Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

© ÍníÉPÜJSÁG 1979. szeptember 2. — Állami díj, az egyik legmagasabb kitüntetés, amit egy munkásember elérhet. Tudnak-e a ki­tüntetés után úgy élni, mint régen? — Semmi sem változott. Ugyanazokban a lakásokban lakunk, a tanya is a régi, csak az üszők változnak, il­letve cserélődnek. Egy kollé­gánk elment nyugdíjba, a leg­fiatalabb pedig bevonult ka­tonának. Helyettük felvettük a brigádba Tóth Györgyöt és Lovász Istvánt. — Mutassuk be a he­lyet, ahol vagyunk és a brigádot. — A Tamási Állami Gaz­daság csallánosi majorjában. Fornádtól hét, Kecsegétől, a legközelebbi lakott település­től három kilométerre. A ta­nya két, volt cselédházból, három istállóból áll. A bri­gád: Gulyás József, Födi Jó­zsef, Födi István, Kövér Já­nos, Simon János, Vereség Ferenc katona, Dékány Ist­ván nyugdíjas. — Körüljártam a ta­nyát. Az a véleményem, nagyjából ugyanezt lát­hattam volna 10, 20 vagy 30 éve is. — A tanya kívülről nézve, ilyen lesz a következő húsz évben is, ha megmarad. Köz­ben azért sok minden meg­változik. Jelenleg 12 egyszo­bás lakás van. Kicsik, ké­nyelmetlenek. Hamarosan át­alakítja őket a gazdaság két­szobás, fürdőszobásra. Vala­mikor ilyenre sem számíthat­tunk. Hetekig nem tudtunk bejárni a boltba, most van aszfaltút. A telepen nehéz fi­zikai munkával teremtettük elő a jószágoknak a vizet, a takarmányt kézzel vittük, ma gépek segítenek. A gyerekek korszerű iskolába járnak. Ha lassan is, de változik a tanya­si élet. — Nem kötekedni akarok, de tudom, hogy nincs boltjuk, nincs egy hely, ahol összejöhetné­nek. Egy kis faluban is sokkal nagyobbak a le­hetőségek mint itt. — Igaz, hogy nincs boltunk. Iskolaidőben kijár a busz. Akkor bemehetnek az asszo­nyok Kecsegére, vagy akár Tamásiba. Nyáron kerékpár­ral is lehet, három kilométer az út. Fizetéskor kapnak egy kocsit, be tudnak vásárolni. Tehát ahhoz képest, hogy ta­nyán élünk, a körülmények jók. Nincs egy hely, ahol ösz- szejönne a brigád? De van. Ez egy család. Teljesen min­degy, hogy kinél találkozunk. Ha beszélgetési idő van, ha ráérünk, akkor összejövünk. Itt nincs titok, nem is lehet nyolc család között. — Ezek szerint ne­künk, városi emberek­nek tűnik úgy, hogy el­viselhetetlen a pusztai élet? — Ha ezek az emberek vá­rosba mennek, akkor nekik elviselhetetlen az az élet. Itt nem kell rohanni, lökdösődni. Friss levegő van, nyugalom. Nincs közöttünk, aki ideges lenne. — Hogyan és miből él­nek az itteniek? — A telepen 364 darab üsző van. Hathónapos korukban kerülnek hozzánk, 16—18 hó­napos korukig neveljük őket, és 7 hónapos vemhes korban viszik őket Kecsegére vagy Fornádra. Ez a munkánk. A feladatunk, hogy a súlygyara­podás megfelelő legyen és ter­mészetesen olcsó, ezen felül minél előbb el kell érni, hogy vemhes legyen a jószág. Ha bent, kötött állásban nevel­jük, 3 forint 20 fillért ka'punk egy kilogramm súlygyarapo­dásra, a szabadtartásúaknál pedig 1,70-et. — Tulajdonképpen ezért kapták az Állami díjat. Évtizedek óta azo­nos eredményeket érnek el. Van ennek valami­lyen módszere? — Az állatokkal törődni kell. Mindig legyen előttük élelem, nyugodt, tiszta legyen a környezet. Mi egy kilo­gramm súlygyarapodásra 2,48 kilogramm abrakot haszná­lunk. Tavalyról megmaradt egy kazal lucernaszéna, meg­spóroltuk. A vemhesítés pe­dig 97 százalékos, legjobb a gazdaságban. Havonta 16 kilót kell egy-egy üszőnek fejlőd­ni, nálunk 18 kilogramm jön ki. A munkaidő: reggel fél hatkor kezdünk, kilencig. Délután fél négytől fél hétig. — Napközben renge­teg a szabad idő és még­is egész napra lekötött­séget jelent ez a mun­karend. Tudnak-e vala­mit ezen felül még csi­nálni? — Természetesen. Mint már említettem, a tanya környé­két mi tartjuk rendben. Ez nem tartozik szorosan a mun­kánkhoz, de mi vagyunk itt, ki csinálja meg, ha nem a brigád. Ezenfelül 20 hektár kukoricát címereztünk meg. A Kecsegéről ide vezető út mellett évente háromszor le­vágjuk a füvet. Kétszer segí­tettünk az idén már a répá­ban is. összesen 28 hektár­nyit gazoltunk ki. — A munkáról beszél­tünk már. Mennyi a jö­vedelme egy tehenész­nek itt Csallánosban? — Az elszámolás teljesít­ménybéres, tehát súlyra és a vemhesítésre megy. Negyed­évenként mérjük az állato­kat. A fizetés két hónapig egységesen háromezer forint. A mérés után, a negyedév vé­gén van az elszámolás. Ha előbb megtermékenyítődik az üsző, mondjuk 16—18 hóna­pon korában, akkor 250 fo­rintot kapunk darabonként. Hogy fogalmunk legyen er­ről: Gulyás József a második negyedévben 12 ezer 700 fo­rintot keresett. Őneki még van külön jövedelme is. Ma­radt itt egy fejőstehén, azt gondozza és a tejet kiosztja a gyerekes családoknak. — Ez az összes jöve­delem? — A gazdaság minden gye­rek után ád kukoricát. Egy gyerekért 600, két gyerekért 900 és több gyereknél 1200 ölet. Szorgalmazzák, hogy a betakarítás után menjünk böngészni, egy mázsa kukori­cáért 402 forintot fizet a gaz­daság. És mivel a feleségek nem dolgoznak, ebből ősszel komoly bevételhez jutnak a családok. Figyelembe kell venni, hogy mindenkinek van konyhakertje, és húsz forin­tot fizetünk a lakásért. Jó­szágot annyit tartanak, amennyit akarnak, van olyan család, amely évenként 15—20 sertést lead, az aprójószágot meg senki sem számolja. — Munka van bővi- ben, a kitüntetések bi­zonyítják, hogy a brigád I nagyon jól dolgozik. A szabad időről beszélges­sünk kicsit. Hol töltik a szabadságot? — Szabadságot évek óta nem vesznek ki az emberek. Ezt kifizeti a gazdaság. Nincs rá szükség. Látom, csodálko­zik ezen. Megmagyarázom. Szombat-vasárnap, húsvétkor, karácsonykor nekünk dolgoz­ni kell. Havonta így összejön 5—6 szabad nap. Ezt össze­gyűjtik és az elég szabadság­nak. | — Nyaralás? — Arra nem emlékszem, hogy valaki hosszabb ideig távol lett volna a tanyától. A Fődiéknek az Alföldön van rokonságuk, Gulyáséknak a Balaton mellett, mindenkinek van valahol vagy gyereke, vagy testvére, a látogatásokra elég 3—4 nap. — Az ünnepek hogy telnek? — Mint máshol. Talán kü­lön kiemelkedik a Sándor, József, Benedek. Akkor van, hogy malacot vágnak az em­berek. Nincsenek dáridók ná­lunk. Errefelé kevés a szőlő, a bort venni kellene, a sört csak Kecsegén lehet beszerez­ni. Amikor mennek az asszo­nyok a fizetéseket felvenni, hoznak egy-két üveggel és ez­zel a szeszesital-fogyasztás be­fejeződött. — Azt mondja, hogy az asszonyok mennek a pénzért? — Ez öreg szokás itt. Van olyan brigádtag, aki 20 éve már, hogy nem látta a fize­tési borítékot. A pénz az asz- szonyok dolga. Keresni a férj­nek, beosztani, vásárolni, ösz- szegyűjteni az asszonynak kell. Azt hiszem, volt olyan indoka is ennek, hogy fize­téskor könnyelműbb az em­ber és aztán a fiúk a kocsmá­ban kötöttek ki. — Egy ilyen kitünte­tés esemény az ember életében, csak nagyon kevesek kiváltsága. Mi­lyen volt a