Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-13 / 214. szám

© Képújság 1979. szeptember 13. Szombaton és vasárnap; Területi levasbajnakság Szedresen Több mint háromszáz résztvevő Szakszervezeti sportünnepély Szekszárdon A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának testne­velési és sportbizottsága Szekszárdon rendezte a tö- megsportnápot, mely me­gyénkben sorrendben a ki­lencedik. A több mint há­romszáz résztvevőt Pintér Antal, az SZMT sportbizott­ság vezetője köszöntötte, majd rövid beszédet tartott. Ebben hangsúlyozta: fontos feladatunk, hogy a meglévő lehetőségekkel jól éljünk, ar­ra kell törekednünk, hogy a dolgozók, ezen belül a nők minél nagyobb számban ve­gyenek . részt a különböző testnevelési és sportmozgal­makban. Hangsúlyozta: az Edzett ifjúságért mozgalom­ban a jövőben még jobban együtt kell dolgozni a KISZ- szervezetekkel, a sportszer­vezetekkel, az egyesületek­kel. A szakszervezeti sport- rendezvényeknek elő kell se­gíteni a mozgalom még szé­lesebb körű kiterjedését me­gyénkben. A megnyitó után megkez­dődött atlétikában, kézilab­dában és kispályás labdarú­gásban a vetélkedő. A versenyszámok győzte­sei: Atlétika: 100 m: Szijjártó Klára és Agócs János. 200 m: Refli Mária és Agócs Já­nos. 400 m: Wolf Márton. Magas: Ettig Endréné és Lo- soncz József. Távol: Kovács Zsuzsa és Losoncz József. Súly: Pálfi Józsefné és Holtz József. Kézilabda: A női csapa­toknál a Bőrdíszmű Vállalat együttese bizonyult legjobb­nak, megelőzve a Tamási-Ál­lami Gazdaság és a Bonyhá­di ÁFÉSZ együttesét. A fér­fiaknál első helyen a Tamá­si Állami Gazdaság együtte­se végzett, megelőzve a Pak­si Konzervgyár fiataljait. Labdarúgásban a Szek­szárdi Kórház dolgozóiból alakult csapat végzett az el­ső helyen. Az MMG szek­szárdi gyárának női csapata lett a második, míg harma­dik a Láng Gépgyár dombó­vári gyáregységének együtte­se. A férfiaknál az MMG szekszárdi gyáregységének csapata bizonyult legjobb­nak, majd a HÚSOS néven pályára lépő szekszárdi csa­pat lett a második, míg a Volán Szekszárdi dolgozóinak együttese szerezte meg a harmadik helyet. Plntár Antal megnyitja a megyei sportünnepélyt A Kórház—MMG mérkőzés kapu előtti jelenete Rajtol a női 100 méteres síkfutás mezőnye Javult Deckarm állapota Még egyszer a vasárnapi mérkőzésekről ÉS AKKOR JÖTT SZLOVÁK...-Kicsi a rakás, nagyobbra! így köszönték meg a játékostár­sak Szlováknak (balról térdel) az egyenlítő gólt. Labdarúgó MNK Kiesett az Sz. Dózsa Zoraba—Kisdorog 5-1 (2-0). Zomba, 300 néző. V.: Kormos. Zomba: Kerekes — Csíki, Hor­váth, Piros, Turbuk, Illés, Ko­vács, Boros, Kereki, Csámpár, Beke. Csere; Szűcs, Obrácz. Kis­dorog : Stölkler — Berning, Bo- da. Genzier, Brunner, Győrfi, Kniesz, Domokos, Hosnyánszki, Klein, Böhm. Csere: Nier, Sza­bó. Megérdemelten nyertek a hazaiak. G.: Beke' 3 (egyet 11- esből), Csámpár 2, illetve Hos­nyánszki. Jók: Beke, Csámpár, Horváth, Piros, illetve Győrfi, Klein. Bátaszék—öcsény 3-1 (1-1). Ocsény, 50 néző. V.: Szabó. Bá­taszék: Mezei II. — Varga II., Mezei I., Lados, Tóth I., Pál, Kovács, Gájer, Holacsek, Tóth 1., Vituska. Csere: Varga I., Kiss. Az első félidőben 1-0-ás őcsényi vezetésnél a hazaiak több helyzetet kihagytak. Gól­szerzők: Pál (11-esből), Hola­csek, Tóth II., illetve Szabó. Jók: Tóth H„ Mezei I., Lados, illetve Deutsch, Szabó, Steiner. Aparhant—Szekszárdi Dózsa 0-0. Aparhant, • 200 néző. V.: Szinger. Aparhant; Szulics — Cseke, Wäger, Flaskár, Juhász, Gáspár, Firkó, Minker, Kiss, Palkó, László. Csere: Kulcsár, Tamás. Szekszárdi Dózsa: Pó­lyák — Dinnyés, Szlovák, Lan- dek, Zrínyi, Weitner, - Szabó, Orosz, Bonnyai, Szajkó, Lauer. Csere: Bocz, Páli. A rendkívül lelkes hazaiak végig egyenran­gú ellenfélnek bizonyultak és rászolgáltak a továbbjutásra. Jók: Wäger, ! Juhász, Gáspár, Flaskár, illetve az NB Il-es csa­patból senki. Tamási—Dombóvári MSC 1-0 (0-0). Tamási, 200 néző. V.: Dra- vecz. Tamási: Káló — Agócs "I., Agócs II., Grósz,. Hirt, Bóta, Horváth, Rab, Bíró, Varga, Va- szari. Csere: Rozenberger, Sik­lósi. Dombóvár: Foki — Magyar, Vida, Horváth, Lakos I., Lakos 11., G. Kiss, Pintér, Banai, Lamm, Porcsa. Csere: Dobos. Végig a hazai együttes irányí­totta a játékot:-Gólszerző: Bíró. Jók: Bóta, Biró, Varga, Agócs 1., illetve Foki, Dobos. TAEV SK—Tengeiic 5-2 (2-1). Tengelic, 100 néző. V.- Oszter- majer. TÁÉV SK: Majnai — Anszló, Cserneczky, Fiath, Ko­vács, Poór, Baki, Lerch, Ker­tész, Bakó, Dékány. Csere: Ve­ress, Molnár. Tengelic: őri — Világh, Hosnyánszki, Oberlen- der, Tóth H„ Király, Rikkers, Barabás, Horváth, Gazdag, Kasz- pari. Csere: Zsíros, Tóth I. A második félidőre elfáradt ha­zaiak ellen biztosan nyertek a szekszárdiak. Gólszerzők: Ve­ress 2, Poór, Dékány, Csernecz­ky, illetve Gazdag, Kaszpari. Jók: Cserneczky, Poór, Veress,, Lerch, illetve Barabás, Hos­nyánszki. Dunaszentgyörgy—Pincehely 2-2 (2-1). Dunaszentgyörgy, 300 né­ző. V.: Stumpf. Dunaszent­györgy: Pukli IV. — Pál, Deb-, reczeni, Kertész, Baksal, Hor­váth, Farkas, Nagy II., Varga, Dömény, Henk. Csere: Matus, Nagy III. Pincehely: Takács — Katona, Hegedűs, Miklós, Ju­hász I., Végh, Kántor, Fodor, Petki, Varga, Németh. Csere: Juhász II., Kuvik. Büntetőrúgá­sokkal 3-2-re nyertek a hazai­ak. G.; Pál, Varga, illetve Végh, Petki. Jók: Kertész, Horváth, Henk, illetve Takács, Végh, Fo­dor. Országos bajnokság Komlói Bányász—Szekszárdi Sí 6-0 (2-0). Szekszárdi Siklósi — Pusztai, Schatz, Fodor, Bogos, Kiss, Sárközi, Rudolf, Földesi, Töttősi, Straubinger. Csere: Till, Péterbencze. Edző; Török Bá­lint. Jók; Fodor, kiss, Till. Szekszárdi Sí—Dunaújvárosi Építők 7-0 (3-0). Szekszárdi Cseh — Stumpf, Papp, Tóth, Bencze, Hahn, Ferkelt, Nagy, Fekete, Kurtnacker, Molnár. Csere: Krasznai. Kilián, Dudla. Edző: Újvári Mihály. A minden csa- patrészében jobb sportiskola ilyen arányban is megérdemel­ten nyert. Góllövők: Kurtnacker 2, Ferkelt, Fekete, Stumpf, Mól­nál, Krasznai. Jók: az egész csa­pat kiemelkedett, Ferkelt (a me­zőny legjobbja). Hahn. Stumpf. Szekszárdi SI—Komló 2-0. Szekszárdi Hujbert, László, Bölcsföldi; Erdei. Komáromi. Wirth, Papp, Dienes. Spiel, Ka­pás, Fábián. Csere: Bencze, Sze­gedi. Edző: Jerabek Jenő. Gól­lövők: Papp, Kapás. Lelkesen és helyenként jól játszott a sport­iskola ifjúsági csapata. Sok jó teljesítményből is kiemelkedett Dienes és Papp játéka. — Három éve játszom a Szekszárdi Dózsa csapatában, de a vasárnapihoz hasonló keserves mérkőzésre nem em­lékszem. Az ilyen 90 percek­re szokták mondani: jó len- •ne mielőbb, s örökre elfelej­teni. Azzal együtt, hogy a tanulságokat feltétlenül le kell vonni. Ezt tettük mi is a keddi értékelésen, amikor visszapergettük . a Bauxit­bányász elleni találkozó kép­zeletbeli filmjét. — Úgy éreztem, hogy az első percben bekapott gólban én is hibás vagyok. Szeret­tem volna korrigálni ezt a hibát. A 70. percben, az ellen­fél 1-0-ás vezetésénél szeren­csére siker koronázta igye­kezetemet. Azzal a szándék­kal indultam meg a felező­vonaltól, hogy felvezetem a labdát és beadásommal hely­zetbe hozom valamelyik já­tékostársamat a tapolcai kapu előtt. Sorra bejöttek a cse­leim. Amikor a 16-os vona­láig értem, átvillant az agya­mon: megpróbálom egyéni­leg befejezni ezt az akciót. Ebbe besegített .Bocz, vele kényszerítőztem. A vissza­kapott labdát nyújtott lábbal toltam a kapu irányába. Hosszan szöktettem magam, Petrovics kapus beavatkozott, de igazából nem tudott men­teni. Egy mozdulattal mellet­te is elhúztam a labdát és kö­zelről az üres kapuba gurí­tottam. örültem persze, hisz ezzel a góllal az egyik pon­tot végül is sikerült megsze­reznünk — mondta ~ Szlovák László, a Dózsa középhát­védje. VÉGET ÉRT EGY SOROZAT Három mumusa volt ko­rábban Pincehelynek: Dom­bóvár, Paks és Tengelic. A pincehelyi gárd^ negyedik éve szerepel a megyebajnok­ságban. Vasárnapig egyetlen alkalommal sem sikerült le­győzniük a tengelicieket. Nos, szeptember 9-én megszakadt ez a negatív sorozat: 3-1-re diadalmaskodtak. Ezen a dél­utánon első alkalommal lé­pett pályára a hazaiak kezdő­csapatában Varga István, akit a Szekszárdi Dózsából igazol­tak. Jól sikerült az új fiú debütálása, ötven percig vi­tathatatlanul rosszul állt a pincehelyiek szénája. A ten- geliciek vezettek 1-0-ra. Ek­kor jött a fordulat. Varga nyi­totta meg a hazai gólgyártást. Nem sokáig váratott magára a győzelmet; bebiztosító újabb két hazai gól. Az új közép­csatár érdemeket szerzett, s a hálás közönség egyszeri­ben megkedvelte. A szurko­lók öröme kettős voltr ked­venceik győzelme mellett a három mumus közül egyet, négy év után kipipálhattak. Olyan sportversenyekről, amelyekben lovak is pályára léptek, már az ókori görögök is beszámolnak. Az ókorban leginkább kocsi- és lóverse­nyeket rendeztek. A rómaiak is kedvelték a versenyhajtást. Angliában — a ránk maradt feljegyzések szerint — már a XIII. században nagyszámú közönség előtt futottak a ver­senylovak. Az első, modern lóversenyt Németországban 1823-ban futották, a mexklen- burgi Doberanban. A modern olimpiák törté­netében először 1900-ban sze­repeltek lovasversenyek a programban. Az idomítás, ug­ratás és militari azóta is a lósport klasszikus verseny­számai az olimpiákon. Hazánkban is kedvelik a lovasversenyeket és ma már nemcsak a fővárosban, ha­nem attól távoleső kis közsé­gekben is rendeznek rangos versenyeket. Az országban RESPEKTÁLTÁK A KAPUST Dombóváron nem titkol­ták: tartanak a TÁÉV SK le­génységétől, miután a szek­szárdi csapat igencsak meg­erősödött az átigazolások so­rán. A hazaiak aggodalmát fokozta, hogy együttesük egyik legjobbja Nagy Béla, sérülés miatt nem játszhatott. Aztán alig kezdődött meg a mérkőzés, amikor vétlen összecsapás -• után Tóthbagi Sándor középpályás is kény­telen volt lecserélését kérni. A vendégcsapatnál különösen a védelem jeleskedett. „Köny- nyű nekik, amikor olyan ka­pust tudnak maguk mögött, mint az NB I-et is megjárt Lipovszky” — mondogatták a nézők. Gyorsan tegyük hoz­zá, nemcsak a szurkolók „tisztelték fölöttébb” a szek­szárdiak portását. Ráragadt ez a DMSC focistáira is. Hor­váth I. például a 27. percben büntetőrúgáshoz állította le a pettyest, de annyira respek­tálta Lipovszkyt, hogy egy­szeriben elbátortalanodott, iz­galmában elhibázta a 11-est. Pedig ezen a mérkőzésen már egyetlen, gólocska is elég­nek bizonyult volna a két pont megszerzéséhez. Maradt a gól nélküli döntetlen, s hogy teljes legyen a kép, a sárga lapok is egyformán, osz­lottak meg. Mindkét csapat­ból 2—2 játékosnak mutatta fel a játékvezető. AZ ELNÖK MONOLÓGJA — Az első félidőben kap­tunk egy gólt. Mit mondjak, a tárgyilagos teveli nézők is úgy értékelték, hogy lesgya­nús szituáció végén esett ez a vitatható gól. De a játék­vezető — némi habozás után — megadta, punktum. Küz­dött csapatunk, s egy pilla­natig sem játszott alárendelt szerepet. Szünet után aztán egyszerűen nem akartam hin­ni a szememnek. Sajnálatos módon labdarúgóink egyre többet foglalkoztak a bíró több területi ’ lovasszövetség működik, mely tömöríti a klubokat, részükre versenye­ket, vetélkedőket rendez. A szedresi Hunyadi Termelő- szövetkezet lovasszakosztálya például a Közép-dunántúli Lovas Szövetséghez tartozik. Szombaton és vasárnap Szedresen kerül sor a területi lovasbajnokság harmadik fordulójára. Ezt az alkalmat használják fel a szedresiek arra, hogy átadják rendelte­tésének az új lovaspályát. Szombaton 9 órakor díjlovag­lással kezdődik a verseny, majd 14 órakor lesz az ünne­pélyes megnyitó. A kezdő lo­vak díjugratása, 14.30-kor kezdődik, majd ezt követően az egyéni díjugratás követ­kezik. A szombati programot a fogatok akadályhajtása zár­ja, mely meghívásos jellegű, a lovasnapok kiegészítő szá­ma. [ítéleteivel, mint magával a [játékkal. Meg is lett az ered­ménye. „Bespájzoltunk” tó- yábbi három gólt, meg két gárga lapot. Mindezt elkerül­hettük volna, ha a második 45 percben is olyan fegyel­mezetten és olyan akarással küzdenek játékosaink, mint tették azt az első félidőben. Szünetben is nyomatékosan felhívtuk figyelmüket: bármi történjék, csak a játékkal tö­rődjenek. Pusztába kiáltott szónak bizonyult intelmünk. Mi megfizettük a tanulópénzt, mások meg okuljanak belő­le. (Sipos Józsefnek, a bo­gyiszlói egyesület elnökének szavai valóban megszívlelen­dők.) A SÍRBÓL HOZTÁK VISSZA Izgatottan várta Dunaszent- györgyön a 700 főnyi közön­ség a Nagymányok elleni ta­lálkozó kezdetét. Titokban persze most is abban re­ménykedtek, hogy újonc csapatuk folytatja eddigi si­kersorozatát. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy a negyedik forduló után is megőrzik lis­tavezető helyezésüket. Hiába dolgoztak ki jobbnál jobb helyzeteket, a befejezésekkel sorra adósak maradtak. S mint általában lenni szokott, a hazaiak támadtak, a vendé­gek meg rúgták a gólokat. Egy óra elteltével már 2-0-ra vezettek a nagymányokiak. Kísértetiesen emlékezetett ez a mérkőzés korábbi hazai ta­lálkozókra, amikor is mindig az ellenfél vezetett. Most is fergeteges hajrá következett, amely meghozta végül is a hőn áhított győzelmet. A két ponf sorsa csak a 90. percben dőlt el, amikor Németh be­vette Balogh kapuját. „Ezt a két pontot a szomszédból hoz­tuk vissza” mondogatták a szentgyörgyi játékosok a mérkőzés után. A dunaszent- györgyi pályát egy kerítés választja el a temetőfői, azaz attól a „szomszédtól”, ahon­nan visszahozták a két pon­tot. —fi— Vasárnap 9 órakor a nye­retlen lovak díjugratása nyit­ja a programot, majd ifjúsá­gi díjugratás következik. Dél­után 14 órától a kettes és né­gyes fogatok akadályhajtásá­nak második fordulója bizto­sítja a jó szórakozást a kö­zönségnek, majd az egyéni díjugratás következik először 120, majd 130 centiméteres akadályon. A szedresi Hunyadi Terme­lőszövetkezet fölkészült a vár­hatóan sok nézőt vonzó ver­seny zavartalan lebonyolítá­sára. Lacikonyhák, üdítő ita­lok is lesznek bőven. A gép­kocsik részére külön parkoló­helyet jelöltek ki, hogy mi­nél kisebb legyen a fenn­akadás. A versenyen Somogy, Ba­ranya megyéből hat szakosz­tály versenyzői indulnak, így természetesen — várhatóan — a nézők szép verseny lát­hatnak. A DPA hamburgi jelentése sze­rint az ott ápolt Joachim De­ckarm, a 104-szeres nyugatnémet válogatott kézilabdázó állapotá­ban javulás következett be. Mint ismeretes, a játékos a március­ban a Tatabányán lejátszott nemzetközi kupamérkőzésen sú­lyos agysérülést szenvedett, és azóta eszméletlenül feküdt. A kórház jelentése szerint De­ckarm kanállal egy-egy darabka kenyeret és tortát tudott enni, de változatlanul mesterséges úton táplálják. Amint Klaus Schmidrigk professzor nyilatkoz­ta, két-három héten belül jelen­tősebb javulást vár betegéről, aki már ülni is tud, de beszélni még nem, csak az ajkait moz­gatja.

Next

/
Thumbnails
Contents