Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-11 / 160. szám

1979. július 11. Képújság s Tájkiállítás Kilenc dunántúli megyei tájkiállítását rendezte meg az AGRO- INFORM abból a célból, hogy áttekintést adjon a kistermelés fejlesz­tésére tett erőfeszítések eredményeiről. Baranya, Fejér, Győr-Sopron, Komárom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyék eredmé­nyeit, fejlődésének útját mutatta a mosonmagyaróvári kiállítás, ame­lyet július 6., 7., és 8-án rendeztek meg. A szekszárdi növénytermelési rendszer is bemutatkozott imwm 1976-BAN ; áthpirútet h« lojUkoj Állam gazdaság b TERMELŐSZÖVETKEZET « SZAKSZÖVETKEZET műtrAgya felhasznAlAs ALAKULÁSA 1*75 SSs”“: SSST" ~ SZARVASMARHA SERTÉS BAROMFI Í1000 D6J ÉRTÉKESÍTÉS : VÁGÓMARHA/dU HÍZÓSERTÉS MM BAROMFI ty ÍNYÜL# TEJ 1008 LITER TOJÁS 110606 awts *S?M imt­roia «0.1» ebből kiigaidawg tJ.JOO m loo a», sir Í5J60 | 38263 2366 CW «.W tíe tr? * Tolna megyei tabló / Egy kiállítás és vásár mindig izgalomba hozza azt az embert aki tudja, mit lát­hat majd: mindenből a leg­szebbet, a legújabbat. Egy élelmiszeripari kiállítás átte­kinti az egész ágazatot, a fo­gyasztói javak kiállítása e területet — egy ilyen moson­magyaróvári pedig arra ad- . hat választ — gondolja a ki­állításra készülő ember —, hogy a kisgazdaságok kor- - szerűsítése-fejlesztése-ellá- tása tekintetében mi a hely­zet. Utazzunk tehát Moson­magyaróvárra, potom három­száz kilométer távolságra, vé­gig, azaz átlósan a Dunántú­lon. Indul a gép hajnalban és a délelőtt folyamán talál magának kényelmes parko­lót a mosoni vár tövében. No, de addig is nemcsak az út szalad az autó alatt, ha­nem elhagyja a tájat, amely egyre változik, a dél-dunán­túli nyári érési időszakból átlépünk lassan-lassan a ké­ső tavaszba, a Kisalföldön még majdnem zöld a búza, a kukoricának még eszébe sincs a címerét kidugni, ám a cukorrépa beborítja a föl­det, mint ahogy másfél méte­resre nőt rozstáblák hajla­doznak a nehéz, Alpok felől jövő széltől. Az út — ha már részletesen be akarunk a vásárról-kiállításról számolni, ez is része az egésznek — pompás, jól vezetett, és nagy forgalmat bír el. Szükség is van erre, hiszen óriási a for­galom. Az ország nyugatán vagyunk, s ezért nem csoda, ha szomszédaink autókara­vánjai töltik meg az utat, annak is azt a részét, ame­lyik az ország belseje, a Ba­laton felé visz. Itt van előttünk Mosonma­gyaróvár. Olyan város, an­nak a szeméből-agyából ítél­ve, aki először látja — mint egy nagy falu. Széles, elterü­lő és közepes épületekkel. Az utcák-terek bőségesek, hi­szen van terület, mert hol itt, hol amott csillan a lakó­negyedek között vízfelület, valamiféle Duna-maradék, és az évszázados fák nemcsak az egyetem, hanem az egész vá­ros parkjában arról tanús­kodnak, hogy az itt élő em­ber szereti a természetet. Ezt igazolja a sok virág, a gon­dozott parkok, a tiszta jár­dák. És ... Hol is van ez a kiállítás? Rajzlap nagyságú tábla mutatja az irányt: ki­állítás. Megyünk a jelzett úton, a lovasiskolához érünk. Eligazítás. Kerüljük meg a várat, és az egyetem mögötti parkba menjünk. Odaérünk, ott is kicsinyke tábla. És a Lajta-hídhoz támasztva, már a ligeti bejárónál, kétlepe- dőnyi dekoráció; öles