telep han­gulata, amikor megtud­ták, hogy Állami díjat kapnak? — Az első napokban nem tudták felfogni az értékét. Addig már sokszor megkap­tuk a vállalat kiváló brigádja címet, az aranykoszorút. Szó­val nem érzékeltük, hogy mekkora ez az elismerés. Az­tán, ahogy közeledett, a nap, amikor Pestre kellett utazni, egyre nagyobb lett az öröm, az izgalom. Napokkal előtte suvickolták az ünneplő cipő­ket, a pantallókat. Egymásnak mutatták; így jó lesz-e? Az izgalomhoz hozzájárult, hogy jöttek az újságírók, a rádió munkatársai. Éreztük, ez a kitüntetés nagy dolog. Aztán kiderült, nincs nyakkendő. Az igazgató elvtárs vett min­denkinek, 200 forintba került utána. — Az utazás napján? — Előtte még talán a fű­szálakat is megigazítottuk a telepen. Ragyogott minden. Ha vendégeink jönnek, meg ne szóljanak, mert akkor el­terjed az egész gazdaságban a hír. Talán egész éjjel nem aludt a brigád. Az Ikarus kül­dött, értünk egy buszt — ve­lük vagyunk jó kapcsolatban. Beültünk, de olyan feszült volt a hangulat... Odafelé hallgatjuk a rádiót, egyszer csak mondják, hogy 30 ezer forintot adnak fejenként, hú­ha, kivirult az atyafiak arca. Ahogy beértünk Pestre, járt a fiúk feje, mint a szélmalom kereke. Rajtam kívül, talán egyik sem volt még Pesten. Az Országházban mindenki ünnepélyes volt, katonák áll­tak ott vigyázzban végig a lép­csők mellett. Előtte már há­romszor jártam ott, -de olyan érzés egyszer sem kerített a hatalmába. A többiek meg jöttek utánam. Mondja Tolnai elvtárs, az igazgató: Feri, azt hiszik itt az emberek, hogy maga a legnagyobb ember a környéken, úgy mennek ma­ga után, mint kotlós után a csirkék. I * — Harmincezer forin­tot kaptak, mire költöt­ték a pénzt? — A Gulyásék a lakásra, a Kövér János televíziót vett, meg motorkerékpárt, Simon János takarékba tette, ö majd házat akar venni Fürgé­dén, ha nyugdíjba megy. — Vagyonuk van? — Kocsija senkinek sem, motorkerékpár négy van a te­lepen, televízió egynek nincs. Fődiéknek szőlője van Ozo- rán, Tamásiban épített a Gu­lyás József egy háromszobás házat. Ez az összes. Én azt hiszem, mindenkinek van a takarékban pénze, hogy ha nyugdíjba mennek, akkor tudjanak egy kis házat venni valamelyik faluban. — Mindenki el akar menni a tanyáról? — Többnyire. Nem szeret­nénk a gazdaság nyakán ma­radni öregkorunkra. Sajnos a gyerekek nem maradnak itt, mindegyik máshol vert gyö­keret, utánuk is megyünk. — A brigádvezető is elköltözik? — Igen. Nekem kész a há­zam Pesten csak a kerítés van vissza. A család már ott van, három év múlva megyek utánuk. — Elbeszélgettük az időt, ismerjük a brigá­dot, a telepet, a gazda­sági eredményeket. Ma­gáról még szó sem esett. Hogy került Csallános- ba? — Heten voltunk testvérek, apám is itt szolgált az ura­dalomban Kecsegén, most 90 éves. Mikor beleértem a kor­ba, én is itt helyezkedtem el. Takarmányosként kezdtem, majd Kehidára küldtek hat hónapra állattenyésztőnek. Ezután brigádvezetőnek ne­veztek ki Kecsegére, 22 évig dolgoztam ott. Aztán 8 éve, hogy Horváth Józsi bácsi nyugdíjba ment, ide küldtek Csallánosba. — Hogyan fogadták a többiek? — Rossz hírem volt. Szi­gorú, határozott ember va­gyok. Aztán hamar össze­szoktunk. Azt hiszem, meg­szerettek, én is örülök, hogy innét mehetek nyugdíjba. — Sokat van távol a telepről. Brigádvezető nélkül is megy a mun­ka? — Nem kell soha megmon­dani, kinek mi a feladata, tudja azt mindegyik. Huszon­két éve munkásőr vagyok, a gazdaság pártvezetőségében is dolgozom, meg az elszámolá­sokat is intézni kell. Rend van itt mindig. I — Érdemes volt? — Én úgy hiszem, így van értelme az életnek, ahogy a mi brigádunk dolgozik. HAZAFI JÖZSEF Fotó: Gottvald Károly Múltunkból A PÁPA, A KEGYURAK ÉS A BÁTAI APÄTSÄG " "; :l szinte mesébe illő §|jijj$ gazdagság után gyor- san elszegényedett a i ... J bátai apátság. Az apátság királyi alapítású volt, jelentékeny vagyont adott neki a király, de ké­sőbb magánföldesúri család lett a kegyúr. Ez a korábbi­hoz képest lényegesen rosz- szabb helyzetet jelentett, mert a kegyúr a tulajdoná­ban lévő egyházi vagyont a maga céljaira használhatta fel, vagy éppenséggel nem törődve az apátság vagyo­nával, lehetővé vált, hogy a birtok egy részét más kebe­lezze be, elvegye a király­tól kapott föld és a falvak egy részét. A szóban forgó apátság vagyonát a XIV. század első felében elher­dálta a kegyúr. A további károk megelőzése érdekében az apát XII. Benedek pápá­hoz fordult segítségért, aki 1337. március 28-án Avi- gnonban parancsot bocsátott ki, amelyben felszólította az esztergomi érseket, nyújtson védelmet a bátai apátság­nak. Mi történt tehát Bátán? Idézzük a pápai parancsot. „Hivatalunkkal járó köte­lességünk előírja, hogy min­den templomnak és monos- tárnak és azok fő- és alsóbb rangú papjainak (ahogy kü­lönben minden kérelmező­nek is) teljes igazságot szol­gáltassunk. A pécsi egyház­megyében lévő Szent Bene­dek rendi Szent Mihály mo­nostor apátja és konventje ugyanis panaszt adott be. Eszerint az említett monos­tor (amelyet Szent László magyar király alapított és számtalan faluval, várral és birtokkal gazdagított) lel­kiekben eleddig virágzott és világi javakban igen bővel­kedett, azonban tisztelendő László testvérünk, a kalocsai érsek a kalocsai egyházme­gye területén fekvő Apáti­nak, másnéven Nagyárkinak nevezett háromszáz tiszta ezüst márkát érő, a monos­torhoz tartozó falujukat ma­gánál tartja és mind ő, mind az elődje (aki korábban volt kalocsai érsek) huszon­hat éve ezt a falut méltat­lanul és jogtalanul elfoglal­va tartja. Tisztelendő testvérünk, a pécsi püspök is, valamint a káptalan az említett pécsi egyházmegyében lévő Nyá- rád mezővárost hat faluval, számtalan jószággal és bir­tokkal egyetemben (melyek szintén a monostorhoz tar­toznak) elfoglalták és elfog­lalva maguknál tartják. Nemkülönben Bakócai Egyed és Koroncói István ugyancsak pécsi egyházme­gyés világiak, akik igaztala- nul arra törekednek, hogy a monostor kegyurai legyenek, az említett monostort kivált­ságleveleitől, kelyheitől, drá­ga ruháitól és főpapi jelvé­nyeitől, tudniillik apáti sü­vegjeitől, gyűrűitől, pásztor­botjaitól, könyveitől, sok aranyától és ezüstjétől, nemkülönben számtalan fa­lujától, szőlőjétől, halászó­helyétől, telkétől és renge­teg más, a monostorhoz tar­tozó javaitól igazságtalanul megfosztották és őket ki­fosztva kezükben tartják. Emiatt az apát (aki emiatt az apostoli szék elé járult) és konventje alázatosan kö­nyörögtek nekünk, hogy az ő és az említett monostor bajaira alkalmas gyógyírról gondoskodni méltóztassunk. Ezért atyaságodnak apos­toli írásunkkal megparan­csoljuk. és rád bízzuk, hogy miután megidézed azokat, akiket meg kell, és meghall­gattad mindkét részről az érveket, egyszerűen és érthe­tően, feltűnés nélkül tekin­télyünk alapján ítélet for­májában szolgáltass teljes igazságot nekik az előrebo- csátottakban...” A VARSÄDIAK PANASZA A simontornyai járás szol- gabíráját és a mellette mű­ködő esküdtet a nemesi köz­gyűlés 1725. október közepén azzal küldte ki Varsád köz­ségbe, vizsgálják meg, mi az oka annak, hogy a nemrégen odatelepült németek vissza akarnak menni hazájukba, vagy áttelepülni más vidékre. Dalmata János szolgabíró és Maurer András esküdt alapos vizsgálatot tartott, s a sérel­meket pontokba szedve, még az évben a közgyűlés elé ter­jesztette. Idézzünk a jelen­tésből: „Azért akarnak a gr. Mer- cy-uradalom itt (Varsádon) megtelepült sváb, avagy né­met nemzetből való. emberei saját tartományaikba vissza­térni, mert: Először: az uradalom nekik adott szerződésnek jóformán egyetlen pontját sem tartja meg és így az emberek alig tudják fenntartani magukat. A varsádiak földjéből nagy területet kiszakított aj urada­lom, ezt a szakadáti, kalaz- nói, tormási új-telepeseknek adta és így ők megfosztattak a rétektől. Másodszor: fizetés kecseg- tetésével (ami szokás ilyen­kor) szerződés ellenesen 4, 5, 6, sőt 14 mérföldnyi hosszú­fuvar megtételére kényszerí­tették őket (most is Győrbe, a Nigrinyi úrasszony részé­re), de mind ez ideig egy fa­batkát sem térítettek meg ne­kik a fuvarért, nem fizették meg a beígért fuvardíjat.” A harmadik pontban a vadállatok mérhetetlen pusz­tításáról esik szó, különösen a farkasokra panaszkodnak, amelyek gyakran betörnek a faluba, az udvarokba és meg­tizedelik a baromfiállományt. Az uradalom nem engedélye­zi e vadak elpusztítását. A negyedik pontban arról szólnak, hogy az uradalom a paraszt kutyáját azonnal agyonlöveti, ha az láncától megszabadul és az utcán kó-^ bőről. Sőt a vadászt megille­ti ilyenkor egy máriás láb­pénz, és az uradalom 2 forint bírságot ró ki. Mindkét eset­ben a paraszt fizet. „Ötödször: ha a szegény embernek kölcsönképpen ki­adnak kettő — bocsánat a szóért — ökröt, amelyeket végül megfelelő módon mun­kára szoktattak már, azt a 2 ökröt kicserélik 3 vagy 4 növendékmarhára és ameny- nyi a növendékek száma, annyi után követel árendát az uradalom egy és ugyan­azon évben. Hatodszor: a szerződés sze­rint mentesek mindenféle ro­botszolgáltatástól, ennek elle­nére mégis elhajtják őket úr­dolgában a Dunára geren­dákért és egyéb dolgokért.” A hetedik pontban azt sé­relmezik, hogy az iparosok hónapokon át Hőgyészen dol­goztak az uradalom részére, de térítést nem kaptak. A nyolcadikban arról van szó, hogy a gazdatisztek jog­ellenesen szolgáltatásokat kö­vetelnek, s ha a paraszt ezt megtagadja, akasztófával fe­nyegetik meg. „Kilencedszer: az új német telepeseket — akik Tolnán szállnak ki a hajóból — ne­kik kell a tekintetes Mercy- féle uradalomba átszállíta- niok. A szekerezés alkalmá­val — úgy mondják — min­den telepes köteles 3 forintot fizetni Fendrics úrnak, a fu­varosoknak azonban ebből egy krajcár sem jut. Tizedszer: ha valaki elad­ja a házát — a vételárként kapott forintok egyharmadá- tól a gazdatiszt urak megsza­badítják; ha valakit az ura­dalomból Őexcellenciája tiszt­urai kiűznek, az ilyen távo­zónak meg kell fizetnie a szabad évekre eső összegeket. Arról azonban a gazdatiszt urak semmiféle nyugtát nem hajlandók adni, hogy ki és mennyit fizetett.” A vizsgálat megtörtént, de a betelepültek helyzetében semmi változás sem történt. K. BALOG JÁNOS Hajdics Ferenc állami díjas tehenész-brlgádvezotövol

Next

/
Thumbnails
Contents