Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
,Az igazi művészet forradalmi érték* A Tanácsköztársaság kulturális élete 1979. július 22. ..... Tanácsköztársaság 133 l íÉjÉ napja alatt számos ,§%'■ olyan kulturális in..v. 1 tézkedés látott napvilágot, amely — hosszabb távú fejlődés esetén — alapvetően megváltoztathatta volna Magyarország kulturális képét. A proletárdiktatúra következetes harcot indított az analfabétizmus, a kulturális elmaradottság ellen. Széles körű, mindenki számára elérhető iskolarendszer létrehozására törekedett. A tudományos és művészeti életben is alapvetően új és demokratikus szellem kialakítását tűzte ki célul. Első lépésként államosították az iskolákat, kötelezővé és ingyenessé tették a nyolc osztály elvégzését. Felszámolták az osztatlan falusi iskolákat. A tanítás 3-tól 6 éves korig a játékiskolákban kezdődött. A névváltozás oka az volt, hogy ezekben a közösségekben nemcsak megóvni akarták a gyerekeket, hanem játékosan tanítani, nevelni is. Hatéves kor után a gyerekek a nyolcosztályos munkaiskolákba kerültek, amelyben a szellemi és fizikai munka egységét kívánták megvalósítani. Bevezették a politechnikai képzést, egy-egy szakma alapismereteinek átadását. Az alsó tagozatokban még folytatódtak a játékiskola mesedélutánjai, később ezeket ismeretterjesztő előadások váltották fel. A szak- és középiskolák a nyolcosztályos munkaiskolákra épültek. A középiskolát ötévesre tervezték, a szakiskolákat pedig négyre. A középiskolák első három évében ismeretet közöltek, az utolsó kettőben pedig összegezték, rendszerezték az ismereteket. Ezekre építve igyekeztek tudományos világnézetet adni a tanulóknak. Nagy lendülettel és átgondolt intézkedésekkel kezdtek hozzá a felsőoktatás átszervezéséhez. Uj értelmiséget akartak nevelni, s ehhez igyekeztek minden feltételt megteremteni. Megnyitották az egyetemeket mindenki számára. Bármely középiskolából felvételizni lehetett az egyetemekre s a Műegyetemre felvették a kiváló szakmunkásokat. A jövő tudósnemzedékének nevelésére azonban az egyetemeken tanító professzorok közül sokan alkalmatlannak bizonyultak, ezért Kunfi Zsig- mond hozzákezdett a tanári kar felfrissítéséhez. A konzervatív egyetemi tanács feloszlatása után bizottságot nevezett ki az egyetem élére. Sok új tanár, köztük Babits Mihály, Benedek Marcell, Bolgár Elek, Ferenczi Sándor, Fülep Lajos, Kozma Lajos, Mannheim Károly, Pólya György, Pólya Jenő, Vadász Elemér, Hevesy György és — az első nő — Dienesné, Götz Irén kapott katedrát. A tanácshatalom fontosnak tekintette a könyvtárak átszervezését. Felállították az Országos Könyvtárügyi Tanácsot, valamint ennek segédszerveként az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Intézetet. Az intézet Kőhalmi Béla irányításával országszerte megkezdte a könyvtári hálózat kiépítését, továbbá megszervezte a könyvtárosképzést. A tudományos és szakkönyvtárak összefogását is tervezték, arra törekedtek, hogy a könyvek mindenki számára elérhetők legyenek. Államosították a könyvkiadást, s létrehozták a Szellemi Termékek Országos Tanácsát, amely engedélyezte a könyvek és folyóiratok kiadását. Nagy példányszámban jelent meg a politikai irodalom: Marx, Engels, Lenin egyes munkái, Kun Béla, Alpári Gyula, Révai József, Rudas László és mások írásai. A szépirodalom klasszikusait olcsó sorozatban is kiadták. A munkásegyetem több tudományos művet jelentetett meg. A könyvek szinte mindenütt kaphatók voltak: fürdőben, házmesternél, moziban egyaránt folyt az árusítás. „A kép, a könyv, az iskola nem azé — vallotta Lukács György népbiztos — aki tényleges vagy jogszerű tulajdonosa, hanem azé, aki belőle a legtöbb belső hasznot a legtöbb gyönyörűséget és épülést képes meríteni. Az, hogy a műkincsek, a színházak, az iskolák, stb. a proletariátus kezében vannak. csak a lehetőségét teremti meg az új kultúrának, a tényleges birtokbavételnek... Ezt a tényleges birtokbavételt kell a nevelésnek megvalósítania.” Köztulajdonba vették a magánkézben lévő műkincseket. A múzeumokban mun- káselőadás-sorozatokat, tárlatvezetéseket rendeztek. A képzőművészet és zeneművészet lehetőségei is megnőttek. Különösen kiemelkedő szerepet játszott a Tanács- köztársaság idején a plakátművészet. Az állam minden lehetőséget kihasználva támogatta az alkotó művészeket; ideiglenes segélyt, majd előleget kaptak, s a Kormányzótanács bizalmas rendeletben biztosította a tudósok és művészek dolgozószobáját is. Uitz Béla vezetésével képzőművészeti tanműhelyt létesítettek; Csók Istvánt, Pór Bertalant és Vedres Márkot a Képző- művészeti Főiskola tanárává nevezték ki. A zenei direktórium vezetője Bartók Béla, Kodály Zoltán és Reinitz Béla volt. Később Kodály így írt: „A társaság amelyben ott voltam, azt hiszem, hogy minden magyar zenészre hízelgő lenne, hiszen Dohná- nyival és Bartók Bélával együtt lehet. Reinitzet mint az igazság fanatikusát és mint jellemet ismertem meg, melytől tiszteletemet meg nem tagadhatom.” A színházak is új tervek megvalósításán dolgoztak, bár nehézséget okozott, hogy repertoárjukban kevés jó és haladó szellemű darab szerepelt. Az államosítások után a Színészek Országos Szak- szervezetének intéző bizottsága megalakította a Művészeti Szaktanácsot. A színház jelentőségét az első perctől felismerték; úgy vélekedtek, hogy „míg az olvasáshoz már bizonyos fokú szellemi fegyelmezettség kell, addig a színház szemléltető erejével a bonyolultabb művészi fogalmak megértéséhez is közelebb hozza a közönséget. Ez a nevelés azonban nem csupán annyit jelent, hogy a művészetet a politikai agitáció közvetlen szolgálatába kell állítani. A művészet feladata nem a forradalmi átalakulás technikájára való nevelés, hanem természeténél fogva az egyént, az egyéniséget neveli forradalmivá, az egyéniséget neveli aktívvá, vagyis nemcsak érdeklődővé, hanem cselekvővé is. Ezért minden igazi művészet egyszersmind forradalmi érték is.” A színházi előadásokat összekapcsolták az irodalmi, művészeti ismeretterjesztéssel. Gábor Andor kezdeményezésére az előadások előtt, vagy a szünetben ismert írók — köztük Kosztolányi Dezső, Barta Lajos, Halasi Andor. Karinthy Frigyes, Komjáth Aladár, Molnár Ferenc és Révész Béla — tartottak előadásokat. Az újpesti munkásszínpadon Illés Béla és Dutka Ákos voltak az előadók. A Tanácsköztársaság idején az irodalmi élet is megélénkült. A Nyugat haladó tábora — Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi — tevékenyen bekapcsolódott az új irodalom vérkeringésébe. A szocialista irodalom számos alkotója ekkor kezdte szárnyait bontogatni. Barta Lajos, Komjáth Aladár, Lengyel József és megannyi más ígéretes tehetségű fiatal alkotó kapott lehetőséget az írásra. „ ... a diktatúra azon az állásponton volt, hogy neki hivatalos művészete nincsen, és a proletár kultúra fejlődése során alakul majd ki a szocialista művészet, de erről a jelen. pillanatban még konkrétan beszélni nem lehet” — emlékezett vissza Lukács György a Tanácsköztársaság művelődés- politikájára. S ezzel tömören jellemezte is a művészetek és irodalom helyzetét, nyitottságát, fejlődésének lehetőségeit. URBAN KAROLY Vár a Hegyalján Castrum Boldua Az ország legváltozatosabb, s ezért talán legszebb tája a Hegyalja. A kirándulók számára — tréfásan szólva — az az előnye, ami hátránya. Az ország északkeleti csücskében van, tehát hazánkfiai zömének már csak a megközelítése is — ami különben úton, vasúton egyaránt elég jó — időt kíván. (Az ottlét meg különösen, de azt már senki se bánja...) Ám ez a messzeség valamelyest természet- védő is, s nem oly zsúfolt a túrázóktól a táj, mint mondjuk a Balaton-felvidék vagy a Pilis. S ez a Pilisnél enyhébb, délszakibb, változatosabb, a Balaton-felvidéknél meg „igazibb”, nem oly szinte „bemutatópark”-nak alkotta a természet, hegyei, s völgyei hangsúlyosabbak — bár rokonok. VULKÁNI VIDÉK A Hegyalja hegyeit, kőzeteit vulkáni működések teremtették, s nem is egy föld- történeti korszakban. A vulkánosság persze nemcsak — s itteni mára maradt tanújeleiben nem elsősorban — lávaömlésből áll. A vulkáni utóműködés gejzírkúpjai vagy inkább azok megmaradt kőzetei, a vulkáni kőzetekből kioldott, s másutt, másodlagosan lerakodott kőzetanyagok teszik változatossá a formáit. A fő maradványa azonban az andezitkőzetek különböző változata — néhol, mint a boldogkőváraljai Várhegynél, andezitlávaként is —, valamint a vulkáni tufa. A kiránduló inkább csak a formákban gyönyörködik, mintsem a kőzettulajdonságok iránt érdeklődne. Nos, a hegyek formáin túl egy feltűnőbb érdekességet említenénk csak: Boldogkőváraljától délkeletre, a közeli Boldogkőújfalu fokozatosan emelkedő hegyoldali legelőjén a „kőtengert”: kisebbnagyobb, jobbára ember- sőt több ember nagyságú sziklák vannak elszórva a füves lejtőn érdekes formákat alkotva. JAAK FIA TYBA VÁRA A kirándulók számára a legérdekesebb azonban bizonnyal a Boldogkőváraljától nyugatra már messziről feltűnő várrom lesz. A Várhegy csúcsát uralja a gondosan megóvott, renovált rom. Hatalmas andezit sziklatömbön Madártávlatból Boldogkőváralja és környéke a várral A Várhegy hosszúkás sziklatömbjén Boldogkő — egykor Boldva — vára emelkedik. Észak—déli irányban hosszúkásán nyúlik el a szikla alakját követő hatalmas falmaradványok fölött, illetve azoktól körülvéve. Déli végén egykor vaskos bástya zárta le — még a XV. században épülhetett a hozzá csatlakozó, karéjozó falakkal együtt. Mögötte, belül az egykori tömlöc vaskos négyzete. S mindezen belül a a vár: a hatalmas, több méter vastag falú öregtorony, a legősibb várépület itt, bizonyára a XIII. század első feléből, valamint a ciszterna túloldalán hozzá csatlakozó hajdani palota a XIV. század első feléből. A legrégibb erősség: az öregtorony 1280-ban már biztosan állt. Talán a tatárjárás után épült, talán a Tomaj nemzetség építtette, Jaak fia Tyba ispán székelhetett benne. Az első oklevelek egyike így említi 1295-ben: Castrum Boldua. m „FABUL RÓTT KIS BASTYACSKA” Hosszú lenne felsorolni várurait: az Amadékat, a Drugetheket, Czudar Péter bánt — akinek Zsigmond király adta zálogba — Branko- vics György szerb fejedelmet, a Szapolyaiakat, Tomory Györgyöt, Báthori István, Martinuzzi Györgyöt, a Bebe- keket, Berényit, Sárközyt, Serényit, Palochayt, Szik- szayt, Szelepcsényit. Becske- rekyt, Thökölyt, a Péchyeket, Zichyeket... Történelmi nevek, s a nevek mögött rejlő történelem: kiskirálykodó urak és központosító királyok, kurucok és labancok... Az utolsók azonban már csak a rom gazdái voltak, mert 1702-ben a Habsburgok lakhatatlanná tették. Ezelőtt- ről, 1682-ből ismerjük az utolsó leírást a várról: „Vagyon azon várnak Külső Kapuja Rostéi jós Fákból építe- tett... A Kapu mellett vagyon egy Kapus Házacska, azon Kapuiul fogva az Kő Szikláig vagyon Tölgy fa Karokkal épített rossz Palánk, melynek az alja any- nyira el rodhat, hogy ne- cesszere (=szükséges, latinul. — A szerk.) építeni kell”, továbbá: „Kő Szikla tetejen vagyon Fabul rótt kis Bas- tyacska...” Ilyen volt, amikor még ép volt a vár. NÉMETH FERENC NÉPÚJSÁG 11 „fl természet összetörte 3 mintát..." Jan-Jacques Rousseau Vallomásaiból való a címadó idézet, mely a nagy francia gondolkodó és nevelő másszerűségéről is tudósít önnön tolla által. Annyi bizonyos, hogy Rousseau sajátságos jelenség filozófusként, pedagógusként és íróként is a kor Franciaországában, s persze közvetlen szülőföldén, Genf környékén is; különös lelki és nevelői alkat, bár a kettő nyilván összefügg. Beérett fővel lázasan olvas, s mögötte sugdos már a becsvágy ördöge. Kicsit a francia regények légkörét idézi: a vidéki ifjú a nagyvárosba indul magasröptű tervekkel és vágyakkal, hogy aztán sorsa — legalábbis kezdetben — rácáfoljon tervei valós voltára és heves ambícióira. Csaknem szerencsés véletlen folytán válik ismertté az egészen más vágyaktól fűtött fiatalember (dehát erre is volt már példa), aztán már nincs megállás: híressé kell válnia, tehetséges lázadónak kell maradnia. És kiadja jelszavát: „Vissza a természethez!” S hogy menynyire megérezte az emberfaj későbbi gondjait, igazolja a gondolat mai népszerűsége. Rousseau egyet mindenképp megértett: ugyan kockázatos vállalkozás, de vállalni kell a fennmaradás érdekében, hogy bizonytalan kimenetelű elképzelést kiáltsunk ki üdvözítőnek a modern és beláthatatlan jövő felé fordulva, ám nem árt, ha az elképzelés kellően átgondolt és igazolható is. Voltaképpen nehéz eldönteni, milyen minőségében váltott ki nagyobb hatást a kortársakból és az utókorból: nevelői gyermekpártisá- ga, panteisztikus filozófiája vagy írói tevékenysége révén. Mert az érzelmeknek, a jogos emberi magánynak nyújtott elsőbbségadás, a botrányokat sem kerülő életforma, s a korában igencsak avantgárdnak tűnő írói és nevelői elképzelések a különc képét is felrajzolták a rousseau-i életmű homlokzatára, s az ilyen megközelítés legalábbis gyanússá teheti az egyes embert. Az alkotót is. Rousseau kibírta, nem merült el. Korszaka is tűrhetően viselte a népszerű és híres gondolkodó által rajta elkövetett atrocitásokat. Egyes értékelői azt vallják, hogy Rousseau még az e tekintetben példaszerűnek tekintett Goethe mellett is megállja a helyét életmű és élet izgalmas és teljességre törő egységében. A fenti gondolatok füzéréhez pedig az adta az ürügyet, hogy két könyvecskét is olvashat az érdeklődő a pogány visszatérést hirdető, civilizációt átkozó franciáról; az egyik kötet az életművet vizsgálja, s a polihisztor Benedek István tollát dicséri, a másik füzet Szávai Nándor értő elemzése Rousseau-ról, a nevelőről. Mindkét mű élvezetes nyelven, a korszakot is izgalmasan megelevenítő díszletek között vezeti be az olvasót a nagy érzemények világába... DRESCHER ATTILA
