Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-31 / 203. szám

e Képújság 1979. augusztus 31. 12* A * iá rv B Amsterdamban,' a kerékpáros- viágbajnokságon néhány perc alatt két szovjet sportoló vehet­te át az aranyérmet. A nők sprintversenyében a 29 esztendős Galina Zárévá egy­másután harmadszor lett világ­bajnok, míg a férfiak 4000 m-es üldöző versenyét a 20 esztendős Nyikolaj Makarov nyerte, aki először iratkozott fel a VB- győztesek közé. * Innsbruckban befejeződött az új kiírású jégkorong BEK-dön- tő, melynek küzdelmei során 4 csapat vívott körmérkőzést. A végső siker a szovjet CSZKA Moszkva legénységéé. A 22-sze- res szovjet bajnok az utolsó 60 percben 3-1 (1-0, 0-0, 2-1) ará­nyú győzelmet aratott a nagy rivális csehszlovák Sonp Kladno ellen. A találkozón Harlamov, Kapusztyin, Lobanov, illetve Bauer voltak eredményesek. A bronzéremért skandináv rangadó vöt: Pori Aesseat (finn)—AIK Ske- leftea (svéd) 3-2 (2-0, 0-2, 1-0). A BEK-döntő végeredménye: 1. CSZKA Moszkva 6 pont 2. Sonp Kladno 3 pont 3. Pori Aesseat 2 pont 4. AIK Skeleftea 1 pont * Nemzetközi pályaavató ver­senyt rendez szeptember 1-én és 2-án Balatonfüreden az osztrák minigolfszövetség. A pályaavatás alkalmából sor­ra kerülő verseny külföldi győz­tesei balatonfüredi üdülésben ré­szesülnek. A két legjobb ma­gyar versenyző meghívást kap a következő osztrák bajnok­ságra. FelhívásI A szekszárdi húskombinát Május 1. szocialista brigád­ja társadalmimunka-akcióra hívja a vállalatok szocialis­ta brigádjait a szekszárdi ifjúsági sporttelepen fahá­zas megoldással épülő súly­emelőterem munkálataihoz. Ennek a létesítménynek a megépítésével tovább bő­vülnek az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom tárgyi feltételei is városunkban. El. sősorban kőműves, ács, víz- és fűtésszerelő, festő, aszta­los és villanyszerelő szak­mákban dolgozók jelentke­zését várjuk. Mónus Imre brigádvezető Ismételnek a tolnaiak? Őszi nyitány az asztalitenisz NB l-ben Szeptember 1-én, szomba­ton a Postás SE—Statisztika és a BSE—Bp. Spartacus mér­kőzésekkel megkezdődik az asztalitenisz NB I őszi idénye. A női csapatbajnokság máso­dik felvonásában a részt ve­vő tizenkét együttes már két csoportban folytatja a pont- vadászatot. így fest a bajno­ki táblázat a tavaszi idény­ben lejátszott 11 találkozó eredményei alapján: 1. Statisztika 2. BSE 3. Postás SE 4. Tolnai VL 5. Bp. Spart. 6. 31. sz. Ép. 11 11 — 222- 53 22 11 10 1 197- 78 20 3 165-110' 16 3 173-102 16 4 173-102 14 4 159-116 14 11 11 11 7 11 7 7. Dunai Kőo. 8. MÁV TI 9. MÉMTE 10. Sabaria 11. Kaposvár 12. Bakony V. 11 5 6 129-146 10 11 4 7 134-141 8 11 3 8 107-168 6 11 2 9 72-203 4 11 1 10 59-216 2 11 — 11 60-215 — A vonal feletti 1—6. helye­zettek alkotják az „A”, míg a vonal alatti csapatok a „B” csoport mezőnyét. A Tol­nai VL fiatal csapatát a sor­solás idegenbe szólítja az őszi idénynyitón: Budapesten a 31-es számú Építők ellen kez­denek. Erre a találkozóra va­sárnap délelőtt 11 órakor ke­rül sor. A tavaszi mérkőzé­sen 13-12-es tolnai győzelem született a két csapat rend­kívül szoros összecsapásán. Szeptember 9-én a második helyezett BSE ellen játszanak ugyancsak a fővárosban a tol­nai lányok. A tavalyi ezüst­érmes 17-8 arányban nyert március 25-én Tolnán. Az őszi idény harmadik fordulójában, szeptember 12-én hazai pá­lyán rendezik a Tolna—Sta­tisztika mindig fokozott ér­deklődéssel kísért találkozót. A sokszoros magyar bajnok fővárosi gárda fölényes, 21-4 arányban bizonyult jobbnak a tavaszi mérkőzésükön. Ezt követően szeptember 26-án is­mét pályaválasztó lesz a Tol­nai VL, esti mérkőzés kereté­ben látja vendégül a Postás SE-t. Egymás elleni legutób­bi találkozójukon meglepetés született, a 13-12-es Postás­győzelem azt eredményezte, hogy a tavaszi idény befeje­zésekor a két azonos pontszá­mú együttes közül a budapes­ti gárda foglalta el a harma­dik helyet. Október 7-én a Bp. Spartacus elleni idegen­beli mérkőzés jelenti az idényzárót. Tolnán 15-10-re nyertek Bolváriék. Várakozással tekintünk az NB I-es bajnokság őszi mér­kőzései elé. A sportág szur­kolóival egyetemben abban bízunk, hogy sikerül meg­ismételni a tavalyi bravúrt, amikor újoncként; az előkelő harmadik helyen végeztek a tolnai lányok. A várható esélyeket Sáth Sándor vezető edző így sum­mázta: — Különös gonddal készültünk az őszi mérkőzé­sekre. Meghatározója volt fel­készülési programunknak, hogy a bajnokcsapatok Eu- rópá-kupájában első alka­lommal képviseljük a magyar színeket. Tudomásom szerint a kontinens legfiatalabb kor­átlagú csapatával. Az NB I- ben szeretnénk megvédeni ta­valyi bronzérmünket, dobo­gós helyezésünket. Köszönet­tel tartozunk Regöly község tanácsi vezetőinek, hogy szá­munkra ideális körülménye­ket biztosítottak a kéthetes nyári alapozó táborozásunk­hoz. Együttesünk tovább erő­södött azzal, hogy nemcsak az éljátékosainkra számítha­tunk pontszerzőként, hanem érettebb és erőteljesebb já­tékra képes már Bolvári Ka­talin, Kiss Anikó és Mack Erika is. Körzeti bajnokság A háromcsoportos körzeti labdarúgó-bajnokságban szerep­lő negyvennégy felnőttcsapat közül a második forduló után még tizennégy együttes nem nem szerzett pontot. A megye­bajnokságból kiesett Tolnai VL hazai pályán 7-1-es győzelem­mel kezdett, azután az elmúlt vasárnap idegenben 5-1 arány­ban vereséget szenvedett. Ezzel együtt szerény, 50 százalékos teljesítményre volt képes a tol­nai gárda. A Gerjeni MEDOSZ búcsúját az első osztálytól töb­ben sajnálták, mert szimpatikus, sportszerű csapat kényszerült végül is alacsonyabb osztályú szereplésre. Nos, a gerjeni csa­pat a paksi körzeti bajnokság­ban eddig veretlen. Mindhárom csoportban meglehetősen ki­egyenlítődtek az erőviszonyok, de az már a második forduló után is kirajzolódott, hogy mely együttesek pályázhatnak majd a magasabb osztályba jutásra. A megyebajnokságba jutásért ren­dezett júniusi osztályozón szere­pelt Zomba együttese 4, a Dom­bóvári Vasas csapata pedig 2 pontot szerzett eddig. Ugyancsak 4 pontot gyűjtött a harmadik „osztályozós” csapat, a bátai legénység is. DOMBÓVÁR Felnőttek: 7. Attala 2 1 — 1 11-5 2 Ifjúságiak: 8. D. Vasas 2 1 — 1 8-5 2 9. Nak 2 1 — 1 4-5 2 1. Alsótengelic 2 1 1 — 5-4 3 10. Győré 2 1 — 1 5-7 2 2. Ozora 1 1 — — 4-0 2 11. K.-szekcső 2 — — 2 3-7 — 3. Simontornya 2 1 — 1 5-3 2 12. Závod 2 — — 2 2-6 — 4. Gyönk 1 — 1 — 3-3 1 13. Kocsola 2 — — 2 2-9 — 5. Dunaföldvár 1 — 1 — 1-1 1 14. Dalmand 2 — — 2 4-12 — 6. Gerjen 2 — 1 1 1-5 1 15. Szakcs 2 — — 2 2-10 — 7—8. .Madocsa — — — — — 16. Kurd 2 — — 2 1-11 _ Paks II. 9. Németkér 1 — 1 1-4 — Ifjúságiak SZEKSZÁRD 1. K.-szekcső 2 2 — — 7-2 4 2. Döbrököz 2 2 — — 5-1 4 Felnőttek: 3. Iregszemcse 2 1 1 — 4-3 3 4. Kisvejke 2 1 — 1 12-4 2 1. Sz . Dózsa II. 2 2 — — 13-1 4 5. Szakály 2 1 — 1 11-8 2 2. B.-börzsöny 2 2 — — 9-3 4 6. Hőgyész 2 1 — 1 6-4 2 3. Zomba 2 2 — — 9-5 4 7. Závod 2 1 — 1 4-3 2 4. B. Pannónia 2 2 — — 6-2 4 8. Attala 2 1 — 1 2-1 2 5. Báta 2 2 — — 6-3 4 9. Dalmand 2 1 — 1 8-8 2 6. Tolna 2 1 — 1 8-6 2 10. Kocsola 2 1 — 1 4-6 2 7. Kakasd 2 1 — 1 4-3 2 11. D. Vasas 2 — 1 1 3-6 1 8. Alsónána 2 1 — 1 2-2 2 12. Győré 1 — 1 — 1-1 1 9. B.­-varasd 2 1 — 1 4-6 2 13. Nak 2 — 1 1 1-3 1 10. Sióagárd 2 — 2 5-8 — 14. Szakcs 1 — — 1 1-11 — ll. Szedres 2-----­2 2­5 — 15. Kurd 2 — — 2 0-10 — 12. öcsény 2 — 2 1-5 — PAKS 13. Kéty 2 — 2 3-12 — 14. Cikó 2 — — 2 3-14 — Felnőttek : 1. Alsótengelic 2. Pálfa 3. Ozora 4. Gerjen 5. Tolnanémedi 6. Paks n. 7. Madocsa 8. Simontornya 2 — 2 — 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 — 8-1 7- 4 5-2 4-1 4-2 4- 3 8- 7 5- 4 Ifjúságiak: 1. B. Pannónia 2 2------9-0 2 . Szedres 3. Tolna 4. Zomba 5. B.-varasd 6—7. Cikó 2 11-7-5 11--------12-0 1 1--­-----8-1 2 1-15-8 l. Kisvejke 2 2------11-2 4 9 . Németkér 2 1 — 1 3-7 2 Sióagárd 2. Hőgyész 2 2------11-3 4 1 0. Bölcske 2 — 1 1 1-2 1 8. Báta 1 — 1 — 1-1 1 3. DMSC II. 2 2------9-2 4 1 1. Dunaföldvár 2 — 1 1 0-3 1 9. Kakasd 2 — 1 1 5-7 1 4. Döbrököz 2 2------8-3 4 1 2—13. Kajdacs 2 — — 2 3-7 — 10. Alsónána 2 — 1 1 1-8 1 5. Szakály 2 2------7-4 4 P .-hencse 2 — — 2 3-7 — 11. öcsény 1 — — 1 0-4 — 6. Iregszemcse 2 2------6-3 4 1 4. Gyönk 2 — — 2 2-7 — 12. Kéty 2 — — 2 0-14 — Nemzetközi túramotoros találkozó Kosárlabda Botond-kupa Az Sz. Dózsa-MAFC mérkőzés dönt Jelenet a MAFC—Kecskeméti SC mérkőzésről A papírforma érvényesült a II. Botond-kupa női kosár­labdatorna csütörtöki mér­kőzésein. A bonyhádi torna- csarnok közönsége újabb tíz találkozón tapsolhatott a pá­lyára lépő nyolc együttesnek^ Mint az várható volt az első helyezés sorsát a ma délelőt­ti Szekszárdi Dózsa—MAFC összecsapás dönti el. Mindkét NB I-es együttes ugyanis pontveszteség nélkül áll. A csütörtöki mérkőzések ered­ményei : MAFC—Komlói Bányász 60-40 (26-23). V: Major, Ko­vács. Szabó ponterőssége döntött a MAFC javára. Leg­jobb dobók: Szabó 33, Pósa 10, illetve Baranyai 14, Hor­váth 13. Kecskeméti SC—Bonyhádi Botond 76-66 (33-23). V: Szittya, Elmauer. Jól játszott a hazai gárda, de így sem tudta megakadályozni a KSC győzelmét. Ld.: Király 20, Kenderesi 18, Podani 17, il­letve Vanya 19, Fetzer 16. Universitas PEAC—Komlói Bányász 65-52 (32-21). V: Kardos, Szittya. Magabiztos játékkal, megérdemelten nyert a pécsi csapat. Ld.: Gábriel 23, Koós 10, illetve Koszter 21, Baranyai 8. MAFC—BKV Előre 95-29 (48-12). V: Kovács, Kardos. Az NB I-es csapat csereso­rát szerepeltette. Ld.: Szabó 15, Szűcs, Kiss, Ferenczy 10 —10, illetve Halbritter 17. Szekszárdi Dózsa—Soproni Postás 74-37 (32-15). V: Szity- tya, Kardos. Klasszis különb­ség jelentkezett a játékban is a Dózsa javára. Ld.: Vár­konyi 20, Varga 14, illetve Kubicsek 19. Kecskeméti SC—Komlói Bányász 44-32 (28-19). V: El­mauer, Kardos. A komlói együttes játékán kiütköztek a sorozatmérkőzések fáradal­mai, biztosan nyert a KSC. Ld.: Király 14, Podani 10, illetve Horváth 14. MAFC—Universitas PEAC 66-50 (26-29). V: Kovács, El­mauer. Rendkívül jó iramú találkozó. Az első félidőben erősen megszorította NB I- es ellenfelét a PEAC. Ld.: Szabó 26, illetve Szirtes 15, Koós 15. Soproni Postás—BKV Elő­re 75-47 (22-28). V: Major, Szittya. Egy félidőn át bizo­nyított a közlekedési csapat. Szünet után öt perc alatt vi­szont 20 pontot kaptak. Ld.: Kubicsek Zs. 18, Varga 17, Kubicsek K. 14, illetve Hal- britter 20, Adamszki 11. Szekszárdi Dózsa—Bonyhá­di Botond 92-32 (52-20). V: Kovács, Elmauer. Egészpá­lyás letámadást alkalmazott a szekszárdi csapat, s ennek ellenszerét nem találták meg a cipőgyáriak. Ld.: Harsány! 26, Bacsa 18, Várkonyi 16, il­letve Fetzer 8. MAFC—Kecskeméti SC 51- 46 (23-20). V: Major, Szittya. A végig nyílt, szoros mérkő­zésen a vártnál nehezebben győzött a MAFC. Ld.: Szabó 14, Berkes 14, illetve Kende­resi 10, Király 9. Ma délelőtt 8 órától aa utolsó fordulóra kerül sor, majd 13 órakor tartják az ünnepélyes eredményhirde­tést. A lengyelnek nyerték az ifjúsági fődíjat A Váci DCM túramotoros szakosztálya, a Pest megyei KBT, a Magyar Természet- barát Szövetség, valamint a Nemzetközi Motorsport Szö­vetség (FIM) közös rendezé­sében a Sződligeti KISZ-ve- zetőképző tábor területén ke­rült lebonyolításra a III. Pannónia nemzetközi túra­motoros találkozó. A KISZ- tábor Duna-parti részén he­lyezték el a több mint há­romszáz külföldi és a hat­száz hazai túramotorost. A nagyszabású viadalon rajt­hoz álltak a Lengyeli TMSC motorosai is. A verseny napján korán reggel zenés ébresztővel kez­dődött a program. A reggeli elfogyasztása után benépe­sült a pálya útvonala, a ne­vezések leadása után meg­kezdődött az ügyességi és a túraverseny. Gazdag program szórakoztatta a nézőket, akik érdeklődéssel figyelték a Bu­dapesti Honvéd motorosainak bemutatóját, de sikere volt a trafipax helyszíni bemuta­tójának is. A különböző gép­osztályokban ezzel egyidőben izgalmas verseny folyt a he­lyezésekért. Délutánba haj­lott az idő, amikor vala­mennyi kategóriában befeje­ződtek a küzdelmek. Munká­hoz látott a zsűri, hogy a kö­vetkező napi motoros díszfel­vonulást követő ünnepélyes eredményhirdetésre készen álljon az értékelés. A lengyeli motorosszak­osztály tagjai eredményesen szerepeltek a rendkívül erős mezőnyben. Elnyerték az if­júsági fődíjat, csapatban ne­gyedik és egy hatodik helye­zést szereztek. A túraverse­nyen egyénileg az 50 köb­centisek géposztályában rajt­hoz állt Csépai János érte el a legjobb eredményt, máso­dik lett. Ugyanebben a gép­osztályban klubtársa Rottár Zoltán a hetedik helyen vég­zett. A 125 köbcentiméteres géposztályban Koszó Sándor hetedik, a 250 köbcentisek kategóriájában Deér Lajos a 15. helyen végzett. Az ügyességi versenyben két dobogós helyezést szerez­tek a lengyeliek. Az 50 köb­centis segédmotorok kategó­riájában Jókai Mihály, míg a 250 köbcentis rendszámos, nagymotoros géposztályban Bodnár Miklós egyaránt a harmadik helyen végzett. Fá­bián Antal a segédmotorok, míg Csépai János az 50 köb­centis kismotorok kategóriá­jában negyedik helyezést szerzett. Ez utóbbi géposz­tály versenyében Tagy Tibor hatodiknak, Rottár Zoltán pedig nyolcadiknak érkezett a célba. A 125 köbcentiméte­res rendszámos, nagymotor géposztályban Koszó Sándor kilencedik helyen végzett. A III. Pannónia nem­zetközi túramotoros ta­lálkozón szerepelt lengyeli versenyzők eredményei reálisan tükrözik a klubban folyó sikeres munkát. Előkészületek a rajt előtt Munkában a versenybíróság, a nevezéseket gyűjtik össze Dunkel Lehel, a Lengyeli TMSC elnöke vette át az ifjúsági fődíjat

Next

/
Thumbnails
Contents