Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-20 / 271. szám
NOVEMBER 20 Névnap: Jolán A Nap kél 6.55 — nyugszik 16.04 órakor A Hold kél 7.12 — nyugszik 17.03 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1919. november 20-án kezdődött meg Berlinben a Kommunista Ifjúsági Inter- nacionálé alakuló kongresszusa. O LENGYEL ÁLLATORVOSOK Szekszárdion. A Tolna megyei Állategészségügyi Állomás szervezésében november 27-én lengyel állatorvosok érkeznek megyénkbe. Tanulmányozzák az állategészségügyi szervezet rpegelőző munkáját és az új gyógyszerek bevezetésének tapasztalatait. — GYORSés gépírónőt azonnali belépéssel felveszünk. Érdeklődni lehet: Tolna megyei Népújság szerkesztősége, Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. ^ MAGYARKESZIN a művelődési házban előadást tartottak a termelőszövetkezet gépkocsivezetőinek, foga- tosainak, traktorvezetőinek és a személygépkocsi-tulajdonosoknak. A kétórás előadáson ötvenheten vettek részt. Az érdeklődők a társadalmi tulajdon védelméről, valamint a közúti közlekedésről, a balesetek megelőzéséről nagyon értékes tájékoztatást kaptak. (M. L.) — TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők • 13 ta- lálatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 237 881 Ft. 13 plusz egy találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 150 darab, nyereményük egyenként 7401 Ft. 11 találatos szelvény 1867 darab, nyereményük egyenként 595 forint. A 10 találatos szelvények száma 13 461 darab, nyereményük egyenként 124 forint. A Kossuth Rádióban Válságok és teóriák műsor kezdődik 20.09- kor A „fekete csütörtöktől” az olajválságig címmel, ötven évvel ezelőtt tört ki a nagy gazdasági világválság, milliók szenvedését indítva el. Az akkori és az azóta eltel idők gazdasági problémáiról és a ma energia- válságáról hallhatunk elemzéseket a műsorban. 21 óra 5-kor A tudomány fellegváraiban címmel kezdődik műsor az odesszai szemsebészekről. A televízióban a kubai fiatalokról láthatunk filmet, akik részt vettek az analfabétizmus felszámolásában, építik a szocializmust, részt vesznek a testvéri fejlődő országok megsegítésében. * A SZEKSZÁRDI Állami Gazdaságban ebben az esztendőben nyolcvanötén adtak térítésmentesen vért. # A NEMZETKÖZI Újságíró Szervezet végrehajtó bizottságának ülésére — a Magyar Újságírók Országos Szövetségének képviseletében — hétfőn Hanoiba utazott Király András főtitkár és Fábián Ferenc főtitkár- helyettes. Az ülésen megtárgyalják az 1976-os helsinki kongresszus óta végzett munkát és megvitatják a fejlődő országok újságírásának helyzetét. Szekszárdon, a Halasi Andor utcát átszelő csatorna fölött „átívelő’ tákolmányt immár több hete megrongálták. Egyik karfáját letörték, a deszkák között lábfej nagyságú hézagok. Az utcában lakó munkások többsége csak sötétedéskor tér haza, így még nagyobb a baleset- veszély. Sá Fotó: Bj. Borult idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult idő, ismétlődő esővel, záporral. Az élénk északias szél a Dunántúlon viharossá fokozódik, keleten erős délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 5, az Aföldön 10 fok körül. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: az időszak elején átmenetileg felszakadozik a felhőzet, később túlnyomóon borult idő, várható ismétlődő esőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 2, 7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 80 százalékán várható. i i i ■ i i i i i ■ I I I I • I I t I I I I Véget ért az amatőrfilmszemle A fűtői való fa - Tőr Játék - Nézőpont (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Vasárnap befejeződött a XV. dél-dunántúli amatőrfilmszemle és a X. országos néprajzi amatőrfilmszemle Dombóváron. Idén tizedik alkalommal adott otthont a város a rangos eseménynek, melyre a megszokottnál kevesebb, alig több, mint negyven pályázat érkezett. A néprajzi filmeket elbíráló zsűri elnöke Raffai Anna filmrendező volt. Az amatőrfilmeket Bán Róbert filmrendező elnökletével bírálta a zsűri. A kétnapos filmvetítést vasárnap délelőtt ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás és a díjnyertes filmek vetítése követte. A néprajzi filmek közül kiemelt jiagydíjban részesült a nyíregyházi Kurecska