Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-04 / 232. szám

e NÉPÚJSÁG 1979. október 4. Még egyszer a vasárnapi mérkőzésekről Rio de Jáneiróban folytatódott a sakkvilágbajnokság zónaközi döntő. A férfiaknál a magyarok közül Sax Gyula a világossal le­győzte az izraeli Kagant, Portisch Lajos játszmája viszont függőben maradt a kubai Garcia ellen. En­nek ellenére a magyar nemzet­közi nagymester a harmadik he­lyen áll a mezőnyben. Az élcsoport sorrendje: Petrosz- jan 5,5 p, Hübner 5 p (1), Por­tisch 4,5 p (1), Balasov 4,5 p, Sunye, Vágányán és Ivkov 3,5— 3,5 p (1—1). Sax ponteredményé­ről nem érkezett jelentés. * A nők a 7. fordulóban ültek asztalhoz. Verőd Zsuzsa a kubai De Carjaval-lal mérte össze tudá­sát és újabb pontot szerezve győ­zött. Továbbra is a harmadik he­lyen van. Az élcsoport: Joszeliani 7 p, Alekszandrija 5 p (1). Verőd 5 p, Lazarevics 4 p (1), Polihroniade 4 p, Crotton 3,5 p. * Berlinben 18 európai, amerikai, afrikai és ázsiai ország 126 ököl­vívója részvételével megkezdő­dött a hagyományos, ezúttal ti­zedszer kiírt nemzetközi torna. Az első napon 18 pár lépett szo- rítóba, s köztük két magyar is szerepelt. A kisváltósúlyban Botos And­rás 3:2-es pontozással győzött a kubai Ramos ellen, a nagyváltó­súlyban pedig Bakos János ugyancsak pontozással verte a togói Seglat. * Brüsszelben, az UEFA-kupa visszavágó mérkőzésen a belga Anderlecht és a skót Dundee United találkozója l:l-es döntet­lennel ért véget. * A milánói ügyészség közlése szerint szándékos emberöléssel vádolják az olaszok Forma—1-es autóversenyzőjét, Riccardo Pat- resét, a tavalyi monzai világbaj­noki futamon bekövetkezett ha­lálos baleset okozása miatt, ami­kos is a kiváló svéd versenyző, Ronnie Peterson életét vesztette. A rajt után ugyanis a pálya leg­szűkebb részén 24 kocsi összeüt­között és a szerencsétlenség kö­vetkeztében Peterson meghalt. Ugyancsak hasonló vádat emel­tek a monzai pálya akkori igaz­gatója, Gianni Restelli ellen is, mivel nem gondolkodott a meg­felelő biztonságról és a tragikus eset mellett a karambolnál meg­sérült olasz Vittorio Brambillát sérülése után a kórházban 40 na­pig ápolták. MOST AZ ELLENFÉL GRATULÁLT Győzelmet várt csapatától a veszprémi publikum. A Dózsa városba érkezett labda­rúgói a következő esélylatol­gatást olvashatták testvér­lapunk, a Napló sportrovatá­ban: „Megnőtt az érdeklődés a Bakony Vegyész játéka iránt, hiszen az utóbbi idők­ben kedvező jeleket tapasz­talhattak a szurkolók a kék- fehérék szereplésében. Ma a rutinos szekszárdiakkal szem­ben is győzelmet várnak. Hétközi edzőmérkőzésük al­kalmával ugyan sok hibával játszottak, de hát más a lég­köre egy tétre menő mérkő­zésnek. Tipp: 1.” Aztán megkezdődött a mér­kőzés. A stopperóra nagy­mutatója még kétszer sem járt körbe, amikor Orosz re­mek fejes góljával vezetést szerzett a szekszárdi csapat. „Kínos szitu” — jegyezték meg lakonikusan néhányan a lelátón. A Dózsa játékosai meg érthetően örültek. Lehet, hogy közben egy villanásra emlékezetükbe ötlött a Bauxitbányász elleni találko­zó ominózus első perce, meg az a gól, amit ők kaptak? Ne firtassuk. Tény viszont, hogy küzdött, hajtott a gárda a folytatásban. A hazaiak egyenlítő gólja sem szegte kedvüket. Szorosan védekez­tek, keményen ütköztek, s kü­lönösen szünet után, újabb gólszerzési lehetőséget is te­remtettek. Elhitték, hogy a bátor támadójáték idegenben is pontot hozhat a konyhára, így is történt. A 90 perc vé­gén boldogan ölelkeztek össze a pályán: ’ negyedik vidéki mérkőzésükön a negyedik pontot szerezték. Németh La­jos, a Bakony Vegyész veze­tő edzője kézfogás közben így búcsúzott a Dózsa edzőjétől: — Gratulálok a Szekszárdi - nak, harcos erényeivel rászol­gált a döntetlenre! AZ ELSŐ GYŐZELEM Még a legöregebb nagymá- nyoki szurkoló sem emléke­zik a mostanihoz hasonló gyenge rajtra. A Brikett SE együttese hat mérkőzésen há­rom döntetlenjével a táblázat alsó régiójában „bérelt” he­lyet magának. A sorozatos si­kertelenség, a közönség türel­metlensége közben egyre in­kább fokozta a játékosok ide­gességét. Bizonyítási vágyuk görcsös erőlködésbe csapott. Számtalan sérülés gátolta a„ kibontakozást, s miért titkol­nánk, néhány fegyelmezet­lenség is előfordult. A húzó emberek — Németh, Bayer, Barabás — sérülés miatti ki­válása érzékenyen érintették a szakosztályt. A húszfős ke­retből általában 13—14 já­tékos állt Guth edző rendel­kezésére. Néhány labdarúgó már a leállás gondolatával foglalkozott. Közülük Fenyő­vári II. most is tartja magát ez irányú bejelentéséhez. A Brikett SE vezetői remélik: Fenyővári átértékeli döntését és visszatér. Annál is inkább, mert a nagymányoki játéko­sok a vasárnapi hetedik fordulóban végre megízlelték a győzelem örömét. Ráadásul egy jó képességű ellenfelet, a teveli gárdát „fektették” két- vállra. Az első győzelem ta­lán visszaadja a nagymányo- kiak megtépázott önbizalmát is, s kikerülnek a hullám­völgyből. A TESTVÉRHARC ELMARADT A megyebajnokság történe­tében sem a tengelici, sem a nagydorogi csapatnak nem adatott meg, hogy az egymás elleni találkozójukat rangadó jelzővel illessék. Ám, ettől függetlenül mindig presztízs­összecsapásnak számítanak a közeli szomszédok viadalai. A mérleg Tengelic felé bil­len. Vasárnap 15 perc után már 2-0-ra vezettek a hazaiak, amikor szépítettek a nagydo­rogiak. Ettől kezdve a tárgyi­lagos nézők már az egyenlí­tést várták, ugyanis a vendé­gek állandó ostrom alatt tar­tották Őri kapuját. A 80. per­cig némi túlzással azt is mondhatnánk: egykapuztak a dorogiak. Két védelmi hiba azonban végleg megpecsétel­te sorsukat, Tengelic 4-1-re nyert. A szurkolók osztoztak csapatuk örömében, csupán azt sajnálták, hogy a remélt „testvérharc” elmaradt. A két Kaszpari fiú útjai a nyári át­igazoláskor elváltak. Karcsi, a fiatalabb testvér Nagydo- rogra igazolt, Gyuri meg to­vábbra is a tengelici együttest erősíti. Most itt lett volna az alkalom, hogy ellenfélként nézzenek szembe egymással. Csakhogy az „öcsi” nem vál­lalta a játékot új csapatában, mert a szombati foghúzás fáj­dalmait még igencsak érezte. Meg az is lehet, hogy a vár­ható „zakót" is megsejtette... „APU, GÓL" Rögtönzött ünnepség a TÁÉV SK öltözőjében. A játékostársak Veress Jánost köszöntötték 24. születésnap­ján. A ceremóniának a játék­vezetői sípszó vetett véget, ki­vonultak a pályára. A hétkö­zi MNK-fiaskó, no meg a ko­rábbi, Pincehely elleni vere­ség feledtetésére készültek a szekszárdi csapat tagjai. Nagy volt a fogadkozás, s becsüle­tükre szolgáljon: állták sza­vukat. A 3-1-es győzelem fő részese maga az ünnepelt, Veress volt. Áprilisban a Bo- gyiszló elleni találkozón izomszakadást szenvedett. So­káig úgy tűnt, műtétre lesz szükség. A sportkórházi keze­lés azonban végül is meg­mentette a „késtől”. Duna- szentgyörgyön már megpró­bálkozott a játékkal, s most a Tamási ellen másodszor lé­pett pályára hosszú kihagyás után. Felesége és a kétéves kisfia most is kíváncsian fi­gyelte játékát Örömük tellett benne, s a srác nem várt so­ká az elismeréssel. „Apu, gól!” kiáltotta'kétszer is az oldalvonal mellől. S ahogy el­néztük a lurkót, legszíveseb­ben a pályára futott volna, hogy puszit is adjon a közép­pályás papának... PADLÓRA KERÜLT A BAJNOKCSAPAT? Rekord számú közönség várta az örök rangadónak számító Paksi SE—Dombóvá­ri MSC mérkőzés kezdetét. Mindkét csapat öltözőjében nagy volt a készülődés. A tét: a győzelem. A vendégek győz­ni akartak, hogy megtartsák előkelő helyezésüket, a pak­siak meg azért, hogy ne sza­kadjanak le az élmezőnytől. A találkozó első harmada az erőfelmérés jegyében telt, igyekeztek kiismerni a másik gyengéit. A várt heves küzde­lem elmaradt, s szünetig a színvonal sem emelkedett az átlag fölé. A második játék­részben már jöttek a gólok, amelyek tovább csökkentet­ték az 1100 néző hangulatát. Mert bár a foci sava-borsát a gólok jelentik, csakhogy eze­ket a dombóváriak lőtték. A DMSC érett, taktikus játék­kal rukkolt ki. Miközben át­engedték a középpályát, fe­gyelmezett védekezésből, gyors ritmusváltással, gól­veszélyes ellenakciókat vezet­tek. A hazaiak egyéni alakí­tásait csírájában elfojtották. A PSE kulcsjátékosaiból hiányzott a megszokott har­cosság, akarat. Ezek nélkül pedig nehéz boldogulni, külö­nösen egy örök rangadón. Padlóra került a bajnokcsa­pat? Mert a hátránya immár öt pontra nőtt. — f. 1. — Motocross A TOTÉV motorosai is meghívást kaptak Ceglédre - az évadzáró versenyre. Tíz egyesület nyolcvan verseny­zője vett részt a meghívásos viadalon. Szekszárdról a TO­TÉV motorosai kilencen áll­tak rajthoz — váltakozó si­kerrel. összességében azon­ban sikeres volt szereplésük, csapatversenyben harmadi­kak lettek. Az 50 köbcentiméteresek kategóriájában "két szekszár­di fiú indult. A szombati idő­mérésen Nyakas Gábor az első, míg Eszterbauer László a 6. lett. Vasárnap az első futamban Nyakas Gábor a 3., míg Eszterbauer László 5.- nek érkezett célba. A máso­dik futamban ugyanez a sor­rend alakulj ki, így az össze­sített versenynek is ez lett a végeredménye: 3. Nyakas Gábor, 5. Eszterbauer László, A 125 köbcentiméteresek C kategóriájában Pegler István képviselte a TOTÉV színeit. A szombati időmérésnél ő érte el a legjobb eredményt. Vasárnap az első és a máso­dik futamban egyaránt má­sodik lett, így összesített ver­senyben is ez lett a végered­mény.- Négy TOTÉV-versenyző rajtolt a 125-ösök B kategó­riájában. Szombaton az idő­mérésnél Mészáros 10.-ként, Cziráki 11.-ként haladt át a célon. Csizmazia, valamint A 125-ös C kategóriában Pegler István 2. lett Nagy a középmezőnnyel ér­kezett célba. Vasárnap Czi­ráki József az első futamban többször bukott, de még így is 8. lett. A második futam­ban a 9. helyet szerezte meg és ez lett az összesített ver­senyben is a helyezése. Mé­száros István valamivel sze­rencsésebb volt. Az első fu­tamban még 9. volt, de a második futamban hetedik­nek érkezett célba. Riválisai közül többen buktak, így Mészáros Istvánnak sikerült megszerezni a 7. helyet az összesített versenyben. Csiz­mazia Alajos az első futam­ban bukott, megsérült, így nem tudta befejezni a ver­senyt. Nagy István motorhiba miatt feladásra kényszerült. A 125-ösök A kategóriájá­ban kéthónapos kihagyás után Kovács Ferenc ismét motorra ült, de szereplését nem kísérte szerencse. Szom­baton az időmérésnél egy kör után kiállt, motorja úgy meg­hibásodott, hogy azt a hely­színen nem lehetett megja­vítani. Ugyanerre a sorsra jutott Nyakas László is, aki­nek motorjában a főtengely ment tönkre. A versenynaptár szerint befejeződött az idei év, azon­ban a szekszárdi motorosok ígéretet kaptak, ha a tápió- bicskeiek engedélyt kapnak meghívásos verseny rendezé­sére, a szekszárdiak indulá­sára is számítanak. Bátaszék-Pincehely 2-2 (M) Bátaszék, 300 néző. V: Sza­bó A. Bátaszék: Pénzes — Varga II., Tóth I., Schmidt, Gyimesi, Pál, Lados, Mezei, Gáyer, Kovács, Tóth II. Cse­re: Vituska. Edző: Topor István. Pincehely: Zajtai — Kuvik, Hegedűs, Katona II., Juhász I., Katona I., Juhász IV., Fodor, Petki, Varga, Né­meth. Csere: Takács. Edző: Bükkösi András. A 7. perc­ben Gáyer beadásából Pál szerzett vezetést. 1-0. A 28. percben Fodor 11-esből egyenlített. 1-1. Az 56. perc­ben Tóth II. volt eredmé­nyes. 2-1. Az 58. percben Ka­tona I. 25 méteres szabadrú­gásból állította be a vég­eredményt. 2-2. Közepes szín­vonalú találkozó, igazságos pontosztozkodással. Jók: Pál, illetve Hegedűs, Fodor. Az ifjúsági mérkőzést 4-2- re Bátaszék nyerte. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Bonyhád 7 6 — 1 16-9 12 2. Dombóvár 7 5 1 1 19-6 11 3. TÁÉV SK 7 4 2 1 13-6 10 4. Tamási 7 4 1 2 17-9 9 5. D.-szentgy. 7 4 1 2 18-11 9 6. Pincehely 7 3 2 2 15-13 8 7. Tevel 7 4 — 3 13-11 8 8. Fadd 7 3 2 2 17-20 8 9. Paksi SE 7 3 1 3 26-15 7 10. Kisdorog 7 3 1 3 9-9 7 11. Tengelic 7 3 — 4 16-20 6 12. N.-mányök 7 1 3 3 10-14 5 13. Aparhant 7 2 — 5 10-16 4 14. Bátaszék 7 1 2 4 11-27 4 15. Bogyiszló 7 1 1 5 6-18 3 16. Nagydorog 7 — 1 6 7-19 1 Ifjúságiak: 1. Nagydorog 7 6 1 21-7 13 2. Paks 7 6 — 1 31-3 12 3. Dombóvár 7 4 1 2 18-10 9 4. Tamási 7 4 1 2 7-9 9 5. Bátaszék 7 4 — 3 24-14 8 6. Sz. Sporti. 7 3 2 2 15-5 8 7—8. D.-szent. 7 3 2 2 16-11 8 Kisdorog 7 4 — 3 16-11 8 9. Tevel 7 3 1 3 17-13 7 10. Pincehely 7 3 — 4 19-15 6 11. Aparhant 7 3 — 4 12-13 6 12. Tengelic 7 2 2 3 10-19 6 13. Bogyiszló 7 2 1 4 9-24 5 14. Bonyhád 7 1 1 5 5-23 3 15. N.-mányok 7 1 — 6 9-25 2 16. Fadd 7 1 — 6 6-33 2 Labdarúgás Körzeti bajnokság Szekszárdi: Paks: Felnőttek: Felnőttek: 1. Zomba 7 6 1 — 23-11 13 2. Sz. Dózsa II. 7 5 1 1 32-15 11 3. B.-börzsöny 7 5 1 1 24-12 11 4. B. Pannónia 7 4 2 1 23-13 10 5. B.-varasd 7 4 2 1 17-10 10 6. Tolna 7 4 1 2 22-16 9 7. Báta 7 3 1 3 11-13 7 8. Szedres 7 2 1 4 15-17 5 9. Kéty 7 2 1 4 8-20 5 10. Alsónána 7 1 2 4 9-14 4 11. öcsény 7 2 — 5 13-21 4 12. Kakasd 7 2 — 5 10-19 4 13. Sióagárd 7 — 3 4 10-22 3 14. Cikó 7 1 Ifjúságiak 6 11-26 2 1. Tolna 5 5 _ _ 3 7-3 10 2. Zomba 7 5 — 2 29-6 10 3. Szedres 5 4 1 — 30-6 9 4. B. Pannónia 5 4 — 1 17-4 8 5. B.-varasd 7 4 — 3 25-26 8 6. Báta 5 2 2 1 7-3 6 7. Öcsény 6 3 — 3 13-12 6 8. Sióagárd 7 3 — 4 13-24 6 9. Alsónána 6 1 2 3 6-15 4 10. Kakasd 5 1 1 3 22-33 3 11. Kéty 7 — — 7 1-34 — 12. Cikó 5 — — 5 4-49 — 1. Ozora 7. 6 1 — 34-8 13 2. Simontornya 7 6 — 1 23-11 12 3. Gerjen 7 4 3 — 17-6 11 4. Alsótengelic 7 4 2 1 23-11 10 5. Németkér 7 4 — 3 21-15 8 6. Dunaföldvár 7 3 2 2 18-15 8 7. Paks II. 7 2 3 2 15-19 7 8. Kajdacs 7 3 — 4 23-22 6 9. Madocsa 7 4 — 3 16-19 6 10. Tolnanémedi 7 1 3 3 10-15 5 11. Bölcske 7 2 1 4 9-15 5 12. Pálfa 7 2 1 4 13-20 5 13. Gyünk 7 1 — 6 10-29 2 14. P.-hencse 7 — Ifjúságiak 7 6-33 1. Ozora 4 3 1 — 16-5 7 2. Simontornya 4 3 — 1 16-3 6 3. Alsótengelic 5 2 1 2 12-14 5 4 .Gerjen 5 2 1 2 8-11 5 5. Németkér 4 2 — 2 16-11 4 6. Madocsa 4 2 — 2 8-15 4 7. Paks II. 3 — 2 1 6-7 2 8. Dunaföldvár 3 — 2 1 3-7 2 9. Gyönk 4 — 1 3 4-17 1 Megjegyzés: a dombóvári kör­zet táblázatát sportrovatunk nem kapta meg, így azt a héten nem tudjuk közölni. Dunafóldváron és az Imsósban Egyéni tájfutóverseny /-//. fordulója Szombaton délután sze­merkélő esőben találkoztak a megye tájfutói a szekszárdi, a tolnai, a paksi, a dunaföld- vári fiatalok és kellemes meglepetésre Szekszárdról felnőttek is érkeztek. A kellemetlen idő nem ijesztette el a sportág rajon­góit mert hatvanegyen álltak rajthoz. Az agyagos, csúszós pálya, a jól elrakott ellen­őrző pontok komoly felké­szültséget igényelt a ver­senyzőktől. A pályakitűzést, a pálya tervezését, Bognár Zoltán ta­nár és a paksi városi szak- szövetség aktívái végezték. Az első napi verseny sötéte­déskor fejeződött be, majd a „kellékeket” kellett össze­gyűjteni (12—13 km) a 16 bó­ját, melyeket másnap, va­sárnap kora reggel Duna- kömlőd—Imsós térségében négy pálya kijelölésével újra elhelyeztek a pályakitűzők. Szombaton este vegyes han­gulattal búcsúztak a ver­senyzők az első forduló ered­ménye után. A helyezettek bíztak a jó folytatásban, a gyengébben szereplőket a visszavágás vágya fűtötte. Az országos versenyt október 13 — 14-én Baranya megyében rendezi a tájékozódási futó­szövetség. Az egyes kategóriák helye­zettjei: N 15-ös kategória: 1. Kuner Katalin, 2. Rauth Ka­talin, 3. Lénárt Éva (mind­három Paks). F 15-ös kate­gória: 1. Maróthy Csaba (Szekszárd), 2. Molnár Gyula (Paks), 3. Szemes László (Szekszárdi. F 17-es kategó­ria: 1. Iványi Béla (Duna- föídvár), 2. Fischer Lajos (Szekszárd), 3. Heizler János (Paks). A győztesek és helyezettek éremdíjazásban részesültek. Vasárnapi versenynapon újabb felnőtt versenyzők is rajthoz álltak. Október 7-én. vasárnap délelőtt a Sötétvölgyben is­mét rajthoz állnak megyénk tájfutói. HÍREK A paksi városi kispályás lab- darúgó-bajnokéág állása: 1. Vegy- épszer 21, 2. ERBE 19, 3. DÉL­ÉP 18, 4. Konzervgyár 16, 5. PAV 14, 6. Volán 14, 7. Építőipari Szö­vetkezet 13, 8. 26-os ÁÉV 11, 9. Dunamenti Tsz. 8, 10. Vízmű 8, 11. Költségvetés 8, 12. Betontelep 5, 13. Népbolt 4, 14. GYGV 3, 15. Távközlési Üzem 0 ponttal. * Október, 5-én, pénteken 15.30- kor, a Tolna megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottság elnöksége ülést tart. Napiren­den szerepel a megyebajnokság őszi fordulójának ellenőrzési ta­pasztalatai. * Október 11-én, csütörtökön 14.30-kor kezdődik Pakson, a sporttelepen a paksi járás ser­dülő B atlétikai csapatbajnoksá­ga.

Next

/
Thumbnails
Contents