Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
1919. július 8. NÉPÚJSÁG 3 A 29. VASUTASNAP Fiatalok öreg mozdonya a bátaszéki állomáson A Pécsi Vasútigaz- gatóság területén több mint tizennégyezer vasutas dolgozik, többségük a Tolna megyei állomásokon, csomópontokon. A vasutasnapon a társadalom ilyenkor különös figyelemmel fordul azok felé, akik egész évben biztosítják az országban a vasúti forgalmat, célhoz juttatnak sok százezer tonna árut, sok millió embert. * A 29. vasutasnapra a bátaszéki csomópont fiataljai főleg a vontatási főnökség dolgozói, egy öreg mozdonyt újítottak fel, helyeztek az új szociális épület elé. A múlt század mozdonya és a modern épület egyben utal arra is, hogy a vasút fejlődése töretlen. Azokkal a fiatalemberekkel beszéltünk, akiktől elindult a gondolat: legyen múzeumi tárgya a csomópontnak. Hurtony János KISZ-titkár ezeket mondja a ma már a közönségnek is szemet gyönyörködtető öreg gépről: „Legalább negyvenen dolgoztunk ezen a mozdonyon. Munkaidő után, megszerveztük a rozsdátlanítást, az alkatrészek összegyűjtését, a hiányzók pótlását, javítását. S ha azt mondom, hogy kétszáz óra az összes társadalmi munka, nem mondok sokat. Amint a mostani vasutasnapon a közönség is szívébe fogadja ezt a gépet, azt ígérhetem, hogy rendszeresen karbantartjuk, mossuk, tisztítjuk, hogy mindig újnak tűnjön. A mozdonyt másfél hónapja kaptuk, és nemcsak a vontatási, hanem a pálya- fenntartási szaktársaink is A vasutasnap előtt készítettük a felvételt, ekkor valóban csak a port törölgették a mozdonyról segítettek szépíteni, sőt vállalták, hogy a mozdony körül parkot csinálnak. Tarjány Pál üzemmérnök a „mozdonyszerzés” részleteit így foglalja össze: — Tudtam, hogy a Közlekedési Múzeum támogatja az olyanokat, személyeket, szervezeteket, akik közlekedési tárgyú muzeális dolgokkal foglalkoznak, géppel, okmányokkal, felszerelésekkel, ruhákkal. Kollégáinkkal úgy határoztunk, hogy kérünk mi is öreg mozdonyt, azt felújí- juk. Megindult a levelezés, már az elsőre kedvező hangú választ kaptunk. Azt írták az elvtársak, hogy keressünk egy öreg mozdonyt, és akkor ők engedélyezik felújítását. A nagykahizsai állományú gépet egy pécsi csonka vágányon találtuk. Koroknai Miklós, meg Szunyogh István mozdonyvezetőkkel mentem a gépet megnézni. A pécsi vontatási fiataloktól segítséget kértem. így a mozdonyt vonHurtony János: legalább negyvenen dolgoztunk ezen a mozdonyon tatható állapotba tettük, és elhúzattuk ide, az állomásra. Itt azonnal hozzáfogtunk a javítgatáshoz. A múzeumtól útmutatást kaptunk, hogyan s mivel rozsdátlanítsunk, milyen festéket használjunk, és arra is, hogyan tartósítsuk a gépet. Lelkesen dolgozott minden fiatal, szinte hívás nélkül itt volt mindenki. A pályafenntartásiak közben megcsinálták a mozdony alapját, követ, sínt, vasbeton aljat szereltek össze és egy kedvező alkalommal, éppen itt dolgoztak a dombóvári darusok, munkaidő után a mostani helyére tettük a mozdonyt. Ez a 36 tonna súlyú gép a mi körzetünkben dolgozott, ötven kilométeres sebességgel tudott közlekedni, 1894-ben gyártották. Tavaly járt le a kazánhasználati engedély. Különben minden alkatrésze a helyén van. A vasutasnap után a bátaszéki fiatalok szocialista szerződést kötnek a múzeummal, és rendszeresen karbantartják a mozdonyt, mindany- nyionk örömére. —Pj—Gk— Grúz vendégek megyénkben „A valóság minden olvasmányélményt felülmúlt” Tavaly vette fel a kapcsolatot a Szekszárdi Garay János Gimnázium és Szakközépiskola a grúziai Tel Avi-i 1. számú-tízosztályos iskolával. Az elmúlt évben a Garay tanárai és diákjai látogattak Tel Avivba, idén Tel Avivból érkezett tizenhat diák az iskola igazgatójának, Da- rija Io.szifovna Bocsridzé- nek és párttitkárának, Nino Davidovna Kuhnanid- zének a vezetésével Grúzia egykori tartományi székhelyéről Szekszárdra. A vendégek elmondták: iskolájuk nagy múltra tekinthet vissza. Kétszázhu- szonkét évvel ezelőtt alapították és sok híres ember került ki a padjaiból. Itt tanult a XIX. század híres grúz költője, Vazsla Psavela, a grúzok nagy forradalmár költője, Iro- dion Je Vdosvili, a híres biológus, Iván Beritasvili akadémikus, az ismert- rendező, Szandro Ahmeteli és a zeneszerző, Niko Szulhanisvili. A mintegy húszezer lakosú ősi grúz város küldöttei először jártak Magyarországon. Vendéglátójuk, a Garay Gimnázium és Szakközépiskola vezetősége gazdag programot dolgozott ki számukra. Tizennégy napra jöttek és ebből négy napot töltöttek Szekszárdon. Szekszárdról kiindulva ellátogattak Pécsre, Harkányba, Mohácsra, Kalocsára, Dunaföldvárra, megtekintettek több sárközi települést, ismerkedtek az itt élő emberek múltjával, népművészetével, bejárták Gemenc legszebb részeit és csodálatos három napot töltöttek a Balatonon. Körbejárták a Balatont. Voltak Székes- fehérváron, gyönyörködtek Gorsiumban, felejthetetlen emlék marad számukra a négynapos budapesti tartózkodás, a Dunakanyar: Esztergom, Viseg- rád, Szentendre. Itt-tar- tózkodásuk során megismerkedhettek azokkal a Tolna megyei tájakkal, településekkel, üzemekkel, gyárakkar, iskolákkal is, amelyek megtekintésére nem volt idejük. Vendégeinknek ugyanis bemutattuk azt a két Tolna megyéről készült . filmet, amelyen az alkotók megyénk múltját és jelenét egyaránt megörökítették a mai ember és az utókor számára egyaránt. Grúz vendégeink elmondták: csodálatos tizennégy napot töltöttek el hazánkban, megyénkben. Nagyon szép, hagyományokban nagyon gazdag ország — állapították meg és hozzátették: a legnagyobb élmény számukra az itt élő emberekkel való találkozás. Sokat hallottak, olvastak a magyarokról. Tudták, hogy barátságos, vendégszerető nép. A valóság azonban minden olvasmányélményt felülmúlt. Itt-tartózkodásukat röviden így jellemezték: „Ügy éreztük magunkat, mint otthon!” Megyénk grúz vendégei ma sok-sok élménnyel gazdagodva hazautaznak. y/iue;-: isk$/£f&] Négy év alatt, ha az ötvenkét hétből csak negyvenben találkoztunk, akkor is százhatvan héten át együtt töltöttünk négyszáznyolcvan árát. Szövődtek közöttünk barátságok — szerelemről nem tudok — és munkakapcsolatok. Azt mondják, Franciaországban a legjobb ajánlólevél a középiskola, ahol az ember végzett. A legmagasabb beosztásban lévő is fogad bárkit, aki ugyanabban a középiskolába járt, ahol a nagy ember, bár ha sokkal előbb, vagy később is. Ennek nálunk nincsenek ilyen hagyományai, de azért összekötő kapocs, hogy osztály-, iskolatársak voltunk. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem szakosított filozófia tagozatát négy évvel ezelőtt 25-en kezdtük és 27-en fejeztük be. Jöttek is, mentek is el. Mindannyiuk életében ez volt az utolsó olyan iskola, amit elejétől végig, együtt jártunk és bizonyítványt — sőt — főiskolai oklevelet is kapunk. Senki se hiszi közülünk, hogy utoljára tanult, mert sók tanfolyam és továbbképzés van még előttünk a nyugdíjig, de iskola már valószínűleg nincs több. Hogy sok volt-e a közel ötszáz óra, az relatív. Szaladtak az évek. de délután négytől hétig, néha csigalassúsággal múlott az idő. Elfogyasztottunk közben a büfében számtalan szendvicset, még több kólát és más üdítőt — és nem kevesebb, mint hét tanárt, még olyan tanárunk is volt. aki soha nem tanított bennünket. Elsőben, néhány hónap múlva, megbetegedett a filozófia- tanárunk. akinek a szavajárása a Prdkrusztész ágy volt. Nála valaki mindig belekényszerített valamit abba a bizonyos ágyba. Ne tessék félreérteni, valamit! Jolly Joker tanár úr következett. Magát hívta így — mondván, hogy ha valaki kiesik a tanításból, rendszerint őt kérik fel a helyettesítésére. Jó évünk volt vele, az első vizsgaátlagunk talán minden idők legjobbja volt az intézményben: 4,6. És ezt neki köszönhettük, abban az értelemben is, hogy ő szerettette meg velünk igazán az emberi gondolkozás tudományát — a filozófiát. Pedig akkor először és utoljára bukás is volt. A felelő összetévesztette a neotomizmust az egzisztencializmussal, aminek a különbözőségét persze nem kell mindenkinek világosan látnia —de filozófia vizsgán nem árt tudni. Olyan ezt összékeverni, mintha egy autószerelő hátul keresi a Trabant motorját. Volt egy szép félévünk, amikor tankönyv sem gátolta a felkészülést. A marxizmus klasszikusait csak eredetiben volt módunk tanulmányozni, és a tanár elvtársat követve, szinte felsikoltottunk minden szép gondolat olvastán, ő ezeket ki is jegyzetelte az egész filozófiatörténetből és bámulatos logikával variálta, össze nem illő korok egybecsengő gondolatait. Jó lenne egyszer együtt látni aforizmagyűjteményét, ahol Plafonnak Marx, Engelsnek Dühring úr felel. Az utóbbiról, természetesen külön előadást tartott nekünk az Anti-Dühringet „fordítva” olvasva. Nekünk csak Engels-t kellett kitanulni belőle. Mondom, tartott előadást belőle, pedig az általa ismert európai nyelveken — görögről, latinról, németről tudtunk — sem volt feltalálható Magyarországon a szerzőtől semmi, még az Országos Széchenyi Könyvtárban sem. Nála az ötös nem volt sikerélmény, csak a „rilliáns felelet”. ebből egy-kettő akadt félévenként. Aztán következett a töprengő etikaprofesszor.- aki előző tanárunkkal szöges ellentétben, soha nem szólított fel senkit, és csodák csodája, mégis mindig tudta, hogy ki mit tud. De ha beszélhetnékünk volt, lehetett szamárságokat is mondani és kérdezni. Ha még néki is elfogyott legendás türelme, halkan megjegyezte, a téma természete szerint: hogy .,a probléma nem esik az emberi gondolkodás, avagy az emberi cselekvés sodrába”. Körülbelül mindent tudott, ami a tárgykörhöz hozzátartozik, ez akkor derült ki, félév végeken, amikor az utolsó két konzultáció eggyel megtoldott hét órájában, mind a harminc tétel abszolút! használható vázlatát fejből lediktálta. Nála sem vizsgáztunk négy egész alatt. A filozófia után, ki tudja miért, tudományos szocializmus következett. Jövendő osztályfőnökünk még a nyáron megbetegedett, mással kezdtük el a tanévet. Az első időkben érezhető szorongás volt benne, ki tudja miért, pedig már az első előadáson megszerettük, mert jó előadó volt — éppúgy, mint előző tanáraink — és világos logikával beszélt. Bámulatos tárgyi tudása szintén akkor bizonyosodott be, amikor az előzőekhez hasonlóan, ő is lediktálta a tétel- vázlatokat. Jolly Joker tanár urat nem számítva, talán vele alakult ki a legszemélyesebb kapcsolatunk. Annyi bizonyos, Hogy a vizsgán jobban izgult, mint mi magunk. Hadd nagyképűsködjek egy kicsit, a többiek nevében is — természetesen ez is négy egész felett volt. A filozófia volt a kedvencünk és néhány szakembert nem számítva, „sókat szenvedtünk” a szocializmus politikai gazdaságtanával, valahogy nem illett az egyéniségünkhöz, és talán a tanárunk se. Ö volt az egyetlen, aki lelke mélyén hitt abban, hogy képesek vagyunk megtanulni az anyagot. Vagy talán a politikai gazdaságtan nevében sértődött meg időnként? Mindenesetre, néha dedós módszerekhez folyamodott. Vagy rákényszerítettük volna? A félévi vizsga után nem is titkolta, hogy rosszabbra számított. Sajnos, az államvizsga sikerének nem örülhetett velünk. Hét hónappal előtte megbetegedett. így kaptuk meg a hetedik tanárt, akivel kevés időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy megismerhessük. Mglepetésüakre. az átlagunk 4,4 lett. Szolid társaság voltunk. Nem jártunk előadások után pinceszerre, de még sörözni se. Csak vizsgák után tartottunk családias összejöveteleket. Csak egy valaki utalt egyszer homályosan arra, hogy a lelrsége úgy tudja, öttől nyolcig tart az iskola. Az soha nem derült ki, hogy mivel tölti a heti egy szabad óráját. Kedvencünk a házaspár volt, az aggodalmas feleség és a magabiztos férj. Bizonnyal nekik került a legtöbbe ez az iskola — forintban is —. mert két kisgyerekükre pótmama vigyázott a foglalkozások idején. • Egyik osztálytársunk minden szünetet evéssel töltött, senki sem értette — hogyan képes mégis sovány maradni. Az egyik orvosunkat krónikusan nem érdekelte a tananyag, következetesen nem tanult, és világ csodája, hogy mégis sikerültek a vizsgái. A másik viszont mindig úgy érkezett, mintha egyéb se érdekelné a világon, mint az, amiről éppen szó van. A pártbizottsági munkatárs elsőre sosem értett egyet semmivel, mindig külön véleménye volt — és nehezen lehetett meggyőzni. A volt teológus hátulról előre is képes lett volna elmondani az anyagot, garantáltan egyéni színekkel fűszerezve. A jogászok és az egyszem közgazdász pedig, mint a vízfolyás, úgy feleltek. Az újságíró pedig nem árulja a titkot, hogyan sikerült a tudás látszatát keltenie, de annyi bizonyos, hogy sokat tanultunk tanárainktól és egymástól is. Viszontlátásra a diplomaosztáson, ahol utoljára leszünk együtt! IHÁROSI IBOLYA
