Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
1 a Képújság 1979. szeptember 2. Milyen eredmények várhatók? Tamási MEDOSZ—Tevel. Mindkét csapat egyaránt 2-2 pont birtokában várja a harmadik fordulót. Játékerőt tekintve a vendégcsapat javára billen a mérleg nyelve, az újonc MEDOSZ gárdája viszont elsősorban hazai mérkőzésein igyekszik megszerezni a bentmaradáshoz szükséges pontokat. Tippünk: 1, x. Nagy dörög—Dunaszentgy örgy: A pályaválasztó csapat gyengén, az újonc vendégegyüttes kitűnően rajtolt. A pont nélkül álló hazaiak helyzetét nehezíti, hogy az előző fordulóban kiállított két játékosukra nem számíthatnak. Tippünk: x, 2, 1. Nagymányok—Pincehely: Az elmúlt három évben még pontot sem sikerült szerezni a pincehelyieknek Nagymányokon. Eredménylistájukon 0-2-es, 1-5ös és 0-4-es vereség szerepel. Nem valószínű, hogy ez a sorozat a bányásznapon megszakad. Tippünk: 1. Tengelic—Dombóvári MSC: A tengelici csapat még egyszer sem nyert a Dombóvári MSC ellen. Ennek ellenére nehéz 90 perc vár ezúttal a dombóváriakra, ha mindkét pontot meg akarják szerezni Tengelicen. Tippünk: 2, x. TAÉV SK—Bonyhád: A szekszárdi csapat utoljára 1977. május 8-án nyert a Bonyhádi Vasas ellen. A mostani évadban mindkét együttes jól kezdett, két forduló után veretlenek. Szoros küzdelem várható, amelyben a két támadósor közti különbség dönt majd. Tippünk: 1, x. Kisdorog—Fadd: Az 1970—77-es bajnokságban 5-0-ra, 1977-78ban 4-0-ra, míg legutóbb 2-1-re nyert otthonában a Fadd ellen a Kisdorogi MEDOSZ. A két csapat játékerejét tekintve ezúttal Is a hazaiak a két pont várományosai. Tippünk: 1. Bátaszék—Aparhant: Az átszervezett bátaszéki csapat nehezen talál magára. A jelenlegi sereghajtó helyezés elkerülése fűti a játékosokat, csakhogy az Aparhant nehéz ellenfél. Még akkor is, ha az előző három évben nem szereztek pontot Bá- taszéken. Tippünk: x. Paksi SE—Bogyiszló: A Tevelen elszenvedett vereség ,,felpaprikázta” a legutóbbi bajnokság győztesét, ezért hazai pályán várhatóan feledtetni fogja a múlt vasárnapi kisiklást. A vendégcsapat pontszerzése nagy meglepetésnek számítana. Tippünk: 1. Asztalitenisz Luxemburgiak Tolnán Kosárlabda Botond-kupa lelve Papp 14, Halbritter 13. Szekszárdi Dózsa—Komlói Bányász 98-36 (49-23.) V.: Kovács, Elmauer. Egy percig sem vitás az NB I-es gárda győzelme. Ld.: Harsányi 29, Bacsa, Daróczi 12—12, illetve Koszter 13, Horváth 10. Kecskeméti SC—Soproni Postás 48-45 (20-19.) V.: Elmauer, Kovács. Jó iramú küzdelmes, szoros találkozó. Ld.: Király 23, Kenderesi 17, illetve Kubicsek Zs. 22. Universitas PEAC—Bonyhádi Botond 62-61 (30-37.) V.: Major, Elmauer. Két ellentétes félidő, izgalmas befejezés. Ld.: Tóth 10, illetve Jankovics 23, Vanya 18, Fet- zer 10. Búcsúzkodás a terem minden pontján. Viszontlátásra 1980-ban, a III. Botond-ku- pán! — fekete — fotó: Bakó Nemcsak kitűnő' házigazdának, hanem nagyszerű „jósnak” is bizonyult a II. Botond-kupa női kosárlabdatorna bonyhádi szervező bizottsága. Amikor elkészítették a körmérkőzéses rendszerű torna sorsolását, jól sejtették: a négynapos monstre műsor kiemelkedő, s egyben döntő eseménye lesz a két NB I-es gárda egymás elleni találkozója. Ezért aztán a MAFC—Szekszárdi Dózsa- mérkőzést a záró nap utolsó számaként iktatták a programba. Nos, a két együttes kupadöntője teljes mértékben igazolta a rendezők előrelátását és a közönség várakozását. De menjünk sorjában. Az utolsó fordulóban ugyanis hat mérkőzés előzte meg az első hely sorsát eldöntő ösz- szecsapást. Ezeken változatlanul a papírforma érvényesült. Soproni Postás—Universitas PEAC 56-54 (28-25). V.: Elmauer, Kovács. Egyenlő erők végig szoros küzdelme. Ld.: Kubicsek Zs. 23, Bakk 14, illetve Koós 22, Bisztritz 11.. Bonyhádi Botond—BKV Előre 61-48 (33-24.) V.: Szity- tya, Major. Nagy taps fogadta a hazaiak egyetlen győzelmét. Ld.: Eszterbauer 16, Jankovics 13, Vanya 12, il5. percben már 40-27-re ismét elhúztak a szekszárdiak. A 17. percben 55-48. Micsoda hajrá az utolsó három percben! A MAFC nyolc, a Dózsa két pontot szerzett. Játékvezetői sípszó, vége. Egy ponttal nyert a szekszárdi gárda. A két edző kezet ráz, a közönség tomboló moraja lassan csendesül. A főszereplők az öltözőbe sietnek, a tus lemossa az izzad- ságcseppeket, elűzi a fáradtságot. Még egy gyors frizuraigazítás a tükör előtt, s következhet az ünnepélyes eredményhirdetés. Tréber Tibor, a Bonyhádi Cipőgyár igazgatója zárszavában köszöni a nyolc csapat sportszerű, szép versengését. Aztán gazdára találnak a város üzemei, vállalatai által felajánlott tiszteletdíjak. A torna végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa, 2. MAFC, 3. Kecskeméti SC, 4. Universitas PEAC, 5. Soproni Postás, 6. Komlói Bányász, 7. Bonyhádi Botond, 8. BKV Előre. A Botond-kupa legeredményesebb játékosának Harsányi (Sz. Dózsa) bizonyult, aki 176 pontot szerzett. A legjobb védőjátékos tiszteletdíját Bacsa (Sz. Dózsa) míg a legjobb irányítójátékosnak járó különdíjat Szabó (MAFC) kapta. A tor-, na legfiatalabb játékosát, a 11 éves bonyhádi Tamás Erikát is tiszteletdíjjal jutalmazták. Komlói Bányász—BKV Előre 75-41 (42-11.) V.: Kovács, Major. Biztos komlói siker. Ld.: Koszter 16, Nagy 19, illetve Halbritter 13, Adamszky 9. És ekkor következett a finálé. Nagy taps fogadta a pályára lépő Szekszárdi Dózsa és a MAFC együttesét. A közönség soraiban megoszlottak a vélemények az esélyek latolgatása közben. Abban viszont teljes volt az egyetértés, hogy a torna 28. mérkőzésén nagy küzdelem várható. A tavalyi kupagyőztes műegyetemisták egy könnyen nem adják ki kezükből a díszes serleget. így is történt. Szekszárdi Dózsa—MAFC 57-56 (28-22). V.: Elmauer, Major. Felforrósodott a tornacsarnok levegője, hatalmas küzdelem folyt. A 10. percben 12-8-ra, a 15. percben 22-15-re vezetett a Dózsa. Félidőig hat pontra csökkent az előny, de szünet után az Pártos (Szekszárd) — jobbról — és Szabó harca a palánk alatt Öröm a MAFC elleni győzelem után A torna legjobb védőjátékosa, Bacsa (Sz. Dózsa) Harsányi, a szekszárdi csapat kapitánya a kupával A 11 éves bonyhádi Tamás Erika „Értékesebbérmek Luxemburg női asztalitenisz-válogatottja Jugoszláviában edzőtáborozott. A táborozás befejeztével megkeresték a Tolnai Vörös Lobogó egyesületének vezetőit és egy barátságos mérkőzés lehetőségét kérték a tolnai lányokkal. Az egyesület vezetői örömmel vették tudomásul a luxemburgiak kérését. Megegyezés született, mely szerint a Tolnai VL női asztalitenisz-csapata szeptember 6-án, csütörtökön 18.30-kor barátságos nemzetközi mérkőzés keretében fogadja Luxemburg női válogatottját. A nemzetközi találkozó iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg a sportág népes szurkolótáborában. Atlétika A Konstancában most zajló, a Lengyelország, Románia, Magyarország ifjúsági válogatott atlétikai viadalon három szekszárdi atléta szerepel. Kovács Attila és Böde József a 100, 200, 4x100, 4x400-as versenyszámokban, Balogh Gyula a 2000 méteres akadályfutásban áll rajthoz a magyar válogatott tagjaként. •Egy kajak-kenu világbajnokságon mindenki egyforma aranyérmet kap. Már aki kap... Az is, aki négyes kajakban evez, és „csak” ötszáz métert evez, az is, aki egyes kenuban és tiz kilométert. Ugyanaz a szalag, ugyanaz a forma, ugyanaz a súly. Lehet-e két érem között mégis különbség? Nekem Wichmann Tamás 1977-ben nyert aranyérme értékesebb a többinél. A tavalyi két ezüstérme pedig — talán nem csak nekem — arannyal ér fel... Mondom is, miért. Wichmann Tamás először 1966-ban indult világbajnokságon. És azóta nem múlt el év, hogy ne indult volna Eu- rópa-bajnokságon, világbajnokságon, olimpián. Mikor, mit rendeztek. Az állandóságot Wichmann Tamás jelentette. A „fiatal” Wichmann. A „bohém” Wichmann. A „rutinos” Wichmann. Mikor, milyen jelzőt akasztottak többkevesebb időre és több-kevesebb joggal a nyakába. De az egyik Wichmann is, meg a másik Wichmann is minden világversenyéről éremmel érkezett haza. Egészen a mexikóvárosi világbajnokság, mert 1974. után három évre megszakadt a folyamat. Azt ugyan — hangosan — senki sem vitatta. hogy Tamás világklasszis, sokan mégis úgy tartották: a világklasszis is öregszik. ♦ Aztán 1977-ben, Parti János dr.. a válogatott szövetségi kapitánya, már a világ- bajnokság színhelyén szavazott bizalmat Wichmann- nak. Öt indította tízezer méteren egyes kenuban. Adva volt tehát még egy lehetőség. Az utolsó? S az „utolsó” versenyének első körében az örök rivális, román Patzaichin úgy faképnél hagyta Wichmannt, meg a szovjet Jurcsenkot. mintha úttörőkkel állt volna le evezni. De a román fiú ereje csak egy körre volt elég. Az erős — túlerős — kezdés megbosszulta magát. Wichmann és Jurcsenko utolérte, majd le is hagyta. Aztán már Tamás és a szovjet legény vívott óriási vízi párbajt. A cél előtt 400 méterrel lett vége a párbajnak. Akkor Wichmann „állva hagyta” Jurcsenkot. Hogy honnan volt rá ereje? Milyen tartalékokat mozgósított ekkor? — Ekkor már semmit — mondta Tamás a nyolcadik aranyérme után. Ott már minden úgy ment, ahogyan elterveztem. Hanem, amikor utolértük Patzaichint. Jurcsenko akkor olyan szédüleA többszörös világbajnok Wichmann Tamás, aki megkapta az UNESCO fair play-díját is tes iramot ment. hogy „Paci” az oldalvizén sem tudott megmaradni. Hogy én viszont igen, az volt a... no, kimondom: a bravúr. ♦ Üjabb év: újabb bravúr. Újabb világbajnokság — hét év leforgása alatt már harmadszor — Belgrádban. Itt tűnt fel még 1975-ben a jugoszláv Ljubek. aki Montrealban — többek között olimpiai bajnok is lett. De rossz évek következtek az olimpiai bajnok számára. Sérülés sérülés után. műtét műtét után. Sehogyan sem tudott formába lendülni. Mígnem megkérte Wichmann Tamást, hogy segítsen rajta. Wichmann segített rajta. A maga módján. — Edzéstervet készített Mate Ljubeknek, aztán hívta Budapestre, készüljenek együtt. Ljubek a Wichmann család vendége volt, s Tamással együtt készült. Aztán a világbajnokságon a második helyre, maga mögé szorította Wichmannt. Balos szél fújt, ez segítette Ljubeket. De a szél önmagában nem segített volna rajta. Wichmann pedig idehaza, már 1979-ben fair play-díjat kapott. * És megint egy emlék az idei évből. Wichmann Tamás felszólal az országos kommunista sportaktíván: amit mond, mindenki számára egyértel- v műén szimpatikus. A nemzetközi élmezőnybe tartozó sportág kiválósága elmondta: bárkinek. aki kíváncsi rá, szívesen átadják tapasztalataikat, bárkivel megismertetik . „szakmai titkaikat”... S legyen valaki bármilyen klasszis, legyen mondanivalója a lehető legszimpatikusabb. mégis ki lehet kezdeni. Ezt tették néhányan Wich- mannal is. „Már csak nyilatkozni tud... Adminisztrálja magát. Aztán egy hét, két hét, és kiderül: Wichmann már nyilatkozni is tud, de tud mást is. Elsőként a külföldi versenyzők közül, aranyérmet nyer a Szovjetunió népeinek VII. spartakiádján. Egyes kenuban, az olimpiai távon. — Engem Mexikó óta mindig csak az olimpia izgat. Ott is csak ezüst sikerült. Münchenben is. Montrealban bronz... Nem teljes a kollekcióm. Mindennél jobban akarom. hogy az legyen Moszkva után. Mindenkinél jobban meg is érdemli. N. J.