Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-18 / 270. szám

1 a Képújság 1979. november 18. Bátaszék—Xevel: Súlyos, 5-0-as vereséget szenvedett a bátaszéki csapat Kisdcrogon és, ha csak ezt veszik figyelembe a teveliek, akkor könnyen ott hagyják az egyik pontot. Tippünk: 2, vagy x. Paks—Kisdorog: A paksi csa­pat rosszabb pozícióban van a bajnoki táblázaton, mint a kis- dorogi, ennek ellenére őket tart­juk esélyesnek már csak azért is, Athéntől Moszkváig Nagy napra virradt a világ sportja 1896. március 24-én (az új naptár szerint április 5-én). Húsvét vasárnapján nyitották meg Athénben az első, nemzetközi jellegű új­kori olimpiai játékokat. A következő napon, a görögök nemzeti ünnepén zsúfolásig megtelt a pazarul újjáépített Panateneas stadion, az ér­deklődők be sem fértek vala­mennyien a márvány ülések­kel kiképzett lelátókra, s a környező dombokról összesen nyolcvanezren lehettek szem- és fültpnúi a történelmi pil­lanatnak, amikor a házigazda ország uralkodója, I. György király, az azóta hagyományo­san ismétlődő ceremónia zá­róakkordjaként csak ennyit mondott: „Az első, nemzet­közi olimpiai játékokat meg­nyitom!...” Mindezzel nem­csak régi álom vált valóra, hanem egyben a modern sport fejlődésében is új, dia­dalmas fejezet nyílt. mert a találkozó Pakson lesz. Tippünk: 1. Bogyiszló—TAÉV SK: A bajno­ki táblázat utolsó helyén lévő bogyiszlói csapat a Tengelictől elszenvedett súlyos, 6-1-es veresé­gért a TAÉV ellen próbál közön­sége előtt bizonyítani. Szerintünk nehéz lesz, és már a döntetlen­nek is örülnie kell a hazai gár­dának. Tippünk: 2, x. Aparhant—Tengelic: Kizárt do­log, hogy a tengelicieknek még- egyszer úgy kijöjjön a lépés, mint vasárnap a Bogyiszlóval szemben. Az aparhantiaknak nincs mitől tartani annak ellené­re, hogy eddig a 14 mérkőzésü­kön mindössze 9 pontot gyűjtöt­tek. Tippünk: 1. Fadd—Nagymányok: A nagy- mányokiak ebben a bajnokság­ban még nem nyertek idegen­ben, feltehetően ezt a nyeretfen- ségi sorozatot vasárnap sem sza­kítják meg. Tippünk: 1. Bonyhádi Vasas—Nagydorog: Az őszi idény második felében visszaesett Bonyhádi Vasasnak hazai pályán feltétlen van annyi ereje, hogy akár 3—4 góllal is nyerni tudjon a nagydorogiak­kal szemben. Tippünk: 1. Dombóvári MSC—Tamási ME- DOSZ: A listavezető csapat dom­bóvári látogatása nagy érdeklő­désre tarthat számot. Tamásiból közel kétszázan kísérik el a csa­patot Dombóvárra, a jelentős, rangadó jellegű mérkőzésre. A dombóváriaknak nyerniük kell, mert ebben az esetben egy pont­ra csökken a tamásiak előnye, ellenkező esetben öt popttal le­szakadnak Tamásitól. Tippünk: 1. Pincehely—Dunaszentgyörgy: Volt néhány váratlan eredménye a pincehelyi csapatnak, összes­ségében rapszodikusan szerepel­nek. Hazai pályán viszont jól helytálltak, a hat mérkőzésből ötöt megnyertek. Ennek ellené­re elképzelhető a dunaszentgyör- gyi pontrablás, esetleg még a győzelem is. Tippünk: 1, x, 2. Az olimpiai játékok ere­dete az ősi görög mondavi­lágba nyúlik vissza. A kuta­tások Zeusz (a