Istvánnak, A fűtől való fa című alkotása. Második díjas lett a győri Mészáros Tamás és Csukli Ödön „Szél- molnár”-ja és az A szíjártó mester, amely Gyifkó Gyula munkája. Áz amatőrfilm kategóriában a zsűri összevonta az első és a második díjat. így két első helyezett, a nagykanizsai Kötnyek István és Gerocz László „Térjáték” és a dombóvári Tóth Gyula—Takács László—Takács György „Nézőpont” című filmje lett. A dombóvári alkotótrió „NosztaIgiá”-ja harmadik díjas. Ezen kívül néhány film rendezője tárgy- jutalomban részesült. Folyamatosan peregtek a filmek, a forgatókönyv szerint követték egymást az események, olajozott, rutinos volt a szervezés. Bán Róbert gondolatai-gondjai azonban nehezen illenek bele a filmszemle idilli külsőségeibe. A vetítések egyik szünetében szomorkásán beszélt az ama- tőrfilm-mozgalomról: — Több mint másfél évtizede kísérem figyelemmel alakulását. A technikai felszerelések tekintetében nagy fejlődés tapasztalható, de a mozgalmat még mindig nem sikerült megfelelő mértékben kiszélesíteni. Jelenleg körülbelül ötszáz tagja van az amatőrfilmesek szövetségének. Nagyon nagy a fluktuáció. Ez összefüggésben van azzal is, hogy a filmezés elég költséges. A filmklubok pedig semmilyen anyagi támogatásban nem részesülnek. Pedig a magyar amatőrfilmesek a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. A legutóobi nemzetközi ama- tőrfilm-fesztiválon két alkotással vettünk részt, mindkettő díjat nyert. Az amatőrfilmezés iránti érdekőldés lankadásának bizonyos jelei az idei dél-dunántúli szemlén is észrevehetők voltak. Tudom, hogy a nevezések alacsony száma, mint tény, önmagában nem mértékadó, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül — hogyan jut el az amatőrfilm a közönséghez? Vannak filmklubok, melyek rendszeresen szerveznek vetítéseket. Ezen kívül találkozási felületnek minősíthetők _ a filmszemlék. Igaz, ezek nyitottságát lehetne még növelni. Sok amatőrfilmet bemutatott a televízió is a Pergő képek műsorban. Sajnos nem kizárt ennek a műsornak a megszűnése, ami pedig megnehezítené az amatőrfilm- mozgalom fellendítését. BÉR Dl ÁGNES r Árvíz Jugoszláviában Dél-Jugoszláviában tovább pusztít a nagy esőzések okozta árvíz, amely helyenként katasztrofális méreteket ölt. Crna Gorában Kolasin, Ce- tinje, Pluzsine és Savnik városokban és környékükön a hadisereg és a polgári védelem alakulatai vasárnap megfeszített erővel dolgoztak a családok százainak kiköltöztetésén, az anyagi javak mentésén. Köziben további gazdasági létesítmények, utak, középületek és lakóházak kerültek víz alá. Több község ivóvíz nélkül maradt A Zeta folyó mentén fekvő falvakban a legsúlyosabb a helyzet. Több száz családot ki kell telepíteni, néhány faluval pedig megszakadt minden szárazföldi összeköttetés. A belgrád—bari vasútvonalon, Priboj és Bisztrica között vasárnap délelőtt a belgrádi személyvonat ráfutott a pályára omlott földtömegre Mozdonya leszakadt a szerelvényről és a megáradt tóba repült. A mozdonyvezető és segédje életét vesztette, az utasoknak semmi bajuk sem történt. A szerencsétlenség miatt ezen a vonalszakaszon szünetel a forgalom. Koszovo autonóm tartományban a Bisztrica és a Béla Drina egész szakaszán valóságos tóvá változott. A kiadós esőzések következtében tovább áradnak a bosznia-hercegovinai folyók is. Befejezéséhez közeledik Bátaszéken az iskola bővítése. A TOTÉV szakemberei már a homlokzat burkolását végzik, s tervek szerint, jóval a határidő előtt, december 20-án befejezik az építkezést. Fotó: Sz. L. OL VAST AM Ideális állapot? Azt írja Losonczi Miklós lapunk vasárnapi számának 11. oldalán „Mit jelent a gyerekeknek a képzőművészet?” című cikkében, hogy „közelítünk az ideális állapot irányába, mert igen sok iskola rendelkezik már adományozott, szerkesztett képzőművészeti alkotással”. Igen sok minden bizonnyal, de abban kételkedem, hogy ez az állapot az ideálistól akár csak látótávolságban is lenne. Nem azért kételkedek, mintha csak úgy nagy általánosságban szeretnék kételkedni, hanem mert akár szűkebb megyénkben is egész sor iskolát ismerek, ahol ilyeneknek nyoma sincs. Természetesen nem a szertárak kincseire, hanem közterületen, az iskola „közterületén” lévő állandóan szemmel kísérhető alkotásokra gondolva. Ne vigyük túlzásba a dolgot, de azt hiszem, hogy az ideálistól távol álló képzőművészeti oktatásunk, kultúránk közrejátszik a műalkotások megbecsülésében is. Pontosabban: — ennek ellenkezőjében. A köztéri szobrok rongálóira, a valamikori szekszárdi szoborpark sorsára gondolok. O. I. Rendőrségi felhívás A Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság csalás miatt eljárást folytat Kálmán András tengelici lakos ellen, aki megrendeléseket gyűjtött ablakrédőny készítésére és ezért különböző összegű előlegeket vett fel. Kérjük azon károsultak jelentkezését, akik megrendelést adtak nevezettnek, ezért előleget fizettek ki, de a redőnyt ez ideig nem kapták meg. Jelentkezni lehet a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztály vizsgálati alosztályán szóban vagy írásban. .Első hallásra talán furcsának tűnik, hogy közlekedési bűncselekmény miatt olyan személyt is felelősségre vonhatnak, aki nem tartózkodik a baleset helyszínén és a balesettel összefüggően nem is vezetett járművet. Természetesen nem arról van szó, hogy a felelősségre vonhatók köre korlátlan, és olyan személy felelősségre vonására is sor kerülhet, akinek semmi köze a járművet ténylegesen vezető személy magatartásához. Nem árt tudni, hogy a hatályos büntetőjogi előírások szerint bűncselekményt követ el az, aki a vasúti vagy légi jármű, valamint gépi meghajtású vízi jármű úszó munkagép, avagy közúton gépi meghajtású jármű vezetését szeszes italtól befolyásolt állapotban lévő vagy vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek- engedi át. A járművezetés tiltott átengedése szándékos bűncselekmény, s ebből következik, hogy az elkövetőnek — tehát az átadónak — tudnia kell arról, hogy az átvevő szeszes italtól befolyásolt állapotban van, vagy a jármű- vezetésre egyéb okból ténylegesen alkalmatlan. Az átadás szempontjából lényeges körülmény, hogy a jármű vezetését csak olyan személy adhatja át, akinek a járművel kapcsolatosan utasítási vagy rendelkezési joga van és olyan személynek, aki ilyen joggal nem rendelkezik. Leggyakrabban a jármű vezetésének ittas személy részére való átengedéssel találkozunk. Ezzel összefüggően utalunk arra, hogy az ittasság megállapítása szakértői eszközökkel — vérvétel, vér- alkohol-vizsgálat, stb. — történik, s természetesen az átadó nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott az átvevő ittasságáról, amikor az jelenlétében fogyasztott szeszes italt, vagy rajta az ittasság szemmel is észlelhető. A vezetésre egyéb okból alkalmatlannak nem elsősorban a jogi alkalmatlanságot — pl. az érvényes vezetői engedély hiányát — kell 'tekinteni, hanem mindig a tényleges alkalmatlanság vizsgálandó. A teljes gyakorlatlanság, a kedvezőtlen fizikai, vagy pszichikai állapot, a gyógyszer, vagy kábítószer hatása alatti állapot, a gyermekkor és bizonyos esetekben a betegség tényleges alkalmatlanságot jelent. Fontos megjegyezni, hogy a vezetés tiltott átengedése akkor is bűncselekmény, ha az átvevő nem okoz balesetet. Amennyiben az átvevő ittassága, vagy alkalmatlansága miatt balesetet — idéz elő és ennek következményeként valaki — esetleg a járművet ténylegesen vezető személy — maradandó fogyatékosságot, vagy súlyos egészségromlást szenved, avagy valaki meghal, illetve tömegszerencsétlenség történik, akkor az átadó büntetőjogi felelőssége is súlyosabb megítélésű, s ezért súlyosabb büntetés kiszabására van lehetőség. DR. BODONY ISTVÁN * Közúti közlekedési balesetet négyet jelentettek a központi ügyeletre, amely örvendetesen kevés. Egy személy súlyosan, hat fő pedig köny- nyen sérült meg a balesetek során. A legfőbb balesetokozó tényező az útviszonyoknak meg nem felelő sebesség volt. Egyetlen kivétel van ez alól, amelyet részletesebben ismertetünk : November 12-én délután 5 órakor Szekszárdon, a Várköz előtti gyalog- átkelőhelyen Kiss József, Decs, Zalka u. 29. sz. alatti lakos személykocsijával elütötte a zebrán áthaladni akaró Móni Cyuláné, Szekszárd, Damjanich u. 16/b. sz. alatti lakos gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100 Telefon: titkárság: 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-cs gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 Iskolabővítés