Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-17 / 165. szám
I Moziban A gamma-effektus Milyen jó, hogy a filmforgalmazás felújította ezt a Paul Newman-filmet! A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre olyan alkotás, amit az ember szívesen tartana otthon, ha lenne filmpolca — ha egyáltalán létezne filmpolc, és módunk lenne rá, hogy miként a legkedvesebb, legfontosabb könyveinket fellapozzuk, belenézhessünk egyik-másik nagyszerű film képsoraiba. Ezt a filmet akkor vennénk elő, amikor szükségét éreznénk a biztatásnak: nincs olyan kétségbeejtő helyzet, olyan végletes összjátéka a körülményeknek, amelyben ne csillanna föl a szebb, értelmes, teljes élet lehetősége. Másrészt jó nézni Newman filmjét, habár cselekménye nem bővelkedik váratlan fordulatokban és meglepetésekkel sem traktál. A színészi játéknak az a mélysége, amelyet elsősorban Joanne Wood ward - tól és Nell Potts-tól látunk, ritka élmény, és élményszerű az is, ahogy a színészrendező építkezik filmjében. A tudatos, pontos szerkesztés, a hangok, színek- mozdulatok összjátéka teszi feszültté a film légkörét, s hogy ez milyen nagy dolog, ázt akkor értjük meg igazán, ha eszünkbe jutnak azok az unalmas filmek, amelyekbe egymásra zsúfolódnak a cselekményszálak. A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre hősei közül csak a kisebbik lánnyal, Matildával történik- valami fontos, amikor megnyeri az iskola tanulmányi versenyét, de mert a három nő-hős közül éppen ő a magába forduló, zárkózott, életének fontos eseménye is átértékelődik, a többiekre tett hatásában tükröződik. Bármily szerencsétlen az anya, hiába hordozza személyiségében a bomlás jeleit a nagyobbik lány, Ruth — Matilda lénye bizonyítja és elhiteti, hogy van kiút, hogy az ember belső ereje képes mindenre. V. F. É. Középksri temető A Mostar melletti szmrcsenjaci településen új házak építésénél a munkások sok régi sírra bukkantak. A műemlékvédelmi intézet szakemberei megállapították, hogy a sírok alakja középkori temetőre utal, annál is inkább, mert ezen a vidéken korábbi építkezések során faragott síroszlop-maradvá- nyokat találtak nagyobb mennyiségben. A most felfedezett középkori temető közvetlen közelében korábban a korai kereszténység idejéből származó híres római bazilika maradványait is megtalálták. Ez pedig az émberi települések folytatólagosságát bizonyítja a mostari katlanban. Rádió Arányok Az elmúlt hét csütörtökén — háromtól hatig — jelentkezett a Kossuth-adón a „Rádiónapló”, egy • újjászületett műsorblokk. Terjedelmi korlátáink csak igen tömör összegezést engednek, így szögezzük le elöljáróban, hogy szerintünk sok változtatásra szoruló műsorblokk. Az „RTV” újság 28. számában a szerkesztők néhai Dolgos Jánosra, elhunyt kiváló kollégájukra hivatkoztak. Ez túlzás volt. Dolgos Jánost az arányérzék (is) jellemezte, az első Rádiónaplót viszont nem. Meglehet, hogy „blokktéren” Ipper Pálék a 168 órában, már jócskán elkényeztették a hallgatót, de valószínűleg nem ez volt a hiba. Végtére is egy jó műsor nem zárja ki egy másik jó műsor létezését, megszületését. Első alkalommal ezt a három órát a víznek szentelték. Kiváló szakemberek, külön-külön kiváló megszólaltatásával, egészében mégis fárasztóan. Fárasztóan annak ellenére is, hogy a téma az emberiség szempontjából létfontosságú. Olyannyira az, hogy akár a környezetvédelemről, naponta kellene kis adagokban a közvélemény tudatába injekciózni. Három óra azonban sok volt, fárasztó. Az teljesen rendjén van és sokat ígér, hogy ezt a műsort a jövőben a politikai adások főszerkesztőségének különböző rovatai gondozzák majd. De jó lenne, ha ezt az első próbálkozásnál kissé elevenebben tennék. O. I. Antonio de Lara: A nagy műtét A híres sebész beviharzott a műtőbe, futtában rángatta kezére a kesztyűt. — Szike! Már nekikészült, hogy felnyissa a beteg hasüregét — az utolsó pillanatban azonban megtorpant. — Idehallgasson — kérdezte a műtősnőtől —, mit is kell eltávolítanunk? — Sajnos — felelte a műtősnő — én nem tudom pontosan, főorvos úr, de úgy rémlik, hogy valami ,,-él”-re végződő dolgot. — „Él”-re? Konkrétabban, kedvesem! ...Vakbél? Végbél? — Nem, doktor úr, inkább ,,-r”-re végződik! — Gyomor? Tumor? Orr? ... Kar!.. .Tudja mit? Telefonálok a feleségemnek, ő talán emlékszik rá: hiszen rendszerint elmondom neki, hogy milyen feladatok várnak rám... A sebész tárcsázott. — Idehallgass, drágám, nem emlékszel véletlenül, hogy melyik szervét kell el- távolítanom ennek a betegnek? Olyan bajuszos fiatalember, dús, kajla bajusza van... — Fogalmam sincs. — Tudod, egészen kiment a fejemből.. .de lehet, hogy valami ,,-r”-re végződő dolog. — Akkor kar. Biztosan kar. — Alighanem igazad van, drágám. Annál inkább, mert ebből kettő van, és nem lesz nagy baj, ha ... — Igen, drágám, de ne felejtsd el a legfontosabbat: sajtot kell venned. Ma nálunk ebédel Federico, és ő imádja a sajtot. Nem felejted el? — Milyet vegyek? — Akármilyet. Különben, ha friss camembert van, akkor inkább azt vegyél. — De hiszen Federico ki nem állhatja! Mindig rosszul lesz tőle. — Éppen ez a jó, legalább eggyel több beteged lesz. Az asszony letette a kagylót, a híres sebész pedig visszament a műtőbe. — Nos, kiderített valamit? — rontott rá a tanársegéd. — Az égvilágon semmit. — Nekem már dereng: ez valami ,,-ómá”-ra végződő dolog lehet, nem ,,-r”-re ... — mondta a tanársegéd. — ,,-Ómá”-ra? Talán szarkóma? Vagy szimptóma? Vagy axióma ...? — Nekem ugyan egy kutya — felelte közömbösen a tanársegéd. — Az ön betege, nem az enyém. A sebész komoran végigmérte a pácienst. — Egyelőre mindenesetre lenyisszantom a bajuszát — jelentette ki. — Telefonáljunk haza a lakására — kapott észbe a műtősnő. — Talán a hozzátartozói tudják. — Nagyszerű ötlet! — kiáltott fel a sebész és megint a telefonhoz indult. — Senora Ramirez? Itt Lopez doktor beszél. Nem, semmi különös nem történt. Csak kérdezni szeretnék valamit: nem emlékszik véletlenül, hogy mit kell kioperálni a kedves férjéből. — Nem tudom. Úgy rémlik, valami ,,-itisz” végű nyavalya lehet. — Egy pillanat, mindjárt elsorolom mindazt, amire így kapásból emlékszem: ap- pendicitisz, nefritisz, koli- tisz... Nemzetközi jazz-est A „szekszárdi zenélő ínyár” koncertsorozat sorrendben második hangversenye, melyet a kedvezőtlen időjárás miatt a művelődési központ színháztermében rendeztek, ezt a címet is kaphatta volna — jazz-pará- dé. Olyan, nemzetközileg is jelentős együttesek és szólisták léptek dobogóra, mint az Újvidéki Rádió Méta Jazz Combo zenekara, a Füsti Balogh—Lakatos Antal-duó és Pege Aladár együttese. Ez utóbbiban közreműködött az Egyesült Államokból hazalátogatott Víg Tamás vibra- fonon. A Magyar Rádió a Petőfi adón közvetítette a koncert egyes részeit. Az estről felvételt készített az Újvidéki Rádió és vasárnap sugározta. A három részből álló műsor első harmadában Pege Aladár együttesét hallhattuk. Víg Tamás káprázatos vibrafonjátéka mutatvány- számba ment. Pege Aladárt egész Európában jól ismerik. Könnyed virtuozitása, természetes felszabadultsága, nagyszerű hangszerismerete és szerzeményei méltán avatják vezető egyéniséggé. Zenekarának szólistái is ismert muzsikusok. A zongorista Szakcsi Lakatos Béla tisztában van a jazz-zongo- rázás valamennyi fortélyával, elmélyült zenész. Lakatos Géza dobos diszkrét, alkalmazkodó játéka, ritmikai pontossága említést érdemel. Fellépett még az együttessel a nagyon tehetséges Lakatos Antal és Németh János — szaxofonosok. A koncert második harmadában az Újvidéki Rádió Meta Jazz Combo együttese mutatta be műsorát. A zenekar a magyar közönség előtt is ismert bigband tagjaiból áll. Kovács Borisz fuvolán, szopránszaxofonon, Djuin Alexandar billentyűs hangszereken, Kravity Alexandar basszusgitáron, Szekulity Szinusa dobon, Uros Setyerov ütőhangszereken játszott. A képzett fiatal muzsikusok műsorából különösen Kovács Borisz „Könnyű álmok” és Djuin Alexandar „Mélység” c. szerzeményei ragadtatták tapsra a lelkes közönséget. A hangverseny befejező részében először a Füsti Balogh Gábor—Lakatos Antal- duó lépett színpadra. Füsti az elmúlt évben első díjat nyert a lengyelországi nemzetközi jazz-zongoristaversenyen. Kvalitását most is igazolta. Ezt követően az újvidékieket hallhattuk. Az általuk bemutatott modern jazz és Uros Setyerov dobszólója élményt jelentett. LEMLE ZOLTÁN — Nem, nem, egészen más. — Akkor mit parancsol, hogy kinyisszantsak belőle? — Amit óhajt, én nem ártom bele magam a férjem ügyeibe! Amire a híres sebész visz- szatért a műtőbe, a beteg már felocsúdott, mert az altató hatása véget ért. * — Ezt a tésztát! Még a saját felesége sem tudott értelmes választ adni. — Az én feleségem csupán azt tudja — avatkozott bele a beszélgetésbe az operáció szenvedő alanya —, amiből haszna van. A legönzőbb teremtés a világon. Ekkor a sebész félbeszakította a beteget: — Apropó, nem emlékszik, véletlenül, hogy mijét kell kiszednem? • — Semmit, áz isten szerelmére, semmit! Én nem beteg vagyok, hanem a villanyszerelő, és a biztosítékot megjavítani jöttem, ez a nőszemély pedig — a balszerencsés páciens a műtősnőre mutatót — rám vetette magát, az orrom alá dugott valamit, és akkor egyszerre csak elnyomott az álom ... De hol is van az az átkozott biztosíték?! Gellért György fordítása 1979. július 17. TV-NAPLÓ A nagyanya sorsa Galgóczi Erzsébet manapság a legtöbbet foglalkoztatott forgatókönyíró a magyar írók közül, a filmgyárban és a televízióban egyaránt. Nem véletlenül: ő az, aki töretlen lendülettel és változatlan művészi hitelességgel térképezi fel a társadalmi élet konfliktushelyzeteit. Ö az, aki — úgy tűnik — mindenről értesül és mindent megért, ráadásul még izgalmas művet is kerekít belőle. Aligha rajta múlik, hogy az írásaiból készült filmek közül egyik sem lett igazi siker, és hogy többnyire meg sem közelítik az eredeti mű hatását, értékét. Talán az első kivétel a most bemutatott Úszó jégtáblák című tv-film, amelyet Nemere László rendezett, és ami — megjósolhatjuk — foglalkoztatni fogja a tv- nézők táborát. A puritán egyszerűséggel megvalósított film ezúttal úgy és azt mondja el, amit annak idején Galgóczi Erzsébet megírt. Egy öregasszony a főszereplő — aki nem jelenik meg egyetlen alkalommal sem, hiszen meghalt. Nyomtalanul és jeltelenül tűnt volna el családja, környezete emlékezetében, ha nem lenne köztük valaki, aki szerette, aki fontosnak tartotta: külföldi ösztöndíjas unokája. A fél év után, karácsonyra hazatérő lány magán- nyomozása során megtudja, hogy nagyanyja öngyilkos lett, és azt is, hogy miért. Ö, és vele mi, a nézők is, könyörtelén képet kapunk a szülőkről, és minden könyörtelen köztünk élőről. Sajnos, nincs, aki ne ismerne hasonló házaspárokat; gyarapodásuk, boldogulásuk fejében mindent felhasználnak, mindenkit kihasználnak. Leggyakrabban azokat, akiket legkönnyebben lehet: a mindenre kész szülőket. Galgóczi házaspárja az a típus, amelyik soha nem ismeri be, hogy erkölcstelen, hogy hibás, minden kínos helyzetből könnyedén kibújik. De számunkra talán így a jobb: ők nem éreznek felelősséget, hogy a néző helyettük érezhesse. Ök nem változnak — mi viszont konokul kívánjuk, hogy senki sem hasonlítson ezekhez az emberekhez! — virág — Captain Mr. James Onedin részére a „Charlotte Rhodes” fedélzetén Dear Mr. Onedin! Engedje meg, hogy mint hű nézője őszinte részvétemet fejezzem ki önnek. Részben Onedinné asszony elhunyta, részben önnek a képernyőről történt távozása alkalmából. Bevallom Kapitány Ur, én meglehetősen megkedveltem önt, pedig ha lenne Isten — akiben mellékesen szólva azt hiszem ön se túlzottan hisz — látná a lelkemet, melybe gyerekkorom hajnalán másféle példaképeket ültettek, nem olyanokat, mint ön. ön, Kapitány Ur, tulajdonképpen egy gátlástalan haramia és igazán furcsa erkölcsi érzékről tett tanú- bizonyságot a sors, hogy épp Anne asszony elhunytéval büntette, ön azonban egy történelmileg hiteles típust képviselt, méghozzá kitűnő színészi alakítással, és épp ez volt Dear Captain, amiért megkedveltem önt. A prűd viktoriánus Anglia feltörekvő kapitalistáját azt hiszem jóbban meg se lehetett volna formálni, ahogy ezt ön — Mr. Peter Gilmore — tette. Gratulálok! Mellékesen megjegyzem, részvétem nemcsak Anne asszony (az anakronisztikusán neoszocialis-szent liba) elhunyta alkalmából sújtja önt, hanem rokonsága révén egyetemlegesen. Egy olyan kiváló hajóstisztnek, mint ön, nem lehetett csekélység 28 folytatáson keresztül egy baromfiudvarban élni! Kedves húgára, elbűvölő sógornőjére, bátyjára, sőt Miss Callonra is gondolok. Fárasztó társaság! Azt hiszem, Dear Mr. Onedin, hogy 70 folytatáson keresztül én se bírtam volna őket. De az a 28, melyet tévéseink tőlük nem megszokott biztonsággal válogattak önből, jó volt és élvezetes. Másnak lehet ezzel ellentétes véleménye, én a magamét tolmácsoltam. Jó szelet Kapitány! Tisztelő és teljesen vitorlamentes híve: ORDAS IVÁN szárazföldi patkány Kossuth-könyvek Honcsar: Zászlóvivők Nemegyszer előfordul, különösen a filmművészetben, de az irodalomban is van rá példa, hogy eredeti, jó címet a fordítás során, valami kevésbé találó, gyakorta közhelyszerű címmel váltanak fel a forgalmazók, illetve kiadók. Olesz Honcsar, állami díjas regénytrilógiájának valóban a Zászlóvivők címet adta, de ezt a szép fogalmat nálunk antológiák, propagandaanyagok, alkalmi kiadványok oly igen elcsépelték már, hogy talán szerencsésebb lett volna megváltoztatni. Persze a cím a regény — mert a három mű egy regényfolyam része —, értékein, szépségein mit sem változtat. A szovjet határtól a romániai havasokon, a magyar Alföldön és a kék Dunán át az Arany Prágáig ível a szereplők útja, sorsa. Számunkra Magyarország felszabadításának, Budapest ostromának a részletei - a legizgalmasabbak. A Kék Duna című, középső regény szól erről. Mindenki kíváncsi arra, hogy milyennek is látnak bennünket mások, és éppen egy ilyen helyzetben. Magyarországra a szovjet hadsereg nem megszállóként, hanem felszabadítóként lépte át az ország határát. Mint tudjuk, az utolsó pilanatig szerették volna megmenteni fővárosunkat az ostromtól — nem rajtuk múlott, hogy ez nem sikerült. A fasiszták utolsó óráikban sem tagadták meg önmagukat, a parlamentereket is lelőtték. E részben önéletrajzi regénynek — Honcsar is végigjárta a már említett útvonal egy részét a Vörös Hadsereg katonájaként —, különös színt ad annak megrajzolása, hogyan viselkednek a kapitalista világ körülményei közé került szovjet harcosok. Jövő héten a Nevelj hollót című spanyol filmről írunk.
