Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-23 / 248. szám

/TOLNÁN _ NÉPÚJSÁG OKTOBER 23 AUW p Névnap: Gyöngyi A Nap kél 6.13 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kél 8.18 — nyugszik 18.25 órakor Huszonöt évvel ezelőtt, 1954. október 23-án kez­dődött meg a Hazafias Népfront alakuló kongresszusa Budapesten, az Országházban. O HÚSIPARI fiatalok ta­lálkozója. A hét végén Len­gyelben találkoztak a Tolna megyei Húsipari Vállalat fia­taljai. A programban kultu­rális és sportvetélkedők sze­repeltek. ff SÚLYOS üzemi baleset történt szombaton a Mecseki Ércbányák 4-es bányaüzemé­ben. Robbantás során Ber- kics József 21 éves csillés életveszélyes, Velhoffer Fe­renc 38 éves vájár súlyos, ketten pedig könnyebb sérü­lést szenvedtek. Valameny- nyiüket a pécsi klinikára szállították. A ZASZLÖDlSZBE öltö­zött vasárnap Kaposvár, a nemzetközi gyermekszínházi fesztivál házáigazdája. A nap kiemelkedő eseményére a Csiky Gergely Színházban került sor, ahol Tóth Dezső kulturális miniszterhelyet­tes ünnepélyesen megnyitot­ta a találkozót. . Ezután a vendéglátó színház művészei — Pogány Judit címszereplé­sével — bemutatták Pinoc­chio kalandjait. „EGY HÉT BONYHADON” címmel egy hétig tartó riport- sorozat Indult hétfőn a Pécsi Rádióban. Tegnap Daradits Fe; renc, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a rádióhall­gatókat, maid dr. Koltai László tanár beszélt a város történeté­ről. Ma, kedden Bonyhád mező­gazdaságáról hangzanak el ri­portok, szerdán az építőipari szövetkezetbe, a Lampart Zo­máncipari Művekhez és a cipő­gyárba látogat el Tiszay László, a műsor riportere. Csütörtökön a lakosság kereskedelmi ellátá­sa a téma, pénteken pedig az oktatásügy. Szombaton a mű­velődési központ igazgatója, Paksi András beszél az új mű­velődési ház tervezett program­járól. Vasárnap a bonyhádiak zenés kívánságainak teljesítésé­vel, valamint Soczó Lajos ta- nácselnök-heyettes záró szavai­val ér véget az „Egy hét Bony- hádon” hangos riportsorozat. Kétféle érdeklődés Fotó: Gottvald Felbontható-e egy ajándékozá­si szerződés? Erre keres választ Kapás Irén műsora, a Törvény- könyv. (Kossuth, 12 óra 35 perc.) Érdekes beszélgetésre kerül sor a Kossuthon 20 óra 50 perces kezdettel. A meghívott történész vendégek arról vitatkoznak, mi lett volna, ha Gauss és Bolyai János találkozott volna. A televízióban folytatódik az Éjszakák és nappalok című len­gyel filmsorozat. 21 óra 50 per­ces kezdettel pedig egy doku­mentumfilm kezdődik, Feljelen­tem önmagam címmel, melyben egy budapesti vállalat gépkocsi­előadója feljelenti önmagát ben- zinjegysikkasztás miatt. + GYÉMÁNTLAKODAL­MAT ülte családi körben va­sárnap Bük községben Bárki Kálmán és Ábrahám Rozá­lia. A 89 éves férj és 84 éves felesége hatvan évvel ez­előtt kötött házasságot. Az újabban gyógyfürdőjéről is­mert Vas megyei falu leg­jobb egyéni gazdái közé szá­mítottak hajdan. Derekasan helytálltak a tsz-ben is, amelynek most nyugdíjasai. Az idős házaspárt népes csa­ládja és a falu lakói köszön­tötték. — A TŰZOLTÓSÁG JELENTI. Pakson a November 7. u. 27 szám alatti munkásszállás III. emeletének egyik szobájában keletkezett tűz. Tóth Zoltán, a VEGYÉPSZER egyik dolgozója ágyban dohányzott és az ágyne­mű meggyulladt. A tüzet az ott lakók oltották el. Tolnán, a PATEX gyáregysé­gének fonalszárítójában keletke­zett tűz október 19-én, a dél­utáni órákban. A tüzet a dol­gozók kézi tűzoltókészülékekkel eloltották. A kár mintegy 20 000 Ft. A keletkezés okát vizsgálják. A tüzoltóparancsnokság ez­úton Is felhívja az állampolgá­rok figyelmét, hogy távbeszélő­számai megváltoztak. Az új szá­mok: 05 és 12-422. Tüzet jelenteni, vagy egyéb bejelentést e számok hívásával lehet tenni. * A PETÖHÁZI cukor­gyárban vasárnap legyártot­ták a tízezredik tonna cuk­rot. A gyár 25 napos folya­matos — éjjel-nappali — műszakban érte el a szép termelési eredményt. Az ed­dig feldolgozott répa cukor- tartalma magas, 16,8 száza­lékos volt.