Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
1979. október 3. ^ÉPÜJSÁG 5 MSzárítás, tárolás, energia llyenkor ö“iel ' a mezőgazdaságban fokozottan előtérbe kerül az energiafelhasználás. Az őszi munkacsúcs ideje alatt jelentős mennyiségű területen termesztett kultúrát kell betakarítani, szállítani, tárolni — és ami esetenként ezzel jár, tárolható nedvességtartalmúra szárítani, emellett olyan fontos talajmunkákat is el kell végezni, mint az őszi mélyszántás. Több szempontból is más a tárolás, szárítás feladata a vetőmag esetében. Példa erre a Dalmandi Állami Gazdaság, ahol évente kétezer tonnányi kukorica vetőmagot dolgoznak fel és tárolnak. A termesztésnek is vannak egyedi — az árukukoricától eltérő — vonásai és természetesen a betakarításnak is. Elsődleges szempont, hogy a szemek ne sérüljenek meg. Ezért csövestől szedik a gépek az anyasorok termését, majd ezt a beszállítás után a hibridüzemben stabil fosztógépeken megszabadítják a csuhától. Ezután következik a szárítás. Mondhatni azt is, hogy szupergórékban. Eleinte hagyományos elveken „működő” górékban száradt a csöves vetőmag, és ezt hideg levegő átfújásával siettették. Később áttértek a meleg levegős szárításra. A tisztítás, válogatás után a csöves kukoricát hetven-száz órán keresztül szárítják speciális szárítókban. Nagyon lényeges, hogy a hőmérséklet ne emelkedjen negyven- negyvenkét Celsius fok fölé, mert akkor a csírák — vetőmagnál perdöntő — károsodnak. Az idei évben a szokásosnál alacsonyabb volt a nedvességtartalom, és ez könnyíti a szárítást. Ezután lemorzsolják a csőről a szemeket, tisztítás után zsákban, illetve ömlesztve tárolják a hibridet. Később majd kalibrálják és csomagolják. Fémzárolás után szállítják a dalmandi kukoricát — zömmel exportra. A hibridüzemben valamennyi folyamatot gépesítettek: szállítószalagok, csigák, targoncák, teherautók mozgatják a terményt. Egyelőre még csak elképzelésekben szerepel, hogy a folyamat részeként termelődő kukoricacsutát elégetik és a felszabaduló energiát zárt rendszerben vissza vezetik a csöves kukoricát szárítani. — st. — a silótoronyból — a minőségi romlást megelőzendő. Lényege tehát a folyamatos üzemi rend, a tevékenység pontos szervezése. Szempont az is, hogy a tapasztalatok szerint a sertéseknek készített takarmány- keverékben a nedvesen tárolt kukorica aránya az ötven százalékot ne haladja meg, akkor optimális a takarmány értékesülése. A sertéstelepen így kialakított takarmányozás eredménye, hogy a hízók jobb étvággyal és többet esznek, jobb a súly- gyarapodás és hamarabb „készek” lesznek. A nagyüzemek kialakulása után szocialista mezőgazdaságunk a kezdeti nehézségek után gyors fejlődésnek indult. Ennek egyik oldala, hogy jelentős munkaerő szabadult fel és áramlott a népgazdaság más ágazatai felé. Azonban ezt az élő munkát pótolni kellett korszerű gépekkel, technikával, ami egyben azt is jelentette, hogy eszközigényesebb lett a termelés. A technikai fejlődés hatására jelentős mértékben nőtt az energiafelhasználás. Jelenleg a természetes növekedés olyan színvonalon van, hogy az energiafelhasználás nem fokozható a költségek jelentős emelkedése nélkül, mely a termelés gazdaságosságát is veszélyeztethetné. Nem kell tehát hangsúlyoznunk külön is a takarékosabb energiagazdálkodás jelentőségét. Sokszor elfelejtjük, pedig nem árt figyelni arra az egyszerű tényre, hogy az egyik energiatermelő közeg a termőföld. A jó kondícióban lévő talajt köny- nyebb művelni, a kultúrák időben, s jó minőségben érnek be, ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb energiát igényel a talajművelés, növényápolás, betakarítás, és a szárítás — ez egyben a termelés költségeinek a csökkentését is jelenti. Jelentős tartalék rejlik az energiakímélő beruházások területén. Ilyenek például az ipari létesítményekhez kapcsolódó üzemek létesítése, például a Gagarin hőerőmű meletti üvegház. Ez egyik jó példája az ipari hulladék energiahasznosításának. Természetesen nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági hulladékanyagok hasznosítása is megfontolandó kérdés. Keresik a lehetőségét annak, miként lehetne hasznosítani például az eddig figyelmen kívül hagyott, illetve csak az iparban hasznosított szalmát, kukoricaszárat. Megközelítőleg kétezer kalória fűtőértéket forgatunk le — egységnyi melléktermékkel — a nyár végi és az őszi talajmunkákkal a földbe. Jelenleg megoldatlan ezek hasznosítása, hiszen nincsenek olyan berendezések, amelyekkel ez gazdaságosan elégethető. Jelenleg kísérletek folynak, hogy ezt a jelentős tömegű mellékterméket felhasználják, esetleg terményszárításhoz. Jelenleg a népgazdaság fűtőolaj-készletének 40 százalékát a mezőgazdaság használja fel. Ennek jelentős hányada jut az őszi terményszárításra. Kukoricából megközelítőleg hárommillió tonna — több-kevesebb nedvességtartalmú — szemből kell elpárologtatni a felesleges vizet, hogy biztonságosan tárolható legyen. A szám nagy-“- ságából is kitűnik, hogy a meglévő terményszárítók jobb szabályozásával, beállításával is jelentős energiát lehetne megtakarítani. Tárolás — nedvesen ■ Egy évtizede a szakemberek keresik azt a megoldást, mely radikálisan csökkentené a tárolás magas energia- szükségletét. Az egyik legkecsegtetőbb megoldásnak a nedves tárolás ígérkezik. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a harminc-harmincöt százalék nedvességtartalmú kukoricát a betakarításkori állapotában — szárítás nélkül — tárolják. Ehhez több gyakorlati megoldás is rendelkezésre áll. Az egyik ilyen a fólia alatti propionsavas tartósítás. Előnye, hogy minimális beruházást igényel, hiszen egy betonplacc elégséges, ahova a kukoricát felhalmozzák, a nedves terményt propionsavval kezelik, majd fóliával hermetikusan lezárják. Könnyű a kitárolás is — miként a betárolás — minden üzemben rendelkezésre álló, könnyen beszerezhető gépekkel megoldható. Ehhez az eljáráshoz hasonló a széndioxidos tartósítás. Mindkettőre jellemző, hogy a kukorica a lehető legkevesebb tápanyagértékcsökkenés mellett, a legminimálisabb romlással, tárolási veszteséggel tartósítható. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a széndioxidos tartósítás két forintba kerül mázsánként — igen olcsó. A propionsav hátránya, hogy nehezen beszerezhető és drága készítmény. Ezeket a megoldásokat az üzemek egyelőre csak afféle tűzoltómunkaként alkalmazzák, vagyis olyan helyzetben, amikor szorít a cipő. Előfordul, hogy a betakarításkor rendelkezésre álló kombájnkapacitás nagyobb. mint a szárítási lehetőség. Vagyis a kombájnok több kukoricát vágnak le, mint amennyit az adott üzem szárítója biztonságosan le tudna szárítani, ilyenkor ideiglenes megoldásként alkalmazzák a fólia alatti propionsavas, vagy széndioxidos tartósítást, majd a betakarítás befejeztével az így nedvesen tárolt kukoricát leszárítják. Mondani sem kell, hogy ez újabb forintokat jelent a költségoldalon, nem biztos, hogy ez a kényszer- megoldás járható út lenne. A nedves tárolás egyik kiforrott módszere a tárolótoronyban való tartósítás. Az ilyen berendezésekben akár negyven százalékos nedvességtartalmú termény is tárolható, bár a szakemberek jó része úgy vélekedik, hogy az ideálisan tárolható kukorica nedvessége nem haladhatja meg a harminc százalékot. Ennél nedvesebb kukoricát a speciális gépek — melyek a be-, illetve kitárolást végzik — nehezen mozgatják, gyakran eltömődnek, ami géptöréshez vezet. A berendezés hátránya — vitathatatlan előnyei mellett, mint az energiatakarékosság, a jó minőség —, hogy ez ideig csak tőkés piacon volt beszerezhető, a tárolótorony éppúgy, mint a kiszolgáló gépek és egységek. Magas a beruházás költsége — némelyik eljáráshoz viszonyítva igen magas — nyilván ez is magyarázata annak a ténynek, hogy korszerűsége ellenére csak néhány üzemel az országban. Felvetődik, hogy a közgazdasági háttér kedvezőbbé tételével — esetlegesen állami támogatással — serkenteni lehetne a beruházási kedvet, ámbátor az utóbbi időben — nagyon is racionális meggondolások alapján — csínján bánnak. A másik lehetőség, hogy — ennek megvalósítása folyamatban van — hazai gyártású toronysilót is beszerezhetnek mezőgazdasági nagyüzemeink. Amit már kipróbáltak * A Szekszárdi Állami. Gazdaságban több éves tapasztalatokkal rendelkeznek a fent említett energiakímélő tartósítási módszerek alkalmazásában. A nedves tároláshoz használt tornyok mellett jelentős mennyiségű árukukoricát tartósítanak propionsavval, szándioxiddal, tejsavval és fóliával — mintegy háromszáz tonnát évente. A minőségi mutatók kedvezőek. A légszárazra szárító berendezések nyolcvan Celsius fokon párologtatják el a -vizet a kukoricából — igen rövid idő alatt. Ez a berendezés nem megfelelő beállítás, üzemeltetés esetén a terményben jelentős károsodást okozhat. Csökkenti az aminó- sav garnitúrát a keményítő emészthetőségét. A nedves tárolási módszerekkel a veszteségek minimálisra csökkenthetők — két-három százalék — a minőség jó, az állatok szívesen fogyasztják, beltartalmi értéke gyakorlatilag azonos a betakarításkori terményével ■ és kiváló az élettani hatása. A gazdaságban nyolc Har- vestore típusú nedves tároláshoz használatos toronysiló üzemel. Ebből hat a sárközi kerület sertéstelepén. A gyakorlati tapasztalatok szerint a betakarításkori nedvességtartalom harminc százalék körül a legkedvezőbb. Ennél magasabb „vízzel” bíró szemes termény betárolásakor a gépek hamar eltömődnek, kenik a kukoricát, gyakori a meghibásodás. A másik gyakorlati követelmény üzemszervezési szempontból fontos. A lehető legrövidebb idő alatt maximum hetvenkét óra — be kell fejezni a kukorica betárolását, hogy az erjedést irényítani tudják, a tárolás biztonságos legyen. Kitároláskor — ezt hathetes tárolás után lehet megkezdeni | — alapkövetelmény, hogy a naponta szükséges mennyiséget vegyék csak ki Szárítás után morzsolóra szállítják a csöves kukoricát Kényszerűségből ponyva alatt, rakodólapon is lehet a terményt rövid ideig tárolni A nedves tárolásra alkalmas tornyok a Szekszárdi Állami Gazdaságban Speciális feladat