betűk­kel tudatja, itt a kiállítás. Nyitva a nap minden órá­jában, annak ellenére, hogy a rendezők kilencórás nyitást ígérnek, de az az igazi, ami­kor a látogató abba is bele­tekinthet, ahogyan készül egy napjára a kiállítás: mi­ként etetik a ketrecbe zárt húsgalambokat, hogyan tisz­títják a birkák alját, miként eszik az újszerű önetetőből a Ka-Hyb sertés. S ezek lát­tán a vendég leül a szépen gondozott park egyik padjá­ra, kezébe venné a prospek­tust, de ilyen e vásárról nincs, hanem csak összegezi gondolatait. Körülbelül így: a kilenc megye kisgazdaságai jól haladnak azon az úton, amely számukra többször is kijelölésre került. Egészítsék ki a nagyüzemeket, a helyi termelési eszközöket használ­ják ki, a többletmunka ré­vén jussanak többletjövede­lemhez a kisállatokkal, zöld­ségekkel foglalkozó emberek. És a tablókon bemutatott eredmények ezt igazolják. A kiállítók többsége ter­mészetesen környékbeli, hi­szen Tolnából ide nem lehet három napra hozni a leg­jobb teheneket, sertéseket, még a kiskertek óriásai is elfonnyadnának, mire a pa­vilonba kerülnének. Az itte­ni állattenyésztő-kultúra ma­gas. Sokat olvashatunk ar­ról, hogy a Kisalföldön a ta­karmányozás milyen fejlett: a lucerna, a fű, a siló és a szilázs itt évtizedek óta a kisgazdaságokban is megha­tározó, nemcsak a Lajta- Hansági Állami Gazdaság­ban. A tenyészállatok; tehe­nek, birkák, sertések, nyulak, galambok a tájegység leg­szebbjei közül valók. Te­nyésztési értékük magas, ho­zamaik jobbak, mint a mi körzetünkben tartottaké. A Ka-Hyb sertés ezen a vidé­ken jobban elterjedt, mint „hazája”, Kaposvár környé­kén, és úgy tűnik, a kiállí­tókkal folytatott beszélgetés során is ezt tapasztaltuk, hogy egészségesebbek, szívó- sabbak errefelé, talán az ég­hajlat teszi ezt? A Sömjén- ből hozott állatokat mind el­adták — mert ezen a kiállí­táson az állatokat is meg le­hetett venni. El is kelt min­den tehén, üsző és borjú. A lukácsházai nyúltenyésztő gazdaság olyan állatokat ho­zott — amelyeknek különle­ges színezetű a szőre, tehát a nyúlnak a bőre értékesebb lehet levágás után. Az em­bernek szinte olyan érzése támadt, mintha a kutatók- tenyésztők, olyan csíkozású, színezésű nyulat tudnának „előállítani”’ amilyen színű szőrmére a szűcsiparnak szüksége van. A galambokról kellene még hangsúlyozottan írni. Hiszen ez a madár erre olyan, mint nálunk a tyúk. Minden házban tartanak, mindenütt kialakítottak az udvar egy sarkában galamb­házat, nem olyan magasat, rúdon lévőt, hanem valósá­gos kis házat, a tetőn röpte­tőnek tűnő levegőző nyílás­sal, alul pedig ketrecekben a burukkoló kövér madarak százai — amelyek nagyon jól eladhatók, fontos export­cikkünk a galambhús. És a takarmány. A takarmányozásról még egyszer: A győri gabonaipar bemutatkozott olyan tápok­kal, koncentrátumokkal, ame­lyeket Tolnában még nem ismerünk. Nagyobb a válasz­ték és mint a kiállításon hal­lottuk, jobb az ellátás. A kertészeti kultúra a'kis- gazdaságokban is igen ma­gas színvonalon van. A Ha­zafias Népfront Mosonma­gyaróvár és a környező vá­rosok kertbarátklubjainak külön-külön sátrakat adott. Itt csodálatosabbnál csodála­tosabb gyümölcsök, paprikák és egyéb zöldségfélék látha­tók. Mind olyan példányban, akár országos versenyre is lehetne küldeni az első hely reményében. A Hazafias Népfront — mint a mosoniak egyik kiállítója elmondta —, rendszeres előadásokat szer­vez a tagok részére, és a leg­fontosabbnak tartják, hogy a kisgazdaságok produktumai­kat bemutassák a nagyközön­ségnek. Ezért is gyakori Mo­sonmagyaróváron, Sopron­ban, Kapuváron és egyebütt a kiskertbarátok kiállítása, télen is, meg nyáron is. A kiskertgazdaságok kiál­lítása-vására Mosonmagyaró­váron hoz persze kuriózumo­kat is. Mindenekelőtt a sok és a hasznosnak tűnő magaszerkesztette kisgép tűnt fel. A parkban legalább tizenöt kistraktort mutattak be. Tánczos Gábor hanttörő motoros ekéje-kapája (!) szinte egyedülálló. Fel kell figyelni arra a kiállítási rész­re is, ahol Hatos István csor­nai kistermelő bora látható, ilyen címkével: Rábaközi Ve­ritas. termeli és palackozza Hantos István Csorna. (!) (Vajh eszébe jutna-e néhány jó hírű szekszárdi aranyér­mes gazdának saját borát palackoztatni?!) Forintos Er­nő — úgy tűnik hallottunk már róla — híres feltaláló. Itt a hasogatott fóliát mu­tatja be, amely „pofon egy­szerű”, ha az ember meglát­ja; a növény a hasítékokon szépen kidugja fejét, növe­kedhet, a nyiladékon befo­lyik a víz, de nincs nagy pá­rolgási veszteség. És az egyetem díszterme is kínál érdekességet. Számunk­ra kettőt különösen. Az egyik a KSZE győri termelési egy­sége. Itt Zimonyi Tamás kör­zeti agronómus ad tájékoz­tatást arról, miként hódít a szekszárdi növénytermelési rendszer a Kisalföldön. Jól. „A rendszer szervezettsége, gazdasági eredményeinek nö­vekedése fogja meg a part­nergazdaságokat : a söptei gazdaság a kiállítás napjai­ban, a kertai, Veszprém me­gyéből, pedig június végén csatlakozott a KSZE-hez. Mintegy százezer hektár te­rülete van ezen a vidéken a rendszernek.” A másik érdekesség, s kis­sé hízelgő is számunkra: a Dalmandi Állami Gazdaság híre-eredménye ide is elju­tott. A tömegtakarmány-ter- mesztés-felhasználásban or­szágosan is kiemelkedőt nyúj­tó DÁG a Kisalföldön is az ér­deklődés középpontjába ke­rült. Miért? A tömegtakar- mány-felhasználás és állat- tenyésztés fejlettségéről csak néhány számot idézzünk: A szarvasmarha-hizlalásnál, egy kiló súlygyarapodáshoz 1975-ben felhasználtak 5,95 kiló abrakot, 1978-ban 4,19 kilót. Egy liter 3,9 százalék zsírtartalmú tej előállításá­hoz 1975-ben 0,72 kiló abrak­ra volt szükség, 1978-ban pedig 0,41 kiló kellett! És vége is a napnak. Hűvös, párás levegő húzó­dik a pavilonok közé, kol­bászillat leng köröttünk, nó- tázgató emberek ücsörögnek a gyöpön, az istállósátrak előtt ott állanak már az őrök, a hangosember, a bádogdo­boz még cigányzenét sugá­roz, olyan hangerővel, hogy tán az országhatáron is át- hallik. A kilenc megye kiállítása- vására szép csöndben be­csukja kapuját, a mosoni várkapitány — ha most vol­na — nyugodtan lepihenhet­ne, jó nap végén hajthatná álomra a fejét. De, előttünk még majd há­romszáz kilométer, rúgjunk a púpos autó hátuljába, hadd szaladjunk Szekszárdig. PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: BAKÓ JENŐ Kistraktor, készí tette Návai István A Hatos-féle borok Kertbarátok kiállítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents