Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

1919. július 8. Munkásfestők, amatőrök; Ki az amatőr? Aki jó úton halad előre. Az amatőrseg nem minőség, hanem álla­pot. Semmilyen arisztokratiz­mus nem indokolt, hiszen gyakran előfordul, hogy az autodidakta, a naiv festő, az amatőr esztétikailag „lekörö­zi" a hivatásos alkotót. A képzőművészet forrása ugyan­is nemcsak a főiskola, a te­hetség több helyről bukkan elő. Nagy névsort sorolhatunk azon mesterekről és alko­tókról, akik önképzés útján váltak szobrászokká, festők­ké, így többek között Bor­sos Miklós, Baksa Soós György, Vén Emil, Nolipa J. Pál — a fiatalabbak kö­zül Janzer Frigyes, Kaubek Péter, ifj. Keleti Jenő, Ta- vaszy Noémi, Tilless Béla. SZABADISKOLAK A Dési Huber István-kör, a bajai Rudnay szabadisko­la, a Vasas képzőművészeti szakkör, Hermann Lipót, Aba Novák Vilmos, Uitz Béla szabadiskolájában vál­tak művészekké az amatő­rök. A folyamat napjaink­ban is folytatódik. A fel- szabadulást követően a te­hetségkutató mozgalom ke­retében nőtt fel egy új nem­zedék a budapesti Derko- vits és a nagymarosi Nagy Balogh János népi kollé­giumokban, elég ha Kántor Lajos, Óvári László és Kiss Nagy András nevét emlí­tem. Napjainkban is erősö­dik a képzőművészeti ama­tőr mozgalom, a megújulás egyik forrása. MŰHELYEK Harmincesztendős jubi­leumát ünnepelte a Csepeli Munkásotthon Képzőművé­szeti Köre, ahol Ék Sándor, Olcsai Kiss Zoltán. Ilosvai Viszt György: Egervár Varga István, Gádor Emil irányításával olyan alkotók érték el a hazai és nemzet­közi szintet, akik régebben amatőrök vagy egyszerűen a festészet jelöltjei voltak: Bakallár József, Misch Ádám, Németh Miklós. Ilyen művésztermő alkotó műhely működik évtizedek óta a Ganz MÁVAG-ban, a Má­jus 1. Ruhagyárban, Zebe- gényben, Debrecenben. Kiemelkedő a Vasutasok Szakszervezetének patronáló tevékenysége, mely azt eredményezte, hogy szerte az országban működnek vas­utas képzőművészeti körök, s egy nemzetközi vasutas­képzőművészeti kiállítást is rendeztek a Műcsarnokban az 1960-as évek elején. VASUTAS KÉPZŐMŰVÉSZEK Eseményszámba megy az évi vasutas képzőművészeti kiállítás. Hol a Nyugati­Ledinczky Gyula: Csónakok pályaudvar kultúrváróter- mében, hol a VIII. kerületi székházban tartják. A szob­rászok vezetője Kirchmayer Károly. A tudatos, évtizedes hagyományokkal rendelke­ző tevékenység azt eredmé­nyezte, hogy az ország vas­utas festő- és szobrászjelölt­jei lendületesen fejlődtek Miskolcon, Szegeden, Szom­bathelyen és Budapest agg­lomerációjában is. Ennek köszönhető, hogy ebből a tág körből került ki Ficzere László, Szemők György, Nagy János, Klimaj György. Ök már nem nevezhetők amatőrnek; festők, szobrá­szok. Kiemelkedő példák adód­nak bőven. 1948-ban szer­vezte meg Ledniczky Gyula munkásfestő a SORTEX- ban a képzőművészeti szak­kört, melyet Iván Szilárd vezetett. Ez a műhely lendí­tette a továbbiakban sok tehetség kibontakozását, elég ha Bartl József nevét említem. A munkás amatőr­mozgalom célja kettős. Egy­részt örömet biztosít az amatőr színvonalon maradó alkotók népes táborának, másrészt a festői, szobrászi utánpótlás része. Fellendült a képzőművé­szeti élet a váci Híradás- technikai Gyárban, ahol To­man Gyula munkásfestő ki­állítását rendezték meg az üzem ebédlőjében. Hason­lóan cselekvő élet jellemzi a XX. kerületi Kisduna Ga­léria festői szakkörét, ahol Bodnár Ede és Pánti Imre egy személyben mukások és egyre kitűnőbb képek kom- ponálói. Budapest első gyűrűjében, a hajdani külvárosokban fel­lendülőben van az amatőr KoWWEIBöl Nagy László ex librise képzőművészeti mozgalom, elsősorban a szakszerveze­tek és a Hazafias Népfront cselekvő közreműködése ré­vén. Rákospalotán Orosz László és Nagy Előd erjeszti ezt a munkát, mindketten festőművészek és kört is ve­zetnek. A Kőbányai Műve­lődési Központ könyvtárá­ban alapította meg M. Kiss József grafikusművész a 25. Galériát, ahol sok művész­jelölt készülődik pályájára és kap kiállítási lehetőséget. AMATŐR HONVÉD KÉPZŐMŰVÉSZEK A Magyar Néphadsereg régóta és egyre inkább se­gíti és támogatja a szolgá­lati idejüket töltő katonák képzőművészeti tevékenysé­gét. Ennek keretében tar­tották meg 1977-ben Zala­egerszegen a honvéd ama­tőr képző-, ipar- és népmű­vészeti kiállítást. Jellemző a számadatokra, hogy közel nyolcszáz művet küldtek be a pályázatra, melyből végül is kétszáz munkát javasolt bemutatásra a zsűri, több mint száz alkotó képét, szobrát, iparművészeti jel­legű tárgyát. Ez a tárlat azt igazolta, hogy a Magyar Néphadsereg katonái és pol­gári személyzete közül több tehetséges festő, szobrász ér­heti el további távlatait — így elsősorban Unyi István, Viszt György, Petrovics Adorján, Béres János. A MUNKÁS AMATŐRMOZGALOM HOLNAPJA A munkásfestők saját ön­képzésükön túl tulajdonkép­pen az ipari folklór letéte­ményesei, őrzői. A régi és mai munkáshétköznapok emberi és tárgyi környeze­tét is feltárják néprajzi, po­litikai és művészettörténeti értékkel egyaránt bíró te­vékenységük során. Gondo­lati, eszmei leltár ez az esz­tétikum eltérő színvonalán — tárgyban fennmaradó emlékezés, kornyomat; tehát történelem. LOSONCI MIKLÓS > A könyv őrültjei A túlzás mindenben megbosszulja magát, a legszebb érzést, a legne­mesebb elgondolást is visszájára fordíthatja. így van ez a könyvgyűjtők­kel, bibliofilekkel is. Ha a könyvgyűjtésre fordított anyagi áldozat túlzott, ha könyvekkel való foglalkozás meghalad bizonyos határt, a bibliofilből bibliomán, könyvőrült lesz. A kettő közti határt néha nem könnyű meg­vonni. Aldus Manutiust, az 1515-ben elhunyt híres nyomdászt például nem lehet bibliománnak nevezni, jóllehet néha annyi könyvet vásárolt, hogy teljesen eladósodott és még háztartása elemi kiadásaira is alig jutott pénz. Viszont Urceus Antonius, a XV. század végén élt bolognai tanár már túllépte ezt a határt. Amikor könyvtára tűzvész áldozata lett, bána­tában eszét vesztve, félőrülten bolyongott hetekig az erdőkben. DÜHÖDT KÖNYVFELHALMOZÓK A bibliománokat már 1494-ben szellemesen gúnyolta ki Sebastian Brant. A Bolondok hajója című szatírájában bemutatja az esztelen könyv- gyűjtőt, aki latin nyelvű könyveit sohasem olvassa, nem is tudja olvasni, mégis gondosan vigyáz rá, mindennap órák hosszat porolgatja, rendezgeti. Az élet egyes kirívó esetei azonban Brant szatírájánál sokkal torzabb képeket mutatnak. Ilyen volt a Richard Heber (1773—1833) nevű angol tőkepénzes. Ez a dühödt könyvvásárló állandóan az árverési csarnokokat, antikváriumokat látogatta és megvásárolt minden ritkaságot, amihez csak hozzáférhetett. így is kevesellte beszerzéseit, s ezért ügynököket alkal­mazott, akik külföldi piacokon hajtották fel számára a ritkaságokat. Lon­donban, Oxfordban, Amszterdamban, Brüsszelben, Párizsban házakat bé­relt, s ezeket könyvekkel töltötte meg. Gyűjteményének még csak meg­közelítő nagyságát sem ismerjük, volt, aki félmillió kötetre becsülte. He­ber sohasem olvasott könyveiből, de még csak nem is rendezte őket, mint a Bolondok hajójának utasa, megelégedett a birtoklás puszta tényével. Heber az ártatlan bibliománok közé tartozott. Saját pénzét költötte és halála után könyvei vagy nyilvános könyvtárak tulajdonába kerültek, vagy olyan gyűjtők birtokába jutottak, akik olvasták is őket. GYILKOS KÖNYVÖRÜLT A bibliománoknak van egy — szerencsére Kicsi — csoportja, amely teljes erkölcsi beszámíthatatlanságban szenved. Don Vincente a tarragoniai Poblet kolostorban élt. Amikor Bourbon Krisztina uralma alatt felprédálták a kolostor könyvtárát, ebből sok kö­tetet megszerzett magának. Zsákmányából Barcelonában antikváriumot nyitott. A kis értékű könyveket eladogatta, s ebből tengette szegényesen életét. Ritkaságot csak olyankor bocsátott áruba, amikor az éhség kény­szerítette erre. Ilyenkor azonban a vevőt utólag megölte és visszaszerezte a könyvet. Kilenc gyilkosságot követett el ilyen módon. 1836-ban árveré­sen, egy unikumnak tartott, 1492-ben Valenciában megjelent nyomtat­ványra licitált, de egy idősebb antikvárius többet ígért érte. Don Vin­cente az árverésen különösen viselkedett, szinte az önkívületig izgatott lett. Két nappal később megfojtotta az öreg könyvkereskedőt és ellopta az unikumot. Ez lett a veszte. Hiába próbált az üzlet felgyújtásával min­den nyomot eltüntetni, egy véletlen révén megtalálták nála az ellopott könyvet és az igazságszolgáltatás kezébe került. A tárgyaláson bevallotta gyilkosságait, de megbánást nem mutatott. Úgy érezte, joga volt az eladott ritkaságok visszaszerzésére, még bűntett árán is. Az elmeháborodott csak akkor tört meg, amikor megtudta, hogy a valenciai nyomtatvány nem unikum. Nem érdekelte a kiszabott halál- büntetés, csak azt hajtogatta eszelősen: „Az én példányom nem unikum. Az én példányom nem unikum!" KÖNYVCSONKÍTÓK Veszedelmes a könyvőrülteknek egy különleges csoportja, a könyv- csonkítók. Akadt köztük olyan, aki kézzel festett iniciálékat gyűjtött, természetesen úgy, hogy kivagdosta ezeket a kódexekből. John Bagford (1657—1716) ismert régész, könyvtörténeti szakértő a címlapokat szedte ki a hozzá került könyvekből. Zsákmányát azután ko­rok, stílusok szerint csoportosította és — mint rendes ember — be is köt­tette. Gyűjteménye, amely később a British Museumba került, száz kö­tetből áll, kötetenként átlag kétszáz címlappal. Ez azt jelenti, hogy hozzá­vetőleg húszezer könyvet csonkított meg. A hazai könyvtörténet — szerencsére — nem ismer az említettekhez hasonló bibliománt. Könyvcsonkitók ugyan szép számmal akadnak, még tudományos könyvtáraink olvasói közt is, de őket nem a „könyvszeretet” vezérli, hanem praktikus cél: szükségük van egy-egy cikkre, statisztikai táblázatra, könyvfejezetre, de lusták lemásolni, inkább kivágják az őket érdeklő részt folyóiratokból, könyvekből. Talán még nagyobb azoknak a könyvbarátoknak nem nevezhető „könyvbarátoknak" a száma, akik gyűjteményeiket kölcsönvett, de soha vissza nem adott müvekkel gyarapítják. VÉRTESY MIKLÓS tfÉPÜJSÁG 11 Játék az agyaggal Még egy lassú körbe len­dül a korong, majd az öblös virágtartót könnyed mozdu­lattal, szinte alig érintve le­emeli, s a polcra állítja. Mély ölű tálak, korsók, bu- téliák, szív alakú kuglófsü­tők sorakoznak az állvá­nyon. Finom forma és deko­ratív érzék jellemzi mun­káit. Albrecht Julia kerámikus- művész műhelyében alkotó csend fogadja a látogatót: a festői színek harmóniájával összeolvadó motívumok, a merészen könnyed vonalú tárgyak, a meghökkentően groteszk vagy naív, humo­ros korongolt kertplasztikák világa csengő-bongó zsibon- gást, életörömet áraszt. Itt a csendben születnek meg monumentális épületke­rámia relieftervei, melyeken a pozitív és negatív formák plasztikai lehetőségeit hasz­nálja fel. Művészete sok- húrú. Nem fedezhetők fel benne a kortársi vonások, a példakép másolása. Ez sa­játos pályakezdéséből is adódhat: Képző- és iparművészeti gimnáziumban érettségizett, ezután 1969-től 1973-ig a Képzőművészeti Főiskola fes­tőszakán Szentiványi Lajos tanítványa volt. A festészet mellett szabad idejében min­tázott és a kerámiával is foglalkozott. Külföldi tanul­mányútjain — a Szovjet­unióban, Finnországban és Svédországban — a modern architektúrát, az iparművé­szetet tanulmányozta. Ezek az utak erős hatással voltak látás- és felfogásmódjára, nö­velték benne a térplasztika iránti vonzódást. 1974 óta sa­ját kerámiaműhelyében dol­gozik. Tagja a Művészeti Alapnak és a Fiatal Képző­művészek Stúdiójának. Pasz­tellszínű, festői mázakkal készített dísztárgyait, hasz­nálati tárgyait az Iparmű­vészeti Vállalat és a Kép­csarnok értékesíti. Rendsze­resen szerepel pályázatokon, csoportos kiállításokon s nya­ranként több hetet tölt a gyulai művésztelepen. Bár igényli az alkotó ma­gányt, azért szabad idejét szívesen osztja meg tanítvá­nyaival, a kerámia iránt ér­deklődő tizenévesekkel. Vall­ja: az ízlésformálást nem le­het elég korán kezdeni. A felnőttek széplátásának befo­lyásolása már nehezebb. A művész feladata, hogy al­kotásával tanítson. Albrecht Julia sok fantáziát talál a kertesztétikában. A giccscs gipsztörpék, színes üvegbú- rák hivalkodóan ízléstelen kerti miliőjét szeretné szám­űzni ötletes, szellemes piro- gránitból készülő figuráival. Színes mesélőkedve, képze­letvilága a játékos gyer­mekkort idézi: a műhely előtti kertben egy-egy virá­gos bokor, fenyőfa vagy ép­pen az esővízgyűjtő hordó árnyékában váratlanul buk­kan fel a hét törpe — Hap­ci, Szundi, Szende, Morgó stb. — vidám figurája. Tár­gyainak karaktert ad, felru­házza emberi tulajdonságok­kal. Játszik az agyaggal: bohóc­sorozatának a Kurázsi címet adta, az optimista bátorsá­got, az élet megpróbáltatá­sait álló, túlélő embert áb­rázolva. A fiatal kerámikusnö az idén több megbízást kapott középületek díszítő kerámia­reliefek készítésére is. HORVÁTH ANITA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents