Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-20 / 271. szám
anépüjság 1979. november 20, Moziban fi kínai negyed Roman Polanski neve még azok előtt is ismert lehet, akik nem hódolnak rendszeresen a pergő képek varázsának. Évekkel ezelőtt valamennyi újság foglalkozott a tragikus eseménnyel, amikor feleségét, a világhírű Sharon Tate színésznőt Manson hippivezér és társai bestiális módon meggyilkolták. Talán ez a tragikus élmény is hozzájárult, hogy Polanski oly szívesen készít beteges lelkeket, gyilkos ösztönöket ábrázoló alkotásokat. Nálunk bemutatott filmjei a „Kés a vízben” és a „Mach- beth” önmagukat és környezetüket, egymást emésztő főhősei után a „Kínai negyed” című filmje is a sort folytatja. A kriminek induló történet a befejezéskor már túljut az egyszerű izgalmak villogásán, lélektani dráma bontakozik a néző előtt. A film cselekménye, a színészveze- tés, a történet dramaturgiája, a meglepő fordulatok, váratlan és mégis egymásra épülő sora, alaposan átgondolt munkáról, mesterkezű rendezőről vall. Azon vitatkozni lehet; hogy a naturalista jelenetek mikor lépik át már- már a jóízlés határait is, talán az eladhatóságot, az izgalmakat kereső világban a biztosabb sikert szolgálják, de végül is a rendezőnek kizárólagos joga, hogy milyen eszközöket használ célja eléréséhez. Az összeredmény pedig mindenképp megéri a mozijegy árát. Polanski erőssége, alapos emberismerete azonban kevés lenne, ha nem találja meg azokat, a színészpartnereket, akik segítik, hogy mondandója eljusson a nézőhöz. Úgy tűnik, itt is szerencséje volt. A Száll a kakukkból ismert Jack Nikolson átlagfeletti színészi • tehetségéről más filmjeiből is meggyőződhettünk, így nem szolgált meglepetéssel, az a nem mindennapi játék, amit a filmben nyújtott. Egy cseppet sem marad el mellette Faye Dunaway alakítása, akit a Pokoli toronyban és A keselyű három napja című filmben láthattunk. Kettejük közös alakítására már a játék szó talán nem is kifejező, a történetet életszerű hitelességgel megjelenítő szereplésüket nehéz megfelelő jelzővel illetni, de elfelejteni is. TAMÁSI JÁNOS Rádió Ifílögszíntiöz Zenei krónika Szép és jó előadásban hallottuk vasárnap este a művelődési központban Bach nagy művét a h-moll misét Legalábbis ez volt az összbenyomásunk. Ha részleteiben ennek több helyen el- lentmondunk, az szinte természetes. Egy ilyen hatalmas apparátust igénylő műnél alig képzelhető, hogy minden ízében egyívású legyen és minden szereplő ugyanazt a színvonalat képviselje. Nagyon rokonszenves gondolat volt a Filharmóniától, hogy Bach városából, Lipcséből hívtak énekes szólistákat. De talán nem tűnik udvariatlanságnak, ha megállapítjuk: a hazai Bach-kultusz legalább is nem marad el az övékétől. A Budapesti Kórus nagy múltú, kitűnő énekkarunk. Most is alaposan felkészültek a hatalmas feladatra. Mégis sokszor csak statisztáltak a színpadon. Bach h- moll miséjében pedig a főszereplő a kórus, a mű 24 tételéből 15 a kartétel. A színpad akusztikája rossz, mint az már oly sokszor beigazolódott. így nem róható a kórus számlájára, hogy a zenekar fedte a kar szólamait. Ezért volt sápadt, szürke az Et resurrexit tétel diadalmas öröme, vagy például az Osanna nyolcszólamú kartétele. A legegyenletesebb színvonalat a zenekar képviselte. Már a tavalyi hangversenyükön is feltűnt, milyen óriásit fejlődött az utóbbi pár év alatt a budapesti MÁV szimfonikusok zenekara. A zenekar szólistái feladatuk magaslatán állottak. A Qui sedes alt ária tételében az oboa d’ amore, a Quoniam tétel kürtszólója, a Lauda- mus hegedűszólója és a trombita fanfárok végig az est emlékezetes perceit szerezték. Oberfrank Géza, a zenekar karmestere tehetséges, félelmetesen pontos, összefogó, lenyűgöző erejű. Koncepciója a művet a népies tánc és a concerto hangvétel felől közelítette meg. Kár, hogy néhány tétel tempóját a hagyományosnál gyorsabbra vette. így az indító Kyrie áhítatos zenéjét, vagy például a Confiteor tétel adagio részletét. Kitűnően ráérzett azonban a mű misztikus szépségeire is, mint például a Qui tollis 8. számú tételében. Nur Jó lenne tudni, hogy sokan vanak-e olvasóink között, akik még emlékeznek erre a névre: Waczulik (netán Vaczulik)? Egy bármilyen diákzsebben elférő könyv szerzőjét hívták így, aki a 30-as 40-es években pár' sorba tömörítette irodalmunk legnagyobb alkotásainak lényegét és így forradalmi újítást vezetett be az iskolai dolgozatoknál történő: — puskázás terén. Waczuliknak valószínűleg nem kis szerepe van abban, hogy Eötvös: A falu jegyzője, vagy Kemény és Jósika művei egy könyveimnél alig hagytak maradandóbb nyomot egész nemzedékek életében. Nagyon sokan vannak akikben ez a szó, hogy „romantika” csak az idejét múlt szenvelgés asszociációit kelti, noha- az irodalom egyik nagyon jelentős korszaka rejtőzik mögötte. „És a nyomor gyámoltalan fejét / Elhamvadt városokra fekteti. / Most tél van é9 csend és hó és halál. / A föld megőszült; / Nem hajszálanként, mint a boldog ember / Egyszerre őszült az meg, mint az isten, / Ki megteremtvén a világot, embert, / A félig istent, félig állatot, ' Elborzadott a zordon mű felett / És bánatában ősz lett és öreg,'” — írta a romantikus Vörösmarty az „Előszó”-ban, amit itt azért tűnt tanácsosnak idézni, hogy érzékeltessünk valamit a romantikusok mélységeiből. Ehhez a napokban a Magyar Rádió dramaturgiája is hozzákezdett, imponáló arányokban, a „Világszínház” immár tizedik ciklusának, a romantikának megindításával. November 17-én és 18-án került sor Shelley: A Cenci- házának bemutatójára a Kos- suth-on és a 3. műsorban. Mindig hétvégi, szombat, vasárnapi elosztásban, az év végéig Puskin: Borisz Godunov, Byron: Káin. Krasinski: Istentelen színjáték, Büchner: Újra a Futrinka utcában A legifjabbak hosszú ideig nélkülözték a Futrinka utca történeteit a Magyar Televízióban. Most új, tizenhárom részes sorozat készül az esti mese számára. Színházi esték Ibsen műanyagban Az öregedő Ibsen .már csak remekműveket írt: ez a- csodálatos kései virágzás legföljebb Goethéével mérhető. A vadkacsától (1884) az 1899-es drámai epilógusig (Ha mi, holtak, föltámadunk), keze alatt megújul az európai dráma, s hatása mindmáig eleven. Nálunk Ady és a fiatal Lukács György egyforma lelkesedéssel fogadta, s Ady „az értelmes emtoerpéldányok leggyönyörűbbjét” látta Ibsenben megtestesülni. A tenger asszonya a Rosmersholm és a Hedda Gabler között keletkezett, 1888-ban, s ha hiányzik is belőle a Rosmersholm borzongató sejtelmessége vagy a Hedda Gabler démoni drámaisága, Ellida asszony története mást példáz, a szabadság felelősségét, a választás emberhez méltó jogát, mert csak akkor tud élni férjével ha szabadon mondhat le a titokzatos idegenről. Itt is, mint Ibsennél mindig, amikor felgördül a függöny, már az események után vagyunk, emlékek, indulatok, sorsok az ibseni zárt drámai forma keretében bomlanak ki, amit- látunk, mindig csak visszfénye annak, ami valamikor megtörtént, de oly nyomasztó súllyal van jelen, hogy hősei nem szabadulhatnak tőle. Ellida számára van megoldás, Rosmer vagy Hedda Gabler a halált választja. Az elmúlt években fokozott érdeklődés fordult Ibsen felé, A tenger asszonyának pécsi előadása is ennek eredménye. Szikora János rendező megoldása azonban lehangoló, oly önkényesen értelmezi Ibsent — ha ugyan értelmezi —, hogy az már inkább félreértés. A színpadkép a közhellyé vált „sejtelmes” északra utal, valószínűleg ezt kellene szolgálnia a sötét, műanyag borításnak, ami alig hagy meg valamit a színpadból. De Ibsennél meleg nyár van, akkor is, ha a rendező kihúzott minden utalást, ahol a szereplők a forróságra panaszkodnak. Egyébként a napszakoknak is funkciója van a darabban, a „derengő nyári éjszaka”, vagy a „délelőtt” nem véletlen időmeghatározás. Szikora színpadán mindig félhomály van, s a lehetetlenül agyonzsúfolt téren alig tudnak mozdulni a szereplők, akiknek útját egyébként sem mindig könnyű követni a rengeteg műanyag lepedő között, amiből még a sejtelmes idegennek is kijut, aki villogó esőköpenyszerű ruhában jelenik meg, amire pedig semmi szüksége, mert a darabban még csak be sem borul az ég. A dráma értelmezése másként is ellentmond Ibsennek, aki hangsúlyozottan szabadságról, szabad választásról beszél, mert ha Ellida csak „akklimatizálódna” körülményeihez, az egésznek elvesznek súlya, jelentősége, s akkor a „sellő belehalna az útvesztésbe”. Sokáig lehetne folytatni, de sajnos-nincs rá terünk. Pedig a szereplők egy része igazán érzi Ibsent, mint Dávid Kiss Ferenc, vagy Győri Emil, s Bán János is, bár Lyngstrand azért nem ennyire bohózati jelenség. Gyöngyössy Katalinból viszont a démoniság hiányzik, ő ebben az esetben nem a tenger, hanem csak a színpad asszonya, aki megtanulta szerepét, de nem sugárzik belőle az a belső izzás, ami Ibsen nőalakjaira any- nyira jellemző. Shakespeare-ről mondják, hogy mindig kell játszani, de csak jól szabad játszani. Ibsent is. Kár, hogy Szikora János jobban hitt saját elképzelésének, mint Ibsennek. CSÁNYI LÁSZLÓ Könyv Szeremi György krónikája Kossuth-könyvek Olimpia Moszkvában A kiadó is felkészült az olimpiára, Bassa László és Bródy János „útikalauza” olvastán már a nagy sport- eseményen érezhetjük magunkat, mert részletesen, térképpel illusztrálva közli, többek között, hogy hol és mikor rendezik az egyes versenyeket, és azt is. hogyan lehet oda eljutni. A könyvnek ez a része a majdani turistáknak nyújt segítséget. Szó van még a sok képpel illusztrált kötetben az olimpiák történetéről, hogyan kapta meg Moszkva a játékok megrendezési jogát, hogyan született Misa, a kaba- labocs és nem utolsó sorban arról, hogyan készül a főváros a játékokra. Már egy sor vetélkedőt rendeztek iskolák, KISZ- szervezetek, MSZBT-tagcso- portok és szocialista brigádok Moszkváról, de akik ezután készülnek hasonló versenyre még haszonnal forgathatják a kötetet, hiszen sok könyv szól magáról a városról, de kevés a Szovjetunió sportjáról, ebben viszont arról is bőségesen tájékozódhat az olvasó. Ajánljuk hát mindenkinek, aki vetélkedőre készül az Olimpia Moszkvában című könyvet. Danton halála: Vörösmarty: Csongor és Tünde, Kisfaludy: Kérők című műveire kerül sor. A „Cenci-ház” és a „Káin” magyarországi bemutató. A sorozat és a romantika korának lényegét felvázoló előadást a ciklus elején Hegedűs Géza és dr. Székely György tart, beszélgetés formájában. Erre annál is inkább nagy szükség van, mert például a lengyel Zygmunt Krasinskiről, akit nem kisebb költő, mint Szabó Lőrinc fordított, a hallgatók többsége valószínűleg édeskeveset tud. Shelley véleménye ma már természetes, de a maga idején forradalmi volt: „Az emberiség akarati és észbeli imbecillitását jelzi az arisztokrácia létezése.” Büchner így vélekedett: „...a drámaíró a szememben nem más, mint történetíró, de fölötte áll az utóbbinak azáltal, hogy újrateremti számunkra a történelmet.” Idézhetnénk a fentebb említett többi szerző soraiból is, minden részletnél, hangulatcsiholó apróságnál többet ér az egész, melynek remélhetőleg nagyon sokan fognak figyelmet szentelni. ORDAS IVÁN A sajtótörténet ugyan nem jegyzi, de mi újságírók — némi túlzással — azt is mondhatnánk, hogy Szerémi György káplán az első magyar riporterek köré tartozott. Latinul írta ugyan, de ragyogó megfigyelőkészségről tett tanúbizonyságot, kiváló pletykamester volt és épp az élet apró részleteinek szentelt különös figyelmet. Stílusáról lehetne ugyan vitatkozni (melyik újságíróéról nem lehet?), de hajlíthatatían rakonszenve osztályos társai, az egyszerű emberek iránt, hosszú élete során töretlen maradt. Ez az élet pedig nem akármilyen időben zajlott. Szerémi György 1480 körül született, gyerekfejjel megélte Mátyás országlásának végét, tanúja volt Dózsa népe sorsának és mint királyi káplán, ismerte Ulászlót, II. Lajost, Szapolyait. Módja volt részletes — bár nem túlságosan hiteles — leírást adni a mohácsi csatáról, beszámolni Cserni Jován, a fekete cár működéséről; Budavár török kézre kerültéről és Székesfehérvár elestéről. Emlékirata, melynek a „Magyar- ország romlásáról” címet adta, most az Olcsó könyvtár köteteinek sorában is megjelent, Székely György kitűnő bevezetésével és szövegmagyarázataival. Az érdeklődők 9 forint 50 fii- létért nemcsak érdekes olvasmányhoz, hanem értékes történelmi forrásmunkához is juthatnak. O. I. Készül „A magyarországi művészet története” Az Akadémia elnökségének állásfoglalása Az elmúlt évtized művészettörténeti kutató-feltáró munkájának egyik legfőbb eredménye „A magyarország művészettörténete” című. nyolc kötetre tervezett kézikönyv munkálatainak jelentős előrehaladása. Az elsőként kiadásra szánt hatodik kötet kézirata, amely a századforduló korszakáról szól, már készen áll. A hazai művészettörténet-tudomány első, igazán reprezentatív munkája ez a szintézis, amelynek eredményei, módszertani tanulságai hosszú időre befolyásolhatják a tudományterület további fejlődését — állapította meg egyebek között a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége a művészettörténet-tudomány helyzetét értékelve. A tudós testület kedvezőnek értékelte azt is, hogy a szaktudomány feltáró munkáinak eredményeit figyelemreméltó újszerű értékelésmód kibontakozása jellemzi. Különösen sokat nyert a szaktudomány azzal, hogy szorosabbra fűzte kapcsolatait a rokontudományokkal, s ma már több kutatásban interdiszciplináris módszerekkel elemeznek egy-egy jelentős korszakot, jelenséget. Nem ritkán régészekkel, építészekkel, irodalomtörténé- nészekkel, történészekkel dolgoznak együtt a művészettörténészek. A gyakorlati feladatokhoz való szorosabb kapcsolódását segíti például a művészettörténeti kutatócsoport és az Országos Műemléki Felügyelőség ez évben létrejött együttműködési megállapodása, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy a műemlékvédelmi munka során feltárt új leletekről a tudósok azonnal értesülhetnek, tudományos értesülésükhöz, rendszerbe foglalásukhoz gyorsan hozzáláthatnak. Az akadémia elnökségének megállapítása szerint az utóbbi évtized művészettörténet-írásának, a lezajlott vitáknak közös sajátossága, hogy a hagyományos, a stíluskorszakok merev egymásutánjára alapozott művészettörténeti kronológiát tár- sadalomtörténetileg megalapozott, a különféle művészeti irányzatok egymásmelletti- ségét tükröző módszerrel egészítették ki. Az eredmények mellett a szakterület egyik gyenge pontja a kritikai munka, ezért korlátozott a szorosan vett szakmai közélet orientáló szerepe. Rövidesen bemutatják Szekszárdon is a Vasprefektus című olasz filmet