Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-18 / 270. szám

A NÉPÚJSÁG

1979. november 18.

VOSZK, Hidas

Bánya helyén ipartelep

kában, gyakran irányítanak olyan vállalatokhoz, szövetkezetekhez, ahol szükség lehet termékeinkre. Szabad kapacitásunkat szerződésekkel kötjük le, így jutottunk el legutóbb a szentendrei kocsigyárba is, ahol mindkét vállalat szempontjából gazdaságos megállapodást kötöttünk.

—» Önök keresik fel az- üze- m’eket?

— Igen. De nemcsak élőszóval, hanem, jó kapcsolatok kialakításával, korrekt munkavégzéssel is igyekszünk ipartelepünknek jó hírt.szerezni. Ha ez nem így lenne, egészen bizonyos: rossz hírünk jobban terjedne..

A SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

A VOSZK hidasi ipartelepén, az automata zenegépek javítása és karbantartása mellett — az országban egyedül —, a szikvízballonok próbanyomását is elvégzik. A jövő év első negyedében már újabb szolgáltatással próbálnak segíteni a vendéglátóipari egységek gondjain. Itt fogják szerelni és karbantartani a hűtőgépeket és a hűtőpultokat, egyelőre

kiszállás nélkül. A munkások betanítása után', az év második felében, amikor már elegendő rutinnal és elegendő szakismerettel rendelkeznek, kiszállással.

DOBOZOLOK,

FORGÁCSOLÓK

Aszmusz Antalné 12 éve dolgozik a telepen. Nemrégiben kapta meg kinevezését, készáruátvevő, vagy ha úgy tetszik, meós.

— Negyvenkét éves vagyok, három lányom és három fiúunokám, van. A férjem is itt dolgozik, ő asztalos a tmk-ban. Reggel fél ötkor kelünk, mert fél hatkor

van műszakkezdés. Bonyhád- ról Járunk be autóbusszal; Kartondobozokat gyártunk a Bonyhádi Cipőgyárnak, s a BÓNY Cipőipari Szövetkezetnek. Amott, a másik helyiségben van a nyomdagép, amin valamikor még újságot nyomtak, most a kartonpapírra ezzel nyomják a címkéket. Itt hasítjuk és hajtogatjuk a dobozokat.

A forgácsoló üzemben a legnagyobb esztergapad mellett a húszéves Fábián Ferenc dolgozik.

. — Csak szeptemberben jöttemi ide, de eddig minden a lehető legjobb. Aparhanton lakom, délelőtt busszal, délután kocsival járok be dolgozni.

— Mi ennek a gépnek a neve?

— Ügy tudom, Vörös Proletár. Legalábbis mi csak így hívjuk, egyébként. 1M—63 típusú, szovjet gyártmányú esztergapad. A benne lévő tengely, amit most esztergálok, egy héttonnás billenőutánfutó tengelyét, a szentendrei kocsigyárnak készítjük.

*

Hidas Baranya megyei község, közvetlenül Tolna szomszédságában. A VOSZK ipartelepének 154 dolgozójából 70-en Tolna megyében élnek. Az utolsó két bányalejáró berobbantása óta a környéken a legkeresettebb munkahely ez az ipartelep.

SÁRKÖZI Fotó: BAKÓ JENÓ

— Az itt dolgozók negyven százaléka Tolna megyei. Bonyhádról, Aparhantról, Majosról, Nagymányokról, Váraljáról járnak be dolgozni. Korrekt kapcsolatot építettünk ki jó néhány Tolna megyei vállalattal és szövetkezettel. Így a TOTÉV-vel, a Tamási Vegyesipari Szövetkezettel, a dombóvári Unióval, a Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalattal már alakulásunk óta jó partneri káp- csolatban állunk.

Keszler József gyártási és kereskedelmi irodavezető mondta:

— Sok termékünknek kell a piackutatás. Szerencsére a partnerüzemek nagy része szívesen segít ebben a munHidason 1966-ban berob- bántották az utolsó két bányalejárót is. A lignitet, — bár még takar épp eleget a

föld _ nem gazdaságos már

i

tt bányászni. Azóta eltelt 13 év, s a régi bánya helyén mór egy olyan ipartelep áll, amilyennek a környéken aligha van párja.

