Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-02 / 179. szám
KÉPÚJSÁG AUGUSZTUS . 2 CSOTOBTOK Névnap: Lehel. A Nap kél 4.22 — nyugszik 19.18 órakor. A Hold kél 13.41 — nyugszik 23.49 órakor. Százöt évvel ezelőtt, 1874. augusztus 2-án született és 1919-ben, tehát 60 évvel ezelőtt hunyt el Nagy Balogh János festő- és grafikusművész. GEOTERMIKUS ERŐMÜVEK. A Föld méhének 4—5 ezer méteres mélységben rejtőző melegével szándékoznak működtetni két geotermi. kus erőművet a 80-as évek derekán a Szovjetunióban. A kaukázusi sztavropoli határ- területen és Kárpátalján felépítendő mintegy egymillió kilowatt kapacitású geotermikus erőművek tervmunkálatain négy szovjet tudományos intézetben dolgoznak Kijev- ben, Moszkvában és Lenin- grádban. A szakemberek választása azért esett a Szovjetunió két említett területére, mert ott a próbafúrások szerint az erőmű működtetéséhez szükséges 200 Celsius fokos hőmérséklet sem ritka. Zisgmond királyról beszélget Benda Kálmán, Fügedi Erika és Engel Pál történészekkel a Kossuthon 17 óra 7 perces kezdettel. 'x, TŰZ: Houston történetében az eddigi legnagyobb tűzesetről érkezett jelentés: a lángok 1100 lakást rongáltak meg, a keletkezett kár nagyságát mintegy 25 millió dollárra becsülik. Emberéletben szerencsére nem esett kár, kórházban 12- embert — köztük néhány tűzoltót — kezelnek égési sebekkel. A televízió délutáni műsorai a gyerekekről, a gyerekeknek szólnak. Először — 16 óra • 20 perckor — a Kutyahűség című szovjet ifjúsági filmet nézhetik meg. Azután egy dokumentumfilm következik, majd tudósítások a hazánkban megrendezett európai gyermektalálkozóról. A Nemzetközi Stúdió pedig a harmadik világ gyermekeinek helyzetével foglalkozik. + HÁROMMILLIÓ EMBER vált hajléktalanná két észak-indiai államiban. Biharban és Uttar Pradesh ben a szűnni nem akaró esőzések következtében. Az ország több más pontján. így Kerala államban is egész vidékek kerültek víz alá. # A PARADICSOMSZEZÓN kezdetét megelőző felvásárlás szerdán indult meg a Paksi Konzervgyárban. Csaknem ugyanekkor kezdődik a fehérpaprika feldolgozásának szezonja is: hétfőn érkezik az első szállítmány. Csúcseredményt értek el az uborka felvásárlásában kedden, egy nap alatt 22 vagonnal vett át a gyár. O HAT JAPAN HEGYMÁSZÓ vesztette életét az elmúlt szombaton egy lavinaomlás következtében az észa'k-pakisztáni hegyekben, miközben kísérletet tettek egy gleccser elérésére. * ÜTKÖZÉS. Kedden Észak-kelet Pakisztánban összeütközött egy utasokkal zsúfolt vonat és egy autóbusz. A baleset következtében tízen meghaltak, negyvenen pedig súlyosan megsebesültek. — ALAPTALANOK mindazok a híresztelések, amelyek szerint a clevelandi Metropolitan klinikájának idegsebész-csoportja emberi lej átültetését tervezi — jelentette be Robert J. White, a klinika igazgatója. A klinikavezető a szervátültetés úttörőjének, dr. Christian Barnardnak Cape Town-ban nyilvánosságra hozott nyilatkozatára reagált, amelyből kiderül, hogy a főorvosnak ezer dollárt ajánlott fel egy amerikai lap, hogy konzultánsként vegyen részt a clevelandi klinika idegsebész-csoportjának fejátültetési műtétén. Barnard doktor visszautasította az ajánlatot. A csoport egyébként már végzett sikeres fej átültetést, de csak kutyákon, patkányokon és majmokon. Bemard szerint az ötlet „erkölcstelen, megvalósíthatatlan és törvényessége enyhén szólva kétséges”. A Velencei-tavon a napokban nemzetközi széllovasversenyt rendeztek. A hazánkban is gyorsan terjedő kedvtelés képviselői közül csaknem száz versenyző „állt” vízre. Fülledt meleg J Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekvő felhőzet. Több helyen záporeső. zivatar, egykét helyen jégeső. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. A zivatar idején átmenetileg szélerősöjlés. Fülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27—32 fok között. Földvári vásár (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dunaföldvári országos kirakodó- és állatvásár legutóbb nagyon mozgalmas volt. Alkalmanként több ezer ember, 50—60 sátoros-bazá- ros-lószerszámos, köteles, kosaras, cserepes, kádár, bútorárus és ruhakereskedő, valamint kolbász- és pecsenyesütő, italmérő — kb. 1700—2000 sertés, 200—250 szarvasmarha, 150—200 ló alkotja a földvári vásárok színes, zsibongó forgatagát. Gyűjtve a vásári tapasztalatokat, gondokkal is találkoztunk. Lapunkban már észrevé- teleztük; baj van az állatkísérő lapokkal. Az állattartók között még mindig a marhalevél-kezelés módszere él. Az eladók és vevők többsége még mindig nem tudja, mikor és hogyan kell kitölteni az állatkísérő lapot. Vita.van: ki fizesse az illetéket. Ar legutóbbi földvári vásáron találkoztunk eladókkal, akik „passzust” — a régi marhalevelet — hozták a járlatkezelőhöz, „átíratni”! Állatkísérő lapjuk nem volt. Lap nélkül jutottak be a vásár területére és eladták állataikat. Tanúi voltunk vitának: ki fizesse az illetéKádárok — a -bő szőlőtermés reményében — jó vásárra számítanak, vevőkre várnak két? Tapasztaltuk, hogy állattartók ás járlatkezelők meditáltak: milyen esetekben kell új kísérőlapot kiállítani, s mikor „csak” irányítani ! Nagy vásár a földvári. Óriási a vonzáskörzete. Borjúkat hoztak Törökszent- miklósról, lovakat, sertéseket Szeged vidékéről. Több ezer ember, s több ezer állat volt a vásártéren. Érdekes módon, a régi „mázsahézat” ma már senki nem keresi. „Becsült súly” szerint megy az „adom-ve- szem”. Viszont sokan keresik az itatókutat. Az állat is megszomjazik, nem csak az áldomásivók! SZELECZKY JÖZSEF Nívódíj OL VAST AM (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Országos Közművelődési Tanácstól 600 ezer ' forint támogatást kapott a Dombóvár városi művelődési központ és könyvtár a nyitott ház elvű működési modell kísérleti kialakítására. A könyvtári részleg ezenkívül 200 ezer forintot, könyvbeszerzésre. Az összeg felhasználására elkészültek a tervek, a fonotéka (hangtár, lemeztár, hangstúdió, nyelvi labor) kialakítása a közeli napokban már el is kezdődik. Ezenkívül mobil közművelődési eszköztárakat és gyakorlati tevékenységek folytatására alkalmas műhelyeket alakítanak ki. A Magyar Fotóművészek Szövetsége folyóiratának — a Fotóművészetnek — 1979. második negyedévi pályázatán Ozorai Gábor, a dombóvári fotóklub vezetője. Tömegcikk című képsorával nívódíjat nyert. Nyers Sándorné Halászlé Nem vették jónéven néhány hete a halértékesítő illetékesei, amikor ezen az oldalon vicces kedvű fotós kollégám Halszagüzlet-té változtatta a szekszárdi boltot ábrázoló képen a Halszaküzlet feliratot. Azóta egy időre, ha jól sejtem, a halnak még a szaga is eltűnt a helyiségből, mivelhogy megkezdődött a belső tatarozás. Nem akarom én bántani a halértékesítőket, elvégre ők is csak azt adhatják el, ami van, a nincsből nehéz árulni. (Bár az igazságihoz hozzátartozik, hogy a krónikus halhiány bizonyára nem istencsapás, hanem más — nagyon is emberi — oka van.) összefutott a nyál a számban tegnap, arról olvasván a Népújság utolsó oldalán, hogy a hét végén a szegedi Tisza-par.ton harmincnégy bográcsban fő majd a halászlé. Halevő ember vagyok, pontosabban lennék, ha hozzájutnék. ígéretet már kaptam. Nem a boltban, hanem sporthorgász ismerősömtől. Már csak egy kis szerencse kell és főhet a halászlé. Igaz, nem bográcsban, csak lábasban, és nem tavi, hanem folyami, kevert halból. Ott még akad néhány. Kérdés, hogy meddig. — gy — Mesefal A Kop-Ka ÁFÉSZ dekoratőr részlege a tamási bölcsőde udvarában társadalmi munkában mesefalat festett, a gyerekek nagy örömére. (Könye Iván tudósító) Megszűnőben a járvány A Cseh Szocialista Köztársaság néhány területén a korábbi hetekben kialakult fertőző májgyulladás járvány a hatékony intézkedések nyomán csaknem megszűnt. A megbetegedések csaknem teljes mértékben enyhe lefolyá- súak. egyetlen haláleset sem fordult elő. Növényvédelmi előrejelzés A folyamatosan üzemelő gyümölcsmolycsapdák közül jelenleg a szilvamolycsapda fogja nagy tömegben a kártevőt. Az almamolycsapda mérsékelt rajzást mutat. Várható azonban, hogy a rajzás mindkét kártevő esetében növekszik az elkövetkező 1—2 hét alatt. A hét vége felé a kaliforniai pajzstetű lárvarajzásának megindulására majd erősödésre is számíthatunk. Mindhárom kártevő ellen 7—8 naponként történő ismétléssel indokolt a permetezést végezni. A kezeléseket az egyes szerekre előírt várakozási idők betartásával a szedés előtt 7—14 nappal be kell fejezni. A legutolsó permetezéshez a 7 nap várakozási idejű Uni- fosz 50 EC-t javasoljuk 1 dkg mennyiséget adva 10 liter permetléhez. Ezt megelőzően használható a Sevin 85 WP, vagy á Ditriifon 50 WP. vagy az Unitron 40 EC 2 dkg/10 liter adagolásban, illetve a Sa- tox 20 WSC 5 dkg/10 liter, vagy a Bi 58 EC 0,75—1,00 dkg/10 liter mennyiségben. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Munkásőrök Együtt a szakasz A kölesd—kistamási szakasz az elmúlt évi szocialista versenyben második lett, a második raj pedig az egység legjobb raja. Évek óta pontokra megy a harc a szekszárdi egység szakaszai között, és a kölesdiek alig maradtak a legjobb bátaszékiek mögött. — Az idén sem lesz kisebb a versengés, szeretnénk ezúttal is hasonló eredménnyel szerepelni — mondja Varga Sándor szakaszparancsnok, a termelőszövetkezet elnöke. (Szakaszparancsnoki beosztása régebbi keletű, mint elnöki tisztsége.) Mint a szakaszparancsnok elsorolja, sok minden szerencsésen közrejátszott, de elsősorban a szakasz tagjai tették a legtöbbet az egységben folyó szocialista versenyben. Korábban még előfordult, de , az utóbbi két év alatt nem volt igazolatlan hiányzás sem a foglalkozásokról, de különösképpen nem a szolgálatból. — A szakasz jelenleg az egységnél ad szolgálatot, szeptemberig — mondja a szakaszparancsnok. — A hetes váltás igen jól bevált, a munkahelyen nem érződik meg úgy a távoliét, és a szolgálatban való jártasság, készség is jobb. Az is a szakasz előnyére vált, hogy sok új ember került be az idősebb- munkásőrök pedig mindent megtettek azért, hogy az újak jól beilleszkedjenek a kollektívába. Az sem utolsó szempont, hogy a munkásőrök többsége a termelőszövetkezetben dolgozik — a kevesebb munkahely kevesebb gond. A kölesdi termelőszövetkezet egyre inkább a szakasz bázisa lesz. Az előképzést megkezdett három munkásőrjelölt is a tsz- ben dolgozik. Szabó István magtáros, Zákányi Imre traktoros brigádvezető, Adonics Ferenc a téglagyárban dolgo- _ zik. Velük teljes lesz a sza- • kasz. Germán László, a szakasz- parancsnok-helyettes civilben növénytermesztési ágazatvezető, Lestár Vendel raj- parancsnok halőr, Mester Győző rajparancsnok nemrég lett brigádvezető. Kiss István a tejüzemben dolgozik, Schüszler Tamás növény- termesztő, Majzik Tamás — alapító munkásőr — téglagyárban dolgozik, Göblyös András szintén növénytermesztő, Kemény János, Bíró József, a TOTÉV dolgozói. Mónus János, Jerabek Lajos rakodók a tsz-ben, Kalmár János, Zentai Béla a tejüzemben dolgozik, Deli János hídépítő, Göblyös Imre vízügyes, Gulyás Tamás, a megyei tanácson, Éberling Gyula, Mester Zoltán, Magyarosi Gyula, Burnyóczki Sándor volános, Szalai László tsz- bognár, Kiss József kőműves. — A múlt évben száz százalékos volt a megjelenés a kiképzéseken és a polgári védelmi gyakorlat során is teljes létszámmal látták el feladatukat. — Az idei év,re sem lehet panasz, még akkor sem, ha eddig kevesebb az igénybevétel — mondja a szakaszparancsnok. — Túljutottunk a lövészeten is, a géppisztollyal jól szerepeltünk, a pisztolylövészetet még gyakorolni kell, hogy ugyanúgy bánjanak vele, mint a TT-'vel. A három új munkásőrrel teljes lesz a létszám, a többség is csak néhány éve munkásőr, így nem lesz tartalékosunk, leszerelőnk. Aztán jöhetnek az új feladatok. B. I. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551