Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-26 / 199. szám

14 NÉPÚJSÁG 1979. augusztus 26. Tevel—Paksi SE: 1977-ben 3-3-as, ta­valy pedig 1-1-es döntetlent hozott a két csapat teveli találkozója. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a teveli együttes az elmúlt bajnokság­ban hazai pályán végig megőrizte veretlenségét. Nehéz 90 perc vár ez­úttal is a paksi csapatra. Tippünk: X, 2. Bogyiszló—Bátaszék: Az elmúlt há­rom évben két döntetlen és egy bá- taszéki győzelem született az egymás elleni bogyiszlói összecsapáson. Mindkét együttes gyengén rajtolt, különösen feltűnő volt a Bátaszék nagy arányú veresége. Döntetlen kö­rüli eredmény várható. Tippünk: x. Aparhant—Kisdorog: A vendég kis- dorogi csapat az elmúlt három év­ben egyszer sem tudott győzni Apar- hanton. Nagy küzdelem várható és a hazai pálya előnyét élvező csapat győzelmét ígéri ez a mérkőzés. Tip­pünk: 1, x. Fadd—TÁÉV SK: Az elmúlt vasár­nap hideg zuhany érte a faddiakat Tengelicen a 6-3-as vereségük után. A két csapat játékerejét tekintve a TÁÉV SK javára billen a mérleg. Tippünk: 2. Bonyhád—Tengelic: Mindkét együt­tes győzelemmel rajtolt. Ezúttal bi­zonyíthatják, hogy az elmúlt vasár­napi meggyőző sikerük nemcsak a szerencse számlájára írható. Tip­pünk: 1, x, 2. Dombóvári MSC—Nagymányok: An­nak ellenére, hogy a DMSC keser- vésen szerezte meg a két pontot az idénynyitón Nagydorogon, hazai pá­lyán minden bizonnyal kétvállra fek­teti a nagymányoki gárdát. Tippünk: 1. Pincehely—Nagydorog: Pi ncehelyen kevés babér termett eddig a vendég nagydorogiaknak. A pályaválasztó csapat bizonyítani akar szurkolói előtt. Tippünk: 1, x. Dunaszentgyör^v—Tamási: Győze­lemmel rajtolt a megyebajnokság két újonca. Ezúttal egymás ellen bizo­nyíthatják felkészültségüket, játéktu­dásukat. Véleményünk szerint tipikus háromesélyes ez a találkozó. Tip­pünk: x, 1, 2. Tamás a tartalékkapus A sport megszépíti életét Már csak hat perc volt hát­ra a mérkőzés végét jelző hármas sípszóig. Cseréhez készült a szekszárdi csapat. Zöld mezben, tizenkettes számmal a hátán egy mar­káns arcú fiú állt fel a kis- padról. A partjelzőhöz koco­gott, s miközben átadta iga­zolását, a gyúró magasra emelte a két számot. Előbb az egyest, aztán a tizenket­test. Az újonnan beállt ka­pust aztán azon melegében megmozgatták a dorogi csa­tárok. Hatalmas erejű lövés süvített a bal felső sarokra. Egy villanás, a labda a cse­rekapus zsákmánya. Taps a nézőtéren. A szurkolók nem tudták, hogy tetszésnyilvání­tásukat nem hallja a fiú. * Hárman ülünk az asztal körül. Suba Tamás, a Szek­szárdi Dózsa 18 éves tartalék­kapusa, Teszler Vendel ed­ző és a sorok írója. Az edző idestova három éve egyenge­ti a fiatal sportoló pályafu­tását, s az ő számára nyitott könyv Tamás különös életút­ja. Hányszor leírtuk már, hogy a sors időnként milyen kegyetlen rendező. Hogy mostoha szereposztását meny­nyi szomorú történet példáz­za. Ezek egyike Suba Tamá­sé. Feszengek a széken, ami­kor kinyitom a jegyzetfüze­tet. Az edző biztat: menni fog. Belevágunk a rendhagyó interjúba. „Tolmácsra” van szükség, mintha legalábbis külföldi sportoló ülne velem szemben. Tamás ugyanis be­szélni sem tud... Süketnémán született, mint bátyja, a hat évvel idősebb János. Gyermekévek Kapos­váron, a siketek és nagyot­hallók nevelőotthonában. Ti­zenkét évet töltött ebben az intézetben. Itt volt óvodás és itt végezte az általános isko­lát is. A baj nem jár egye­dül, mondjuk gyakran. Ta­más 12 éves volt, amikor a kaposvári utca zebráján el­ütötte egy autóbusz. Kopo­nyacsont-törését két. hónapig gyógyították a kórházban. Rovom a sorokat, az edző szótagolva tolmácsolja kérdé­seimet. Tamás tekintete a „mesterre” koncentrál, a száj mozdulataiból olvas. Több­ször megakadunk, de a papír­lapra felírt sorok kisegíte­nek. Lassan összeáll életútja későbbi, főbb állomásainak mozaikja is. Alsótengelicen 14 éves ko­rában lett igazolt labdarúgó. Kapusként kezdte az ifiknél, egyszer-kétszer védett a fel­nőtt csapatban is. 1976. szep­temberében Szekszárdon az 505-ös Szakmunkásképző In­tézetben folytatta iskolai ta­nulmányait. Három év múl­tán szerszámkészítő szak­munkás-bizonyítványt szer­zett. Első osztályos volt, ami­kor egyik osztálytársa egy novemberi délutánon magá­val vitte a sportiskolás labda­rúgók edzésére. Ott ragadt, Teszler Vendel leigazolta. Két kapusa lett a csapatnak: Maj­nái és Suba. Aztán, hogy egyi­küknek se kelljen koptatni a kispadot, Majnai védett, Ta­más pedig középcsatárként a mezőnyben szerepelt. A járá­si bajnokságban játszottak, ő lett a házi gólkirály. A kö­vetkező év nyarán a megyei ifjúsági válogatót tagjaként a megyeválogatottak Zala­egerszegen rendezett tornáján is a támadósorban szerepelt. A szakvezetés azonban egy­re világosabban látta: Suba igazi helye a kapuban van. Ott, ahol nem gátolja a hal­lássérülése. Csakhogy a góllö­vés öröme magával ragadta a fiút, nehezen állt rá a szerep­cserére. Hogyisne, amikor a sportiskola országos ifjúsági bajnokságában szereplő együttesében 17 góljával is- mpt a legeredményesebbnek bizonyult. 1978. nyarán átigazolt a Szekszárdi Dózsába. Uj klub­jában is folytatódott az in­gázás a kapu és a középcsa­tár posztja között. Akadt per­sze olyan mérkőzés is, ami­kor egy félidőt a kapuban töltött, szünet után meg csá- táfként, két góllal terhelte meg az ellenfél hálóját. A vég­ső döntést saját maga „mond­ta” ki. Ez év májusában, amikor bejelentette az ifjú­sági csapat edzőjének: vég­leg az egyes számú mezre adta le voksát. Ettől kezdve a felnőttekkel edzett. Július­ban szerződést kötött vele egyesülete, Pólyák mögött az NB Il-es csapat tartalékkapu­sává lépett elő. S elérkezett a várva várt nap. Augusztus 12-én, csereként — igaz, hogy csak hat percig —, de bele­kóstolt az NB II. légkörébe. Szusszanásnyi szünetet tar­tunk. Cigarettával kínálom. Tamás- tagadólag int. „Mond” is valamit, de a hangok szá­momra érthetetlenek. Aki több időt tölt társaságában és régebbről ismeri, az némelyik kifejezését megérti. Zrínyi Pista, a legényszállóbeli szo­batárs. Tőle tudom, hogy az utóbbi években rengeteget ja­vult Tamás állapota. Az is­kolás évek, no meg a spor­tolók közösségében eltöltött hónapok nem múltak el nyomtalanul. Az orvosi szak- vélemények is erről tanús­kodnak. Nagy út előtt áll. Moszk­vában rendezik a szocialista országok hallássérült labda­rúgó-válogatottjainak torná­ját. A magyar válogatott tag­ja a-két Suba testvér is. Ta­más középpályásként, bátyja pedig jobbszélsőként szerepel a nemzetközi mérkőzéssoroza­ton. Búcsúzóul még egy kérdést írok a cetlire. „Mi lesz a zöld színű, 12-es számú kapusmez­zel, ha a szovjet fővárosban ismét belekóstolsz a góllövés örömébe?” Mosolyog, s nem sokat vá­rat magára az írásos válasz. „Én már végképp döntöttem, kapus akarok lenni. Olyan nagyszerű kapus, mint Pó­lyák, akitől rengeteget tanul­hatok. Pólyák Anti sokat se­gít nekem az edzéseken.” Kezet rázunk. Domborodó mellkasán feszül az Adidas- trikó. Távozóban, végigsimít­ja göndör haját, s köszönés­ként maga elé emeli kezeit. Éppen úgy, mint védekezés közben, amikor a labda érke­zését várja. A sport megszé­píti életét. FEKETE LÁSZLÓ Fotó: BAKÓ JENŐ Természetjárás Minősítést szereztek a bonyhádiak A természetjárás, a turiz­mus sport jellegét a termé­szetbarát szövetség azzal is igyekszik kifejezésre juttat­ni, hogy a rendszeres túrázók részére minősítést írt ki. Me­gyénkben ennek még nincs hagyománya. Ezt a hiányos­ságot igyekeznek megszüntet­ni a bonyhádi 504-es számú Ipari Szakmunkásképző Inté­zet természetjárói, Bencze Attila tanár vezetésével. Az iskola ODK-jának 17 fős csoportja azért járta a Pilis és a Börzsöny ösvé­nyeit, hogy a turizmus már ismert értékei mellett, éves munkájukra is feltehessék a koronát — felkeresve a vi­dék érintési pontjait — mi­nősítést szerezzenek. Bencze Attila így számolt be az út­ról: — Akik járták a Duna-ka- nyar hegy-völgyeit, azokban bizonyára kellemes emléke­ket ébresztenek, akik pedig még nem jutottak el oda, azokban reméljük vágyat kelt a bejárt helyek nevének puszta felidézése is, hogy mi­előbb megismerjék azokat. Esztergom és Visegrád mű­emlékei a nemzeti történelem emlékhelyei, jó alkalmat nyújtanak a „rendkívüli tör­ténelemórára”. Örök emlé­ket hagy mindenkiben a vár­fal alatt, a mélyben kanyar­gó Duna vonala, vagy a ha­jó fedélzetéről nézve, a ma­gasba szökő várfalak sziluett­je. Megéri a fáradságot az a kilátás is, ami a Hideglelős­keresztnél és a hosszú-hegyi kilátóból tárul elénk. Eszter­gom házai felé haladva, visz- szanézve a magasban álló Vaskapu turistaházára, már tűnőben a fáradtság, a telje­sítmény öröme eloszlatja azt. A három forduló alapján A négyes fogatoknál ven­déggyőzelem született: a nagyvázsonyi Jobbágyi József 259 ponttal szerezte meg az első helyet. A Tolna megyei fogatok közül a paksi Bach Ferenc szerepelt legjobban, 262.4 ponttal. A szakcsi Var­ga Istvánnak 326,5 ponttal a 3. hely jutott. A pálfaiak fo­gata (hajtó Szebek József) 406.5 ponttal lett a negyedik, Hermann Lajos a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola foga­tával 497,7 pontot gyűjtött, mellyel az 5. lett. A Dél-magyarországi Lovas Szövetség fogathajtó albi­zottsága elkészítette az idei fogathajtó^-bajnokság végered­ményét. Mint ismeretes, a bajnokság során háromszor találkoztak a fogatok (Bo- gyiszlón, Pálfán és Szakcson) és az elért eredményeik, he­lyezéseik alapján állították össze az idei év bajnokságá­nak végeredményét. A kettes fogatoknál a bo­gyiszlói Berka János maga­biztosan nyert és lett első 177,7 ponttal. Második helyen á tengelici Wurm Mátyás végzett 366.9 ponttal. A har­madik és a negyedik hely a szedresieké lett: Dán János 377,5 ponttal a harmadik, míg klubtársa Töttösi Sán­dor 415,7 ponttal lett a ne­gyedik. A versenybíróság a végeredmény összeállításánál nem tudott több fogatot fi­gyelembe venni, mivel csak azok jöhettek számításba, amelyek mindhárom ver­senyen indultak. A kettes fogatoknál a győztes a bogyiszlói Berka János A legjobb Tolna megyei négyes fogat hajtója: Bach Ferenc. A hátsó ülé­sen Potoczki Iván főállat­tenyésztő. Gemenc-kupa morzsák Fináléjához érkezett a XII. Gemenc-kupa országos ifjú­sági és serdülő ökölvívó­verseny. Ma délelőtt a dön­tőkkel befejeződik a négy­napos küzdelemsorozat. Rö­vid összeállításunkban e rangos viadal múltját val­latjuk, az egy évtizedes kró­nika morzsáit gyűjtöttük csokorba. * Az első. 1968-ban került első alkalommal megrende­zésre a Gemenc-kupa. Hét egyesület 80 versenyzője lé­pett szorítóba. A csapatver­senyt, s ezzel együtt a díszes serleget a házigazda Szek­szárdi Dózsa nyerte. A Le- posa „ökölvívó iskola” akka- ri tanítványai között volt Orbán, Kónya, Komjáti, Ró­zsa, Tóth, Niesz, Horváth, Kiss, Makk, Ignác, Csötönyi. * Apropó, Csötönyi. A most folyó viadalig igen csak „fel­vitte az isten a dolgát”. Sa­nyi a' magyar utánpótlás vá­logatott vezető edzőjeként tartózkodik a Zrínyi utcai tornacsarnokban. Hogyan em­lékszik az első Gemenc-ku- pára? — Felejthetetlenül szép emlék maradt. A gimnázium udvarán, szabadtéren felállí­tott ringben, több mint ezer néző előtt bunyóztam Peré- nyi (Ű. Dózsa) ellen a dön­tőben. Hű, micsoda izgalmas összecsapásokra került akkor sor. Hol van a mostani kupa színvonala az akkoritól? Ez­úttal több válogatott kerettag hiányzik a mezőnyből, s ez érződik a színvonalon. Akad persze néhány ügyes gyerek, de hadd kérdezzem meg: hol vannak a dombóvári és a paksi öklözök? * Kupagyőztesek. A Buda­pesti Honvéd ötször, a Szek­szárdi Dózsa háromszor, a Kaposvári Dózsa kétszer, míg a Pécsi VSK egyszer nyerte a művészi kivitelű kupát. Hogy az újonnan felajánlott serlegre melyik egyesület ne­vét vésik fel az idén? Már csak órák kérdése, s választ kapunk rá. * Még egy edző. Edőcs Ist­ván hatszoros magyar baj­nok. egykori nehézsúlyú bo- xoló. Most az Üjpesti Dózsa fiataljainak edzője. Itt volt 1968-ban, ő így emlékezik: „Nagyon kedves emlék fűz a Gemenc-kupához, annak ellenére, hogy Niesz Jóská­tól 3-2-es vereséget szenved­tem. Az a gemenci kirándu­lás, meg amit Parti Pista bácsi szervezett, hát ké­rem ...” * A bíró. Oláh Miklós 13 évig versenyzett a Bonyhá­di Spartacus színeiben. Ötö­dik alkalommal vezet és pon­toz a kupa mérkőzésein. „Az utolsó szót a döntők alapján lehet majd kimondani a szín­vonal megítélésében. Az ed­digi kép vegyes.” így sum­mázza véleményét. Hát akkor lássuk azokat a döntőket! — fi — Atlétika Bődé duplázott A serdülő atléták országos egyéni bajnokságának záró­napján a megyénk színeit képviselő versenyzők közül hatan egyéni csúcsot állítot­tak fel. Böde József (Szek­szárdi Sí) duplázott: a 400 méter után ezúttal 200-on is országos bajnok lett. Klub­társa, Lamuth Jakab a 3000 méteres síkfutásban ezüstér­met szerzett. Eredmények: 200 m: or­szágos bajnok Böde József (Sz. Sí) 22,57, ...6. Glósz Gá­bor (Paks) 23,71. 800 m: ...6. Csizmadia István (Sz. Sí) 2:01,00. 3000 m: ...2. Lamuth Jakab (Sz. Sí) 8:59,6, ...5. Gerlei István (Sz. Sí) 9:07,5. 300 m-es gát: ...7. Gotrián József (Sz. Sí) 41,48. Pihenő a kerektói erdészház udvarán „Már végképp döntöttem, kapus akarok lenni” Milyen eredmények várhatók?

Next

/
Thumbnails
Contents