Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-09 / 185. szám

1979. augusztus 9. ^NÉPÚJSÁG 5 FIATALOK Miül FIATALOK FIATALOK Tegnapelőtt — vagyis ked­den este — új banda mutat­kozott be a nyári ifjúsági es­ték szekszárdi rendezvény- sorozatán; az S. O. S. Mielőtt róluk szót ejtenénk, érdemes visszalapozni a programba néhány mondat erejéig az East együttesig. Meglehetősen különös dolgot művelnek — csak instrumen­tális zenét játszanak. Szek- szárdon egy laza füzérbe fo­gott, több tételből álló kom­pozíciót mutattak be — egy­órás blokkban, szünet nélkül. A tini közönség, mely egyre inkább hozzászokik a rock­színpad látványosságaihoz — a füstgépen át a szivárvány színű fényeffektekhez és az időnként bohóckodásig fajuló showműsorokhoz — kissé ér­tetlenül fogadta, hogy négy zenész csak ül a hangszeré­nél és zenél, ezepkívül sem­mi mással nem kedveskedik a nagyérdeműnek. A zene viszont jó volt, azzal együtt, hogy kísértetiesen hasonlított a meglehetősen elvont zenét játszó Yes együttes muzsiká­jához. Vájtfülű ismerősöm, Lala csak dicsérni tudta őket, bár ő is hiányolt némi éne­ket a dologból. Legutóbb az egyórás kon­cert előtt más műsorral is kedveskedtek a rendezők a nagyérdeműnek. Divatbemu­tatót tartott, ha jól hallottam, a Szekszárdi Szabó Szövetke­zet, fiataloknak szánt és gyártott termékeiből. Csodá­latos lányok és fiúk, csodála­tos ruhákat mutattak be, cso­dálatos mozgással — Kindl diszkójára mindezt. A leg­csodálatosabb az volt, hogy nem kellett megvenni a da­rabokat, elég volt a húszas beugró mindezen csodálatos dolgok megcsodálásához. A végén egyesek ovációval kö­szöntötték a bemutatót, má­sok kopjatok le felkiáltással nyugtázták a dolog végét- értét, ez utóbbiak nem udva­riatlanságból tették, sokkal valószínűbb, hogy azért, mert tudva tudták, hogy a vado- násúj szereléseknél is újabb rockcsoport várakozik a fel­lépésre: az S. O. S. A tavaszi nagy földrengés — már ami a rockvilágban volt — eredménye ez az új csoport is. így egyelőre kevés a saját számuk és néhány futó, illetve kevésbé futó kül­honi slágert is játszottak. Vállalkoztak arra, hogy — mai viszonyokhoz mérten, ’gyér szereléssel — megkísé­reljék meghódítani a közön­séget itt a vármegyeházán is. A kísérlet félig-meddig sike­rült is, különösen Szegvári Gábor jóvoltából. Az ő jel­legzetes, fémes csengésű hangja teszi úgy-ahogy egyé­nivé a zenéjüket. Zeffer And­rás (billentyűs), Sárvári Vil­mos (gitár) és Vrana Tamás (basszus) jó játékkal mutat­kozott be. Kacsándi Miklós, ha abbahagyná a dobolást és énekes karrierre adná fejét, valószínűleg nem sütnék rá, hogy tehetségtelen, többet csillogtathatná ebbéli képes­ségeit a vokálrészekben. Rö­vid az idő ahhoz, hogy biz­tonsággal meg lehessen ítél­ni egy új felállás lehetősé­geit, mindenesetre van még csiszolnivalójuk és a név, az S. O. S. egyben felhívás is le­hetne a közönség felé; ment­sétek meg lelkeinket. Ha minden igaz, jövő hé­ten a Balázs Ferike-féle Ko­rái lép színpadra a várme­gyeházán. — steiner — Gyes után A minap egy fiatalasszony állított be hozzánk. Panasz­kodni, tanácsot kérni jött. Három éve szült, hosszú ideig használta ki az állam nyúj­totta lehetőséget: gyesen volt. Most, hogy munkába állt, úgy érzi, üldözik. Régi munkakörét nem kapta meg, áthelyezték máshova. Jogi sérelem ugyan nem érte, csakhogy ott rosszabbak a munkakörülmények, másfaj­ta munkát kell végezni, és miután teljesítménybérben dolgoznak, a borítékban ke­vesebb van fizetéskor, mint a szülés előtt. Ha reklamál, azzal fenyegetik, van az üzemben rosszabb munka­hely is. A „mit tegyek?” kérdésre, sajnos nehéz a válasz. Mert a munkajog, a kollektív szer­ződés szabályait meg nem sértő vezetők döntéseiket mindig, napra készen tudják indokolni. A legdivatosabb magyarázatok is kéznél van­nak: átszervezés, átcsoporto­sítás, exportmunka, határ­idő... Egy másik, sűrűn előfordu­ló panasz így hangzik: „Visz- szamennék már dolgozni, csakhogy a gyereket nem ve­szik fel az óvodába”. Nincs mit tenni. Kevés az óvodai, bölcsődei férőhely. Sokan úgy keresnek megoldást, hogy szülnek még egy gyereket és így meghosszabbodik az ott­honmaradás lehetősége, vagy, ha pénzük engedi, maszek óvodát keresnek. Drága mu­latság. Sorolhatnám tovább az ese­teket. Megszámlálhatatlanul sok a gond a gyesről vissza­térő nők munkába állása kö­rül. Pedig a munkaerőhiány­ról szóló vezetői sirámok hal­latán azt hinné az ember, kapva-kapnak minden régi, gyakorlott emberen, boldo­gok, hogy valaki végre nem felkészületlenül jelentkezik a betöltetlen helyekre. Igen, vonhatjuk le a követ­keztetést, a gyes nem előny a nő számára, ha a munkáról, a munkahelyről van szó. Nemcsak azért, mert nincs nagy hagyománya, mert gyor­san változnak a körülmé­nyek, az emberek, a közössé­gek, a feladatok, hanem mert egyszerűen egy folyamatból való kiesés, mindenképpen törést jelent. Törést, ha a tá­vozás és a visszatérés között űr van! Panasz nélkül leggyakrab­ban akkor térnek vissza az asszonyok, ha ottlétük alatt nem szakadt meg kapcsolatuk a munkahellyel. Gond persze akkor is van elég, hisz a kis gyerek gyakran beteg, otthon kell napokra, olykor hetekre maradni és ezt a vezetők sok helyen nem szeretik. Igazuk is van meg nem is, ezt most ne vitassuk. De tény, hogy a fenntartott emberi kapcso­lat kiküszöböl rengeteg ne­hézséget. Ilyenkor szokták arra biz­tatni, a vállalatokat, a bri­gádokat, a KlSZ-alapszerve- zeteket, ne hagyják magára, támogassák a gyermeküket odahaza nevelő kollégáikat. Nyilvánvaló, hogy ezt szor­galmazni kell, nemcsak a hu­mánum nevében, hanem, ha így tetszik: munkaerő-politi­ka miatt is. Sok helyen gon­dolnak erre, az már más kér­dés, hogy nemegyszer igen formális az igyekezet. Egy üdvözlő kártya a semminél több, csakhogy éppen a lé­nyeget, a visszatérést nem szolgálja, hisz a köszöntő le­véltől még változik a munka­hely, a feladat, s ebben az ember szerepe. Egy cipőgyári szalag mel­lett dolgozó brigádban mesél­ték, hogy gyesen lévő kollé­ganőiknek rendszeresen meg­küldik az új technológiák le­írását, s amikor meglátogat­ják őket, rajzokat visznek magukkal, gyakran még ter­mékmintát is, hogy az otthon élő, munkából kieső társuk felkészülten térhessen vissza közéjük. Jó ez a kolléganő­jüknek is, meg a brigádok­nak is, hisz nem a gyes vé­gén kell majd foglalkozniuk a betanításával. Sajnos még nem általános az ilyen. Pedig milyen egy­szerű az egész. Csupán józan belátás és némi emberi fi­gyelem kell hozzá. De ne csak a munkahelyi közösségeket biztassuk. Sokan az otthon töltött három év során megfeledkeznek min­denről, eszükbe sem jut, hogy majd egyszer újra mun­kába kell állniuk, és az ő ér­dekük is, hogy ne felejtsék el, hogy számítanak rá, hogy tudja, mi várja majd vissza­tértekor. Mert a munkaviszony két­oldalú dolog. Kell hozzá munkáltató és munkavállaló. Egyik sincs a másik nélkül. Még akkor se, ha ez a vi­szony a gyes ideje alatt át­menetileg szünetel. Nemcsak jogilag, emberileg. REGE SÁNDOR Szovjet fiatalok Ifjúság Vlagyimir Mucsicin bri­gádvezető a BAM-építkezé- sen. így vélekedik: „Minden­kinek megvan a maga sorsa, megvan a maga oka, amiért helyet változtat. De úgy gon­dolom, hogy mindenki, külö­nösen, ha valamirevaló le­génynek tartja magát, feltét­lenül új, nagyszerű dologba akar kezdeni”. Vagyis a fiatalokat vonzza az a tudat, hogy méreteiben is grandiózus ügyek részesei lehetnek. Különösen sok fia­tal özönlik azokra a nagy ipari építkezésekre, melyek a Komszomol védnökségei alatt állnak. Ezek száma ma már több mint 140. Volgodonszk- ba, ebbe a dél-oroszországi kisvárosba például — ahol az ATOMMAS épül, s ahol az atomerőművek hatalmas re­aktorait gyártják majd — naponta 40—100 fiatal érke­zik a Szovjetunió különböző köztársaságaiból. A 3200 kilométer hosszú­ságú Bajkál—Amúr vasúti fővonal egész építkezésén pedig a fiatalok vannak túl­nyomó többségében: ők ad­ják a munkáslétszám 80 szá­zalékát. Amikor arról beszélünk, hogy a fiatalok mindenütt ott vanak az ötéves terv nagy építkezésein, akaratla­nul is feltesszük a kérdést; mi vonzza őket ezekhez a munkákhoz? Leningrádi szociológusok közvélemény-kutatást végez­tek az építkezésekre induló fiatalok között és megpróbál­ták rendszerezni az „indító­okok” sokféleségét. A meg­kérdezettek 92,2 százaléka — mindegyikük több okot is felsorolhatott — azt vála­szolta, hogy azért utazik az építkezésre, mert „társadal­milag hasznos munkát” akar végezni, 90,5 százalékuk az­zal indokolta elhatározását, hogy meg akarja is­merni az országot, új tá­jakat akar látni, 76.6 százalék úgy vélekedett, na­gyon fontos, hogy „az ember megtudja, mire képes nehéz körülmények között”, 67,7 százalék pedig azt az egysze­rű választ adta, hogy „keres­ni” akar. Fiatalok szalagja A BONY KS Cipőipari Szövetkezet dolgozóinak jelentős része harminc éven aluli. Képünk a szekszá.di üzemben készült, ahol a fiatalok NDK exportra női szandálokat ké- \ szítenek. Túl jó hanglemez avagy a technika nem olcsó mulatság Tulajdonképpen roppant mulatságos az abra: hanglemez- gyárunk olyan nagyon jót akart, hogy baj lett belőle. Azzal kezdődött, hogy jött a hírverés. A lemezgyár legkedvencebb bandája, a Neoton Família fogja felavatni a gyár vadonat­új, hiper-szuper modern berendezéseit, legújabb nagyleme­zük készítésekor. így is történt. A nagylemez megjelent. A Neoton Família és magyar termésű diszkózene hívei no- sza-rajta, rohantak megvenni a szupermódra készült lemezt. Aztán vágtattak haza, hogy frissiben megtudják, milyen is a magyar diszkó, ha szupertechnikával készül. Es akkor jött a „kopp”. Ugyanis az új Neoton-lemez élvez­hetetlen. A lemezbarát rohan visza a boltba, hallgatja újra meg újra a szupertechnikásat, de ahányat csak hallgat, mind egyforma. Azaz élvezhetetlen! A lemezbarát dühöng, a lemezboltos úygszintén, aminek következtében — mint hírlik — a szupertechnikás lemez nem fogy. Erre már izgalomba jön a lemezgyár is, és kísérletnek veti alá lemezét. A nemvárt fordulat: lemezgyáréknál minden lemez szu­percsodálatos. Már ami a technikát illeti. Hát akkor mi van? Csak az, hogy a lemezgyár lemezjátszói is szupertechniká­sak. A mieink, egyszerű halandóké — és lemezvásárlóké — pedig csak olyanok, amilyent a boltokban lehet kapni. Ezek­nek a bolti lemezjátszóknak pedig túl jó a szupertechnika. Nem bírnak vele, recsegnek tőle! Mi ebből tanulság? Az első az, hogy a Neoton Família lemezét ősszel újrá kell nyomni, a régi, ósdi módszerrel. Már ha azt akarják, hogy a nagy tömegek is hozzájuthassanak a lelkesítő muzsikához, nemcsak azok, akiknek hi-fi berendezésük van. A második, hogy tudni kell, mi az, ami túl jó nekünk. A harmadik, hogy vagy el kell tenni ötven évre a felvevő szuperalkalmatosságot, vagy sürgősen konstruálni kell egy könnyen hozzáférhető szuperlemezjátszót hozzá, amit meg­vásárolhat bárki, aki a szuperkészüléken készült szuperleme­zeket hallgatni akarja. Egyik olcsóbb megoldás, mint a másik. Soha időszerűbb eset! VIRÁG F. ÉVA Veszélyes nyár Jófejű, eleven gyerek volt N. Pityu. Néhány hónap kellett csak, hogy a hét-nyolc éves nebulókból álló osztályközösség hallgatólagosan, ám kétséget kizáróan vezérének ismerje el. Annál jobban megdöbbenve és értetlenül álltunk aztán azon a szomorú szeptemberi napon Pityuék udvarán. Ott volt az egész iskola, meg a fél falu, hogy a temetőbe kísérje. Ke­mény kötésű apját ketten támogatták, mert térdei meg-meg- rogytak az elviselhetetlen teher alatt. Hiába volt a temetés minden pompája, a városból hozatott fekete lovas gyász­kocsi, az egyenruhás gyászhuszárok, Pityu mindebből már semmit nem érzékelt. A vakációnak szinte az utolsó napján bekövetkezett baleset után csak az emléke maradt, és a szü­leit máig marcangoló önvád, hogy miért nem voltak óvato­sabbak, miért nem vigyáztak rál jobban. Megállás nélkül kopog a szerkesztőségi telexgép. Szenvtele- nül ontja a híreket, köztük mindennap az olyanokat, amelyek így kezdődnek: tiltott helyen fürdött.... csónakkal felborult... álló jármű mögül az úttestre lépett .........mozgó vonatra próbált f elugrani.... a labda után az úttestre szaladt... G yerekek, akik a baleseti statisztikában riasztó számmá váltak és akiknek halála hosszú évtizedekre egész családokat tesz lelki nyomorékká. A téma sajnos nem új, de változatlanul aktuális, sőt bizo­nyos vonatkozásaiban egyre időszerűbb. Tény ugyanis, hogy nő — a vakáció ideje alatt különösen — azoknak a balese­teknek a száma, amelyek során a felügyet nélkül játszó gye­rekek autók kereke alá kerülnek vagy gépkocsiban utazva vesztik életüket. Sajnos nemritkán tapasztalni, hogy a büsz­ke, ám mérhetetlenül felelőtlen szülő maga mellé, a jobbol­dali első ülésre ülteti kisiskolás gyermekét, esetleg imponálni akarván neki, a túlzsúfolt országúton bizonyítja autóverseny­zői képességeit. És miként lehet vélekedni arról a szemlélet­ről, amely szerint „Én vigyázok a magam gyerekére, más is vigyázzon a sajátjára” felkiáltással az autós egy millimétert sem engedi hátrább a gázpedált, haladjon el akár játszótér, akár iskola vagy gyerektábor mellett? A gyerek veszély tudata, helyzetfelismerése köztudottan gyengébb, mint a sokat tapasztalt felnőtté. Vigyázni rájuk, figyelmeztetni őket akkor is kötelességünk, ha egyik, másik zabolátlan nebuló ezt rossznéven veszi, nemtetszését esetleg ki is nyilvánítja. A bevezetőben leírt megrendítő eset után évekig, halottak napján, mi, volt osztálytársak egy-egy, a sírra tűzött gyer­tyával adóztunk S Pityu emlékének. Aztán, ahogy múltak az esztendők, egyre kevesebben mentünk a szépen gondozott halomhoz. Pedig nem ártana emlékeznünk, legalább a szomo­rú tanulságra. Annál is inkább, mert a mi gyerekeink most körülbelül annyi idősek, mint akkor N. Pityu. — gy — az építkezéseken 1977-ben több mint 250 szovjet ipari nagyüzemet he­lyeztek üzembe, 1978-ban kö­rülbelül . ugyanennyit. Min­den második kilométer vasúti sín, minden második fúró­torony, minden második köb­méter beton az új villanyerő­művek gátjaiban az ifjúság keze munkája. Napjainkban a szovjet épí­tőiparban foglalkoztatottak mintegy fele fiatal. Ebben az iparágban több mint 4 mil­lió ifjúmunkás dolgozik, kö­zülük 1 300 000 komszomolis- ta. A közelmúltban újabb ötezer komszomolista fiú és leány indult útnak szibériai építkezésekre. A hozzájuk in­tézett levélben Leonyid Brezsnyev ezt írta: „Az a tö­rekvésük, hogy a kommu­nista építőmunka élvonalá­ban akarnak dolgozni, jogos büszkeséget vált ki a kom­munistákból, az idősebb nemzedékből. Büszkék va­gyunk a Lenini Komszomol- ra, a mi szovjet ifjúságunk­ra. A párt nagyra értékeli az Önök lelkesedését...” VLAGYIMIR JEGOROV A legkorszerűbb technika segíti a BAM-építkezésen dol­gozó fiatalok — és idősebbek — munkáját

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents