Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-14 / 215. szám
1979. szeptember 14. tfEPÜJSÄG 5 Pazarlas A pazarol igével kifejezett magatartás felelőtlenül könnyelmű költekezés, tékozlás, pocsékolás, fecsérlés. ,,A pazarol ige (tájszólással pazal, régiesen pazérol) pénzét, jövedelmét, vagyonát érdemtelen személyre vagy haszontalan célra bőven költi; valamely anyagot, erőt, munkát, időt, szót viszonylag haszontalan célra vagy érdemtelen személy érdekében használ fel; esztétikai értéket bőkezűen ad olyannak, aki méltatlan rá”. (A magyar nyelv értelmező szótárából.) Fél óra egy divatlappal Magam elé terítem a szép, színes folyóiratot, most teljesen haszontalan percek következnek. A színes folyóirat ugyanis divatlap, ráadásul júliusi szám, kíváncsiságom abszolút érdek nélküli, ki csináltatna szeptemberben nyári ruhát? Lapozgatom, és nem gondolok semmire, azaz semmi fontos nem fordul meg a fejemben. Mert azok a kis felismerésfoszlányok, hogy lám, mennyivel szebbek a Burda fotómodelljei, mint magyar kolléganőik, hogy milyen finom, lágy esésűek a természetes anyagok és milyen sok a rozsdabarna a színek között — aligha nevezhetők ennél többnek. Pazarlásról beszélünk. A szellemi pazarlásról akartam írni, figyelmünk, időnk kótyavetyéléséről. No lám, hát nem ezt teszem én is, amikor a nap huszonnégy órájából felet ilyen céltalanul töltök el? De vajon hol a határ kikapcsolódás és szellemi pazarlás között? Maradjunk a divatlap példájánál. Azt hiszem, az bizonyára pazarlás egy kicsit, amikor ugyanezt a külföldi divatlapot fél napon keresztül szótározza valaki. Mert az idegen nyelv folyóiratolvasással való gyakorlása hasznos, jó szokás, de vajon megéri-e a befektetett energiát az az eredmény, amit a Burda nyújthat? Aligha. Szellemi erőnket sokszor pazaroljuk hasonlóképpen. Semmi kifogásom a detektívregényekkel szemben, alkalmanként segíthetik a kikapcsolódást. De ha valaki szabad ideje olvasásra fordítható részét, szellemi kapacitását csakis krimikkel teljesíti — az már pazarlás. Annyi olyan könyvet mulaszthatunk miatta, ami nem egyszerűen „kikapcsol”, de megajándékoz azzal az örömmel is, amit akkor érzünk, ha gyarapodunk valamivel, valami ismeretével. Ugyanez áll a mozinézésre, a televíziózásra is. Aki nem válogat, aki nem tud dönteni a könnyebb ellenében — az pazarol. Elsősorban önmagát pazarolja, saját lehetőségeit kótyavetyéli el. Néha munkahelyeken is találkozni effajta könnyelműséggel. Én pazarlásnak érzem, fájdalmas pazarlásnak, amikor nagy tehetségű emberre kisszerű feladatokat bíznak, főként, ha végül hozzá is idomul feladataihoz a valamikor nagy reményekre jogosító ifjú. Miért lesz valakiből, aki valaha évfolyama legremekebb biológusa volt, napközis nevelő? Szenvedélyes gyermekkönyvtárosból képesítés nélküli orosztanár? Tehetséges tervezőből műszaki rajzok precíz kivitelezője? Szándékosan kerültem azokat a példákat, amikor a pályamódosítás oka nyilvánvalóan a pénzszerzés, vagy a karriercsinálás. Itt csakis pazarlásról van szó, és az ezzel karöltve járó tehetetlenségről. Ha így alakult, hát így is jó — mondja biológusunk: pazarol. És pazarol főnöke is, aki szívesen elfelejti, hogy kiváló biológiatanára lehetne, mert akkor gondoskodnia kéne egy napközis nevelőről is, és az utóbbi a körülményesebb. Jóval súlyosabb helyzetek, ezek, mint akár a divatlap- szótárazás vagy a krimifalás esetei. Mert fél órák és fél délutánok mellett elkótyavetyéljük az életünket is. Nézegetem az elmúlt nyár divatfotóit, pazarlóm a perceket. De ez kellemes pazarlás — semmi baj nem származik belőle, még az sem, hogy megfájdul a szívem egy új ruháért... V. F. É. Elfecsérelt milliók A téma kimeríthetetlen. Elnéző, felelőtlen vagy túlzottan kényelmes magatartásunk miatt az élet szinte minden területén találkozunk pazarlással. Van, amit látva csak legyintünk, van, mikor — főleg, ha közvetlenül is érdekeltek vagyunk — felháborodunk. Fotó: Szepesi A telefon. Nem tudom, valaki kiszámolta-e, a vonalra- várás hány ezer kifizetett munkaórába került, ezalatt mennyi idegcsillapítót szedtünk be, s mennyire őrlődtek fel idegeink. Reméljük, Szekszárdon ez heteken belül megváltozik, s az egész csak egy rossz álom marad. Pár perc alatt tizennégy teherautót számoltunk meg Szekszárd központjában. A tizennégyből kilenc üresen ment. Áll a daru, hónapok óta. A több mint ezer órából jó, ha dolgozott vagy tucatot. Ezt a zsaluzóanyagot pedig elégetik. Mert már egyszer használták. Az utóbbi néhány évben kis hazánkban elpazarolt téglából, cementből, s ezernyi más építőanyagból nem egy kisebb várost lehetett volna felépíteni. Osszeégett, megnyomorított, vagy alaktalanra formált kenyerek. Ezekbe bizony pazarolták a lisztet, sót, élesztőt, készítéséhez a munkát, sütéséhez a hőenergiát. Valameny- nyiünk zsebéből a forintot. Kimegy az idő a kiskapun Ha elszabadul a hangerő .. •ív.*. I •*•••*•*.*•*. •. • • •' • •!•*.* •*•*•*•*•*••*• • ••• Ülök a titkárnő szobájában. Az igazgatót várom, ,akivel találkám van. Közben nyílik az ajtó, s belibben rajta egy változatos ízléssel öltözött hölgy. — Az igazgatót keresem. Mert arról van szó, hogy a főnököm, X elvtárs kért, hogy szóljak neki, mert valami baj van, az alatta lévő lakás beázott, és most nem tudja, hogy szóljon-e a Z elvtársnak (Z elvtárs megyei vezető), vagy elég, ha az igazgatónak elmondom. Belebújok az újságba, amit felvettem. Koncentrálok a betűkre, nehogy közbeszóljak. A titkárnőnek több türelme van, próbálja magyarázni, hogy van hibafelvevő részleg, ott lehet telefonon, személyesen bejelenteni a hibát, s ők, saját hotáskörükben intézkednek. Ám a hölgy nem tágít. Ismét Z elvtársat említi, majd finoman tudomásunkra hozza, hogy ő az igazgatót is igen jól ismeri. Végül megállapodnak, írja le pontosan a hibákat, s küldje el. Biztosan intézkednek. A hölgy megnyugszik, még egy keveset beszél, az_ tán elmegy. Mi is volt ez? Bizonyos értelemben pazarlás. Idővel, energiával, szellemi energiával. A hölgy, lehet, hogy amúgy is felesleges dolgokkal tölti munkaidejét. így, hogy főnöke ügyes-bajos dolgait intézi, hát... De, hogy apróka célzásokkal szinte pressziót próbál gyakorolni egy vállalat vezetőjére, akinek ezer, más, más szempontból fontosabb dolga is van, ez már egyértelműen pazarlás. És minek akkor a hibafelvevő részleg? De, fut tovább a gondolatfonál. Mi van akkor, ha valóban csak ilyen úton- módon lehet hatékonyan elintézni X elvtárs ügyét? Mert azok, akiknek valóban ez lenne a feladatuk, ehelyett mást tesznek. Mert..., de hadd ne folytassam. Elég egy helyen felborítani a szervezett rendszert, s megindul a láncreakció. Vad hévvel indul mindenki kiskapukat keresni, kicselezni a vélt és valós aka- dékoskodókat, feleslegessé téve sokak hivatásszerűen végzett munkáját. Néha úgy látszik, van erre idő. S amire valóban kéne, már nem jut. Azt elfecséreltük. — sz. I. — Jaj a fülünknek, az idegeinknek és oda a nyugalmunk is, ha a munka nappali zajai után otthon se találunk pihentető menedéket. Jól ismert siráma az a városi embernek, az életünket — úgy látszik — mégsem tudjuk úgy megszervezni, hogy a tűréshatárt messze meghaladó — néhányaknak szórakozást —, a többségnek megterhelést jelentő decibelek ártalmait elkerülhessük. Tékozlóan bánunk a hangerővel lakásainkban csakúgy, mint a szórakozóhelyeken, közterületeken vagy szabadtéri rendezvényeken, noha sem testi, sem lelki egészségünknek nem teszünk jó szolgálatot, amikor nem követünk el mindent a csend védelmében. Minap, hogy esti látogatóimmal szót tudjak érteni, be kellett csuknom az ablakot, mert a régi megyeháza udvarán — hivatkozással a halláskárosodástól nem tartó ifjúság ilyen irányú igényeire — maximálisan elszabadultak ismét a hangerők. Mint utólag értesültem, a fellépő együttesnek „állati” sikere volt. Ebben nem is kételkedem, noha a sikert azért nem nevezném így utólag sem általánosnak. Azok tudniillik, akik közeli és távoli otthonaikban kényszerűségből „hallgatták” végig a koncertet, nem tapsoltak, sikoltoztak és füttyögtek gyönyörűségükben. Nekik az az esti csend tetszett, ami a hangverseny végeztével talált végre rá a városra. Bátorkodom az ő nevükben is remélni, hogy némely igények kielégítésére rendelt szervezetek szolgáltatásaikat egyszercsak elkezdik már annak a köz szempontjából fontos felismerésének a jegyében végezni, hogy életünk szinterét, a környezetet is lehet szennyezni dobhártyarepegető, idegeket tépkedő decibelekkel. S elkezdenek tekintettel lenni azokra, akik vesztükre olyan helyen laknak, ahol a kora és a késő esti órákban „népszórakoztatás” folyik. Száz szónak is egy a vége: hiszem, hogy egyebek között a hangerővel is megtanulunk okosan gazdálkodni, takarékosan bánni és a szüntelen IGÉNYEK- re hivatkozók beérik a környezet zajszennyezésének olyan fokozatával, ami a pihenésre, nyugalomra vágyó embereknek nem jelent megterhelést! — óa. — Ez cement (volt). Építőknél ez, sajnos, mintha természetes volna.
