében közmunka gyanánt végzik a posta továbbítását.

A szekszárdi járás főszol- gabírája azonban március 21- én arról értesíti az alispánt, hogy a járás területén nem

szervezik meg a postajáratot. Ha a posta akarja, akkor kapcsolódjék a közigazgatás részére szervezett futárszolgálatba. Több kifogást is emel a pécsi tervezettel szemben. Mindenekelőtt szóvá teszi, hogy a pécsi tervezet szerint a postai szolgálaton keresztül 8—9 nap alatt érkezne meg a posta Bátaszékről Szekszárdra — ha mindenütt biztosított a csatlakozás. Megadja a járási futárszolgálati hálózat leírását is. Ezek szerint

A KÖZIGAZGATÁSI

FUTÁRSZOLGÁLAT

a következő útvonalakon működött: bázis község volt Sióagárd, Szedres, Mözs, Öcsény, és Várdomb. Innen minden kedden, szerdán és pénteken érkeztek a futárok, hozták-vitték az ügyintézés során keletkezett leveleket, vitték az utasításokat, rendelkezéseket. A sióagárdiak hozták Szekszárdra a harciak iratait, a szedresiek továbbították a medinai és a tenge- lici leveleket, a mözsi küldönccel érkezett meg a tolnaiak, a fácánkertiek és a bogyiszlóiak hivatalos levele, Öcsény szállította a decsi, a sárpilisi levelezést, a várdombival jutott Szekszárdra az alsónánai, az alsónyéki, a bátaszéki és a bátai levelezés.

Igaza volt a főszolgabírónak, amikor azt javasolta, hogy a posta ezt a jól kiépített hálózatot vegye igénybe. (A postaszervezet szerint Bátaszék és Szekszárd között nem lett volna közvetlen kapcsolat, a postát Bonyhád közbejöttével akarták továbbítani.)

A gyönki főszolgabíró csak április 25-én tett jelentést az alispánnak a hálózat kiépítéséről. Ebben a jelentésben arról is szó van, hogy Simon- tornyán. Varsádon a posta- hivatal még nem működik. Ezeken a helyeken a magán- levelezéseket a községi elöljáróság gyűjtötte össze és alkalmi fuvarral juttatta el olyan községbe, ahol már működött a posta.

Megjegyezzük, hogy a miniszteri rendelkezés útőri

szolgálat megszervezéséről szól. ugyanakkor Tolna megyében alig voltak ők bekapcsolva a futárszolgálatba.

1945. május 2-án jelent

meg az újabb miniszteri rendelkezés, mely szerint

megszünteti az útőri küldöncszolgálatot. mert jelentősen javultak a közlekedési lehetőségek, egyre gyakrabban közlekedtek a vonatok, kiépült a telefonhálózat is. Ezért a pécsi postaigazgatóság is fokozatosan megszüntette a március 16-án szervezett közúti postajáratot. Erről az alispánt az alábbiakban értesítette:

„Értesítem, hogy a 2947/ 1945. számú átiratom szerint március 16-tól berendezett közúti posta járatokat a vonatközlekedés megindulása következtében általában

megszüntettem.

Közlöm egyúttal, hogy az újonnan megnyílt postahivataloknál a mostani rendkívüli viszonyok közt a postai összeköttetés biztosítása postaküldönc vagy postaszállí- tók túlzott bérigénye és szállítási eszközök hiánya miatt nagy nehézségbe ütközik.

Mivel a postaforgalom megindítása a postaanyag rendszeres ~és_ gyors továbbítása, valamint a kézbesítés késedelem nélkül való elvégzése országos érdek, a posta jövedéki bevétele pedig csekély — amint a múltban is előfordult, ott ahol a közúti postaszállítás és -kézbesítés mindennapi ellátásához a község ragaszkodik. a költségekhez, adott esetben a községek anyagi hozzájárulását tervezem igénybevenni.”

így indult meg 1945. télvégén, kora tavasszal a községek közötti kapcsolat kiépítése: előbb a közigazgatás szervei, azután a posta tette meg a szükséges intézkedéseket, végül közös erőfeszítés hozta meg a sikert — megindult a postaforgalom.

K. BALOG JÁNOS

Ilii |TIj#TO fra

Sikabonyi Miklóssal, a möcsónyi tsz elnökével