KÉTSZÁZ FÉLE CIKK A TELEPEN

A VOSZK — Szövetkezetek Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Közös Vállalata —hidasi ipartelepének vezetőjével, Till Jánossal' beszélgettünk:

— A bánya megszűnése után egy évvel már üzemelt az ipartelep. Üzemelt, méghozzá úgy, hogy három évvel később egy arany- és egy ezüstérmet hoztunk haza a pécsi ipari vásárról. A gabonafelszedő és -forgatógé- pünk kapta az első díjat, amelyet 1973-ban a BNV-n is aranyéremmel tüntettek ki. Ezüstérmet a műanyagszalagos ládapántológépünk nyert el.

— Hány éve dolgozik a telepen?

— Huszonhat. A bányában szállításvezető voltam.

— Mit gyártanak ma itt?

— Nehéz lenne felsorolni is, körülbelül kétszáz féle cikket. Például a budapesti Szikra Nyomdának zajcsökkentőt. Kartondobozokat a BONY Cipőipari Szövetkezetnek és a Bonyhádi Cipőgyárnak, alugrafikai termékeket, gépi adattáblákat, fotózott és vegyi marott kivitelben, ezenkívül jelvényeket. No és különféle szolgáltatásokkal állunk a termelőüzemek, az ÁFÉSZ-ek és a vendéglátó-egységek rendelkezésére.

— Hidas Baranya megyei község, alig pár lépésnyire, a Tolnát jelző táblától. Milyen a kapcsolatuk a szomszédos megyével?

A Pécsi Ipari Vásár második helyezett műanyag-szalagos ládapántoló gépe

A gabonafelszedő és -forgató gép, amely 1973-ban elnyerte a BNV aranyérmét.

A szentendrei kocsigyárnak készülnek ezek a tengelyek

Aszmusz Antalné

]E

Fábián Ferenc munkagépével

Gondosan elmunkált földeken, zöldellő gabonatáblákon ----------------------és álmos falvakon suhant át a fekete Mercedes. Artúr elmélyülten szemlélte az ablakkeretbe foglalt, ismerős tájat.

A

rra gondolt, rég nem járt ezen a vidéken. Lélekben nagyon készült a látogatásra. Az ülésen nyugvó fekete táskára pillantott. Felkattintotta a zárját, s elétárultak a szivaros- dobozok.

Emlékeiből Tóbiás, öreg barátja, torzonborz ábrázata ugrott elé. Szinte előre látta borostás arcán szétterülni az elégedett mosolyt, amint a hosszú kubai szivart szertartásosan orrához emeli. Nem gyújtja meg mindjárt, csak szagolgatja. Lucullus sem láthatott nagyobb kéjjel pompás lakomáihoz, mint Tóbiás a szivargyújtáshoz.

Tóbiás értett az ékesszóláshoz, hiszen a falu hivatásos kántálója volt, de semmiről sem tudott olyan megkápóan beszélni, mint a szivar illatáról, elködlő kék füstjéről, utolérhetetlen varázsáról.

Messze volt még a kis falutól, de Artúr egyre izgatottabb lett, s egészen beleélte magát a viszontlátás örömébe. Senkire nem gondolt annyiszor, mint a falu habókos emberére.

Annyi év után most is pontosan le tudná írni Tóbiás birodalmát. A falu végén, néhány száz méterrel beljebb az utcafronttól, áll az épület. A vízelvezető árok a portája előtt széles szakadékká tágul. Keskeny, tahidon lehet csak bejutni Tóbiás birodalmába. A ház mögött nagy kert, annak végében kezdődik az erdő. Télidőben szabad átjárásuk van innen nyu- laknak, őzeknek.

Régen, amikor a faluba kerültek, s megbarátkozott az utcabeli gyerekekkel, sok fura dolgot meséltek neki Tóbiásról. Az éltesebb legények félbolondnak tartották, akadt olyan is, aki rosszindulatú kuruzslónak bélyegezte. Maga is tapasztalta: amikor Tóbiás imbolygó alakja feltűnt az utcán, a gyerekek megszeppenve lapultak a kerítéshez. A siheder legények olykor a kertjébe lopakodtak, hogy megdézsmálják gyönyörű rózsalugasát. Tóbiás mindig résen volt. Ha megcsíphette a vámszedőket, arcát elöntötte a kénköves harag, s félelmetes hírű, ólomsújtásos ostorával kíméletlenül odacsördített a menekülők ülepére. De az eladósorba serdült lányok és menyecskék között osztatlan volt Tóbiás népszerűsége.

