Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
1979. augusztus 12. TsrÉPÜJSÁG 11 Potsdami nyár, 1979. Az idegenvezető — történelemórák stílusában — tanáros lendülettel eleveníti fel a harmincnégy évvel ezelőtti eseményt, amikor az egész világ Potsdamra figyelt: — Cecilienhof a potsdami egyezmény történelmi emlékhelye. 1945. július 17-től augusztus 2-ig a Hitler-elle- nes koalícióban részt vevő nagyhatalmak delegációi itt vitatták meg plenáris üléseiken a legyőzött fasiszta Németország sorsát... Az angolpark dús lombú fái, díszcserjés ligetei között visz az autóbusz, a nyugalmat árasztó környezetben távolinak tűnnek azok a forró nyári napok, amikor Potsdam jelentős szerepet töltött be az európai népek együttélésének, biztonságának megalapozásában. Pedig az ide utazó IBUSZ-turistacsoportból sokan átélték a második világháborút, s emlékezetükbe vésődött a dátum: 1945. augusztus 2-a, az egyezmény aláírásának napja. A három évtizedes messzeség történelmi hangulatát még jobban érzékeljük, amikor a park mélyén feltűnik a szolid stílusban épült, angol vidéki kúriákra hasonlító kastély. — Az utolsó Hohenzollern (trónörökös) építtette még 1916-ban, itt lakott feleségével, róla nevezte el a 176 szobás rezidenciát Cecilienhof- nak — mondja kísérőnk, amikor áthaladunk a boltíves kapu alatt. Az épületben végigjárjuk az angol, amerikai, szovjet küldöttség dolgozószobáit. A folyosó falát tablók borítják: képek a romokban heverő Sztálingrádról, Rotterdamról, a deportálásról, a varsói getCecilienhof, a potsdami egyezmény megkötésének színhelye. tóról, a szétrombolt birodalmi kancelláriáról. Aztán a nagyhatalmak teheráni, jaltai tanácskozását megörökítő fotók következnek, s végül „élőben” látjuk a potsdami konferencia színhelyét, amikor belépünk a fagerendás, sötét falépcsős terembe: közepén hatalmas kerek asztal, rajta a szovjet, az amerikai és az angol zászló, körülötte melegvörös bársonyszékek. A csendben ott lüktet a történelem. A Nyugat-Berlinnel határos Potsdam megőrizte a régmúlt idők örökségét. Történelmi fénykorát Nagy Frigyes idején éli, aki a várostól nyugatra fekvő, erdőktől övezett szőlődombon valóságos Versailles-t teremt. A Sanssouci park és kastélyai valóban még ma is „gond nélküli” pihenést nyújtja. A természet és építészet csodálatos harmóniája tárul a turisták elé, olyan gazdagságban, melyhez fogható kevés van Európában. Három kilométer hosszú fasor vezet a barokk Neues Palaishoz, a holland és angol mintára készült Uj kastély fényűző termeivel nem kevesebb, mint hárommillió aranytallérjába került a királynak. Míg a fasoron végighaladunk, a „potsdami rokokó” remekművei, nyári paloták, szökőkutak, szobrok, francia, holland, dél-olasz és kínai kertek kötik le a figyelmet. Valamikor a kiráA város idegenforgalmi érdekessége a Naueni kapu. 1755- ben épült a két neogótikus körbástya. lyi vendégsereg szórakozo- zott itt — most a Sanssouci park a világ minden tájáról ideérkező turisták találkozó- helye. HORVÁTH ANITA Az óváros barokk stílusú polgárházai, a kovácsoltvas gérek régmúlt idők hangulatát idézik. Egy eredetileg NDK kiadású, 10—15 év körüli gyermekeknek szánt képzőművészeti sorozat első két albumát jelentette meg — feltehetően tekintettel a gyermekek évére is — a Corvina Kiadó magyarul, felismerve nemcsak a lehetőséget, de azt a hiányt is, amelyet a sorozat betölt. Ernst Ullmann Tavasz, nyár, ősz, tél és Wolfgang Hütt