Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-30 / 254. szám
A KÉPÚJSÁG 1979. Oktober 30. Moziban Néhány hónappal az Apámuram után a Taviani fivérek újabb alkotását láthattuk a szekszárdi Nagyvilág moziban. A címben a Marseilles olaszosra torzított kezdő szavait ismerjük fel, a film szerint így nevezte el fiát az egyik forradalmár csoport vezére és az égőszemű fiatalembernek döntő szerep jut a főhős sorsának végső alakulásában. Ne tévesszenek meg senkit a 19. század elejéről való kosztümök, a fordulatos meseszövés, de még a zsúfolt nézőtér sem: ezúttal szó sincs sem forradalmi öntettel fogyaszthatóvá tett sablon kalandfilmről, sem öncélú múltba menekülésről. Európa 1816-ban csendes. A semmit sem felejtő és semmit sem tanuló uralkodóházak félelmetes elnyomó apparátust építenek ki. Ugyanis mélyebben hisznek abban, hogy a forradalom egyetlen szikrától ismét fellobbanhat, mint maguk a forradalmárok, akiket még nem érlelt meg az idő a tények reális felmérésére és célszerű cselekvésre. Marad számukra az öngerjesztés és a régi tettek mechanikus ismételgetése. Akad közöttük megfáradt, kiábrándult is, akinek a sok harc, szenvedés, börtön után egyetlen vágya marad: nyugodtan élni. Ilyen Fulvio Imbriani, akit előkelő családjára váló tekintettel a hatóság szabadon bocsát, de hogy elszakítsa régi harcos-, társaitól, elterjeszti róla, hogy ez árulása jutalma. Fulviónak sikerül tisztáznia magát és súlyos betegen - hazatér. ' Egy napon azonban felbukkan forradalmár élettársa, majd a többi életbenmaradt. Ám ő hagyja, hogy lemészárolják elvbarátait. Majd egyre mélyebbre süllyed: eltulajdonítja fegyverre gyűjtött kincseiket, halálba taszítja barátját, feladj á az egész csoportot. Mesterfogás, hogy az alkotók az árulás folyamatát nem is a volt társakhoz, hanem három nőhöz fűződő kapcsolatával világítják meg. Nővére alakja hitelesíti, hogy nem kergetett ábrándot: ebben a családban szeretik és múltja megtagadása nélkül nyugalmat találhat. Mégis ez a nővér hivatja a katonákat a kastélyba a volt társak elfogására — megérezve fivére egyetértését. Forradalmár korából való szeretője, (szerepe szerint honfitársunk, ezért jót derülhetünk a rossz kiejtéssel is érthető zaftos magyar trágárságokon), elsőként jön Rádió H scí-firöl E sorok írója nem túlságosan szereti a tudományos-fantasztikus irodalmat, sőt annak televíziós és rádiós változatait se. Visszatetszésének gyökerei abból táplálkoznak, hogy úgy véli: — fantáziánk földhözragadt. Földhözragadt még akkor is, ha bármely cselekményt a világűrbe és a meglehetős kétes jövőbe helyezünk át. A sci-fi sajnos űrháborúkkal traktálja a békére váró emberiséget, valószínűleg abból a gondolatból kiindulva, hogy mivel a háborúskodást már a kőbalta előtti korban elkezdtük, a netáni fotonrakéták idején se szokunk le erről a kedvtelésünkről. Ez azonban magánvélemény és korántsem akarja negatív irányba befolyásolni a rádióhallgatókat, akiknek túlnyomó többsége úgyis élvezi majd azt a sorozatot, melyre (időpont megjelölése nélkül), előre felhívták figyelmünket. Ez annál is inkább jó, mert a rádióműsorok kommentátora évek óta küzd egy problémával, melyet akár „Eső után köpönyeg” címmel is lehetne jelölni. Azzal ugyanis, hogy édeskevés módja van előre kedvet gerjeszteni valamelyik műsor meghallgatásához, hanem csak utólag mondhatja el véleményét azokról. Noha tudván-tudja, hogy az ismétlések lehetősége gyér. sőt ha sor is kerül ismétlésre, korábbi híradásra, jó ha az olvasók tört része emlékszik. Mindezek előrebocsátása után idézzünk néhány címet és szereplőt, melyek remélhetőleg joggal keltik fel az olvasók figyelmét, akik egyben rádióhallgatók is. Avar István, Képessy József és Kohut Magda hangját hallhatjuk majd az Arthur Clarke regényéből készült ,,2001 — Ürodisz- szeia” című adásban. Odüsszeusz kora messze van, 2001 közel, bízzunk abban, hogy a fantázia utoléri a majd akkori valóságot. Színházi esték------------------------------+ H árom előadás Az elmúlt héten nem panaszkodhattak a színházat szeretők. Három különböző stílusú és más-más felfogásban megrendezett darabot láthattak Szekszárdon: Hollós Korvin Lajos: Pázmány lovag, Károlyi Mihály: Én vagyok Ravelszki és Moliere: Don Juan című drámáját. Kezdjük Ravelszkivel. Miért is kell Ravelszkinek meghalnia, a poklok poklát végigjárnia? Azért, mert út- útban van sok embernek, akik az ő dicsfényével akarnak hatalomra jutni. Az általa megálmodott tiszta eszmék fondorlatos félremagyarázásával és az eszmék megalkotójának félreállításával rózsaszín ködöt idéztek elő. Ennek leple alatt nyugodtan hajhatták végre rémtetteiket. Az eszmék atyjának minden tiszteletet megadtak, csak magát az élő embert temették el elevenen és alázták meg emberi mivoltában. Egy hosszúra nyúlt szimultánban használják sakkbábuként és meg is magyarázzák neki: erre van szüksége, a történelembe ez az ő igazi szerepe. Egyetlen ember hisz benne, a felesége. Ö az, aki az élet iszonyú sakklépéseiben mindenhová követi. A darab jól mutatja Ravelszki önálló lépését is, amikor kitör ebből az irtózatos játékból, önállóan lép, hazatér. Ez a végzetes lépés okozza a halálát. Don Juan nem közösségi ember. Az egyéni élvhajhá- szás élteti. Állandó összetűzésben van ő is a környezetével. Az ő büntetése is a halál. Elnyeli a föld. A szobor csak jelképe egy lélek és agy rohamos bomlásának. Az elnyelés büntetés egy értelmetlen életért és életformáért. A három előadás két legsikeresebb rendezése a Moliere- és a Károlyi-darab. Mindketőre jellemző volt az egyszerűség, a gondolatok tiszta közlése, a szép beszéd. Ezeken az előadásokon lehetett érteni a szöveget. A díszletek is alkalmazkodtak az előadáshoz hangulatukban is. Érdekes megoldás volt a Moliere-darabban az álmennyezet és a függönnyel, leválasztott háttér. A sírkert és a szellemek, csontvázak állandó jelenléte mindig, még a legvaskosabb tréfáknál is felidézte a halált. A Pázmán lovagra inkább a rapszodikusság volt a jellemző. Az első részben a színészi játék unalmas, egysíkú és kiábrándító volt. A utána a kastélyba: szerelmi elhidegülésük jelzi Fulvio megváltozását. A katonák elől — sebesülten — még megmenti, de már csak közös gyermekük és a fegyverekre gyűjtött pénz érdekli igazán. A harmadik nőt, a megölt barát élettársát, valósággal megfertőzi az árulás mérgével. Vádlóból szeretővé, majd cinkossá formálja, a nő pedig hallgat, amikor a végső pusztulástól visszatarthatná a volt társakat — mert így Fulvión is bosz- szút állhat. Az áruló szerepét Marcello Mastroianni rokonszenves alakjára osztották. Eszünkbe jut, valaha hány filmben keltett sajnálatot és részvétet az alvilág iránt a „csirkefogó” Jean Gabin. Csakhogy Taviariiék nem vallják a „mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani” elvet. Csak any- nyit mondanak, hogy minden emberi megnyilvánulás rugói szinte kibogozhatatlanul szövevényesek. Hősüket nem is a félelem, a haszonlesés, vagy a bosszú taszítja az árulás útjára, hanem a határozott választás elmulasztása.. Egy időben, — okkal — kezdtük gyanakodva nézni az olasz politikai filmek bizonyos szériáját: nem kacsintottak eleve a „szocialista piac” felé a készítők? — Az Allonsanfan ilyen szempontból minden ’gyanún felül áll. Számunkra éppen azért értékes, mert üzenete időszerűségét csak „odahaza” érthetik meg teljes rtlélysé- ségében. CSONTOS KÁROLY „Az első csodák” című műsorban elhangzik majd Rád Brkd- bury: „Szép aranyaiméit a nap” és „A repülő masina” című műve, többek közt Tomanek Nándor szereplésével. H. G. Wells „A vakok völgye” című, olvasmánynak hátborzongató munkáját Szentmihályi Szabó Péter és Gálvölgyi Judit alkalmazta rádióra. Clifford D. Simon „A Jupiteren” és Jean-Pierre Andre- von: „Ide nekem a csillagokat” cimü alkotásaival Török Tamás és László György tette ugyanezt. Az előbb mondott mondottakat a fantáziában igazán nem szűkölködő H. G. Wells ugyancsak „rádiósított” munkája látszik igazolni: „Támadás a Marsról”. A japán Taku Magamura a „Világkiállítással” szerepel majd. Csak tört részét soroltuk fel a „Hídfők a végtelenbe” gyűjtőcím alá foglalt sorozatnak. A Magyar Rádió által rendelkezésünkre bocsátott előzetes kiadványból idézünk befejezésül: „A Science fiction a tudományostechnikai forradalom gyermeke, vagy kísérő jelensége.” Alulírott hajlamos azt hinni, hogy inkább az utóbbi. ORDAS IVAN színészek szövegmondása is kívánnivalót hagyott a nézőben. A szövegmondásra jellemző volt, hogy az első felvonásban úgyszólván semmit sem lehetett érteni. A másodikban Mátyás királyt, a bolondot és a dajkát alakító színészek tudták csak megteremteni a kapcsolatot a nézőközönséggel. Ok adták meg végül is a darab alaphangulatát. A nézőkről is érdemes néhány szót ejteni. A felnőtt nézők fegyelmezetten viselték el az unalmasabb részeket is. Velük nem volt különösebb probléma. Ok mondhatni, langyosan fogadták az előadásokat. Lehet, hogy az előadásokban és azok témáiban kell e langyosság okát keresni? Az ifjúsági előadásokkal már több a probléma. Megfigyeléseim és tapasztalataim szerint a fiatalokat egyáltalán nem kötik le az előadások. A nézőtér gyakran hangosabb, mint a színpadon a színészek. Ez nem is lenne baj, ha csak a rossz, vagy számukra érthetetlen előadásokon lenne így. Ez a zaj a legjobban megrendezett és leginkább nekik szóló előadásokon sem ül el. Eny- nyire érdektelenek lennének? Remélem, hogy nem. Remiélem, hogy nem érdektelenségről, hanem csak fegyelmezetlenségről van szó. Ez utóbbin talán könnyebb segíteni. Sz. K. Csehszlovák kóruskoncert Szekszárdon A dombóvári Kapos kamarakórus vendégeként Csehszlovákiából hazánkba érkezett az olmüci pedagógusok női kara, mely ellátogatott Szekszárdra is, ahol a madrigálkórussal közös hangversenyt adtak a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Az együttes 17 év óta működik a morva kultúra és szellemi élet központjában. Ez idő alatt sok nagysikerű fellépésük volt. Első helyet szereztek a Janacsek-kórusszemlén, másodikak lettek a női kórusok országos versenyén és énekeltek a rádióban. Karnagyuk: Leos Svagera a Pa- lacky Egyetem pedagógiai fakultásának zenetanára. Műsorukat két blokkban mutatták be. Elsőként Padre Martini: In monte oliveti és Giovanne Leonardo Prima- vera: Dolce miseria szerzeményei hangzottak el. Ezt követően a cseh nemzeti zene megalapítóitól szólaltak meg kórusművek, Smetana: Az én csillagom, Dvorák két morva népdalfeldolgozás és Janacsek: Az igazi szerelem. Az első blokkot Zdenek Lukás kortárs zeneszerző „Kis- koszorú” című kompozíciója zárta. Szünet után a Finnországból nemrég hazatért szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus lépett dobogóra Ligeti Andor vezénylésével és a közönség tetszésnyilvánítását ráadás számmal köszönte meg. Ezután ismét a csehszlovákiai kórus énekelt. A szovjet kórusirodalomból Veljo Thormis: „Tavaszi vázlatok”-at és Dunajevszkij: „A lelkesedők menetét” választották. A második blokkban Frantisek Sauer mai cseh zeneköltő „Szerelmem, te hegycsúcs” című ciklusából két népdalfeldolgozás hangzott el. Emlékezetes marad Kodály magyar nyelven előadott „Esti dal”-a, melyet meg is ismételtek. Befejezésül három népdal csendült fel, közülük az egyik a kitűnő karmaster, Leos Svagera feldolgozásában. Az olmüci pedagógus női kar szekszárdi koncertjén igazolta kvalitását. LEMLE ZOLTÁN Tv-jegyzet Feljelentem önmagam Úgy látszik, a televízió műsorszerkesztői Rém gondoltak arra, hogy a Feljelentem önmagam című riportműsor és az ezt követő beszélgetés nagy érdeklődésre tart majd számot. A kezdés időpontját 21 óra 50-re tették. Akik nem tértünk nyugovóra, megismerhettük Rabért vádlottat, aki üzemariyagjegyekkel csalt, több mint 80 000 forintot tétt zsebre egészen addig, amíg lelkiismerete fél nem mondta a szolgálatot. Akkor adta fel magát a rendőrségen. . Elítélték. A filmkockák viszont továbbperegnek, és mi egyre értetlenébbül nézünk szembe a tényékkel. A benzinkútkezelők széles mosollyal állítják, hogy Róbert vádlott hazudik, ők sohasem vesznek áron alul benzinjegyeket, az ő kezük tiszta. Érdekes. Pedig a Volán Tröszt igazgatója Hálák László riporter kérdéseire válaszolva, közölni kénytelen, hogy az üzemanyagjegyekkel történő visszaélések évente 2,5 milliárd forint kárt ökoznak a népgazdaságnak és ebből az összegből „másfél évig lehetne üzemeltetni a Volán összes járatát”. A megoldás talán az Jenne — mondja, ha eltörölnék az üzemanyag jegyeket, melyeknek úgyis drága az előállítása. Évente tízmillió. Felelősök azonban nincsenék. „A kútkezelőkre nem bizonyult semmi”. Nem ülnék a vádlottak padjára. Peregnek a filmkockák. Az ÁFOR igazgatója megjegyzi halkan, hogy az általuk foglalkoztatott 2000 benzinkútkezelő minden negyedik-ötödik emberére jut egy fegyelmi vétség évente. így az a két és fél milliárd — amit a mi zsebünkből emelnek ki gátlástalan csalók — morális problémákat is felvet. Az ügyben érdekelt vezetők mégis higgadtak. Intézkedéseket kellene hozni — vélik. — Jegyek helyett készpénzfizetést. Anyagi ösztönzést a csalás elkerülésére. Prémiumot, érdekeltséget. Aztán, menetíró-szerkezetek is kellenének! Ezeket a Hungaroéamion kocsijaiba már be is szerelték. Nyugaton a szerkezetek használata kötelező. De itthon drága lenne a szerkezetek előállítása... Tehát a benzinről volt szó, amit még mindig el lehet pocsékolni. Kérdés: a társadalom meddig bírja ezt üzemanyaggal?! Róbert vádlott — mint azt a kitűnő riport bizonyította —, nem bírta tovább. Hogy ez egy csepp a benzintengerben? Úgy tűnik, igen. Mégis hasznos dolog volt bemutatni ezt a „cseppet”, mert számos közös gondunk eredőjére mutatott! — RNJ — «# • | •• •• rr Visszakoszono műsorok Sokakkal együtt, magam is természetesnek, sőt helyesnek tartom, ha egyszer-egyszer olyan filmet láthatok a képernyőn, amelyet moziban is vetítettek már, s az utóbbi heteket figyelembe véve: köszönet a televíziónak a Várkonyi Zoltán.-sorozatért. Ám van egy bökkenő, mégpedig az, hogy még ha a filmismétlésektől el is tekintünk, az elmúlt hét végén is szinte csupa ismerős műsorcímmel találkozhattunk. (Rossz nyelvek szerint éppen ezért, egy gyakorlott tvnéző a képernyőre pillantva bármikor meg tudja mondani, milyen nap is van.) Nos, nézzük a szombatot! Néhány visszaköszönő cím: „Nagy amerikai burlesz- kek”, „Idesüss!”, „Főzőcske — de okosan”, „Egymillió fontos hangjegy”, s a szokásos mese, torna és híradó után a krimikedvelők által is egyre unottabban szemlélt bűnügyi sorozatok egyike, a „Tetthely”. Aki pedig sókáig fent akart maradni, végignézhette a „Jelenetek egy házasságból” című tv-filmsorozat befejező részét, amelynek megértéséhez ezt megelőzően öt este kellett időt áldoznia. Félreértés ne essék, nem egyes műsorókat akarok elmarasztalni, hanem az a célom, hogy felhívjam a figyelmet: vajmi kevés újat adott a legutóbbi hét végén is a televízió. S ha már a szombat esti sorozatot megemlítettem, nem hallgathatók a „Washington — zárt ajtók mögött”-ről sem, amely szintén hat részből áll, és vasárnap is fő műsoridőben sugározták. És sorolhatom a többi címet: „Lehet egy kérdéssel több?” „Nótaszó”, „Műsorainkat ajánljuk”, „A Hét”. Külön-külön egyiket sincs szándékomban elmarasztalni, de így együtt, valahogy jobban „illették” a szombati műsorokhoz, no meg a vasárnap délelőtti ísmétlésdömpinghez. Elismerem, hogy a napi, heti, havi műsorösszeállításhoz kell bizonyos váz, alap, gerinc, amire épülnek a változatos, érdekes és értékes egyedi műsorok — ha van ilyen. Azonban — sajnos — egy fordított, kényelmes és öreguras gyakorlat alakult ki: a visszaköszönő műsorök, a különféle sorozatok, ismétlések már majdnem teljesen kiszorították az újat és az egyedit. És ami maradt, az csupán egy eredeti, önmagát méreteiben túlnőtt, frissítésre érdemes, korhadozó sablon. VITASZEK ZOLTÁN Jövő héten a Családi összeesküvés című filmről írunk