Tóbiás szépen gondozott kertjében kora tavasztól késő őszig pompáztak a virágok. A faluban minden asszonyról pontosan tudta, mikor tartja nevenapját, születésnapját. Gyönyörű csokrokat kötött, s testre szabott rigmusokat faragott, pontosan lajstromozva az ünnepelt nő bájait, erényeit. Tóbiásnak nem volt háztartása, de az asszonyok felváltva ellátták étellel, itallal, s úgy élt, akár egy választófejedelem.

Amikor nem tudott ellenállni az erdőszélre kihajló spanyolmeggy csábításának," még nem tudta, hol kezdődik, hol végződik Tóbiás fundusa. Átmászott a kerítésen, s felkúszott a fa csúcsára. Két marékkai tömte magába a bő levű, jó ízű spanyolmeggyet. Egyszerre odacsapott az ágak közé Tóbiás mennydörgő hangja:

. — Hát, te istenfattya, mit művelsz ott?

Artúrban megszorult a lélek. Feljebb kúszott a kihajló ágon, s arra gondolt, néhányszor megbillenti, s az ág kirepíti a kerítésen túlra.

— Hát, csak úgy, megéheztem... — motyogta.

Hamar Imre:

A szivarosláda

— No, akkor le ne gyere, amíg jól nem laktál!

Tóbiás félelmetes alakjával ott állt a fa alatt, de hangjából most valami meleget érzett. Megkönnyebbült, mert arra gondolt, itt már nagy baj nem eshet vele.

Tóbiás is szemezgetni kezdett, s egy-egy nyelet után nagyon csettintett nyelvével.

— Tíz éve ojtottam ezt a fajtát, azt hiszem, jó ízű a termése. Te is úgy találod?

— Csuda jó!

Amikor lefelé ereszkedett, inába visszalopta magát a félsz. Hátha csak csapdát állított Tóbiás barátságos szavaival, s most jól elagyabugyálja?

Éppen Tóbiás karjaiba huppant.

— Nehogy azt hidd, büntetlenül elmehetsz! Azzal szolgálod meg a kóstolót, hogy elmégy a boltba, s veszel nekem egy szivart!

Végigmentek a szegfűágyások között, a rózsalugason át. Ezernyi méh dongott a virágkelyihek körül. Beljebb kerültek a lakásba. Mindenütt illatos füvek, aranysárga gombák száradtak a leterített papírokon. Sokáig matatott Tóbiás az öreg komód fiókjában, mire előkerült a szivarravaló.

Boldogan rohant a szivarért. Azzal, hogy Tóbiás a barátságába fogadta, mintha a titkok kapuja tárult volna fel előtte. Amikor visszatért a boltból, Tóbiás olyan átszellemült arccal tekintett maga elé, mintha élete nagy pillanata érkezett volna el. Nagyokat csippentett orrával a szivar illatából. De nem gyújtotta meg, füle mellé tette, mint a boltos szokta a plajbászt. Megsimogatta a kócos fürtjeit, s azzal bocsátotta útra, hogy máskor is látogassa meg.

Tóbiás sokféle dologba beavatta. Az utcabeli gyerekek mind irigykedve, kandi szemekkel lestek be Tóbiás portájára, nem értették, mivel érdemelte ki a vadember kitüntető bizalmát.

Tóbiással gyakran járták az erdőt. Tőle tanulta, hogy felderítse, hol lehet éppen a legszebb kankalint, ibolyát, gyöngyvirágot, szentgyörgygombát, szegfűgombát, kucsmagombát lelni. Csak Tóbiás kezét figyelte, hová nyúlt a levelek közé. Mintha nem is a földből, de Tóbiás tenyeréből nyíltak volna az illatos virágok, ízletes gombák.

Tóbiás nemcsak a virágokat, a gombákat ismerte, de a füvek gyógyító hatását is. Ha valakinek a tehenébe, disznajába nyű esett, hozzá jöttek növényi főzetekért, kenőcsökért. Egyaránt gyógyította a kehes lovakat és a göthös gyerekeket. A kificamodott végtagokat egyetlen mozdulattal helyreigazította.

Tóbiás egy hűvös, őszi napon megfázott. Agynak esett hetekre, hónapokra. Artúr mindennap elment hozzá; Tóbiás mindig összekapart annyit, hogy egy szivarra kiteljen. Amikor kézbe vette, átderengett sűrű szakállán egy halvány mosoly.

Artúr meg volt győződve róla, hogy Tóbiást nem a teái, hanem a szivarok gyógyítják meg. Amikor a kis, falusi boltból elfogyott a szivar, iskola után átment a szomszéd faluba is. Hogy miért csak egyet hozatott, Artúr sosem gondolt rá. Talán, hogy mértékletességben tartsa magát, talán azért, mert csakugyan nem volt egyszerre sosem több pénze.

Tavaszra felépült Tóbiás, lábadozott, s már az erdőbe is ki-kijártak. Artúrt megtanította a rigók, a tücskök hangját utánozni.

— Artúr, te tudhatod, nekem olyan szemem van, ami a sárban is meglátja a nemes követ, értéket. Én mondom neked, sokra viszed még. Lehet belőled akár diplomata is. De akkor hozzál nekem Havannát, olyan nagy, gyűrűs szivart, amilyent csak az urak szívtak régen! Kérlek, sose feledd a te öreg barátodat!

Bizony rég volt. Hányszor gondolt azóta Tóbiásra! Hányszor vehetett volna neki igazi kubai szivart. De mindig arra készült, hogy eljuthasson majd messzi országokba, hogy „originál kubai” szivart hozhasson egyszer öreg barátjának. S azt is elmondhassa, milyen tüzes a kubai lányok szeme, vérpezsdítő a tánca.

Itt lesz végre a pillanat. Mennyi harc, mennyi megfuta- modás és újrakezdés van e pillanat mögött. S ha nehéz volt, mindig Tóbiásra gondolt, magán érezte sokat váró, biztató tekintetét.

Annyi év után most visszatér a kis dunántúli faluba. Igazi kubai szivarral.

A sofőr nem értette, Artúrnak mi dolga lehet itt az isten- hátamögötti faluban, hogy messzi külföld után első útja ide hozza. Többször is szóba hozta, de Artúr minden alkalommal kitért a válasz elől. Mit is mondhatna egy szőrmók öregemberről, aki vénebb lehet már, mint az országút.

Szorongás szállta meg, amikor megállt a falu végén. Hóna alá csapta a nagy doboz szivart, s kiszállt a kocsiból. A ház előtti hosszú, keskeny híd, amelyet éjszakánként a virtuskodó legények is gyakran elbontottak, hiányzott. Az udvart felverte a dudva, szerbtövis. Artúr tétován állt, nagy kerülőt kellene tennie, hogy az erdő felől bejusson Tóbiáa portájára.

Kétrét hajlott öregasszony bújt elő a szomszéd házból.

— Csak nem Tóbiást keresi?

— Öt bizony. Csak nem beteg? /

— Nem. Nem beteg. Istenem, maga az Artúr! Jaj, hogy mennyit emlegette magát! Mindennap elolvasta a leveleket, képeslapokat, amiket a messzi országokból küldött neki.

— Hol van? — kérdezte Artúr türelmetlenül.

— A múlt héten kiköltözött a Böcskörtetőre. Az influenza vitte el.

— Kár, nagy kár. Istenem, mennyire örült volna ennek a doboz szivarnak! Akár egy hétig szívhatta volna!

— Aligha. Nem látta azt, kérem, senki szivarozni. De halála után egy egész láda szivart találtak a lakásán. Nem tudni, mire gyűjtögette, mire tartogatta.

Artúrt üres kongás ütötte szíven. Váratlanul sze- ------------- gényebb lett. De a múlt is gazdagít — gondolta később. Mindeddig azt hitte: a faluban csak ő ismerte egyedül Tóbiás igazi lelkét. De lám, az emberi életnek milyen tájai maradtak árnyékban — ezt már sosem tudhatja meg.