Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
Képújság 1979. szeptember 9. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Havannában megnyílt az el nem kötelezett országok 6. csúcsértekezlete. — Az iráni kormánycsapatok elfoglalták Mahabadot. — Mondale amerikai alelnök Peking- ből hazatérőben Tokióban eszmecserét folytatott Ohira japán kormányfővel. Kedd: Budapestre érkezett Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja és megkezdte tárgyalásait Kádár Jánossal. — Szovjet cáfolat azokra az iráni vádakra, amelyek szerint a Szovjetuniónak szerepe volt a kurdisztáni eseményekben. — Washingtonban bejelentették, hogy Carter elnök 1980- ban Kínába látogat. Szerda: Leonyid Brezsnyev és Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára Moszkvában találkozott. — Vance külügyminiszter Washingtonban sajtóértekezleten nyilatkozott „a Kubában levő szovjet csapatok” ügyéről. Qum városában Khomeini ajatollah Bazargan miniszterelnökkel tanácskozott. Csütörtök: Befejezte budapesti tárgyalásait Schmidt kancellár. — Rhodesiái támadás helikopterek és harci repülőgépek bevetésével Mozambik ellen. — Szadat és Begin haifai tárgyalásai végeztével egyiptomi—izraeli együttműködési tervek láttak napvilágot. Péntek: Tokióban bejelentették a parlament feloszlatását. — Agostinho Neto angolai államfő, az MPLA elnöke a Szovjetunióban tárgyal. — A londoni aranypiacon újabb aranyláz tört ki, egy uncia arany már 337 dollár. Szombat: A viták elhúzódása miatt a havannai csúcs- értekezlet az eredeti határidőn túl folytatta munkáját. — Edward Gierek Párizsban tárgyal Giscard d’Estaing elnök vendégeként. A hét 3 kérdése 1. Milyen eredményeket hozott Schmidt kancellár budapesti látogatása? Helmut Schmidt személyében először látogatott el Magyarországra az NSZK egy kormányfője. A bonni kancellár — mint ezt többször hangsúlyozta maga is — nem először találkozott Kádár Jánossal, hiszen már 1975-ben Helsinkiben, az össz-európai értekezlet záróokmányának aláírásakor megismerkedtek, az MSZMP Központi Bizottságának Kádár János meghívására Magyarországon tartózkodott Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja. Képünkön: a kancellár vendéglátója társaságában. első titkára pedig két éve már járt Bonnban, akkor már mélyreható eszmecseréket és eredményes tárgyalásokat folytattak. Schmidt a mostani tárgyalások végén megrendezett sajtóértekezletén nagy nyomatékkai jelentette ki: a Magyar Népköztársaság fontos és jó partner... Miben mutatkozik meg ,ez? Politikai téren abban, hogy a két ország társadalmi rendszerének különbözősége és más szövetségi rendszerhez való tartozása ellenére ■ tevékenyen hozzájárul az európai enyhüléshez, a földrész békéjének fenntartásához, a biztonsághoz szükséges bizalmi légkör kialakításához. Valószínűleg a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon mutatkozhatik meg a kedvező hatása a budapesti magas szintű eszmecserének. Egy év múlva pedig Madridban, az újabb össz-európai értekezlet eredményessé tételében jelentkezhetnek a közös szándékok. Ugyancsak politikai-diplomáciai síkon konkrét eredményként könyvelhető, hogy a két ország közötti párbeszéd magas szinten folytatódik (Kádár János meghívást fogadott el, a bonni kormány külön meghívta Lázár György miniszterelnököt is), a szakminiszterek, különböző bizottságok találkozásai rendszeresebbekké válnak. Rendkívül nagy jelentőségű — különösen a mai gazdasági helyzetben —, hogy fejleszteni kívánják a gazdasági együttműködést, az árucsere fokozásán és a vállalatok kooperációján kezdve egészen a „magyar hetek” szervezéséig. (Schmidt kancellár kíséretében ott volt a gazdasági minisztérium államtitkára, a hamburgi kikötő igazgatótanácsának elnöke, egy nagy kohómű igazgatótanácsának elnöke...) 2. Milyen jelzésekkel szolgál az el nem kötelezettek mozgalmának helyzetéről, erőviszonyairól a havannai csúcs- értekezlet? Amint az már az előkészítő nagyköveti, majd külügyminiszteri tanácskozások során megmutatkozott, főleg Washingtonból és Pekingből „zavaró akciók” indultak el az el nem kötelezettek antiimperialista vonalának megmásításá- ra, a mozgalom megosztására. Fidel Castro a csúcsértekezlet megnyitó ülésén messzehangzó módon utasította vissza ak el nem kötelezettek ellenségeinek próbálkozásait. Kínai és amerikai nyomásra az el nem kötelezett országok közül többen a Pol Pot-rezsim képviselőjét fogadták Havannában ülésezett az el nem kötelezett országok csúcs- értekezlete. Képünkön: Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke és Hafez Asszad szíriai elnök a tanácskozáson. volna el a csúcsértekezleten Kambodzsa helyén, Kuba, Vietnam és számos más ország viszont a kambodzsai nép küldötteit. A csúcsértekezlet végül is úgy döntött, hogy egyelőre betöltetlen hagyja Kambodzsa helyét, majd a mozgalom egy későbbi, külügyminiszteri szintű értekezletén fognak határozni, annak a jelentésnek ismeretében, amelyet egy, a kambodzsai kérdés vizsgálatára kiküldött bizottság tesz meg majd. Az el nem kötelezett országok soraiban a fejlődő országok egy csoportja (Jamaica kezdeményezésére) az olaj- exportálókkal szemben követelésekkel lépett fel, mondván, hogy az olajár emelése főként a szegény és olajbehozatalra szoruló, fejlődő országokat sújtja leginkább. Több arab ország az olajellentét miatt nem tudta megszerezni egyes fejlődő országok támogatását ahhoz a javaslathoz, hogy zárják ki vagy függésszék fel Egyiptomot, megtorlásul az Izraellel megkötött különbéke miatt. Mindennek ellenére a havanni csúcsértekezlet — még ha korai is a végső mérlegét megvonni — megállapíthatóan eredményes volt. Már az is jelentős, hogy a világ figyelmét felhívta az el nem kötelezett mozgalomra, azon belül az antiimperialista törekvésekre, lehetőséget adott Kubának, hogy az el nem kötelezettek élvonalába kerüljön, s ott is maradjon. (A legközelebbi csúcsértekezletig Kuba látja el az elnöki tisztet az el nem kötelezettek különböző fórumain.) A különböző pekingi, washingtoni kísérletek nem érték el céljukat, ellenkezőleg, az el nem kötelezettek nagy világvisszhangot kiváltó csúcsértekezletén le is lepleződött ez a kínai—amerikai összjáték. 3. Mi bátorította fel Rhodesiát a Mozambik elleni támadásra? Miközben a londoni konzervatív kormány a zimbabwei kérdés rendezéséről szónokol, s Muzorewa püspöknek, a salisbury-i kormány névleges vezetőjének a bevonásával tárgyalásokat kezdeményez, a rhodesiai hadsereg szabályos harci cselekményekbe kezdett a szomszédos Mozambik ellen. A Limpopo völgyében ropognak a fegyverek, robbannak a légi bombák, a rhodesiai kormány csapatai — igen, most már Muzorewa katonái — gyilkolják a mozambiki lakosságot, meg akarják semmisíteni az öntözőműveket, szét akarják rombolni a lakóházakat, iskolákat... Honnan a bátorság, hogy ilyen gyilkos támadást intézzenek egy szuverén ország, Mozambik ellen? S mi a bűne egyáltalán Mozambiknak? Fő bűne az, hogy haladó, antiimperialista politikát folytat a maputói kormány, amely az egykori portugál gyarmati területen a nép uralmát valósította meg. Mozambik már kiszakadt, a nemzetközi nagytőke birodalmából. A maputói kormány vitathatatlanul támogatást nyújt a zimbabwei menekülteknek, befogadja őket, födelet ad fejük fölé, élelmet az éhezőknek. És nem tiltja meg, hogy a zimbabwei fiatalok felkészüljenek a fegyveres harcra, amely majd hazájukat szabaddá teszi. Alighanem azoknak a hírmagyarázóknak van igazuk, akik összefüggést látnak a rhodesiai hadsereg agressziója és a londoni „béketárgyalások” között. Vagy úgy, hogy Salisbury eleve kudarcra akarja ezeket kárhoztatni, vagy pedig.úgy, hogy a rhodesiai fehér telepesek meg akarják törni a zimbabwei nép ellenállását és így szeretnének előnyökre szert tenni. Bizonyos, hogy Salisburyben éppúgy, mint Londonban, számosán szurkolnak (vagy Muzorewá- ra gondolva: imádkoznak) a konferencia kudarcáért. pAlfy József Az NDK-ba látogatott a holland külügyminiszter. Képünkön: Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere Christoph van der Klaauw-val. Magyar vezetők üdvözlő táviratai Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Loscmczi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke nemzeti ünnepük alkalmából az alábbi üdvözlő táviratokat küldték a Bolgár Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőihez: Todor Zsivkov elvtársnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének, Sztanko Todorov elvtársnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének. Szófia Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, az egész magyar nép és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és szívélyes jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri bolgár népnek nemzeti ünnepük, Bulgária fel- szabadulásának 35. évfordulója alkalmából. Népünk nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel kíséri figyelemmel a bolgár nép szocialista építőmunkáját. Jól ismeri a munkaszerető bolgár nép kiemelkedő eredményeit, amelyeket a harcokban edzett Bolgár Kommunista Párt vezetésével elér a fejlett szocialista társadalom építésében, hazája felvirágoztatásában, őszintén örülünk nagyszerű vívmányaiknak, amelyekkel a néphatalom 35 éve során a bolgár nép fejlett ipari-agrár országgá változtatta országát, szüntelenül gyarapítja népgazdaságát, sokoldalúan fejleszti kulturális és tudományos életét. A Bolgár Népköztársaság sikerei, bolgár testvérpártunk és a bolgár kormány dimitrovi hagyományokat követő politikáját, amely hozzájárul a kommunista és munkáspártok egységének erősítéséhez, a testvéri szocialista országok együttműködésének bővítéséhez, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításához, méltán vívta ki a békeszerető és haladó erők elismerését és megbecsülését. Következetes tevékenységük az enyhülés és a társadalmi haladás szolgálatában szüntelenül növeli Bulgária nemzetközi tekintélyét. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy pártjaink, kormányaink és népeink hagyományos barátsága töretlenül fejlődik, s a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján szüntelenül gazdagodik országaink kölcsönösen előnyös együttműködése az élet minden területén. Szilárd meggyőződésünk, hogy a párt- és kormányküldöttségeink az évi szófiai találkozóján létrejött közös elhatározások újabb lendületet adnak sokoldalú együttműködésünknek, népeink javára, a béke és a társadalmi haladás, a szocializmus ügyének szolgálatában. Megbonthatatlan barátságunk fontos tényezője, hogy országaink aktív tagjai a Varsói Szerződés szervezetének és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, közösen munkálkodunk a szocializmus eszméjének valóra- váltásán. Nemzeti ünnepükön további nagy sikereket kívánunk önöknek és az egész bolgár népnek szocialista hazájuk felvirágoztatásában, a békéért, a nemzetközi biztonságért és az enyhülésért vívott küzdelmükben. * Kim ír Szén elvtársnak, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, Li Dzong Ok elvtársnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Közigazgatási Tanácsa elnökének, P h e n j a n Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész dolgozó népünk nevében szívélyes üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Közigazgatási Tanácsának és a testvéri koreai népnek nemzeti ünnepük, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából. Országaink együttműködésének bővítése — a marxizmus— leninizmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében, a testvéri szocialista országok gyümölcsöző kapcsolataira támaszkodva — egyaránt szolgálja népeink érdekeit és a szocializmust építő népek közös ügyét, segíti a társadalmi haladás előmozdítását, a nemzetközi biztonság és az egyetemes béke megszilárdítását. . Nemzeti ünnepükön elvtársi érzésekkel üdvözöljük a koreai kommunistákat, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minden dolgozóját, sikereket kívánunk önöknek szocialista hazájuk további felvirágoztatásához, és támogatásunkról biztosítjuk az ország békés úton és demokratikus alapokon történő egyesítéséhez szükséges feltételek kialakítására irányuló erőfeszítéseiket. * Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban köszöntötte a bolgár és a koreai partnerszervezetét. (MTI) Szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között, dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök jelenlétében megnyitotta kapuit a 110. bécsi nemzetközi vásár. A Práter mögötti vásárvárosban az idén 1900 osztrák és mintegy 2000 külföldi cég állítja ki termékeit. A külföldi kiállítók sorában ott találjuk a HUNGEXPO 365 négyzetmétej: alapterületű kiállítását is, amelyen több magyar külkereskedelmi vállalat, illetve gyár képviselteti magát, közöttük az AG- RIMPEX, a HUNGARO- FRUCT, a Hűtőgépgyár, a MONIMPEX, a TERIMPEX és a TRANSELEKTRO. Vásári illetékesek elmondották, hogy a magyar kiállítók az idén igyekeznek a, közönség figyelmét ráirányítani a két ország között meglévő — szép számú — kooperációs kapcsolatokra. A magyar—osztrák relációban jelenleg működő 90 ilyen kooperáció közül ez mutatkozik be ezúttal Bécsben — az Intercooperatign RT tolmácsolásában. A bécsi nemzetközi vásár szeptember 16-án zárja kapuit. Megnyílt a bécsi vásár