Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-07 / 183. szám

a Képújság Moziban A vadnyugat hőskora A cím — a magyar for­galmazás jóvoltából — a né­ma korszak egyik legna­gyobb hatású szuperproduk­cióját idézi: Amerika hősko­ra, Griffith rendezésében. Az alkotók annak idején meg­elégedtek egy látszólag sze­rényebb kijelentő mondat­tal: „Ilyen volt a Vadnyu­gat”. Az annak idején 1963- at jelenti, a széles- és még szélesebb vásznú hiper-szu- per látványosságok virágko­rát. A Metro Goldwyn Mayer cég nyilvánvalóan nemcsak a vadnyugati le­gendaköröket akarta egyet­len családtörténetbe sűríteni, hanem arra törekedett, hogy létrehozza valamennyi ko­rábbi western szintézisét. E célból a műfaj három olyan hírességét szerződtette társ­rendezőként, mint John Ford, Henry Hathaway és George Marshall. Nem ke­vésbé rangos a főhősöket megszemélyesítő sztárok névsora: John Vayne, Gre­gory Peck, Henry Fonda. Egy ismerősöm megjegyez­te: olyan ez az egész, mint­ha mi magyarok nekiállnánk színesbe, szélesvásznon fel­vonultatni Emesét, Ménrótot, Hunort, Magort, Árpád apán­kat. Persze a mi költőink is igyekeztek pótolni történel­münk homályba vesző hős­korának hiányzó époszait. De ezt a múlt század első felé­ben tették, a modern nem­zetté válás romantikus he­vületében. Minden népnek szüksége-joga van legenda­alkotásra. Groteszk előnye Amerikának, hogy számára éppen a film adódott mű­vészi eszközül. Múltja ugyanis nem vész el a tör­ténelem előtti* idők homályá­Lenin szerint „Csak ami­kor a kisgazdaságokról átté­rünk a közös gazdaságra és a föld közös művelésére, ak­kor lesz majd teljesen sza­bad, akkor szabadul fel a jobbágysorból a nő.” A- Magyar Nők Országos Tanácsa és a Kossuth Könyvkiadó időről időre kö­zös kiadvánnyal jelentkezik. ban, a legfiatalabb művé­szet viszont szélsőségesen hatalmas lehetőségeket rejt magában a valóság feltárá­sára éppúgy, mint a mani­pulálásra. A vadnyugat hőskora az utóbbi hagyományok betel- jesítője, ha nem is csúcs­pontja. Szándékainak idő­szerűtlensége gyakran inge­rel nevetésre, hiszen az el­múlt 16 évben sok őszinte amerikai film született még ebben a műfajban is. Eze­ket mind előbb láthattuk, mint a vadnyugat hőskorát, amelyben az indiánok tá­madnak, mert indiánok, a hős továbbáll, mert hajtja a vére, könnyen, gyorsan lehet vagyonokat szerezni és el­veszíteni, mert ez az ország a korlátlan lehetőségek ha­zája volt és marad. Ez a film nyilván sok né­zőt vonzott Amerikában. A pedagógusok összetoboroz­ták az iskolásokat, hogy fel­A legújabb, Lengyel Zsuzsa tanulmánya, a nők helyzetét méri fel mai magyar mező- gazdaságban. Lenin fenti megállapítását választotta a szerző mottóul és azt a fo­lyamatot mutatja be, ho­gyan, milyen ellentmondások közepette válik — lassan — valóra a nők igazi felszaba­dulása. hívják figyelmüket a nagy ideálokra: a szívós farmer­lányra, a néha tán könnyel­mű, ám vállalkozó szellemű és bátor férfiakra, a má­sok helyett harcoló, magá­nyos hősökre. A srácok bi­zonyára közönyösen kérődz- tek az előadás legnagyobb része alatt, és csak azokra az öt-tíz percekre állt meg a rágógumi a szájukban, amikor az egyes epizódok csúcspontja következett: le­számolás a banditákkal, tu­tajok vergődése a sodró ára­datban, szekérkaraván me­nekülése az indiánok elől, megvadult bölénycsorda a vasútépítők telepén, harc a vonatrablók ellen, és hason­lók. Amint a magyar né­zőt is ezek a sablonos, de mesterien megoldott jelene­tek kötik le, akár a hatásos cím, akár a nagy nevek miatt váltott jegyet a mo­ziba. CSONTOS KÁROLY Tolna megyében is sokat dolgoznak a mezőgazdaság­ban, ha másként nem, a háztáji termelésben. Sajnos nálunk is megtalálhatók az iskolázottságnak a szakkép­zettségnek és a közgondolko­dásnak azok a lemaradásai, amelyeket — a tengernyi eredmény mellett — Len­gyel Zsuzsa elemez. Ajánlható a könyv többek között azoknak, akik a me­zőgazdaságban dolgozó nők életének és munkakörülmé­nyeinek számszerű adataira is kíváncsiak. Rádió Esti Magazin A rádió, híreivel, kom­mentáló műsoraival, és a magazinokkal az ország leg­nagyobb példányszámú és „legolvasottabb” napilapja. Frissesége méltóvá is te­szi erre a rendkívül fontos szerepre. Tetszik is, az e for­májában nem túlságosan ré­gi Esti Magazin. Színes, friss, változatos és szelle­mesen szerkesztett. Sikerült az egyik legmeglepőbb vál­lalkozásuk, a folytatásos ri­port is. Valószínű, hogy so­kan kifejezetten ezért hall­gatják meg nap mint nap, hogy az elkezdett témák folytatásáról értesüljenek. Pergők és lényegre törők a kis interjúk, riportok kér­dései. Egy dolog azonban nem egyszer zavaró. Néha a riporter nem kommentál, te­hát azt sem mondja meg a riportalanynak, hogy nem ért vele egyet, tévesnek, helytelennek vagy esetleg mellébeszélésnek tartja a választ. Aztán a szerkesztő, nyilván a riport többszöri meghallgatása után, felol­vassa a bírálatot. Ez a mód­szer nem minden esetben látszik korrektnek, hiszen nem tudható, mit válaszolt volna az „illetékes”, lehet, hogy helyesbít, vagy magya­rázatot tud adni. Ha a hely-, színen dolgozó riporter nem vitatkozott, ne legyen utólag okos a szerkesztő sem. A ri­porter persze még kevésbé, mert erre is van példa. —i— A fotóklubok szalonja Szegeden a Bartók Béla művelődési központban va­sárnap megnyílt a magyar- országi fotóklubok 15. sza­lonja. Ezúttal 15 fotóklub és fotókör 87 tagjának 150 fel­vételét ítélte kiállításra al­kalmasnak a zsűri. Az ama­tőr szerzők jórészt mai éle­tünk művészi megörökítésére törekedtek fevételeikkel. Az értékelésnél a zsűri elsősor­ban a klubok együttes telje­sítményét vette figyelembe. Ennek alapján a szegedi sza­lon vándordíját a pécsi Fó­kusz Fotóklub nyerte el. A fotóklubok szegedi ki­állítását szeptember 2-ig te­kinthetik meg a látogatók. New York-i experiment (1.) Hat na,, a: sarga vonalra — Segítség! Gyilkos! Meg­ölnek! — egy nő észt vesztő sikolya az éjszakában. Halál- hörgés, mentő szirénázik, az­tán a szemétgyűjtő autók dü­börögnek ... Az Avenue of Americas és az ötvenedik utca találkozá­sánál levő föld alatti széles­vásznú moziban vagyunk. Fölöttünk a Radio City Mu­sic Hall színház, 6500 nézőt befogadó termével, alattunk utcákon át húzódó üzletso­rok. Vagy három tucat, kom­puterrel irányított gép vetí­ti a kétoldalt és a nézőtér­rel szemben, levő vásznakra a képsorokat. Az imént annak lehetett tanúja a közönség, amint az angolok felgyújtották a vá­rost: füst csapott ki a vász­nak alól, a mennyezeti er­dőreflektorok fényében való­ságot tévesztően lángoltak a házak. Majd akasztott bábuk estek le a magasból, most pedig remeg és dübörög a terem. Száz és egy hangszó- ró harsog: alattunk a negy­venkettedik utca egyvégté- ben, a Westtől az Eastig, nyugattól keletig; a Hudson- tól az East Riverig. Négy ki­lométernyi beton, acél és üveg, ezer és ezer autó har­sog a Cityből, a 16 milliós metropolis legközepéből. Manhattanból. New York-i experiment, New York-i kísérlet egy röp­ke órában. Kísérlet arra, hogy visszaröpítse a nézőt a város történetébe, fej lődésének állomásaira. Bepillantást ad­jon mai életébe. Megmutas­sa kisebb országot kitevő házrengetegjét, kerületeit, Bronxot, a folyóval, ténger- rel körülvett szigeteit, Brook - lynt, a Verrazáno Queenbo- ro hidat, égre törő felhőkar­colóit, láttassa egyszerre a riasztó és lebilincselő arcát. — Meg fogja érni — biz­tatott John, és hálás voltam neki az élményért. A mozis kísérlet csakugyan páratlan élmény volt. Erre emlékszem most, amikor magam is sze­rény kísérletbe kezdek, hogy vissza próbáljak adni egy keveset a New Yorkban el­töltött nyolc nap és nyolc, órákra zsugorodott éjszaka apró történéseiből. * Budapesttől Koppenhágáig kétórás út, ugyanennyi vára­kozás, majd csaknem kilenc óra a terem nagyságú Boeing fedélzetén. Kicsúszik alólunk Európa, aztán feltűnnek Grönland parttalan hó-jég végtelenjei, s már az óceán végtelen hullámai felett le­begünk. Filmeket vetítenek, a kép ingyenes, bennfoglalta- tik a viteldíjban, akár az uzsonna, vacsora, csupán a hangot kell megváltani két és fél dollárral. Aztán: kap­csolják be öveiket... Otthon már este 10 órához közele­dik, itt még napfényes dél­után van, mikor landol a SAS gépe a Kennedy repülő­téren. A bábeli tornyok városa (A szerző felvétele) 1979. augusztus 7. Tévénapló „Közvetítés ” A közvetítés szó új értelmet kapott, amióta mi, köz­napi emberek esténként átvedlünk fő időtöltésű tv- nézőkké. Azóta a közvetítés szót úgy értjük, hogy vala­milyen eseményről való azonnali beszámoló... Pedig a közvetítés jelentheti gondolatok átirányítását egyik fej­től a másikig. Mindez arról jutott az eszembe, hogy fel­tűnt: a Pesti Színház előadását a televízió felvételről mutatja be, s nem úgy írta a rádióújság, ahogy régen: hogy közvetíti. Persze, így igaz, hiszen a Csurka-tragi- komédia előadását nem szombaton este játszották a színházban, hanem valamikor jóval korábban rögzítette az előadást a televízió. Jóval korábban, mert a tv gáláns és csak akkor mu­tatja be egy-egy színház sikerét, ha az már levette a repertoárjáról. Csurka István Eredeti helyszín című darabját azóta már újabb Csurka-mű követte, szintén nagy sikerrel, a Házmestersirató. De a televíziónézők valószínűleg cseppet sem bánták, hogy egy „lefutott” előadást láthattak azon a forró nyári estén, mert a da­rab jó, és a Vígszínház társulata is a szokásos színvo­nalat nyújtja. A hatalom embernyomorító hatásáról, karrier és tisztesség viszonyáról, a talpnyalás módozatairól „köz­vetíti” gondolatait Csurka az Eredeti helyszínnel hoz­zánk, nézőihez. És mert közben jóízűen nevetünk — elsősorban az első részben — még hahotázunk is, na­gyon könnyedén fogadjuk be a szerző komor mondani­valóját. Ráadásul nem kell a múlandóságnak azt az ér­zését átélnünk, amit egy-egy jó tv-film kelt. Az Eredeti helyszín ugyanis csak a Pesti Színházban került le a műsorról, az ország más színházaiban feltehetőleg addig játsszák, amíg témája aktuális marad... { VIRÁG F. É. Műemlékeink \ Hazánkban 8500 műemléket tartanak nyilván, ami akkor is tekintélyes szám, ha a szomszéd országokban jóval több maradt meg a múlt kincseiből. A Nézőpont legutóbbi adásában ezekről esett szó, minden oldalról megvilágitva a kérdést, s egyebek között az is kiderült, hogy a műemléki felügyelőség nem tudja elhasználni a műemlékek fenntartására megállapított összeget, mert nincs elég olyan kőműves, akire finomabb munkát le­hetne bízni. Ezen is el lehet gondolkozni, de azon is, hogy a műemlékeinkre költött milliók nagyon gyakran nem érik el céljukat, mert megtörténik ugyan a helyre- állítás, de utána a kutya se törődik vele, s néhány év után siralmas képet mutat az oly sok gonddal, költség­gel és szakértelemmel feltárt, helyreállított műemlék. Riasztó példája volt ennek a dörgicsei középkori temp­lom — nem sok hasonló van, sajnos —, melynek kör­nyéke kifejezetten szemétdombhoz hasonlít, de van en­nél rosszabb is. Mindenki tud példát, amikor lopják a középkori maradvány köveit, ahol nem a kő értéke fontos, hanem a megbontott fal, amely így gyorsabban pusztul. A szakemberek mégis legjobban azt féltik, amit a tudatosnak nevezett városépítés rombol le, eltüntetve a föld színéről pótolhatatlan emlékeket. Az elmúlt évek során szanálás címszó alatt nagyon sok felelőtlenség történt, s nem is csak műemlékeinkben. Olyan házakat tüntettek el — Szekszárdon is —, amelyek még évtize­dekig otthont adtak volna, de az anyagi lehetőségek előtt futó városszépítési vágy nem tűrte őket, s csak később derült ki, hogy nincs annyi pénz, amennyit a jószándék megkívánna, ha ugyan biztos, hogy valóban jószá'ndékról volt szó. Az érv mindig ugyanaz: a régi épület nem illik a városképbe, A Nézőpont egy órája nagyon sok gondolatot vetett fel, anélkül, hogy választ, megoldást tudott volna adni. CSÁNYI L. tai, keze mozgása akár egy gépé. Stempliz, kapcsol, egy pillantás az előtte állóra, egy másik a mögötte vára­kozóra. — Hé, mister! Mit csinál! Hátra, a sárga vonal­ra! — Ideje felébredni, csak­ugyan megérkeztünk az ál­lamokba. Néger fogdmeg- emberek veszik el a koffere­ket, a csarnok előtt az Ame­rican Express autóbuszának fekete sofőrje vár. A Cityig bő fél óra az út, míg meg­érkezünk Manhattan-be, a West 46 th Street 235. alá, a Century Paramount Somló­ban van idő meghallgatni az oltalmunkra bízott New York-i idegenvezetőnőtől a legfontosabb tudnivalókat. Mostantól kezdve, ha em­berről van szó, míg az USA- ban vagyunk, véletlenül se mondjuk a feketét másként, mint hogy fekete, legfeljebb úgy, hogy sötét színű. A szállóban az első dolgunk le­gyen, váltsunk széfet, az út­levél, pénz, értékek csakis ott vannak biztonságban. Az előző csoportból nyolc tár­sunkat éppen a szállóban fosztottak ki. A pénzt, amit magunkkal viszünk, rejtsük el. Legjobb lesz, ha az első üzletben ve­szünk egy money haltet, az alsónemű alatt viselhető, gu­mizsinórral a törzshöz erő­síthető pénzeszacskót. Egyéb­ként ahány dollár, annyi zsebben legyen. öt dollárt azonban tartsunk készenlét­ben. Ha valakit megtámad­nak, ezt rögtön át kell nyúj­tani, így megúszhatja az il­lető ép bőrrel. Senki se jár­jon egyedül, éjszaka még csoportosan se, Harlembe menni merő életveszély, a westet kerüljék, a negyven­kettedik utcában ma már a Brodwayig merészkedtek a kábítószeresek. Aztán tudni­valók az étkezésről, a szál­lodáról és megint a pénzről. Még valamit: a szállóban va­lamennyi szobában ot a tele­foni, néhány másodperc és kapcsolják akár Los Ange­lest. Ne feledjük azonban, hogy csupán saját költsé­günkre telefonálhatunk. Az , American Express nincs ab­ban a helyzetben, hogy akár egyetlen centet is átvállal­jon a magyaroktól. Végre a Paramountban va­gyunk. Nem váltok pénzőrző szekrényt, még csak azzal se élek, hogy a Brodway sar­kán Howard Johnson étter­mében elfogyasszam az apró tengeri rákokból álló meg­szolgált dinneremet, pedig ezért még csak fizetni sem kellene. Otthon hajnali két óra, amikor ágyba zuhanok. A Century belső udvara men­tők, rendőrkocsik, tűzoltó au­tók szirénázását visszhan­gozza. Macskák nyávognak szerelmesen a világítóudvar­ban: New Yorkba beköszön­tött a tavasz. A kontinensek között, álom és ébrenlét ha­tárán lebegő turista várja a holnapot. A szomszéd szo­bákban még javában tévéz­nek, egész éjszaka négy csa­tornán bömbölnek a hirdeté­sek. Kell lennie másik arcá­nak is New York-nak, mint amivel fogadott. Következik: A pénz temp­lomában. FERENCZI JÖZSEF Jövő héten a Rosszemberek című filmről írunk Kossuth-könyvek Nők a mezőgazdaságban Ütlevélkezelés, libasorban várakozunk egy kevés hajú tisztviselő előtt. Fejmozdula-

Next

/
Thumbnails
Contents