-v TÜZET OKOZOTT a tűzijáték. Harmincötén vesz­tették életüket az India déli részén fekvő Bangalore vá­rosában azt követően, hogy egy tűzijáték során tűz ütött ki a helyi piacon. A tűz kö­vetkeztében 55 bolt porig égett. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változó- l f an felhős idő, szórványosan eső, zá- \ ' ' poreső. Időnként megélénkülő észak­keleti, keleti szél. Reggel néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: általában 10, 15 fok kö­zött. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a felhő­zet csak időnként növekszik meg, jelentős csapadék nem várható. A hajnali órákban sokfelé párásság, köd kialakulására kell számítani. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet —2, plusz 3 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet eleinte 10, 15 fok között, ké­sőbb 15 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem várható. Kicsi az óvoda (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kicsi is, korszerűtlen is az újiregi óvqjla. Régebben egy parasztházból alakítot­ták ki. Volna lehetőség új óvodára, de nincs elég pén­zük. A régi iskolát szeretnék átalakítani a kicsinyeknek. Az iregszemcsei tanács szá­mításai szerint az átalakítás mintegy 450 ezer forintba ke­rülne. A termelőszövetkezet vállalná, hogy egy csoport- szobát kompletten elkészít. A többire sajnos nincs pénz. Félő, hogy a régi iskolaépü­let is tönkremegy, ugyanak­kor az óvodai gondok sem enyhülnek. Ottjártunkkor a kisközség óvodájában éppen csendes pihenőre tértek a gyerme­kek. Gonda Józsefné, az óvo­da csoportvezetője a követ­kezőkről tájékoztatott ben­nünket: — Jelenleg 25 helyünk van, de 30 gyereket helye­zünk el az óvodában. Né­gyen dolgozunk itt, én Reg­szemcséről járok be minden­nap. Hét éve ismerem az it­tenieket. Jóindulatú, tisztes­séges, rendes népek laknak itt. A szülőknek a patronáló szocialista brigád tagjaival Csendes pihenő munkaesteket, társadalmi összejöveteleket többször si­keresen szerveztünk, rendez­tünk. Tavaly például a szü­lők akadémiáját a TIT-en keresztül kértük az ireg­szemcsei művelődési háztól. Igen jól sikerült, szinte száz- százalékos volt az érdeklő­dés. Az idénre is tervezünk ilyenfajta segítséget nyújtani az óvodai, valamint a csalá­di életre való nevelés terü­letén. A HNF és a Vörös- kereszt szervezésében a gyermeknapon házi vetélke­dőt és „kis bált” rendeztünk. Társadalmi munkával rend­be tettük a szülőkkel és a tsz brigádjával az udvarun­kat, a kerítést, sőt babaházat is készítettünk a kicsinyek­nek. A kapacitásunk 120 szá­zalékos, az idén 6 gyereket nem tudtunk felvenni. TÄCSIK ATTILA Tűzoltók ünnepe (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Ünnepi tűzoltó egyesületi ülés volt Faddon, melyen megjelent dr. Fonyó Gyula, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatal főosztályvezetője, dr. Liszkai Lajos, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatal osz­tályvezetője, Horváth Károly, a Belügyminisztérium osz­tályvezetője. Az ünnepi gyű­lést Hirmann Béla, Fadd nagyközségi Tanácsának el­nöke nyitotta meg. A megyei tűzoltóparancsnokság részé­ről Márton Pál, a egyei tűzoltóság parancsnoka mél­tatta az önkéntes tűzoltó­egyesület munkáját és kitért ifjúságnevelő tevékenységére is. Ezt követően Horváth Ká­roly méltatta a faddi tűzoltó­egyesület több évtizedes te­vékenységét, részletesen be­számolt arról, hogy a faddi önkéntes tűzoltó egyesület­ben működő úttörő- és ifjú­sági rajok kiemelkedően eredményes, jó munkát vé­geznek. így esett a választás Fáddra, s a megye, a Magyar Népköztársaság képviseleté­ben a fadd'i pajtások vettek részt a második nemzetközi ifjúsági tűzoltóversenyen Ausztriában. Horváth Károly megköszönte a tűzoltóegyesü­letnek, a pedagógusoknak, a megyei tűzoltóparancsnok­ságnak azt a lelkiismeretes felkészítő munkát, amellyel segítették a faddi pajtásokat, hogy jó eredményt érjenek el a nemzetközi versenyen. A faddi önkéntes tűzoltókat a tűzvédelem érdekében kifej­tett eredményes munkája el­ismeréséül országos parancs­noki dicsérő oklevéllel és pénzjutalomban részesítette, majd dr. Lencsés Gyula, a megyei tanács részéről át­nyújtotta Pesti Györgynek, Fadd tűzoltóparancsnokának a megyei tanács elismerését. SOPONYAI MIHÁLYNÉ Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottőigaz- gatóság közlése szerint a 42. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 db, nyere­ményük egyenként 443 816 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 118 db, nyereményük egyenként 10 030 Ft. 11 találatos szelvény 1782 db, nyereményük egyenként 664 Ft. A 10 találatos szelvények száma 14 975 db, nyereményük egyenként 119 Ft. OL VAST AM Vonjuk meg a szót! Véleményem szerint a modern gyógyszerkutatás igen nagy szolgálatot tehetne korunk emberiségének, ha feltalálná végre a fogalmazásgátló tablettákat. Mint azt tanácskozásokra gyakran járók tanúsítják, ijesztő gyor­sasággal terjed nálunk is a locsi-fecsiség mételye, ami­nek társadalmilag különös veszélyességű szövődmé­nyeként újabban sokan nem ott, akkor és azt mondják el, AHOL, AMIKOR és AMIT hasznos lenne elmon- daniok. A védekezés? Vissza kell adni az emberi szó rang­ját! De nem úgy, ahogy azt egy angol példa mutatja. Olvasom, hogy egy oxfordi diák 150 órát beszélt megszakítás nélkül és világviszonylatban egyedülálló teljesítményéért 1700 dollár ütötte a markát. A rekord, nem bűvöl el. Sőt! Ha megtehetném azt, amit nem: erélyesen óvást emelnék. Azok érdekében tenném ezt, akik megbízatásuk alapján végighallgat­ták a több napos szóáradatot, ók, a fenti összeg dup­láját érdemlik meg, mintegy fájdalomdíjul is. A diák pedig azt, hogy 150 óráig kukkot se szólhasson, mi­közben kötelezően azon tűnődik, szabad-e embertár­sainkat távlocsogási képességeinkkel őrületbe kerget­ni? < Nem juthat más végeredményre, csak arra, hogy nem! Ellenkező esetben meg kell vonni tőle a szót, még mielőtt követőivel lakhatatlanná teszik a Földet! (A szócséplés, alkalmas erre a világméretű kilakolta­tásra.) — li — Béri Balogh Adam emlékezete A kuruc brigadéros emlé­kével, pontosabban a mi em­lékezetünkkel valami baj van. Nevét viseli ugyan a múzeum, sőt korábban egy termelőszövetkezet is, de fog­ságba esésének színhelye — ahonnan egyenes útja veze­tett a vérpadig — enyhén szólva elhanyagolt. Kerítését aligha az idő vasfoga, hanem helyi gyűjtők kezdték ki, az emlékmű környezete siral­mas. Se a Rákóczi-szabadság- harc