Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-14 / 241. szám

IO %PÜJSÄG 1979. október 14. Henry Ludwig: A tökéletes csapda — Mivel szolgálhatok? — kérdezte látogatójától udvariasan a bank- igazgató. — Megengedi? — azzal felkattintotta az öngyújtóját és szi­varra gyújtott. A látogató pisztolyt húzott elő zse­béből. — Nem szívesen háborgatom — mondta udvariasan —, de kénytelen vagyok némi pénzt kérni öntől. És arra kérem, ne csapjon lármát, ha lehet, mert ilyen kis távolságról le­hetetlen elhibázni — ha mégannyira szeretné is az ember. Ebben a pillanatban valami zize- gés hallatszott a hivatalszobában, egy másodpercre sötét lett, de nyom­ban kigyulladt a villany. — Mi történt?! — kiáltott fel a látogató, és csodálkozva nézett körül. — Semmi vész — felelte az igaz­gató, majd hátradőlt karosszékében, és élvezettel fújt ki egy jókora füst- gomolyt. — Csupán észrevétlenül megnyomta a vészjelző gombját az asztal alatt. Az ajtókat és az abla­kokat egy szempillantás alatt, auto­matikusan záró acéllemez takarta el. Csapdába került, kedves kezdő gengszter barátom! A látogató üggyel-bajjal elfojtot­ta az egész testét rázó resrketést, és így szólt: — Nálam viszont pisztoly van. Él­ve úgysem távozhat innen! — Nagyon is lehetséges, de abban egyáltalán nem vagyok bizonyos, hogy megéri-e. Gyilkosságért ugyan­is villamosszékbe kerül, erre mérget vehet — különben pedig egy-két év­vel megúszhatja. Válasszon. Akar egy szivart? — Köszönöm, majd később. Tudja, nagyon nehéz szivarra gyújtani, mi­közben az ember egy bankigazgató­ra céloz. Micsoda helyzet . . . Egy kis pénzt akartam kérni, és lám, mi­lyen csapdába kerültem . . . — Nem közönséges csapda ez, ha­nem zseniális csapda! A ,,Brown és Társai" cég eszelte ki. Bankunk het­venötezer dollárt fizetett érte. Nem kis összeg, ismerje el, de jobb tőke- befektetést sohasem eszközöltünk, ez biztos. Az asztalom fiókjában most is kis híján félmillió dollár van. — Vagy úgy — dünnyögte elgon­dolkodva a látogató —: ennyi pén­zük van? Kérem, adja csak ide. — Szívesen — nevetett az igazga­tó. — Itt van, fogja. Megszámolhat­ja, ha egyáltalán tud számolni, mi­közben pisztolyt szorongat. De gon­doljon arra, hogy azonnal itt lesz a rendőrség. Igaz is, majdnem elfelej­tettem figyelmeztetni: egész beszél­getésünk automatikusan magnósza­lagra kerül. A látogató a pénz egy részét a zsebébe gyűrte. — Tehát a szerkezet jól működik? — kérdezte. — Efelől aztán nyugodt lehet. A ,,Brown és Társai” cég gyártmányai kitűnőek — mosolygott az igazgató. — örömmel hallom — jegyezte meg a látogató, és pisztolyát hanyag mozdulattal az asztalra dobta. Az igazgató azonnal felkapta és vendégére szegezte. Az pedig eköz­ben kivett egy szivart. — Ezzel* a revolverrel ugyan nem lehet tüzelni — közölte. — öngyúj­tó, és most már tüzet adhat nekem. Továbbá nyomja meg az asztal bal oldalán lévő, világoskék gombot, hogy kimehessünk, mert valahogy kis­sé fülledt itt a levegő. — Árulja el, mit akar? — kérdez­te csodálkozva az igazgató. — Pofonegyszerű az egész. Én a ,,Brown és Társai” cég képviselője vagyok, azé a cégé, amelynek a számláját ön már harmadik hónapja sehogy sem akarja kiegyenlíteni. Folyton azt állította, hogy a felsze­relésünk rosszul működik. Mi persze sejtettük, hogy ez nem igaz, most pedig ön megerősítette e gyanún­kat. Egyúttal éltem az alkalommal, hogy előleget vegyek fel öntől a légkondicionáló berendezésre, amely szintén a mi gyártmányunk. Ismerje el, uram, itt valóban kissé fülledt a levegő . . . Fordította: Gallért György , A világ, amelyben élünk” „Az ifjúság irodalma és a világ, amelyben élünk” elég széles témakör ahhoz, hogy egy hatórás találkozó és esz­mecsere során se lehessen ki­meríteni. A Tengelicen lezaj­lott VI. és ezúttal nemzetközi írótalálkozó rendezői éppen ezért úgy döntöttek, hogy né­hány előre felkért felszólalón kívül szabadjára engedik az érzelmeket és indulatokat, mindenki azt mondhatja a témával kapcsolatban, ami szíve szerint való. Ahogyan FÖLDES PÉTER, az írószö­vetség gyermek- és ifjúsági szakosztályának titkára meg­fogalmazta: „A gondolatok bőségét várjuk, nem végső tisztázását.” A cél megvaló­sult, amiről a terjedelmünk megszabta határok között igyekszünk számot adni. BÁTA Imre kritikus azzal foglalkozott, hogy kihez jut el a gyerekirodalom. Az is­kolai oktatás hibáit az ifjú­sági irodalom igyekszik korri­gálni. PETAR SZLAVINSZKI (Bulgária), a tanácskozás kor­elnöke, egyebek közt egy ré­gi bolgár közmondással is vitatkozott, mély szerint „Mi fáradtan születtünk és azért élünk, hogy pihenjünk.” GYURKOVITS TIBOR meg­rendítő képet rajzolt a felnőt­tek sűrűn ismétlődő hazugsá­gairól, aminek jóvoltából a fiatalok akarva-akaratlan megtanulják, hogy „Hamis ru­lettasztalnál hamisan kell játszani.” JANIKOVSZKY ÉVA rövi­den tájékoztatta a jelenlévő­ket az Ifjúsági Könyvek Nem­zetközi Bizottsága (IBBY) szerepéről, mely bábáskodik a fejlődő országok .rodalma megszüntetéséről és melynek hazánk nemrégiben lett — sorrendben a 40. — tagja. VARGA DOMOKOS szenve­délyes hangú felszólalásában éppúgy szólt a nemzeti gőg tűnőben létéről, mint a tekin­télyek megrendüléséről. Hangsúlyozta a délkelet-euró­pai kis népek kapcsolatának fontosságát és azt, hogy ez nem egy esetben csak for­mailag rendezett. PETROLAY MARGIT az egyik legősibb műfaj, a mese képviselőjeként ennek fontosságáról és prob­lémáiról beszélt. ELISEO DIEGO költő (Ku­ba), a latin-amerikai és har­madik világbéli írók gondjait és a hazájabeli eredményeket ismertette. A világ nagyon jelentős részén nem az a fő gond, hogy mit olvassanak a gyerekek, hanem az, hogy egyáltalán tudjanak olvasni. ZBIGNIEW NIEMACKI (Len­gyelország) úgy vélte, hogy a lengyelek kevesebbet panasz­kodnak, mint mi. Náluk be­szüntették a csak írók rész­vételével tartott zártkörű ta­nácskozásokat és a ten­gelicen hasonló alkalmak­ra orvosokat, pszichológuso­kat, könyvtárosokat és olva­sókat is meghívnak. ORDAS IVÁN az iskolai elfoglaltság és a gyerekek olvasásának összefüggéseit elemezte rö­vid felszólalásában. Javasolta az 1981-re esedékes VII. talál­kozó programjába a Sárköz helyett a szekszárdi Állami Csecsemőotthon meglátogatá­sát, ami a gyermek- és ifjú­sági írók részére bizonyára gondolatébresztő lenne. A tanácskozás délutáni ré­szében PETROVÁCZ ISTVÁN az ifjúsági irodalom hasznát és hasznosságát elemezte. Egyebek közt rámutatott ar­ra, hogy az elmúlt évtizedek­ben épp az ifjúsági irodalom tett alkalmassá egész nemze­dékeket a világirodalom be­fogadására. Társadalmi rang­ja nagy, a megjelent művek­re a szakma ugyanakkor oda se figyel. A felszólaló nem először hiányolta már a kriti­kát és az ifjúsági irodalom problémáival foglalkozó el­méleti folyóirat létét. BÁ­RÁNY TAMÁS ehhez csatla­szögezni, hogy a találkozó „hasznos volt”. Valamennyi az volt, a mostanival kapcso­latban talán még a „leg” szócskát is oda lehetne bigy- gyeszteni. Elsősorban azért, amit megnyitójában FÁBIÁN ZOLTÁN, a Magyar írók Szövetségének titkára hang­súlyozott, mert újabb fokkal gyarapította a hagyományte­remtés lépcsőjét. A kezdet kezdetén bizonyára felmerült a kérdés sokakban, hogy mi­ért éppen Tolna megye te­remt fórumot a gyermek- és ifjúsági irodalom művelőinek. Miért ne? Ez a találkozó már hagyományossá vált, amiben nem csekély szerepe van a vendéglátó KISZ egyre jobb szervezésének is. Most a kül­földi írók meghívásával job­ban kitárult a szólásbeli ab­lak a világ felé, amire nem­csak a tanácskozásról, hanem a szünetek, kirándulások ma­gánbeszélgetései révén is le­hetne példákat idézni. A re­mélhetőleg elkövetkező foly­tatás minden bizonnyal még jobb lesz, ha a szervezők — ebben az esetben az írószövet­ség — megfogadják PETRO­VÁCZ ISTVÁN tanácsát, aki még több új arcot szeretett volna látni, hiszen az ifjúsá­gi irodalom képviselőinek tá­bora az évek folyamán és múltával sok új, tehetséges, szépeket alkotó íróval gyara­podott. ORDAS IVÁN Fotó: Czakó Sándor A tanácskozás. Előtérben a külföldi íródelegációk tagjaL Bárány Tamás kozva úgy vélte, hogy ez igaz ugyan, de ki csinálja a folyó­iratot? Hozzáértő szakembe­rek jószerivel csak a Móra Könyvkiadónál lelhetők. TÓTH ÉVA költő, a kubai küldöttség tolmácsa azzal je­lentkezett szólásra, hogy a miénknél kedvezőtlenebb kö­rülmények közt fejlődő Ku­bában ezt a kérdést már meg­oldották. CORNEL UDREA (Romá­nia), a kolozsvári rádió és tv gyermek- és ifjúsági rovatá­nak szerkesztője nagy tet­széssel fogadott felszólalásá­ban a kicsinnyé vált világot „falusiasodónak” minősítette, ahol a népek érintkezése a kerítésen átbeszélgető szom­szédokéra emlékeztet. „Annál nemzetibbek vagyunk, minél univerzálisabbak leszünk.” Anekdotákkal is tarkított hozzászólásának végén ismer­tette a három romániai ifjú­sági könyvkiadó szerénysé­gükben is szép eredményeit. LUIS ROGELIO NOGUE- RAS (Kuba) arra mutatott rá, hogy a világ, amelyben élünk, jelentős részében kapitalista és bár Jósé Marty szavai sze­rint „a gyerekek azért jön­nek a világra, hogy boldogok legyenek”, nem egy mestersé­ges paradicsomra, hanem a rájuk váró, nehéz, harcos jö­vőre kell felkészíteni őket. STANISLAV RUDOLF (Cseh­szlovákia) ismertette a hazá­jabeli ifjúsági irodalom hely­zetét és igénypite, hogy a kis nemzetek nyelvén létrejött műveket fokozottabb mérték­ben fordítsák világnyelvekre. RIGÓ BÉLA kételkedett abban, hogy a mai gyerekek­nek túl jó dolguk lenne. Kér­déses, hogy a szülők milyen Janikovszky Éva példákkal tudnak szolgálni nekik. A gyerekeinket forra­dalmi hagyományokon nevel­jük, aztán vattacsomagolás­ból lépnek egy konszolidált társadalomba, mely elvárja tőlük a maximális lojalitást és azt, hogy tegye, amit kiszab­tak rá — úgyse szakad bele. JAKOV AKIM (Szovjetunió) Csehov szavaira hivatkozott, aki szerint „A bölcs tanulni, az ostoba tanítani szeret.” A jelenlévők nem tanítani akar­ják egymást, hanem osztozni a közös gondokban. A gyerek­irodalom és a világ sorsa összefonódik. Csatlakozott a kubai felszólalóhoz azzal, hogy a világ, amelyben élünk, egyúttal a szociális igazságta­lanságok világa is. A gyerek­irodalom nevelje ki a mással való együttérzést és az inter­nacionalizmust, de ne vala­miféle „plakát-szinten”. Olyan könyveket kell a fia­talok kezébe adni, hogy azok felnőttként se szégyenkezze­nek azért, mert ezeket vala­mikor szerették. IOANNA PSOTELNICU (Románia) a gyermeknevelés felelősségével foglalkozó sza­vai után DANI TIVADAR be­szélt a Móra Könyvkiadónak azokról a nehézségeiről, .me­lyek a jó külföldi művek megismerésével kapcsolato­sak. A tanácskozás BÁRÁNY TAMÁS zárszavával ért vé­get. A fent elmondottak isme­retében a résztvevőnek, aki­nek emlékei a hat közül öt ta­lálkozóra nyúlnak vissza, mi sem lenne könnyebb, mint le­Varga Domokos PÁKOL1TZ ISTVÁN: Négysorosok DILEMMA Gazdája agyusztálja, ahol éri, de szobormozdulatlan áll az öszvér. Eldöntendő, hogy végül is mit példáz: bölcs türelmet, vagy buta makacsságot? ARANYCSANAK A hölgy, aki ajkával érintette hajdan e remekmívű poharat, oly szép lehetett, mint csinos utóda, a csanak-csodáló Cukorfalat. SÖTÉT Fekete csibe kapirgál Fekete kánya keringél Fekete orkánszél uszul Fekete felhő dombéroz RONGYRAZO Idétlen istenátka, riszáló vakbolond! Szegény anyád, ha látna, lekenne két pofont. KARSZT A domboldalban teng-leng a juhnyáj, a pásztor szokásból se furulyái; szegénylázáros, kifakult gyöpön szöcskebukfenc a maradék öröm. BOLGÁRKERT Dagad a borsó, paprika, uborka padlizsán hízik s kákabélű spárga. (Neseff Nesa, volt paksi bolgárkertész, — álmomban — órjás tökjeit kínálja.) A Jelenkor októberi szórna A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat új számának élén Takáts Gyula költeményeit olvastat­hatjuk. Az író új kiadásban megjelent két regényéről Po- mogáts Béla írt elemzést. A lírai rovatban emellett többek között Kalász Márton, Károlyi Amy, Parti Nagy Lajos, Pál József, Tóth Éva és Weöres Sándor verseit közli a folyóirat. A szépprózai írások sorá­ban Esterházy Péter és Mé­szöly Miklós elbeszélését, Jé- kely Zoltán kisregényének új részletét és Csányi László útirajzait találjuk. A tanulmányok, jegyzetek közül figyelmet érdemel Csoóri Sándor három beveze­tője és Németh Lajos Balázs Irén textilművészetétől „zóló írása. Ebben a számban köz­li a folyóirat A nyugati ma­gyar irodalomról szóló rádió­beszélgetés második részét, Valamint a „Versről versere” sorozatban Kassák Lajos: A költő önmagával felesel cí­mű költeményének elemzését. — TAN DÓRI DEZSŐ: A szobafestés kezdete Ez a lakás is volt egyszer üres. Átmeneti állapotai akkor kezdődtek. Azóta folyton csak rendezkednénk, mint aki nem tud elaludni, és hol a bal lába, hol a jobb lába alá gyűri be a takarót. Aztán mégis elalszik. Elalszom, és feltalálom a lakást. Ahogy némely reklámokon kanapék, fotelek állnak vasgerendák között: és az egész oly rendezett, s a lakberendező külön ezért fizetett egyénekkel mosolyog. Aggódom, kint maradhat-e az utcán egy ilyen kifordított lakás; de az egész inkább csak reklámgép, nem olyan már, mint háború után; a tűzfal görbe vasgerendáján egy pianínóval. Esni fog este. az egészet le kell fedni, mondom, és ezen összeveszünk. Egy lakásban egybe­csapnak a nézetkülönbségek; szűk az előszoba, és ha húszezredszer ütköznek össze a könyökök kabátlevetéskor, ha a konyha és az előtér Gibraltári-szorosában örökké találkozik a két fél, a törött lábú széknél: némely súrlódások elkerülhetetlenek. Hanem ez a lakás is volt egyszer üres; szinte üres; akkor a piacról rengeteg virág fért volna ide, erre a napsütötte falra, és mégsem tudtam meglelni egy galagonyaág legjobb helyét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents