Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
wmmmmmmmmmamtmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamrn V ilág proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból Miért maradnak magukra ? Nehezen képzelhető el valamiféle látványos ünnepség abból az alkalomból — néhány hét, vagy hónap van már csak hátra —, amikor a Nyugdíjintézet kimutatásában megjelenik a kétmilliomodik nyugdíjas törzsszáma. Az is lehetséges, hogy kimutathatatlan: ki is valójában a kétmilliomodik. Az bizonyos: igen-igen rövid időn belül eljutunk odáig, hasonlóképpen jó né-i hány európai országban, hogy a népesség ötödé — az ezredfordulóra esetleg már a negyede — idős korú, nyugdíjas esztendeiben járó ember. Sajátos társadalomlélektani teendők sorát és nem kevésbé sajátságos, kézzel fogható munkagyarapodást vonz ez a számadat. Az utóbbira most egy mondattal utalnánk csupán, hiszen az elmúlt hetekben, éppen a parlament őszi ülésszakának kapcsán, bőséggel esett szó arról, milyen egészségügyi, szociális következményei vannak a népesség körében az idős korúak nagy számának. Most inkább néhány lélektani tényezőt említenénk meg azzal összefüggésben, hogy tíz- és tízezrek az idősek közül a magány és magárahagyatottság esztendeit lemorzsolva jutnak el életük végéig. Elkerülhetetlen néhány adat megemlítése. Több mint 30 ezer idős férfi és nő él az ország csaknem kétszázötven szociális otthonában! Kívülük, még legalább százezerre tehető azoknak a száma, akik éppen az élet legnehezebb időszakára maradtak egyedül — vagy hagyták őket magukra vér szerinti rokonaik — s valamilyen formában feltétlenül igénylik az állam megkülönböztetett gondoskodását. Ha meggondoljuk, hogy ilyentájt, ősz végén, amikor már belátható közelben a szeretet ünnepe, azoknak a napoknak s heteknek az időszaka, amikor tártabban fordul a lélek az elesettek, a törődésre szorulók felé, talán nem tűnik meddő szó- cséplésnek, ha a magányosságról s a törődés szükségéről ejtünk néhány szót. Százféle'statisztika tanúsítja — önmagában véve elégedettek is lehetünk velük —, hogy nincs hazánkban olyan magára hagyott, elesett idős korú, akinek valamilyen formában ne jutna a társadalmi figyelemből. Nincs olyan, akinek ne jutna ebben az országban egy jó tányér meleg étel. Aki — bármilyen munkában élte évtizedeit —, ne kapna valamilyen járadékot, szerényebb, vagy tisztesebb összeget a megélhetéshez. Akihez — ha betegségében erre szorul — ne kopogna be orvos és nővér s előbb-utóbb ne ejtenék módját szocialista brigádok, úttörők, hogy kitakarítsák a szobáját, kiváltsák a gyógyszerét. Hangsúlyozzuk: a tételesen kimutatható, megfogható törődésből, mindenfajta gazdasági gondunk ellenére, tudunk annyit adni, hogy ilyenképpen ne legyen szégyenkezni valónk. Amiből azonban soha nincs, talán nem is lehet elegendő: a jó szó, a személyes látogatások és beszélgetések öröme. A személyes törődésnek és figyelemnek ez a fajtája hiányzik sok tízezer öregnek, immár krónikusan. Amiből igen-igen nehéz akkor adni, ha a még meglévő rokonság nem vállal benne részt, s ha a szőkébb környezetben nincs elegendő indíttatás: önmagából megosztani egy keveset azzal, akinek már eny- nyije sem maradt. Sokszor lehetünk tanúi, hogy egy-egy idős asszony, férfi — éljen akár szociális otthonban, vagy töltse élete alkonyát magányos lakásában — nem az ilyentájt legtöbbször jelentkező kisebb-nagyobb betegségeket, nem a szűkös nyugdíjat, még csak nem is az esetleg kevesebb ételt, idegen ízeket rója fel az életnek, a sorsának. Hanem a magány keservéről szól. Arról, hogy ritkán nyitják rá az ajtót. Hogy fia felé sem néz, lánya szívében nem oldódik az évtizedekkel korábban meggyűlt harag. Hogy egyedül ül látogatási idő alatt. Elfekvőben — hadd ne ecseteljük most bővebben az itteniek közül jó néhány öreg iszonyatos magányát és elhagyatottságát — még sokszorozódnak a keserűségek, s kimondatlanul is élő rettegés attól: a kórteremből már csak egyfelé vezet az út... A magányosság ellen a legnehezebb tenni. És a magányosság ellen tudna tenni leginkább egyén és közösség. Mert: csak el kell kezdeni. A szocialista közösségek egyik legkézenfekvőbb, szép elhatározása lehet az öregkori magány ellenében tett vállalás. Iskolás gyermekek fogékony értelmébe lehetne mainál ezerszerte több tiszteletet és törődési módot ültetni, állandóvá tett patronálásokkal, nem „kipipálni” való, hanem szívvel vállalt, évekre szóló ifjúsági akciók segítségével. Szomszédok, sokszor hiábavaló passzivitásra késztetett lakóhelyi közösségek találnának mainál sokszorta több alkalmat kapcsolatok létesítésére, látogatások, beszélgetésék szervezésére — azokkal az öreg lakótársakkal, akiknek ez mérhetetlen örömet és megkönnyebbülést jelentene. A vér szerinti kötelmekről ne szóljunk most. Ezeket előhívogatni olyan szívekből, amelyekre vastag, áthatolhatatlan kérget vont az idő — nehezebb bármiféle társadalmi mozdulás megszervezésénél... VÁRKONYI MARGIT XXIX. évfolyam, 276. szám. ARA: 1,60 Ft 1979. november 25., vasárnap Kádár János loiadta Nyikolaj Bajbakovit Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szombat délelőtt a KB székházában fogadta Nyikolaj iBajbakovot, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesét, az Állami Tervibizottság elnökét. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen áttekintették a magyar—szovjet sokoldalú együttműködés továbbfejlesztésének időszerű kérdéseit. A találkozón jelen volt Huszár István, az MSZMP Pólitikai Bizottságának tagja, az Országos Tervhivatal elnöke és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Nyikolaj Bajbakov szombaton elutazott hazánkból. Gromiko befejezte bonni látogatását Bonn, Sándor István, az MTI tudósítója jelenti: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter négynapos hivatalos NSZK-beli látogatását befejezve szombaton délelőtt elutazott Bonnból, összesen 15 órás tárgyalásain Helmut Schmidt kancellárral, Karl Carstens köztársasági elnökkel és Hans- Dietrich Genscher külügyminiszterrel elsősorban az európai biztonság aktuális problémáit tekintették át. Szó esett ezenkívül a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról és a nemzetközi élet számos kérdéséről is. Genscher külügyminiszter péntek esti televíziós nyilatkozatában elismerte, hogy a két kormány nincs egy véleményen a katonai erő- egyensúlyt illetően és jelezte: az NSZK továbbra is kitart a NATO-rakétákkal kapcsolatban december elejére v.árható döntés mellett. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy továbbra is nyitva marad az út a két- és sokoldalú tárgyalások előtt a katonai enyhülés folytatására. AZ ERDŐ, A FA ES AZ EMBER (3. old.) EGYSÉGES ÉRTELMEZÉS, EGYSÉGES CSELEKVÉS (3. old.) SZABÁLYOZÓK — 1980 (3. old.) KÖNYV, AMELYET MINDANNYIAN ÍRHATUNK (4. old.) NIKOLA VAPCÄROV SZÜLETÉSÉNEK 70. ÉVFORDULÓJA (4. old.) OTTHONI NORMÁK? (5. old.) SZAUNA AZ EGÉSZSÉGÉRT (8. old.) FÖLDRENGÉSBIZTOS ÉPÍTKEZÉSEK (9. old.) A CSEHSZLOVÁK KULTÚRA BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN (11. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) A SOKOLDALÚ HELIKOPTER (12. old.) MI A DOPPING LÉNYEGE? (14. old.) ÉRDEMES BESZÉLNI RÓLA (14. old.) BIKAIPAR (7. old.) A HAJÓZÁS FEJLESZTÉSE (8. old.) TURBINÁK —, SOROZATBAN (8. old.) Rohamosan fejlődik Tolna megye székvárosa. Az új baktai lakótelepen egymás után magasodnak a sokemeletes házak. De hogy ne vesszen el véglegesen a régi, néhány tanyát meghagynak műemléknek, emlékeztessen milyen volt akár még néhány évtizede is, az akkor csak vörös boráról nevezetes Szekszárd. (Képriportunk a2- 5. oldalon.) * Kétszáz év« megyeszékhely Szekszárd