görögök leg­főbb istene), Pelopsz (egy ki­rálylány kezéért vetélkedő ifjú) és Heraklesz (a görög nép rettenthetetlen hőse) nevével egyaránt öszefüggés- be hozzák a négy évenként ismétlődő játékok létrehozá­sát. A játékok kezdeti idő­pontját sem ismerjük ponto­san, csak azt tudjuk, hogy a Kronosz-hegy lábánál, a bé­kés, festői tájon létesített Olümpiában az időszámítás előtt évszázadokon át össze­mérték tudásukat a kor leg­gyorsabb, legügyesebb és legerősebb atlétái. A játékok idejére még a sűrűn ismétlő­dő viszálykodást, a hata­lomért vívott harcokat is felfüggesztették, elhallgattak a fegyverek. Az ókori játé­kok az időszámítás előtti ötödik században jutottak csúcspontra és a feljegyzések szerint az időszámítás után 394-ben Nagy Theodosius császár határozatával szűntek meg, amikor Róma már vég­leg átvette a hatalmat Athéntől. A római birodalom uralta a világot, vagy leg­alábbis Európát. Az olimpiai játékok gondolata a felvilá­gosodás idején, a testi kul­túra szükségességének felis­merése, a modern sportok kialakulása időszakában, a XIX. században került újra felszínre. Ernst Curtius né­met régész több ízben is járt Olümpiában és kezde­ményezésére 1875-ben ásatá­sok kezdődtek az ókori játé­kok színhelyén. A nemzet­közi összefogással kezdett munkát megfelelő anyagiak híján csak néhány évig folytatták. De az ásatások, valamint Curtius lelkes elő­adásai felkeltették az érdek­lődést a görögök sportver­senyei iránt. Olimpia név­vel, de csak nemzeti jelleg­Labda rúgó-bajnokság Az ókori olimpiai játékok színhelye □ gél ugyan időközben is rendeztek versenyeket. így a legtöbb sport szülőhazájá­ban, Angliában egy bizonyos Robert Dover próbálkozott még a XVII. században a Costwold Olimpiai Játékok elnevezésű versenyekkel, az ugyancsak angol dr. Penny Brookep pedig a XIX. század közepén olimpiai társaságok alapítását kezdeményezte. A sportvilág azonban Pi­erre de Coubertin bárót is­meri és tiszteli az újkori olimpiai játékok megterem- tőjeként. Kétségtelen, hogy Couber­tin a Curtius által kezdett ásatások és előadások nyo­mán határozta el az olimpia felújítását, ehhez az angol ' olimpiai társaságok, valamint szellemi és a testi nevelést a görögökhöz hasonlóan ösz- szehangoló angol iskolai rendszer tanulmányozása csak további lendületet adtak számára, de azért mégis a francia történész-irodalmár látott hozzá a nagy terv gya­korlati megvalósításához. A játékok felújításának első, döntő lépését az 1892. no­vember 25-én Párizsban a Sorbonne Egyetemen elhang­zott előadása jelentette, amelyben az olimpia nemzet­közi megrendezésére szó­lította fel a sportvilágot és egyben a világ sportjának támogatását kérte. Másfél évvel később, 1894. június 23-án a Francia Atlétikai Sportegyesületek Szövetségé­nek nemzetközi konferenciá­ján tizenkét országból érke­zett 79 küldött jelenlétében hozták a nagy jelentőségű határozatot: 1896-ban Athén­ben megrendezik az első új­kori, nemzetközi olimpiát! S egyúttal tizenöt taggal meg­alakították - a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amely­nek munkájában Kemény Ferenc egykori egri reál­gimnáziumi tanár személyé­ben a magyar sport képvise­lője az első pillanattól kezd­ve résztvett. A határozatot kitörő lelkesedéssel fogadták Görögországban, a megvaló­sításért azonban vajmi keve­set tettek a következő hó­napokban. Ekkor a Coubertin és egyik legközelebbi munka­társának tekinthető Kemény Ferenc közötti levélváltásban még a játékok budapesti rendezésének ötlete is fel­merült. De mire az illetéke­sek az egyébként visszauta­sító válaszról tárgyalgattak, Görögországban elhárultak a nehézségek az olimpia elől. A szervezők élére Konstantin trónörököst — a Rómában vitorlázásban olimpiai baj­nokságot nyert, trónjáról ké­sőbb elmozdított Konstantin •» I király nagyapja — nevezték ki. A rendezés költségeinek előteremtésére közadako­zást szerveztek, s csak az el­ső olimpiára kibocsátott bé­lyegekből közel fél millió drachma bevételhez jutottak. Az évkönyvek azonban a leg­áldozatkészebb adakozó, Ge- orgios Averoff, alexandriai görög kereskedő nevét is fel­jegyezték, aki közel egymil­lió drachmát ajánlott fel a stadion újjáépítésére. Áldo­zatkészségét szojDor hirdette á stadion előtt, bár egészsé­gét féltve egyszer sem tekin­tette meg a versenyeket, at­tól tartott, hogy a nagy örömet és boldogságot nem éli túl. Tizenhárom ország össze­sen 311 sportolója szerepelt Athénben. A magyar sport nyolc versenyzővel képvisel­tette magát. A műsoron sze­replő kilenc sportágban (at­létika, torna, úszás, birkó­zás, kerékpár, sportlövészet, súlyemelés, vívás, tenisz) ösz- szesen 43 bajnokot avattak. A Versenyzők vártnál jóval ki­sebb létszáma, kisebb rende­zési hibák ellenére a játé­kok óriási sikert arattak, a több tízezer lelkes szurkoló igazi olimpiai hangulatot te­remtett. Az ünneplés, a ma­ratoni futóverseny alkalmá­val érte- el csúcspontját. Michel Bréal francia akadé­mikus javaslatára első alka­lommal írták ki ezt a ver­senyszámot. Annak a névte­len görög harcosnak kívántak emléket állítani, aki a per­zsák felett Marathon meze­jén az időszámítás előtt 490- ben aratott történelmi győ­zelem hírét futva vitte Athénbe, ám feladatát tel­jesítve a kimerültségtől holtan esett össze. Az olim­pián tizenhatan vágtak az akkor 40 kilométeres táv­nak. Az idegenek, az atléti­kai versenyen sikerrel szere­pelt kétszeres aranyérmes ausztrál Flack (17 kilomé­ternél), az ezüstérmes ame­rikai Blake és a bronzérmes francia Lermusiaux saját ira­muktól kifulladva sorra ad­ták fel a versenyt. A sport- kedvelők óriási örömére a hazai futók vették át a veze­tést és végül Szpiridon Luisz, huszonöt esztendős levélki­hordó postás futott át győz­tesen a célon. Nemzeti hős­ként ünnepelték, élete végéig köztiszteletben állt, akadt borbély, aki ettől a naptól kezdve ingyen borotválta. Csak Averoff nem tudta be­váltani újabb ígéretét, nem adhatta feleségül a győztes­nek óriási hozománnyal a lányát, hiszen Luisz ekkor már kétgyermekes családapa volt. VAD DEZSŐ 11. Kéty 10 1 1 8 5-41 3 12. Cikó 11 1 — 10 10-80 2 BCet körzetben idény uege A háromcsoportos körzeti lab­darúgó-bajnokságból két csoport befejezte erre az évre a mérkő­zéssorozatot. A dombóvári kör­zetben több csapat szerepel, mint a másik kettőben, így érthetően tovább tart a bajnoki idény. A szekszárdi körzetben a zom- baiak végeztek az első helyen az őszi idényben. Igaz — értesü­lésünk szerint — két óvás is van a Zomba ellen, de nekünk ezt figyelmen kívül kell hagyni, a pillanatnyi helyzetet viszgáljuk. Ha a szövetség megváltoztatná a mérkőzéseredményt, természete­sen a táblázaton korrigáljuk. Mint már említettük, a táblá­zat élén a Zomba áll, mögötte a majosiak, vagy hivatalos nevü­kön a Bonyhádi Pannónia Tsz együttese. Mivel feljutás szem­pontjából a Dózsa tartalékcsapa­tának eredménye nem jöhet szá­mításba, értékelésünknél a tar­talékok nélküli, táblázatot vesz- szük alapul. Kellemes meglepe­tés, hogy a Bonyhádbörzsöny a 3., míg a Bonyhádvarasd a 4. he­lyen áll. Egy kissé elszomorító viszont, a nagy múltú tolnai lab­darúgócsapat, mely az NB III-at is megjárta, a tavasszal még a megyebajnokságban játszott, most a körzetiben kénytelen be­érni az 5. hellyel. Ez a helye­zés minden bizonnyal kissé mu­tatja azt az állapotot, mely Tol­nán változatlanul megtalálható. Igaz, szerződtettek egy edzőt Ak­nai János személyében, de az ő képessége és rátermettsége egy­magában kevés lesz ahhoz, hogy a tolnai labdarúgócsapatot ki­mozdítsa a holtpontról. Meglepő az is, hogy a bátaiak csak a 6., a sióagárdiak a 10., a kakasdiak a 11., míg a cikóiak a 12. hely- lyei kénytelenek beérni. A szek­szárdi járási bajnokságban a Bá- ta és a Sióagárd már osztályozót is játszott a megyebajnokságba jutásért, de a kakasdiak célkitű­zései között is a magasabb osz­tályba jutás szerepelt. önkéntelenül felvetődik a kér­dés: ennyire erős a körzeti baj­nokság? Véleményünk szerint nem. Inkább ezek a csapatok nyújtanak nagyon halvány tel­jesítményt. Az ifjúságiaknál a tolnaiak áll­nak az élen. Ez a gárda a tavasz- szai a megyebajnokságban a baj­nok Dombóvár mögött mindösz- sze egy ponttal maradt le. Hogy a körzeti bajnokságban ezt a ki­tűnő gárdát a mérkőzések mi­lyen erőkifejtésre késztetik, ezt valószínűleg csak ők tudnák megmondani, de elképzelhető, hogy itt nincs sok fejlődési le­hetőség számukra. A paksi körzetben az ozorai csapat áll az élen 23 ponttal, de közvetlen nyomában ott van a Simontornya 22 ponttal. Dicsé­retes az ozoraiak teljesítménye, hisz az őszi idénvt veretlenül játszották végig. Ebben a baj­nokságban is akad meglepetés: például az, hogy a gerjeniek kénytelenek beérni az 5. hely- lyel. A Dunaföldvár 4. helye bi­zonyítja, hogy talán-talán sike­rül a nagyközségben olyan lab­darúgócsapatot összekovácsolni, mellyel már meg lehet célozni a magasabb osztályt. A közel tíz éven át megyebajnokságban ját­szó Bölcske is elég gyengén sze­repel: a 11. helyen áll. Érdekes, hogy Alsótengelicen hosszú évek óta viszonylag jó csapat van, a szekszárdi járási bajnokságban is a táblázat első harmadában voltak, és jelenleg is tartják az előkelő 3. helyet. Az ifjúsági bajnokságban — a felnőttekhez hasonlóan — veret­lenül áll az élen az ozorai gár­da. Itt az alsótengeliciek a má­sodik, míg a gerjenieknek a 3. hely jutott. A simontornyaiak vi­szont, ha figyelembe vesszük a körülményeket és összehasonlít­juk az Ozorával, az Alsótengelic­cel, vagy akár a Gerjennel gyen­gén szerepelnek. Ezek után nézzük a bajnoki táblázatokat, egyben az őszi idény végeredményét: Szekszárd: Felnőttek: 1. Zomba 13 11 1 1 42-18 23 2. B Pan. 13 10 2 1 47-21 22 3. Sz. D. II. 13 10 1 2 50-20 21 4. B.-börzsöny 13 8 2 3 43-30 18 5. B.-varasd 13 8 2 3 40-20 18 6. Tolna 13 7 3 3 36-25 17 7. Béta 13 4 3 6 20-27 11 8. Szedres 13 4 1 8 22-27 9 9. Öcsény 13 4 1 8 28-37 9 10. Alsónána 13 2 4 7 17-30 8 11. Sióagárd 13 2 4 7 21-42 8 12. Kakasd 13 3 — 10 22-32 6 13. Cikó 13 2 2 9 21-39 6 14. Kéty 13 2 2 9 14-51 6 Tartalékok nélkül: 1. Zomba 12 11 1 _ 42-16 23 2. B. Pan. 12 10 1 1 43-18 21 3. B.-börzsöny 12 8 2 2 42-24 18 4. B.-varasd 12 7 2 3 38-17 16 5. Tolna 12 6 3 3 31-24 15 6. Báta 12 4 3 5 19-19 11 7. Szedres 12 4 1 7 20-24 9 8. Öcsény 12 4 1 7 28-34 9 9. Alsónána 12 2 4 6 17-26 8 10. Sióagárd 12 2 4 6 20-39 8 11. Kakasd 12 3 — 9 21-28 6 12. Cikó 12 2 2 8 18-28 6 13.. Kéty , 12 2 2 8 13-38 6 Ifjúságiak : 1. Tolna 11 10 1 66-9 20 2. B. Pan. 11 9 2 51-8 18 3. Szedres 11 8 2 1 47-11 18 4. Zomba 11 7 1 3 53-12 15 5. B.-varasd 11 5 1 5 33-37 11 6. öcsény 10 5 1 4 25-16 11 7. Sióagárd 11 5 — 6 24-47 10 8. Alsónána 11 3 3 5 20-25 9 9. Báta 11 3 3 5 15-23 9 10. Kakasd 11 1 2 8 28-66 4 Paks: Felnőttek: 1. Ozora 13 10 3 — 49-12 23 2. S.-tornya 13 10 2 1 37-15 22 3. Alsótengelic 13 9 2 2 50-20 20 4. D.-földvár 13 6 4 3 34-24 16 5. Gerjen 13 6 4 3 24-15 16 6. Madocsa 13 7 1 5 33-29 15 7. Németkér 13 6 1 6 31-27 13 8. Kajdacs 13 6 — 7 32-33 12 9. T.-némedi 13 4 4 5 22-26 12 10. Paks II. 13 4 4 5 29-45 12 11. Pálfa 13 4 1 8 21-36 9 12. Bölcske 13 3 2 8 12-21 8 13. Gyönk 13 2 — 11 23-44 4 14. P.-hencse 13 — — 13 10-60 — Tartalékok nélkül: 1. Ozora 12 9 3 — 42-10 21 2. S.-tornya 12 9 2 1 33-15. 20 3. Alsóteng. 12 8 2 2 41-19 18 4. D.-földvár 12 6 3 3 31-21 15 5. Gerjen 12 6 3 3 24-15 15 6. Madocsa 12 6 1 5 25-26 13 7. Németkér 12 6 — 6 30-26 12 8. T.-némedi 12 4 3 5 20-24 11 9. Kajdacs 12 5 — 7 27-30 10 10. Pálfa 12 4 1 7 19-33 9 11. Bölcske 12 3 2 7 11-19 8 12. Gyönk 12 2 — 10 21-38 4 13. P.-hencse 12 — — 12 9-57 — Ifjúságiak: 1. Ozora 8 6 2 — 25-6 14 2. Alsóteng. 8 5 1 2 30-18 11 3. Gerjen 8 5 1 2 14-13 11 4. S.-tornya 8 4 2 2 24-5 10 5. Németkér 8 3 1 4 24-24 7 6. Paks -II. 8 2 2 4 14-21 6 7. D.-földvár 8 1 4 3 10-18 6 8. Madocsa 8 2 — 6 9-22 4 9. Gyönk 8 1 1 6 6-29 3 Hajrá az NB II­Finiséhez érkezett a lab­darúgó NB II őszi idénye. Még öt forduló — a tavasz­ról előrehozott első forduló­val együtt — és a december 16-i ezüstvasárnapon befe­jeződik a pontvadászat. A félévi bizonyítványosztásig tehát már csak egy hónap áll a csapatok rendelkezésére, hogy az eddigi 15 mérkőzé­sen nyújtott teljesítményük­kel önmagukról kiállított át­lagosztályzaton javíthassa­nak. Javítást írunk, hiszen a még megszerezhető tíz pont gyűjtésével lényegesen át­íródhatnak a táblázatok, he­lyezésben, „érdemjegyben” egyaránt korrigálhatnak az együttesek. Az őszi idény véghajrája előtt tekintsük át a nyugati csoport húsz csapatának ed­digi szerepelését. A bajnok­ság összesített táblázatát ez­úttal is két részre bontottuk: az otthoni és a vidéki mérkőzé­sek teljesítményét külön-kü- lön vizsgáljuk. A százötven találkozó közül 79 a pályavá­lasztó, 30 pedig a vendég­csapat győzelmét hozta. To­vábbi 41 mérkőzésen pont- osztozkodásra került sor. A megszerezhető pontok 66 szá­zalékát a hazai pálya elő­nyét élvező csapatok ottho­nukban tartották. Pályaválasztóként: 1. Haladás 8 7 1 — 28-5 15 2. Mohács VTE 8 7 — 1 17-2 14 3. Kaposvár 8 6 1 1 28-3 13 4. Sopron 7 5 2 — 11-2 12 5. Ajka 7 4 3 — 16-4 11 6. Bábolna 8 3 5 — 14-6 11 7. Komló 8 4 3 1 11-8 11 8. Olajb. 8 5 — 3 17-10 10 9. Szekszárd t 7 4 2 1 10-4 10 10. MÁV DAC 7 4 2 1 12-7 10 11. Várpalota 8 4 2 2 15-14 10 12. Tapolca 8 4 2 2 10-10 10 13. Bakony V. 7 4 1 2 8-6 9 14. KOMÉP 8 4 1 3 14-13 9 15. Sabaria SE 7 3 3 1 7-7 9 16. Győri D. 7 3 2 2 12-5 8 17. Körmend 7 3 2 2 9-9 8 18. MÁV NTE 7 2 3 2 8-9 7 19. Dorog 8 2 2 4 16-17 6 20. Pét 7 1 4 2 8-10 6 Hazai pályán tehát négy csapat még veretlen, köztük az a Soproni SE is, amely a ma délutáni fordulóban a Szekszárdi Dózsát látja ven­dégül. A Haladás VSE egyet­len pontját az újonc Győri Dózsa ellen vesztette el ott­honában. Az a győri csapat rabolt pontot Szombathely­ről, amely nyolc vidéki ta­lálkozóján egyébként csak négy pontra „volt jó” eddig. Megyénk csapatának hazai mérlege 71 százalékos telje­sítményről tanúskodik. A Sopron, a Mohács és a Ka­posvári Rákóczi után a Dó­zsa kapta a legkevesebb gólt otthonában. Vendégként: 1. Kaposvár 7 5 2 14-4 12 2. Ajka 8 4 2 2 12-12 10 3. Haladás 7 3 2 2 11-6 8 4. Komló 7 3 2 2 11-9 8 5. MÁV DAC 8 2 4 2 9-9 8 6. Olajbányász 7 1 4 2 8-8 6 7. Szekszárd 8 1 4 3 5-6 6 8. Pét 8 2 2 4­7-14 6 9. Sabaria SE 8 1 3 4 9-13 5 10. Sopron 8 1 2 5 8-12 4 11. Bakony V. 8 2 — 6 7-16 4 12. Győri D. 8 — 4 4 6-18 4 13. Bábolna 7 1 1 5 8-16 3 14. MÁV NTE 8 — 3 5 7-15 3 15. Tapolca 7 1 1 5 8-17 3 16. Várpalota 7 1 1 5 4-13 3 17. Dorog 7 1 1 5 3-16 3 18. Mohács VTE 7 — 2 5 5-14 2 19. Körmend 8 1 — 7 5-34 2 20. KOMÉP 7 — 1 6 4-19 1 Idegenben már csak a Ka­posvári Rákóczi őrizte meg veretlenségét. Ezzel szemben a Győri Dózsa, a Nagykani­zsai MÁV TE, a Mohács- Véménd. valamint a KO- MÉP SC még nyeretlen. A mezőny húsz csapata közül egyébként tizenötnek még 50 százalékos teljesítményre sem futotta erejéből a vidéki mérkőzéseken. A kapott gó­lok tekintetében a Kaposvár után, a Haladás VSE-vel „holtversenyben” a Szekszár­di Dózsa a második, harma­dik. Az viszont elgondolkoz­tató, hogy vendégként csak három csapat lőtt kevesebb gólt a szekszárdiaknál. Milyen eredmények várhatók?

Next

/
Thumbnails
Contents