egyik hőséhez, se a vá­roshoz nem méltó, de egy fő közlekedési út mellett kü­lön is szemet sértő. Mind­erre egy sűrűn arra járó ked­ves olvasónk hívta fel a fi­gyelmünket és igaza volt. Az ő emlékezőtehetsége egyéb­ként kifogástalanul műkö­dik, ugyanis azt is tudja, hogy az emlékmű és környé­ke fölött az egyik szekszárdi nagyvállalati szocialista bri­gád vállalt patronálást. . O. I. Fotó: B. J. STOP A biztonságos és baleset- mentes közlekedésnek sok feltétele van. Szakemberek — tapasztalataikra alapozva — állítják, hogy a feltételek többsége személyes jellegű, tehát elsősorban a gépjár­művezetők és a gyalogosok fegyelmezettségére, körülte­kintésére van szükség ahhoz, hogy a baleseteket elkerül­hessük. De ugyanakkor nem elhanyagolhatók a technikai, műszaki feltételek sem. Szá­mos baleset bizonyítja e?t, amelyek jó része — feltehe­tőleg — elkerülhető lett volna, ha nem csupán a jár­művezető belátására, gon­dosságára bízzuk magunkat, hanem a technikai eszközök is segítik mind a járműve­zetőt, mind a gyalogost a jobb eligazodásban. Elnézést, hogy elsősorban szekszárdi példákat említek a továbbiakban. Az említet­tekhez hasonlók bőségesen találhatók többi városunkban és nagyobb községeinkben is. így hát ebben az esetben is érvényes: „lányomnak mon­dom, menyem is értsen belő­le”. A KRESZ előírja, hogy a kijelölt gyalogátkelő-helye­ket ki kell világítani, sőt, nagyobb fényerővel kell ki­világítani, mint a többi út­szakaszt. Ennek ellenére sok helyen azt tapasztalhatjuk, hogy az úttestek és a mel­lettük húzódó járdák vilá­gosak, a zebrák előtt vagy fö­lött pedig éppen hogy pis­log a lámpa. Hogy ne ma­radjunk adósak példákkal se: Szekszárdon a vasúti fa­sor és a Mészáros Lázár ut­ca kereszteződésében lévő átkelőhelyen alig lát a gya­logos, de a járművezető is. Nem jobb a helyzet ott sem, ahol az utca átszeli a Hu­nyadi utcát. Sok gondot okoznak, magyarán nehezítik a rálátást, a benyúló faágak. Rosszak a látási viszonyok a szekszárdi Hármashídnál — a forgalom pedig ugyancsak nagy. Példás a Garay tér megvilágítása. A szakembe­rek szerint a város főútvona­lain a gyalogosátkelő­helyeket ugyanolyan halo­génégőkkel kellene megvilá­gítani, mint a Garay teret. Hogy ez pénzbe kerül? Két­ségtelen. De emberéleteket, emberi egészségeket menthe­tünk meg általa. Az elmúlt hét bővelkedett közúti közlekedési balesetek­ben. Tizenhárom balesetet jelentettek a központi ügye­letre, egy halottal, tíz sú­lyos és hét könnyű sérült­tel. A leggyakoribb baleset­okozó tényező ezen a héten is — mint már régóta — a menetirány szerinti bal ol­dalra való átsodródás volt. Ez az abszolút vagy relatív gyorshajtás eredménye. A másik fő ok — ugyancsak hosszú idő óta — az elsőbbségi jog meg nem adása mind a szabálytalan kanyarodás ese­tén, mind olyan helyen, ahol tábla jelzi a főútvonalon közlekedők elsőbbségi jogát. Egy példa a sok közül: október 20-án délben Pakson, a Tolnai u. 3. számú ház előtt Juhász Dóra Gábor, Szeged Kossuth u. 18—20. szám alat­ti lakos ID 31-38 rendszámú személygépkocsijával, balra kanyarodva, nem adott el­sőbbséget az egyenesen ha­ladó Plézer János, Budapest XI. Fehérvári u. 31. szám alatti lakos által vezetett PK 73-33 rendszámú sze­mélyautónak. Összeütköz­tek. Az ütközés következté­ben Juhász utasa. Hadók Dániel, Paks Tolnai u. 22. szám alatti lakos súlyosan megsérült. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé-- chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents