Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-03 / 180. szám

6 NÉPÚJSÁG Felhívás tudósítóinkhoz! Kérjük tudósítóinkat, hogy a megyebajnokság­ban szereplő csapatok augusztus 5-én, vasár­nap sorra kerülő előké­születi mérkőzéséről rö­vid beszámolót küldje­nek sportrovatunknak. Ügyeletet 18.30 és 20 óra között tartunk. Telefon­számunk: 12-815. Fára­dozásukat előre is kö­szönjük. Sárga és piros A Tolna megyei Labda­rúgó Szövetség játékvezetői bizottsága augusztus 11-én, 15.30-kor Szekszárdon, a TIT-klubban tartja a me­gyében működő labdarúgó­játékvezetők és -ellenőrök értekezletét. Módszertani be­mutatóra is sor kerül, vala­mint a sárga és piros lapok használatával kapcsolatos tájékoztatóra. North Conwayben, a nagysza­bású nemzetközi teniszverseny második fordulójában Taróczy Balázs sikerrel vette az újabb akadályt. Ezúttal a kolumbiai Ivan Molina ellen nyert 6:3, 6:3 arányban. A sorsolás alapján a 13. he­lyen kiemelt Taróczynak a 3. fordulóban az Egyesült Államok csillagával, Connors-szal kellett volna találkoznia. Connors azonban afeletti örömében, hogy felesége megszülte Los Angeles­ben első gyermeküket — fiút —, visszalépett a további küzdel­mektől. így Taróczy ellenfele a harmadik fordulóban a Puerto Rico-i Francisco Gonzalez lesz. MÜNCHEN Nagy meglepetés született az olimpiai stadionban rendezett barátságos nemzetközi mérkőzé­sen: az újjászervezett Bayern München 22 ezer néző előtt 5-0 (2-0) arányban győzött a Baj­nokcsapatok Európa Kupáját védő angol Nottingham Forest ellen. MÜNCHENGLADBACH A Liverpool barátságos mér­kőzésen 4-2 (2-1) arányban ver­te a Borussia Mönchenglad- bach együttesét. Góllövők: Ken­nedy, McDermott, Souness, McGarvey, illetve Schaffer, Lie- nen. RIO DE JANEIRO Vasárnaptól egy riói klinikán rendkívül magas vérnyomással kezelik a korábbi brazil futball-; csillagot, Garrinchát. A hajdani világhírű jobbszél­ső vasárnap egy kiadós étkezés után barátságos labdarúgó-mér­kőzésen szerepelt és rosszul lett. Az orvosok véleménye szerint állapota nem veszélyes, de elő­reláthatólag négy hétig szorul kezelésre a klinikán. MÜNCHEN A 18 nappal ezelőtt gépkocsi- balesetett szenvedett, 95-szörös válogatott Sepp Maier elhagyta a klinikát, de továbbra is keze­lésre szorul. Orvosainak véle­ménye szerint legalább két hó­nap szükséges ahhoz, hogy el­kezdhesse az edzéseket. ;BELGRAD Napjáinkban összesen 58 ju­goszláv labdarúgó szerepel- profi játékosként külföldi — főként nyugat-európai — klubokban. A külföldre távozott és amatőr egyesülethez szerződött jugo­szláv futballisták száma megkö­zelíti a 3000-et. Külföldi élvo­nalbeli egyesületeknél összesen 42 jugoszláv labdarúgóedző mű­ködik. A belgrádi Review című folyóirat a külföldre vándorlást tartja a jugoszláv labdarúgás je­lenlegi válsága alapvető okának. 1979. augusztus 3, VII. gemenci vitorlázórepülö-bajnokság Ötven pilóta készen áll a rajtra „Ezt a klubot mindig a merész gondolatok jellemez­ték. Kívánom, legyen to­vábbra is ez a fő erényük.” A mondat az MHSZ—MÉM RSZ szekszárdi repülőklubjá­nak vendégkönyvében olvas­ható, az első oldalon, méltó nyitányaként a közösség em­lékeit őrző kötetnek. Hor­váth József, az MSZMP Tol­na megyei Bizottságának tit­kára írta, neve mellé pedig egyetértőleg került a MALÉV, a MÉM RSZ, a Tolna megyei Tanács és az MHSZ Tolna megyei vezetősége képviselői­nek aláírása. S valóban, ha a szekszárdi repülőklub múltját idézzük, nem található ennél találóbb kifejezés, mert volt időszak, amikor merészség volt egyál­talán repülésről álmodozni az őcsényi repülőtéren. S ha­sonló merészség volt ver­senyt tervezni az őcsényi „libalegelőre” akkor, amikor egyetlen gép állt a hangár­ban... MEGÉRLELT SPORTSIKEREK Ma az MHSZ—MÉM RSZ szekszárdi repülőklubja ha­zánk egyik legeredményesebb repülőközössége, s az eddig hat alkalommal, nagy nem­zetközi visszhangot hozó si­kerrel megrendezett gemenci vitorlázórepülő-bajnokság év­ről évre igazolja a klubtag­ság bátorságát. Elég csupán megnézni a számokat: az egykori hét ala­pító taggal szemben ma kö­zel száz igazolt sportolója van a klubnak, s közel száz a pártoló tagok száma. Az egy­kori szegényes géppark he­lyett (volt idő, amikor csak kölcsöngépen repülhettek a szekszárdi pilóták), ma öröm­teli látvány a szemnek az őcsényi hangár. Góbék, Kob­rák, Muchák, Esztergomok, Piratok mellett két PIK—20 D, a finnek világbajnoki aranyérmes gépe jelenti a gépparkot. S a valamikori helyi repülések után ma mind gyakrabban jelentkeznek rangos versenyeken az őcsé­nyi pilóták: Kenderes László és Kóré Vilmos sikere a két év előtti Gemenc-kupán; Gyimesi Attila tavaly szerzett első osztályú minősítése és az OVB-n elért 8. helye; Kende­res László aranykoszorúja; a fiatal Diófási Gábor és Tala- bos Gábor első sikerei és szá­mos 300 kilométeres teljesít­mény az idén mutatja, hogy a hosszú évek „hátországi” munkálkodása megérlelte a sportsikereket. Gazdagodott, szépült maga az őcsényi repülőtér is: a ré­gi mellett — amely napjaink­ban is hazánk egyik legna­gyobb kiszolgáló létesítménye — átadás előtt áll a reptér új hangárja: s már papíron az a tery, amelynek alapján ha­zánk egyik legkorszerűbb, leg­szebb repülőbázisa lesz az őcsényi. A szekszárdi klub eredmé­nyei, jó közösségi szelleme az ország minden részéből vonz­za a repülés kedvelőit: Buda­pestről, Veszprémből, Tapol­cáról, a Balaton mellől, Paks­ról is járnak fiatalok Öcsény- be. A klub híre napjainkra már túljutott az országhatá­ron, s ebben kiemelkedő sze­repe van a gemenci vitorlázó­repülő-bajnokság megrende­zésének. A finn vendégek közül ket­ten: Paul Ruponen (közé­pen balról) és Raine Mönk- könen (középen, jobbról) MAGYAR FIESTA A „gólyás” versenyként népszerűvé vált bajnokság (Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész, egykori ezüstkoszorús vitorlázórepülő grafikáját ma mindenütt az őcsényi repülés jelképének is­merik) titkát sokan keresték már: miért, hogy pilóták, ki­segítők, meteorológusok törik magukat, hogy versenyezhes­senek, dolgozhassanak két hé­ten át Öcsényben? Legtalálóbban talán Paul Ruponen finn versenyző, a SAS légitársaság mérnöke fo­galmazott : — öcsény ereje az, hogy többet tud adni, mint bár­mely másik verseny. Ide nem csupán repülni jön az ember, bár ebben sincs hiány, nem panaszkodhatunk a helyi sportbizottság szűkmarkúsá­gára, itt olyankor is kétszáz kilométeres feladatra külde­nek bennünket, amikor ott­hon már becsuknánk a han­gárajtót. Az igazi mégiscsak az, hogy ez az őcsényi két hét valóságos repülőünnep. Én csak úgy hívom magam­ban: magyar fiesta és örülök, hogy most is itt lehetek. Az idei gemenci bajnoksá­gon már a rajt előtt megszü­letett az első siker: a nagy érdeklődésre való tekintettel az MHSZ Országos Központ repülési osztálya 50-re emel­te a résztvevők számát, ami azt jelenti, hogy létszámát te­kintve a VII. gemenci vitor­lázórepülő-bajnokság ismét kiemelkedik a hazai verse­nyek sorából. De nemcsak a számok, a mezőny összetétele is az eddigieknél még ran­gosabb versenyt ígér. A Ge- menc-kupáért versengő stan­dardosztály (Fóka és Pirat tí­pusú gépek) mellett nemzet­közi színvonalú küzdelmet hozhat a MALÉV-kupáért fo­lyó szabad osztályú verseny. A hazai tíz PIK—20 D mel­lett Jantarok, Cirrusok, Kob­rák repülnek, ülésükben olyan jónevű pilótákkal, mint a finn Ruponen, Raine Mönk- könen; Halasi Gábor és Sza- badfi Botond, a magyar vá­logatott keret tagja, a Num- melában is sikert aratott MÁV-os Kilián István és klubtársai: Sinka Lajos és Simó Willy. És ott lesz á „nagyok” mezőnyében az őcsényi Kenderes László és Gyimesi Attila, utóbbi a ver­senysikeren túl első osztályú szintjének megvédéséért is repül. A szekszárdi klub har­madik pilótája: Takács Már­ton, Pirattal rajtol. ság, a FINNAIR két finn piló­tának szóló Helsinki—Buda­pest—Helsinki repülőjeggyel és ajándéktárgyakkal fejezte ki elismerését a szervezők­nek. A támogatók élére kívánko­zik a MÉM Repülőgépes Szol­gálata. Az egykori RNÁ-nak döntő része volt abban, hogy a szekszárdi repülőklub a legnehezebb idők után talpra állhatott, az RSZ anyagi és erkölcsi támogatása ma is az őcsényi repülés legfőbb hát­országa. Farkas László főigazgató, a verseny házigazdája így nyi­latkozott a rajt előtt: — Amikor a nyíregyházi főiskolára repülést szerető fiatalokat kerestünk, akkor találtunk rá öcsényre. Azok közé a klubok közé tartozott, amelynek munkáját érdemes­nek találtuk a támogatásra. Elég elővenni a nyíregyházi főiskolások névsorát, hogy belássuk: helyesen döntöt­tünk. A Repülőgépes Szolgá­lat évről évre erőteljesebben támogatja a versenyt: bízunk abban, hogy a sok tehetséges vitorlázó közül néhány egy­kor majd kiváló motoros pi­lóta lesz. MEGNYITÓ: MA 10 ÓRAKOR RÉGI ÉS ÜJ TÁMOGATÓK Az elmúlt évekhez hason­lóan az őcsényi szervezők ez­úttal is gazdag programmal várják a verseny hivatalos résztvevőit és a vendégeket. Utolsó ellenőrzések a gépen a kéthetes verseny előtt Egy repülőverseny értékét — túl a kézzel fogható sport­beli eredményen — azon le­het lemérni: milyen társadal­mi erőket tud maga mögé ál­lítani. A repülőtalálkozók szervezése ugyanis minden más sportágétól eltérő: a je­lentős anyagi kiadások mel­lett sok száz ember munká­jára, összefogására van szük­ség. Az ötven létszámú me­zőny kiszolgálását több mint száz kisegítő látja el, többsé­gük saját szabad idejéből, in­gyen vállalva a munkát. A hivatalos támogatók: az JMHSZ, a MALÉV, a MÉM RSZ mellett szinte fel sem sorolható azoknak a megyei és városi állami és gazdasági szerveknek a száma, melyek valami módon hozzájárulnak a verseny sikeréhez. Érke­zett segítség más megyéből is: a nyomdai munkák egy részét a Veszprémi Nyomda vállalta, a pécsváradi ÁFÉSZ a reklámtárgyakhoz adott se­gítséget. A hagyományos tá­mogatók mellett idén újakkal bővült a sor: a finn légi társa­A program első kiemelke­dő eseménye lesz a megnyitó ünnepség, amelyet ma dél­előtt 10 órakor tartanak az őcsényi repülőtéren. A két hét alatt számos kul- i turális műsor között válogat­hatnak a résztvevők: a nyitó­napon és az utolsó pénteken — augusztus 17-én — diszkó lesz a reptéri IZOBÁR-ban. Ezt megelőzően — augusztus 9-én, csütörtökön — este az Ars Renata együttes ad mű­sort, s a két hét alatt három repülőfilmestet tartanak. Kétórás repülőshow-t ígér a zárónap, ahol átadják a díja­kat és a gólyás ajándékokat, emléklapokat a résztvevők­nek. Időpont: augusztus 18. 10 óra. A legújabb értesítés sze­rint augusztus első napjai­ban elindul hazánkba a finn EIRI AVION küldöttsége, s az előzetes megbeszélések sze­rint Öcsényben is bemutat­ják a gyár legújabb konst­rukcióját, a máris világsikert aratott PIK—20 E-t, a moto­ros vitorlázógépet. Készülnek a megyebajnokságra Augusztus 19-én kezdődik az 1979—80. évi megyei lab­darúgó-bajnokság küzdelem, sorozata. A 16 csapat meg­kezdte felkészülését, vala­mennyi együttes háza táján szorgalmas munka folyik. Tudósítóink segítségével ké­szített körképben számolunk be a szakosztályok rajt előtti készülődéséről. NAGYDOROGI KSK Az egyesület vezetésének bizalmát továbbra is élvező Földesi János edző irányítá­sával július 3-án kezdték meg felkészülésüket az új évadra. A huszonegy tagú játékoskeret heti három alka­lommal tart edzést. Jól il­leszkedett a felkészülési munkába a járási Duna-ku- pa mérkőzéssorozat. amelybe július 15-től kapcsolódtak be a nagydorogiak. Nem válto­zott a serdülő, illetve az ifjú­sági csapat edzőjének szemé­lye sem. velük továbbra is Kovács Ferenc foglalkozik. A szakosztályvezetés örö­mére szolgált, hogy a tavalyi csapat kerete együtt maradt, seriki sem kérte átigazolását más egyesületbe. Gondot okoz viszont Güttengéber Tamás sérülése, aki augusztus 15-én „hivatalos” a Sportkórházba műtétre, öt új játékost iga­zoltak: Virág Zoltánt a Szek­szárdi Dózsából, Sörös Ist­vánt és Hanák Zoltánt Pusz- tahencséről, Pech Károlyt Kölesdről és Kaszpari Ká­rolyt Tengelicről. Velük vár­hatóan tovább erősödik majd a szakosztály. Csillén Gyula egyesületi elnök így fogal­mazta meg a célkitűzést: — Még eleven az emlé­künk: izgalmas véghajrában, nehezen sikerült kiharcolni a bentmaradást. Ezért az új évadban nyugodtabb szerep­lést várunk és a 6—10. helye­zések egyikének megszerzését tervezzük. A bajnokság augusztus 19-i rajtjáig több előkészületi mérkőzést játszanak. így többek között augusztus 5-én Bölcske csapatát fogadják, három nappal később Paks- ra utaznak, ahol a PSE tar­talékgárdájával játszanak, majd 12-én Mezőszilason vendégszerepeinek. A hátra­lévő időt igyekeznek maxi­málisan kihasználni annak érdekében, hogy a bajnok­ság nyitányán, hazai környe­zetben méltó ellenfelei le­hessenek az elmúlt évi ezüst­érmes Dombóvári MSC együt­tesének. TAMÁSI MEDOSZ Az osztályozó mérkőzések után — ahol kiharcolták a megyebajnokságba jutást — Druskóczi László és Csik Gyula edzők értékelték a lá­tottakat és megállapították, hogy a csapaton belül néhány változtatásra van szükség ah­hoz, hogy Sikerrel helyt tud­janak állni a magasabb osz­tályban. Húsz nap szünet után megkezdték az edzése­ket. Az első és a második héten négy, majd azt köve­tően három alkalommal ta­lálkoztak a pályán. A játé­kosállomány közül mindenki maradt, viszont újakat is igazoltak. így Nagymányokról Bírót, Mászaszászvárról Va- szarit és Banászt, míg a já­rási bajnokságban szereplő Kaposvári Gazdászból Szűr- szabót. A közeli napokban várják a honvédségtől vissza­térő Borost is. Az edzéseket húszas lét­számmal kezdték, mely a na­pokban tizenhétre csökkent. A vezetőség elküldte nevezé­sét az MNK-mérkőzésekre, hogy a fiatal játékosok meg­szokják a magasabb osztály légkörét, az edzőknek lehe­tőség nyíljon a legjobb csa­pat kialakítására. Eddig már több edzömér- kőzést is játszottak. Buda­pesten a Vasas Ikarus ellen 19 labdarúgót szerepeltettek a fomádiak és ez is közre­játszott abban, hogy 2-1 ará­nyú vereséget szenvedtek. A“" Dombóvári Láng Vasas is ellátogatott a Tamási ME- DOSZ-hoz edzőmérkőzésre. A végeredmény 3-3. Mázaszász- váron a tamási gárda első­sorban az újoncokat próbálta ki, de játékukon meglátszott az összeszokottság hiánya, így 6-2 arányú vereséget szenvedtek. Augusztus 8-án a mázaszászváriak látogatnak a Tamási MEDOSZ-hoz, majd augusztus 12-én kerül sor az új tamási labdarúgópálya fel­avatására. A kettős mérkőzé­sen először a Tamási öreg- fiúk—Nagymányók öregfiúk csapata játszik 13 órakor. 15 órakor rövid ünnepség kere­tében átadják a pályát, majd a Tamási MEDOSZ—Nagy- mányók mérkőzést láthatja a közönség. A megyebajnokság első fordulójában a pincehe­lyiek látogatnak Tamásiba. A vezetőség tárgyalásokat folytat a pincéhelyiekkel. hogy a mérkőzést egy nappal korábban — szombaton — játsszák, elsősorban a tamási lovasnapók rendezvényei miatt. Itt említjük meg, hogy az egyesületnél a labdarúgó- intézői tisztséget Priger Im­re tölti be, míg lapunk tu­dósítója Sándor László lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents