Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-03 / 153. szám

Hépújság JÜLIUS l KEDD Névnap: Kornél A Nap kél 3.51 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 12.42 — nyugszik — órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1854. július 3-án szü­letett és 1928-ban halt meg Leos Janácek, a cseh zeneszerzés egyik legkiemelkedőbb alakja. «V MÓRICZ ZSIGMOND születésének 100. évforduló­ja alkalmából hétfőn koszo- rúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteon­jában. Az évforduló alkal­mából emléktáblát avattak Móricz Zsigmond egykori Dimitrov téri lakóházának falán Megkoszorúzták a Mó­ricz Zsigmond Üllői úti egy­kori lakóházának falán el­helyezett emléktáblát is. A VONATMERÉNYLET. Hétfőre virradó éjszaka Franciaország délnyugati részén ismeretlen tettesek géppisztolysorozatot lőttek a Párizs—madridi gyorsvonat egyik kocsijára. Senki sem sérült meg. Emlékezetes, hogy a baszk szakadár szer­vezet, az ETA a múlt héten kihirdette: támadást indít a baszkföldi turizmus ellen. ^ ÄRADÄS. Spanyolor­szág déli részén hétórás vi­har következtében két és fél méter magas árvíz ön­tötte el Valdepenas városát. Utoljára 1877-ben vonult át ekkora vihar a helységen. A vasárnapi katasztrófában eddigi jelentések szerint 20 ember lelte halálát, főleg gyerekek és öregek. A ha­tóságok azonban attól tarta­nak, hogy a hatalmas sár­réteg alatt még több holt­testet találnak. Több mint száz épület romba dőlt a vá­rosban, a határban pedig mintegy 1500 szarvasmarha megfulladt az áradatban. O A VESZÉLYEZTETETT tanulók száma Dombóváron, a legutóbbi felmérések sze­rint 195. Közülük 170 gye­reknek tudnak napközi ott­honi, illetve kollégiumi el­helyezést biztosítani. + A SZENNYVlZCSA- TORNA-HÄLÖZAT építé­sének második üteme is be­fejeződik a mostani eszten­dőben Bátaszéken. Ezzel a kiépített vezetékhálózat 3,5 kilométer hosszúságú lesz. # A TÚLKÉPZÉS elkerü­lése végett 1979. szeptembe­rétől egy osztállyal csökken­tik Szekszárdon a Garay Já­nos Gimnázium és Szakkö­zépiskolában az induló óvó­női osztályok számát. ^ TOLNA megyében 1454 taggal ötvenegy olyan gyer­mek- és felnőtt népi együt­tes dolgozik, melyek neve, munkája, a megyehatárokon kívül is jól ismert. Hogyan lehet egy jogerős íté­letet végrehajtani? — erre keres választ Kapás Irén a Kossuthon 12 óra 35 perckor. Farkas Zol­tán műsora pedig — Belül és kívül — (Kossuth 20 órakor) a világpiaci árváltozások határait igyekszik bemutatni a hazai gazdaságra egy kerekasztal- beszélgetés során. A televízióban végéhez köze­ledik Az Onedin család című angol sorozat. Utána a Művé­szeti Magazin jelentkezik, ahol elsősorban a fotóművészet kap több időt. S akinek nem kell korán kelni, s az álmosság sem kerülgeti, a Veszprémi Tévé­találkozó díjnyertes tévéjátékai­ból nézhet meg egyet. Minden bizonnyal megéri a fáradtságot. A A 112 LAKÁSOS OTP­lakótelep építése, mely Bá­taszéken 1979-ben kezdődik, várhatóan megszünteti a nagyközség lakásellátási gondjait. * KÉPZŐMŰVÉSZETI gyűjteményünk gyarapítá­sára évente 300 ezer forint értékben vásárol képzőmű­vészeti alkotásokat a Tolna megye Tanács az itt élő és innen elszármazott alkotók­tól. O TAVALY a tervezett 1095 férőhelyes fejlesztéssel szemben 1335 férőhelyes óvodai fejlesztés történt Tol­na megyében, döntően a már meglévő óvodák bőví­tésével. Az építések ered­ménye: 450 új óvodai férő­hely. + 137 MILLIÓ forintos központi iparfejlesztési tá­mogatással még ebben a tervidőszakban megkezdő­dik Dombóváron a Láng Gépgyár, a Csavaripari Vál­lalat és a Páíria Nyomda gyáregységeinek bővítése. # 93 KILOMÉTERREL nőtt Tolna megyében az el­múlt két év folyamán az ivóvívezeték-hálózat és 18 kilométerrel a szennyvíz- és közcsatorna-hálózat hossza. Társulásos alapon az elmúlt két évben további négy te­lepülésünknek az ivóvíz- ellátása oldódott meg. Borult idő Várható időjárás ma estig: Túl­nyomóan borult idő, többfelé ismét­lődő esővel. A Dunántúlon időnként élénk északi, máshol keleti, délkele­ti szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 17—21 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a felhőzet fokozatosan csökken. Eleinte még többfelé várható eső. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 19—24, ké­sőbb 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Béla téri változások Nem is túlságosan régen, arról számoltunk be, hogy a szekszárdi Béla tér rendezé­sére pályázatot írtak ki, azon szép eredmények születtek és ezek nyomán a megyeszék­hely egyik legjellegzetesebb tere belátható időn belül új külsőt ölt. Nos, a változás megkezdődött és számos ol­vasónknak nem nyerte meg a tetszését. Bezerédj István szobra eltűnt a helyéről és ebben a pillanatban megle­hetősen méltatlan körülmé­nyek közt hever a közgazda- sági szakközépiskolában. Felbukkant viszont a megyei bíróság felőli oldalon egy te­kintélyes méretű -autópar­koló, amely az „elbetonoso- dás” veszélyére figyelmeztet, pedig még el se készült egé­szen. Olvasóink érdeklődését tol­mácsoló kérdéseinkre Gallai Ferenc, a városi tanács fő­mérnöke a következőket vá­laszolta : —* Azok közül, amelyekről a Népújság is hírt adott, építészeti szempontból a pé­csi tervezők munkája volt a legjobb. Forgalomszervezés, térkialakítás terén viszont a szekszárdiaké. A végleges rendezés e kettő alapötletei­nek felhasználásával történik majd meg. A bíróság előtti forgalom, a gépkocsik vára­kozásának biztosítása meg­követelte, hogy a parkolót már most végleges formájá­ban készítsük el. A kép egye­lőre arányaiban csalóka, mert a gyepfelület viszont csak ideiglenes, a térkialakí­tás tanulmányterve csak most készül. A fű viszont ínegfogja a szálló port és a szemnek is kellemes. Ami Bezerédj szobrát illeti, az a közgazdasági szakközépiskola 1980-ban esedékes felújítását követően kerül ottani végle­ges helyére. Ezen a megoldáson lehet (sőt mivel még előtte va­gyunk, lehetne is) vitatkozni. Korábban felmerült az a gon­dolat is, hogy a város és me­gye múltjának nagyjai foko­zatosan mellszobor-parkot kapnának. Ha erre a célra a Béla tér kicsi is, nem lenne alkalmas a sétakerti fák lombja alatti rész? (ordas) Hulladékból hő A bátaszéki Kádár- és Faipari Szövetkezetnél évente át­lagosan 800 vagon fahulladék keletkezik. E hatalmas mennyiségű anyag jelentős része évről évre kárba veszett. Most olyan kazánt helyeznek üzembe, amelyben elégethe­tő a fahulladék. Jelenleg a kazánház építése folyik. Az első lépcsőben a fűtést oldják meg az új berendezéssel, majd a kellő tapasztalatszerzés után a melegvíz-szolgálta­tást is. A számítások szerint a hulladék hasznosításával 163 ezer liter olajat tudnak majd megtakarítani. czakó Bemutatták az Ikarus új ovibuszát Az Ikarus-gyárban, a cseh­szlovák autóiparral létrejött kisautóbusz-gyártási kooperá­ció részeként 12 éven aluli gyermekek szállítására is al­kalmas autóbuszt alakítottak ki. Az ovibuszt a székesfehér­vári üzemben készítik majd, s a gyár 1980-ban, amennyi­ben rendelést kap rá, soro­zatban állíthatja elő. Az Ikarus mátyásföldi telepén hétfőn bemutatták az autó­buszt a Pest megyei és a ke­rületi tanácsok, valamint az Oktatási Minisztérium és a pedagógus-szakszervezet kép­viselőinek. A bemutató után megkezdődtek a tárgyalások az ovibusz gyártási lehetősé­geiről és a megrendelésekről. OL VAST AM Irány a víz alá ? Mindig méregbe gurultam, amikor. távoli gyermek­koromban valamelyik pajtásom felszólított, hogy men­jek a víz alá jeget aszalni! Ez körülbelül olyan sértő volt, mint ma az, hogy „kopj le!”, csak ízesebb. Mint olvasom a „Nászút a Holdon” címet viselő esz­mefuttatásban, a XXI. század turistája a Holdon és a világűrben fog grasszálni olyan ultraszonikus repülő­gépeken, melyek függőlegesen szállnak föl és le, és uta­zási sebességük elérheti a 9600 kilométer óránkénti se­bességet is. De az még semmi! A Holdra tervezett nász- utasszállodák űri kalandozások mellett egy amerikai futurológus, Khan szerint a tenger alatti kirándulóhe­lyek, szállodák is igen népszerűek lesznek. Hogy kik kedvelik majd a víz alatti tartózkodást, arról is szól a hír, mely gondosan kiábrándítja mindazokat, akik szi­lárd hittel hiszik, hogy a kánaáninak tűnő XXL szá­zadban már nem lesznek szegények és gazdagok. Az utóbbiak, a gazdagok — Khan elképzelése szerint — a Holdra, meg a víz alá mehetnek. A hagyományos köz­lekedési eszközök megmaradnak lecsökkenteti költ­séggel, hogy a szegények igénybe vehessék a vonato­kat, autóbuszokat, a gépkocsit. A szegények tartózko­dási helye tehát a Föld lesz változatlanul, s gondolom, céljaik, álmaik is maradnak földiek. En legalábbis ezt kívánom nekik ahhoz, hogy az agyon automatizált éle­tet emberként élhessék és ne úgy, mint a tudományos­fantasztikus regények programozott hősei a Holdon és víz alatt! — li. — Nem kell komolyan venni T otótájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 26. heti totónyeremények az illeték levonása után a követ­kezők. 13 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 33 289 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény öt darab, a nyere­mény és a jutalom együtt 93 208 forint. Tizenkéttalála- tos szelvény 685 darab, nye­reményük egyenként 875 fo­rint. Tizenegytalálatos szel­vény 7071 db, nyereményük egyenként 85 forint. A 10 ta­lálatos szelvények száma 41010 db, nyereményük egyenként 27 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Már, ami a gépkocsikat és vezetőiket illeti czs STOP Mint megírtuk, a segédmo­toros kerékpárok vizsgázta­tása Tolna megyében is el­kezdődött. Meglehetősen sok­ról van 'szó, hiszen az erede­tileg 10—12 ezerre becsült helyett jóvál több van for­galomban. amelyek vizsgázta­tása egész évben tart. Tehát a folyamatosságon van a hangsúly, mégis nagy a tor­lódás a vizsgáztatósok idején és helyén. Több levelet kap­tunk, íróik kifogásolják: nem mindenütt fogadják el a helyszíni befizetést, másutt pedig a néhány éve vásárolt segédmotoros kerékpárokért is 120 forint vizsgadíjat kér­tek, nagy távolságra kell utazni, például Bátaszékről Szekszárdira. Néhány vitás kérdést tisz. g tázándó. korábbi írásainkat a következő információkkal egészítjük ki: A vizsgadíj összege: A tí­pusbizonyítvánnyal rendelke­ző járművek után 40 forint, ezek: Babetta 207, Babetta 207/208, Riga 12 és 16. Simson S 50 NH, Jawa Transistor, Jawa 50 23 200, Komar MR 2330. Komar MR 2352. Ver- hovina 5, és 6. A többi segéd- motoros kerékpár vizsgadíja 120 forint. A vizsgáztatásra előzetesen jelentkezni nem kell, a tor­lódások és a hosszú várako­zás elkerülése érdekében ajánlatos azonban csekken a díjat előzetesen befizetni, csekket a vizsgáztatóhelye­ken és az ÁB-fiókokban le­het beszerezni. A júliusi vizsgák helye és ideje: Szekszárdon, az Autó­felügyelet telephelyén 7-én és 21-én 8—10 óráig. Tolnán, a GÉM Ipari Szövetkezetben 9-én, 9—12 óráig. Dombóvá­ron, az AFIT-üzemegység- ben 11-én és 25-én 9—12 órá­ig. Pakson, a Volán-üzemegy­ségen 16-án és 31-én 9—12 t óráig. Tamásiban, a Volán- kirendeltségen 18-án és 30-án 9—12 óráig. Bonyhádon, a vasipari szövetkezetben 23- án 9—12 óráig. A segédmotoros kerékpá­rok vizsgáztatásával kapcso­latban a TIT és az Autófel­ügyelet előadásokat szervez, amikor is a tudnivalókkal is­mertetik meg a járműtulaj­donosokat. Július 4-én De­esen. 6-án Bátaszéken, 9-én Öcsényben lesz előadás 19 órakor, a művelődési házak­ban, és ha az idő engedi, és a járművek száma indokolja, akkor a helyi vizsgáztatást is megszervezik. A rengeteg kismotor levizs- gáztatása még sok munkát és nagyobb szervezettséget kívánna. Hiszen több vizsga­hely kijelölése, más megyék­ből szakemberek idehívása, gyorsítaná a munkát és a ke­vesebb munkaidő-kiesés miatt érdemes volna a vasárnapi vizsgáztatást is több helyen megszervezni. Az elmúlt heti baleseti sta­tisztika is jelzi, hogy az esőzé­sek után, a jó idő beálltával megnövekedett a forgalom. Az említett időszakban 14 közúti baleset történt Tolna megye út­jain, ebből egy esetben halálos sérülés is volt (erről lapunkban már beszámoltunk), nyolcán sú­lyos és tizenegyen könnyű sé­rülést szenvedtek. A balesetek okai között leg­többször a gyorshajtás és a sza­bálytalan kanyarodás szerepel. Erre a legjellemzőbb: június 27-én, a 65-ös út 18-as kilo­méterkövének közelében Zsikó János (Alsónyék, Árpád utca 10.) a ZS 98—14 írsz. személy- gépkocsijával balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget az őt előzni akaró Szabó Ferenc (Báta, Arviz utca 10.) által ve­zetett ZL, 46—37 frsz. személy- gépkocsinak. A baleset során Zsikó János és az utasok közül Fábián Imréné (Báta, József ut­ca 150.) könnyű, Wirth József- né (Báta, Árpád utca 199.) pe­dig súlyos, életveszélyes sérü­lést szenvedett. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents