Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
1A"nEPÜJSÄG 1979. július 1. Góllövőlista Kézilabda MNK Hőgyész—Siófok 27-24 (16- 8). Háromszáz néző előtt a hőgyészi csapat a Siófok együttesét a következő játékosokkal győzte le: Fritz, Nándor L., Gábor Tili, Nándor I.. Kerekes, Németh, Tóth. Wágenbach, Bancsa. A siófoki csapat nagy lendülettel kezdett és a vezetést is megszerezte. A hőgyésziek fokozatosan magukra találtak és a 15. percben már 7- 2-re vezettek. A félidő végéig mindkét részről eredményes támadásokat láthatott a közönség, így 16-8-cal ért véget az első félidő. A második félidőt is jól kezdte a Siófok és egy gólra csökkent a hazaiak előnye. Az utolsó percekben a hőgyésziek erősíteni tudtak, jól hajráztak és megérdemelten jutottak az országos selejtező negyedik fordulójába. melynek mérkőzései augusztus második felében lesznek. A hőgyésziek fegyelmezett, ió játékkal harcolták ki a továbbjutást. Gólszerzők: Kerekes 8. Nándor I. 6, Gábor 5. Tili 4. Németh 2. Nándor L. 2. * A Mözsi Termelőszövetkezeti Sportkörhöz a Budapesti Goldberger együttesének kellett volna látogatni MNK_ mérkőzésre. A helybeli csapat, valamint a játékvezetők megérkeztek, de a fővárosi együttes nem. így nem került sor mérkőzésre. Wimbledon csillagai „Mondja, Nasty, mennyit teniszezett össze ebben az évben?” — szegezte a kérdést az egyik kíváncsi kolléga még 1972. decemberében Barcelonában. a Mester-torna döntője után az akkoriban fénykorában lévő Ilié Nastase mellének. A román teniszbajnok a győzelem jutalmaként átvett hatezer fontos (akkori értéke szerint mintegy tizenötezer dolláros) csekkel a zsebében derűsen vágta rá: „Mit kérdezi. hiszen jobban tudja nálam, elkönyvel minden centet, amit keresek”... A talpraesett választ harsány nevetés kísérte az FC Barcelona labdarúgó-stadionjának szomszédságában épült, kacsalábon forgó Palau Blau Grana csarnok sajtószobájában. E sorok írója pedig közben a csekket átnyújtó versenybíró. az időközben már elhunyt, olasz Luigi Orsini szavaira gondolt: „Soha életemben nem volt ennyi pénzem ...” Azóta egy évtized sem telt el, igaz. a dollár értéke is csökkent valameny- nyit, de azért az mégis egyenesen meghökkentő lehet, hogy az új csillag, John McEnroe, az idei „mester” a finálé után már kerek százezret kasszírozott, s azt is pontosan kiszámították, hogy ez a balkezes fiatal kaliforniai az év első két hété-' ben naponta 11 428 dollár 27 centet keresett, s így nem volt gondja, hogyan ünnepélje februárban esedékes hu24 gólos: Tóth II. (Bátaszék). 19: Porga (Pincehely, Paks), Hosnyánszky (Kisdo- rog). 16: Bíró (Nagymányok), Pesti (Gerjen). 15: Banai (DMSC). 14. Kerekes (Tevel). 13: Vábró, Majsai, Kovács II. (Paks), Németh (DMSC), Ho- lacsek (Bátaszék), Lampek (Fadd). 12: Odor (Kisdorog, Paks), G. Kiss (DMSC), Poór (Bátaszék). 11: Vörös (Fadd). 10: Horváth (DMSC), Kniesz (Kisdorog), Hajdú (Bogyiszlói, Eisenzehr (Bonyhád). 9: Nagy (Kisdorog), Barabás (Nagymányok). 8 gólos: Somodi (Paks), Végh (Pincehely), Nagy (Nagydorog), Ettig (Bogyiszlói, Horváth (Bonyhád), Mics- kó (TÁÉV SK). 7 gólos: Szabadi (Paks), Minker, Palkó, Juhász I. (Aparhant), Csordás (Nagymányok), Fodor (Pincehely), Takács (Fadd), Öberlender I. (Tengelic). Tóth, Agócsi, Veress (TÁÉV SK), Hubert (Gerjen). 6 gólos: Miklós (Paks, Nagydorog). Antal (Tevel). Németh (Pincehely), Ince (Bonyhád). 5 gólos: Bagó (Paks), Porosa (DMSC), Éppel, Szentes (Tevel), Gáspár (Aparhant), Tóth, Beke (Nagymányok), Szűcs (Fadd), Kertész (Bogyiszlói. Rikkers (Tengelic), Bagdi. Réhm (Tolna). 4 gólos: Nagy (DMSC). Bíró I.. Illés (Tevel). Klein, Győrfi (Kisdorog), Németh, Bayer (Nagymányok), Rózsa (Nagydorog). Kiss (Fadd). Bajusz (Bogyiszlói, Kaszpari I. (Tengelic). Varea. Heide- cker) (Bonyhád), Cserneczky (TÁÉV SK.) 3 gólos: Muck (Paks). Karászi (DMSC), Miklós II. (Tevel), Kiss, László, Cseke (Aparhant), Böhm I. (Kisdorog). Mezei. Zágony (Bátaszék). Petki (Pincehely). Harsány!, Bányai, Kirchner (Nagydorog). Papp. H. Szabó íFadd). Kubatov (Bogviszló), Huibert (Tengelic), Zircher, Bulla (Bonvhád). Bukros. Bernáth (Tolna), Kiss, Asztalos (Gerien). 2 gólos: Szűcs. Vaver (Paks). Tótbaei (DMSC), Szabó II. (Tevel). Juhász II., Szűcs (Aparhant). Bácskai, Riath. Szabó. Schuller (Bátaszék). Juhász II. (Pincehely), Guttengéber (Nagydorog), ATP (Association of Tennis Professionals — azaz a Hivatásos Teniszezők Szövetsége) lepedő-oldalas hetilapjában a versenyzők kereseti adatait is rendszeresen közzéteszik. Ebben természetesen nem szerepelnek a reklámokért, a bemutatókért kapott összegek, csakis a versenyek pénzdíjai. Nos. 1979- ben a május 7-i helyzet szerint ez az élcsoport sorrendje : Björn Borg évi 334 675, Jimmy Connors 327 625 és John McEnroe 323 463 dollár jövedelemmel. A szakértők véleménye és az eredmények tanulsága szerint jelenleg ez a három játékos valóban kiemelkedik a mezőnyből. A 23 éves, kötélidegzetű és rettentő csúnyán, pörgetett ütésekkel. főleg az alapvonalról, s igen eredményesen játszó Borg, az ütőjét balkézzel fogó, de fonákját két kézzel ütő, s valamivel többet kezdeményező 27 éves Connors, s a klasszikus támadójátékot követő, kiváló adogatásaival és egy-egy élesen megütött labdájával azonnal a hálót rohamozó, Benjáminnak számító balkezes McEnroe valóban a legjobb. A kereseti rangsor negyedik helyén Vitas Gerulaitis áll. A balti köztársaságokból kivándorolt szülők gyermekeként már Kaliforniában született szőke. bohém sportember csak szerény 125 545 dollárral szerepel a ranglistán, bár játéka közel sem mondható kétszázezerrel gyengébbnek. Tóth II. László Aradi (Fadd), Kocsis (Bogyiszlói Éberling, Bornemissza, Óberlender II. (Tengelic), Csoboth, János, Csordás (Bonyhád), Stercz, Pálfi, Böki (TÁÉV SK), Fazekas I., Schwébl (Tolna), Bráz (Gerjen). 1 gólos: Sziber, Csatári, Szíjártó, Fekete, Végvári (DMSC), Nagy II. (Tevel), Bíró, Kulcsár, Firkó, Genz- ler, Boda, Brunner (Kisdorog),, Pál, (Bátaszék), Antal, Lemle, Fenyővári II. (Nagymányok), Kiss, Kántor, Szabó, Katona, Szűcs (Pincehely), Honti, Éger, Lückl (Nagydorog), Mihálovics, Varga (Fadd), Boros. Bogda- novics. Bocs, (Bogyiszlói, Barabás, Nagy (Tengelic), Tamás, Gecő, Máté (Bonyhád), Simon, Laki, Papp (TÁÉV SK), Fazekas II., Steinbach, Szegleti, Gyenei (Tolna), Palásti. Lambert (Gerjen). öngólosok' Tóth III. (Bátaszék), Cseke (Aparhant), Klement, Percsi (Gerjen), Kiss (Pincehely), Kéri, Kocsis, Liszkai (Bogyiszló), Kovács I. (Paks). Guttengéber (Nagydorog), Világh (Tengelic). Bótaszéken a háztartási boltban — a munkahelyén — kerestük Tóth II. Lászlót, aki az 1978—79. évi megyei labdarúgó-bajnokság legeredményesebb gólszerzőjének bizonyult: 24 esetben talált az ellenfél hálójába. A beszélgetés nehezen indult, hisz közben a vevők különböző dolgokat vásároltak. san fél évszázadra tekint vissza. Bili Tildén, a húszas évek közel két méteres, jó üzleti szellemmel megáldott, de erkölcsileg annál ingatagabb amerikai teniszbajnoka nem elégedett meg az akkori szerény költségmegtérítésekkel. A mai napig minden idők legjobbjának tartott játékos bemutatókat szervezett, s a Tilden-cirkusz 1931-től járta az amerikai városokat. A bemutatókra fogadni is — Egy kiló sárga zománcot kérek. — Tessék. — Kérek még mellé piros zománcot is, az is kilós legyen, és egy ecsetet. Közületi blokkot kérünk róla. — Egy pillanat, meglesz. Míg várakoztunk, élvezettel néztük a gyors kezű, fürge fiatalembert, akiről — aki nem tudja — nem is gondolná, hogy a labdarúgópályán a megyebajnokságban őt tartották minden esetben a legveszélyesebb csatárnak. Csendesedett a forgalom, sikerült néhány szót váltani. — 1954-ben születtem Alsónyéken, azóta is ott lakom. Tulajdonképpen kosárlabdázónak indultam, Haász János testnevelő úttörőcsapatában játszottam. Aztán áttértem a labdarúgásra. Csak a Bátaszék színeiben játszottam, kivéve azt az egy évet, míg katona voltam. — Családi helyzete? — Nős vagyok, egyéves kislányunk van. — Nem kívánkozott el Báta- székről nagyobb csapatba? — Tulajdonképpen jól érzem itt magam, de azt hiszem mindenkiben van olyan vágy, hogy magasabb osztályban szerepelhessen. Hívtak engem is, de családi helyzetem nem engedi meq, hogy elköltözzem Alsónyékről. — Milyen érzés úgv kimenni a pályára, hogy tudja, minden esetben egy ember — de sokszor kettő — csak magára vigyáz? — Nem a legjobb, különösen akkor, ha a védők a megengedettnél keményebbek. Any- nyi bizonyos: jó érzés gólt rúgni, ezzel a csapatot esetleg győzelemhez segíteni. — Mór volt négy éve a megyebajnokság qólrekordere. Ennek a bqjnokságnak a kezdetén gondolt-e orra, hoqv sikerül ismét az élen végezni? — Titokban iqen. Reménykedtem, és örülök, hogy így történt. — A bajnoksáanak melyik mérkőzése marad legemlékezetesebb? — A Dombóvár elleni: 2-1- re nyertünk a kitűnő formában lévő DMSC ellen és mindkét gólt én lőttem. — A közönség várhatja a gólok folvtatását az ősszel? — Majd meglátjuk. Bízom, hogy igen. — NY — lehetett, és ez a vonzó játék, az amatőr-versenyek legjobbnak bizonyult újabb és újabb bajnokainak színre léptetésével szerény jövedelemhez juttatta a tenisz élvonalát, s közben a fehér sport népszerűsítéséhez is hozzájárult, a második világháború után egy másik amerikai wimbledoni bajnok, Jack Kramer állt a vállalkozás élére. A Kramer- cirkusz már tucatnyi játékost foglalkoztatott, a bemutatókat nem csupán az Egyesült Államokban tartották. A főnök azonban az idő múlásával előbb a pályáról, később az üzletből is kiszorult. A versenyzők egyre népesebb tábora pedig a hatvanas JA nagy üzlet szadik születésnapját. A világ teniszsportját jelenleg kézben tartó és szervező Szinte elképzelhetetlen, honnan ez a rengeteg pénz. A profi tenisz története lasBjörn Borg Kosárlabda Területi úttörő-olimpia Szekszárdon került sor az úttörő-olimpia területi döntőjére, melyen Baranya. Somogy, Tolna, valamint Budapest A és B kategóriás fiú és leány kosárlabda-csapatai vettek részt. Lányoknál megyénket a IV. számú általános iskola csapata képviselte és nem okoztak csalódást, a döntőben csak hosszabbítással maradtak alul (két ponttal) a fővárosiakkal szemben. A fiúknál a szekszárdi I. számú iskola csapata szintén jó helytállt, melyet bizonyít, hogy vereségei néhány pontosak voltak, egyszóval szereplésükkel a 3. hely ellenére is elégedettek lehetünk. Eredménye. Lányok: A kategória: Somogy—Tolna 22-45 (13-23), Baranya—Bu-i dapest 28-47 (48-31). Tolna— Baranya 1.2-67 (7-44). Somogy —Budapest 5-98 (5-51), Baranya—Somogy 62-16 (33-12), Budapest—Tolna 55-13 (27-7). Végeredmény: 1. Budapest, 2. Baranya. 3. Tolna, 4. Somogy. B kategória: Baranya —Somogy 25-27 (H2-14), Tolna—Budapest 30-32. (12-10, 30-30), Somogy—Budapest 29-38 (16-16), Baranya—Tolna 34-38 (11-24), Somogy—Tolna 11-25 (2-17), Baranya— Budapest 15-41 (6-22). Végeredmény: 1. Budapest, 2. Tolna. 3. Somogy, 4. Baranya. Fiúk. A kategória: Budapest—Baranya 49-33 (23-11), Somogy—'Baranya 36-64 (21- 31), Somogy—Budapest 21- 83 (8-45). Végeredmény: 1. Budapest. 2. Baranya. 3. Somogy. B kategória: Tolna— Baranya 26-35 (4-17), Somogy —Budapest 16-53 (10-24), Tolna—Budapest 40-45 (13- 27), Baranya—Somogy 33-16 (10-7). Somogy—Tolna 26-45 (14-28), Budapest—Baranya 60-67 (20-31. 58-58). Végered- * mény: 1. Baranya, 2. Budapest. 3. Tolna. 4. Somogy. Labdarúgó-végeredmény A bonyhádi városi járási labdarúgó-szövetség rendelkezésünkre bocsájtotta a labdarúgó-bajnokság végeredményét. Ősszel tizennégy csapattal kezdődött a bajnokság, de a Mucsi néhány forduló után visszalépett. A Felsőnána a tavaszi szezonban tette ugyanezt, de — mivel a mérkőzések felét lejátszotta — őket nem törölték a bajnokságból, hanem az ellenfél kapta minden esetben a mérkőzés két pontját. A bajnoki címet a Zomba szerezte meg a felnőtteknél és az ifjúságiaknál egyaránt. Ma már tudjuk; a zombaiaknak nem sikerült a feljutás, az osztályozó utolsó mérkőzésén a Dunaszentgyörgytől elszenvedett vereség után elestek attól, hogy magasabb osztályba kerüljenek. A járási bajnokság végeredménye: Felnőttek: 1. Zomba 2. Hőgyész 3. Börzsöny 4. Pannónia 5. Kisvejke 6. Kakasd 7. Cikó 8. B.-varasd 9. Závod 10. Győré 24 15 5 4 57-23 35 24 15 3 6 45-32 33 24 14 4 6 34-25 32 24 13 3 8 33-30 29 24 12 4 8 48-33 28 24 12 4 8 46-32 28 24 10 6 8 48-34 26 24 10 3 11 51-54 23 24 7 7 10 29-33 21 24 8 4 12 28-43 20 11. Kéty 24 7 5 12 34-50 19 12. Izmény 24 4 4 16 23-53 12 13. Felsőnána 24 3 — 12 13-37 6 Ifjúságiak: 1. Zomba 2. Pannónia 3. Cikó 4. Kakasd 5. závod 6. B.-varasd 7. Hőgyész 8. Kéty 9. Kisvejke 10. Győré 11. Izmény 12. Börzsöny 13. Felsőnána 24 20 1 3 100-21 41 24 18 5 1 98-20 41 24 14 4 6 52-46 32 24 12 7 5 61-43 31 24 12 4 8 63-67 28 24 11 5 8 59-41 27 24 10 4 10 50-38 24 24 8 6 10 44-35 22 24 10 2 12 68-69 22 24 3 8 13 30-65 14 24 4 5 15 18-76 13 24 2 4 18 18-105 8 24 2 1 21 7-42 8 évekre két nagy csoportra szakadt. Az egyik, a papíron amatőr gárda költségmegtérítésekért asztal alatt átvett, előre meghatározott összegekért lépett a salakra. Egy- egy olyan teniszező, mint mondjuk az olasz Pietrange- li. az akkori európai rangelső heti fellépti díja 500— 1000 dollár körül mozgott. A másik, lényegesen kisebb csoporthoz tartozók nyíltan, pénzdíjakért játszottak, s egyre több versenyt is rendeztek számukra. A két csoport között azután az Angol Tenisz Szövetség 1967. decemberében hozott váratlan döntésével leomlottak a válaszfalak. Az angolok ugyanis a nemzetközi szövetségtől függetlenül megnyitották Wimbledon, a hagyományos bajnokság addig zárt kapuit a profik előtt, és egyszerű pénzdíjas, nyílt versenyeket hirdettek. Az ATP igazi nagytőkés vállalkozássá nőtte ki magát- Szigorú szabályzatokkal, azok szigorú betartásával lényegében irányítja a világ teniszsportját. A szervezet élén a játékosok által évente titkos szavazással választott elnök áll. jelenleg Jaime Fillol. az ismert chilei teniszező, a vezetőséget ugyancsak választás alapján kiváló játékosok alkotják, de az üzletet igazi menedzser, az amerikai Bob Briner vezeti. A kulisszák mögött pedig még mindig Jack Kramer. valamint Donald Dell, ez az 1963-ban az Universiade során a Margitszigeten játszott teniszezőből lett, minden hájjal megkent ügyvéd áll a kormányrúdnál. A szervezet több tucat alkalmazottal. saját hetilappal és egy „bölcs” számítógéppel dolgozik. A számítógép az eredményeket, az egyes versenyeken kapott pontokat könyveli és tartja napra kész állapotban. S ezt a számító- gépes világranglistát jelenleg már mindenütt elfogadják a versenyrendezők. A rangsort egy bizonyos hányados szabja meg. Azaz összeadják a szerzett pontokat, s elosztják az illető teniszező által teljesített versenyek számával. Az eredményeket nem egy naptári évnek megfelelően. hanem tizenkét hónapra tartják nyilván. így mondjuk, az 1978. májusában elért eredmények 1979. június 1-ig érvényesek! Az évi húsz verseny kötelező. s ezzel szemben Donald Budge, a harmincas esztendők kiváló bajnoka annak idején évente csak ötJhat versenyen szerepelt. Jelenleg a legjobbak évente csak öthat hetet, ha pihennek, azaz nem versenyeznek, ami rendkívüli megterhelést jelent. Ám a részvétel szabályzata könyörtelen. jó reklámot csak a jó esemény biztosít, ezért a teniszezőknek, akár a cirkuszi artistáknak nap mint nap ki kell elégíteniük a közönség igényeit. A tenisz vérkeringését a nagy üzlet meggyorsította, óriási pénzek mindenféle ellenőrzés nélkül áramlanak a fehér sportba, s a pénzért folyó versenyfutásban mintegy 250—300 teniszező érdekelt. A teniszláz csökkenésével egy idő után ez a sport is bizonyára visszakerül a régi kerékvágásba. A mostani mindenképpen rendkívüli időszak, de kétségtelen, hogy a legjobbaknak, továbbá a köréjük csatlakozók számára jelenleg hallatlan jövedelmező. VAD DEZSŐ