Virágok, madarak... című okos és- érzékletes, jól megválogatott képanyagú albumának eredeti szándéka már a kötetek első átlapozá- sa során nyilvánvaló: a középiskola előtt álló gyermekek képzőművészeti érdeklődésének felkeltése, egyféle értő és fokozható vágy ébresztése az elmúlt korok és a jelenkor képzőművészete, elsősorban festészete iránt. A Morvay Katalin természetes ínyelvű fordításában megjelent könyvek ötletes tárgyválasztása és szerkezete máris újszerű: nem a megszokott és sokszor ismételt, „mindent összefogó fejlődésrajz” vázlatos áttekintése az igény, hanem az adott témákban — — ezúttal az évszakok váltakozásaiban, majd az eleven természet növényeinek és állatainak ábrázolásában — való elmerülés, így a kötetek mintegy „ráépülhetnek” a kisgyermekkori „környezetismereti lapozok” tematikájára, majd egyre szélesedő körökben és képzőművészeti alkotások okos elemzéseivel térképezhetik fel a körülöttünk eleven világ lényeit és jelenségeit. Bár az elemzések középpontjába így is a történetiség, a természetszerűleg mindegyre értőbben alkotó ember kerül, aki nemcsak megérti a jelenségeket, de művet is alkot a jelenségek felfedezésére, megörökítésére egyaránt. így lett aztán a köteteknek az adott keretek között „fejlődésrajza”, hiszen az emberi gondolkodás fejlődése tükröződik a művészetek alkotásaiban. A szöveg és a képválogatás legmegkapóbb tulajdonsága mindezeken kívül az, hogy a szerzők kerülik a „tudományosnak” szánt (vagy álcázott) okoskodásokat, a bizonnyal kitűnő pedagógiai érzékű írók akár egy-egy jól sikerült tanóra élményes természetességével, meghitt melegével mutatják be a kiválasztott műalkotásokat. Olykor talán egy kissé túl dialektikusán is, egy-egy jelenséget túlmagyarázva, mint ez már a pedagógiában szinte foglalkozási ártalom. A készen kapott sohasem annyira elmélyült, mint az, amire a figyelmező „szinte magától” jön rá az elemzések során. Az itt olvasható elemzéseknek pedig nincsenek nyitott gondolatmenetei. Ullmann az „évszakok keletkezésének” mesélő kedvű elemzése után azt veszi sorra, hogy az emberiség (és főként művészei) mit látott ebben a rendre ismétlődő, először csodának ítélt változásban, miképpen magyarázta a pontosan ismétlődő és vissza-visszatérő jelenségeket. Természetesen ezek a csodásnak hitt természeti jelenségek és a naív magyarázatok megmutatkoztak a korai képzőművészeti alkotásokban is, a mitológiai jeleneteket ábrázoló szobrokon, domborműveken vagy festményeken, az album jó néhányat sorra vesz az effélék közül. A középkori hórás- könyvek szinte realisztikus, majd a reneszánsz elsőképp allegorikus évszakábrázolásai után a szerző bemutatásra és elemzésre az elmúlt két-há- rom évszázad alkotásai közül válogat: a Limburg-fivérek, Botticelli, az idősebb Pieter Brughel, Arcimboldo, Dürer, Goya, Rubens, Turner és van Gogh a „sztárok” a megidézettek között. A 31 képen (közöttük néhány elmosódottan színes is) a jelenség legismertebb idézői és idézetei. Wolfgang Rütt kötetének a maga témájában hasonlóak a szándékai és indítékai. Az őskori, majd a középkori állat- és virágábrázolások (falképek, miniatúrák, domborművek, szobrok, stb.) után a természetet valójában katartikus élménnyel felfedező reneszánsz és a természet egy-egy pillanatát megörökítő impresszionizmus művészeti alkotásai kerülnek az album gerincvonalába, de kitekintést kapunk egy-egy képpel a keleti (indiai és kínai), majd a modernebb művészetek (Paul Klee, Picasso) irányába is. ötletes és csábító fejezetcímek teszik változatossá a képektől bőséggel tarkálló lapokat, ebben a kötetben több képpel találkozhatunk. Mindkét albumban végül „elmagyaráznak néhány fogalmat és szakkifejezést”, érthetően és ötletesen, hasznosan és megjegyezhetően mindenekelőtt. A megjelent két albumot (és majd a folytatást) szívesen ajánljuk azoknak a szülőknek a figyelmébe, akik hasznos örömöket kívánnak szerezni gyermeküknek, végül is élvezetes és sok élményt ígérő ismereteket. BODRI FERENC XX. századi művészet Ha emlékezetünk nem csal, Genthon István kis albuma, a Modern francia festmények volt a csírája a Corvina Kiadó ama sorozatának, amely korszakokra bontva mutatja be a hazai múzeumok táblaképeit. A Szépművészeti Múzeum kincseire alapozó könyvek sora most kiegészült a legújabb, a XX. századi gyűjtemény legértékesebb, jellemző műtárgyait magába foglaló albummal. A kötetet két szerző — a közelmúltban elhunyt Pata- ky Dénes és az aktív publikációs tevékenységet felmutató Passuth Krisztina — egymásra épülő írása, gyűjteménytörténete vezeti be. Pataky a Modern Külföldi Osztály megalakulásáról, szerény fejlődéséről, a szervezeti változásokról, a gyűjtőmunkát gátoló anyagi és szemléleti akadályokról közöl érdekes adalékokat. Tájékozódás közben sok elszalasztott lehetőségről értesülünk. Mégis megdöbbenve olvassuk, hogy 1907-től — amikor többek mellett példának okáért 36 Gauguin-kép szerepelt a tavaszi kiállításon! — hányszor kínálkozott alkalom neves mesterek munkáinak megszerzésére. Szinte minden bekezdés azzal végződik, hogy a múzeum anyagiak hiányában „nem vásárolt”, s máskor is csak ritkán. Töprenghetünk: mindig csak a pénzhiány volt a legfőbb akadály? Régebbi katalógusok tanúsága szerint alig jegyzett művészek — E. Rombaux, J. Lagae, G. Minne — jellegtelen szobrait lázas igyekezettel vásárolták meg. Nem aknázták ki a Nemes- és Kohner-gyűjte- mény árverezését sem, pedig fényes névsorból választhattak volna. Igaz, 1935-ben, a francia festők tárlatán sem vettek semmit, hiába szabott alacsony árakat nem kisebb mester, mint Braque. S nem jártak különbül a Párizsban naggyá nőtt magyarok sem (Beöthy). Szerencsére akadtak áldozatkész gyűjtők, s révükön pár jelentős darab csak megalapozta a XX. századi anyagot. Passuth Krisztina utal a gyűjtés nehézségeire. Szerinte — igaza van! — a kortárs művészet értékelése mindig ellentmondásos, gyűjtése kockázatos. A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye ily okból hű tükre az elmúlt évtizedek művészetpolitikájának. Amikor nem értékelték Derkovitsot, nem juthatott szóhoz Picasso, Miro sem. Ilyen körülmények között fő művek gyűjtéséről nem lehet szó. Alapvető feladat marad: a sokrétű kor- társ művészetet szemléltető bázis kiépítése. A mi gyűjteményünk esetében a művészekkel kialakult kapcsolat, a kiállítások és az ajándékozás jelentik a legfőbb forrást. így is jelentős művek kerültek az anyagba, a teljesség azonban vágyálom marad. A művek értelmezését Passuth Krisztina elemzés« hivatottak elősegíteni. A mestereket és műveiket beépíti a műtörténet folyamatába. Tárgyszerű leírásra törekszik a mondanivalót mégsem sikerül mindig elhihetően közvetítenie. A nagyon időszerű albumot, fontos könyvnek tartjuk, s az „elmulasztott alkalmak” emlékműveként helyezzük könyvespolcunkra. SALAMON NÁNDOR *. * 132 lépcsőfok vezet a Sanssouci kastélyhoz
