Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-15 / 164. szám
12 ^ÉPÜJSÁG 1979. július 15. N MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Az elektromos Fiat A serars, Roebuck and Co cég a Fiat—128-e P típusú gépkocsiból elektromos gépkocsit konstruált: az XDH— 1-et. A gépkocsiban repülőgép-generátort alkalmaztak motorként és félvezetős sebességszabályozó rendszert építettek be. A kísérleti akkumulátorokat oda helyezték el, ahol előzőleg a hátsó ülések voltak és részben a csomagtartó. Az így átalakított és gyakorlatilag már csak kétszemélyes gépkocsi a gyári kipróbáláskor 45 mérföld/óra sebességet ért el. Víz alatti régészet A jelenkori régészet modern módszereket és eszközöket használ a víz alatti kutatásokban. A víz alatti televízió használatával sok vízbe elsüllyedt tárgyat találtak már meg. Sokat segít a szo- nár nevű berendezés is, amely az ultrahang visszaverődésén, alapszik. Természetesen a víz alatti sztereo fényképezőberendezés is nélkülözhetetlen a kutatáshoz. Könnyűbúvárok is régóta dolgoznak' már a régészet szolgálatában. A víz alatti „ásatást” ma már nagy teljesítményű iszapelszívó berendezés is végzi, amely rögzített sínen halad és négyzetről négyzetre halad a kiásandó objektumon, például egy elsüllyedt hajón. Irányítását természetesen a könnyűbúvár végzi, akinek a biztonságáról is többféle módon gondoskodnak újabban. Félgömb alakú, négy lábon álló, telefonnal felszerelt plexikupolát horgonyoznak nehéz súlyokkal a fenékhez. A levegővel töltött kupola alatt a búvároknak csak mellmagasságig ér a víz, tehát kiveheti szájából légzőkészülékének csutoráját és nyugodtan telefonálhat. A fülkében tartalék légzőkészüléket is tárolnak és a búvárnak — ha baj van a légzőkészülékével Görög váza cserépdarabjait találták a régész búvárok — csak odáig kell úsznia, hogy segítsen magán. A kizsilipeléshez használt fűtött, kényelmes nyomás- csökkentő kamra ugyancsak újdonság. Ez az unalomtól is megkíméli a régész búvárokat. A szabályozható légnyomású, gömb alakú fülke belsejében egyszerre négy búvár tartózkodhat. Bár a kamrát telefonnal és olvasnivalóval is ellátták, a felszínre jutás hosszú ideje alatt a búvárok inkább beszélgetnek, vagy sakkoznak. E felszerelést először egy tizenhárom évszázaddal ezelőtt elsüllyedt bizánci hajó roncsainak a feltárásakor próbálták ki. A hajó mintegy 50 tonna terhet szállíthatott és legutolsó útján körülbelül 900 amfora — kétfülű cserép- fiorsó — bor volt a rakománya. Egy londoni kórház orvosa olyan műSzert szerkesztett, amellyel meg lehet mérni az ember „szufláját”, azaz a tüdő maximális teljesítményét. A műszer cuclisüvegre emlékeztet. A „szufla” mérése nemcsak azok számára lehet fontos, akik léggömböt akarnak felfújni, hanem elsősorban orvosi célokat hivatott szolgálni, például asztmás betegségeknek vagy légcsőhurutnak a tüdőre gyakorolt hatását. A műszernek egy rugós mérőlapján mutató jelzi a befújás maximális erősségét. Az aprócska műszer tulajdonképpen egv nagyobb berendezésnek a kicsinyített mása. Az eredeti műszert és a jelenlegit is Martin Wright doktor szerkesztette, aki a Northwick Park kórház klinikai kutatóközpontjában dolgozik. A feltaláló azt reméli, hogy az olcsón beszerezhető műszer hasznos segítőtársa lesz a harmadik világ orvosainak és ápolónőinek is. A doktor szerint a műszer igen hasznos lesz arra is, hogy lábadozó betegek otthon maguknak is meg tudják mérni tüdejük teljesítményét, ami mellkasi . megbetegedések után kívánatos. Napenergiával fűtés Egy skandináv építővállalat olyan előregyártott elemekből összeállítható házat tervezett, amelynek elemeit egy beépített, napenergiával működő fűtésrendszerrel szállítják. A Moelven Brug norvég cég a napenergia hasznosításán alapuló fűtés- rendszerét — mint lehetőséget — eddig is kínálta, azzal azonban, hogy a rendszert az előregyártott elemekbe építik- bele, a cég első ízben kísérli meg e rendszert tömeggyártásra és -fogyasztásra is alkalmassá tenni. A napenergiát gyűjtő paneleket a ház csúcsos tetejének déli oldalába építik bele, s a tetőt olyan anyaggal borítják, amely lehetővé teszi a napsugarak áthatolását. A pincében egy naperengia- gyűjtőt helyeznek el, amely kőtömbök révén lehetővé teszi, hogy az azonnal fel nem használt napenergiát hosz- szabb ideig tárolják. Arra az esetre, amikor nincs elegendő napsütés, egy pótlólagos -7- villamos energiával működő — fűtésrendszer biztosítja a ház megfelelő hőmérsékletét. A tervező cég szerint a napenergiával működő fűtés- rendszer a ház fűtését és melegvíz-ellátását fele részben képes biztosítani az üzemeltetési költsége a villanyáraméhoz hasonló. Az ember kezének bőrléc- mintái régóta ismertek: már a történelem előtti agyagedényeken is találtak ujjlenyomatokat. A legrégibb — mintegy 30 ezer éves — lenyomatokat Csehszlovákiában, Dőlni Vertonicénél találták a jégkorszak végi mam- mutvadászok kerámiatöredékein: egy nagy lábujj és egy hüvelykujj lenyomatát. A VII. század végén Kínában és Japánban pecsétként használták az ujj lenyomatát, és azokon a területeken, ahoi a lakosság jó része analfabéta — így Indiában, Tibetben és az amerikai indiánoknál —, aláírás helyett ma is a jobb kéz mutatóujjának lenyomatát használják. A bőrlécrendszerrel kapcsolatos kutatások az egész világon folynak: kedvenc témájuk lett az antropológusoknak és humángenetikusok- nak. A bőrlécrendszer ugyanis öröklődő jelleg és a magzati élet 3—4. hónapjában való kialakulása után már nem változik a korral. Ez a kutatás szempontjából jelentős előny számos más emberi jelleggel szemben. Számos betegséget kísér a normálistól jellegzetesen eltérő bőr- lécmintázat, ami ezek diagnosztikájában szerepet játszhat. Végül óriási jelentősége van a bőrlécrendszer vizsgálatának a daktiloszkópiában, a személyazonosság megállapításában. Ez az egyes bőrlécek finom mintázatában mutatkozó eltéréseken alapul, amelyek kimutatásában - Gal- tonnak, a daktiloszkópiai módszer kidolgozásában pedig Henry calcuttai rendőrfelügyelőnek vannak óriási érdemei. Ma is ezt a Galton— Henry-féle rendszert használják általánosan a világ rendőrségei. A módszerek természetesen egyre finomodnak. Los Angelesben új módszert találtak fel az ujjlenyomatok rögzítésére. Egy új, mikro- aggant nevű anyagot találtak, amely mikroszkopikusan sok rétegű részecskéből áll, és ez be tud épülni a szilárd vagy félszilárd anyagba és egyszerűen láthatóvá teszi az ujjlenyomatot. Ujjlenyomatok nyomában Zsebmikroszkóppal vizsgálják az új anyaggal láthatóvá tett ujjlenyomatot Lézerrel a szél nyomában A nagy-britanniai Appleton laboratóriumban új módszert dolgoztak ki a szél gyorsaságának mérésére: fénylő nátriumból képzett mesterséges felhőket figyelnek automatikus lézerrendszer segítségével. A mesterséges felhőkből érkező jelzéseket fotósokszorosító segítségévei fogják fel és felerősítik. A méréseket csak éjszaka lehet végezni. A színésznő és a férfiak Élete utolsó éveiben Sarah Bernhard egy párizsi 'bérház legfelső emeletén lakott. Egy napon egyik hódolója a lépcsőmászás után nehezen lélegezve megkérdezte tőle: — Az ördögbe is, miért laksz ilyen magasan? — Kedvesem, számomra már csak ez az egy módja maradt annak, hogy a férfiak szivét gyorsabb dobogásra késztessem — válaszolta a színésznő. A hét karikatúrája — Nálad hány óra van? — Négyszázötven. Nagy János rajza A gumiabroncsok második élete Azelőtt sok minden egyszerűbb volt. Az emberek elvették a természettől az ugyancsak természeti anyagokat, azok szolgálták őket, miután pedig kiszolgáltak, könnyen és magától .értetődően visszatértek a teftnészet ölébe. A kémia megjelenése révén egy sereg probléma merült fel, s az egyik, mit lehet kezdeni a már felhasznált és szükségtelenné vált műszálakkal, műanyagokkal, stb. Hiszen a tisztaság és a rend természetes őrei — a Nap, a szél és a víz — sok esetben tehetetlenek: ezeket elégetni nem szabad, ilyenkor ugyanis gyakran ártalmas gázok keletkeznek, vegyi feldolgozás útján megsemmisíteni pedig drága, meg lehetetlen is, ha tekintetbe vesszük a műanyagok egyre növekvő mennyiségét. Talán jobb, ha nem semmisítik meg őket, hanem új alkalmazási területet • találnak számukra? Vegyük például a. kiszolgált gépkocsiköpenyeket. Afrikában egyes ügyes kezű emberek szétvagdalják őket és szandáltalpnak használják, ez azonban nem oldja meg globálisan a problémát. Egyes országokban a használt köpenyekből bordásfalakat készítenek a gyermekek számára. Nyugat- Németországban a szakemberek átfogóbban közelítették meg a kérdést: ott a régi gumiabroncsokból hangelnyelő falakat készítenek az autóutak mellé, vagy pedig az épülő műutak alépítményéhez használják fel őket. VÍZSZINTES: I. Gabriele d’ Annunzio költeményének első sora (zárt betűk: E, E, N, A). 13. Kezdettől fogva, latin kifejezéssel. 14. Az uralkodó francia megszólítása (SIRE). 15. Dél-Afrikában honos, fa nagyságú liliomfajta. 16. A Nemzeti dal költőjének név jele. 17. Arzénban van! 19. Bányaipari munkát végez. 21. Lám. 22. ... hatalmas harmadik (regény). 24. Francia királyi dinasztia alapítója (Hugo). 26. Kikötőváros Japánban. 28. Tamás becézve. 30. Kínai eredetű hosszmérték. 31. Aktinium vegyjele. 33. Német gk.-típus. 34. Dohánybolt. 37. Semmikor sem. 39. O, B, Z. 40. Vasipari szakmunkás. 43. Az FTC labdarúgója. 45. Germánium vegyjele. 46. Filmoperatőr. 47. Folyadék. 48. A dadaizmus egyik megalkotója. 50. Középkori hatalmasságok. 51. Házikó. 52. Töltöttek a poharába. 54. Baj, kellemetlenség. 56. Balkezes. 58. Létezik. 60. Téli csapadék. 61. Hév, lendület. 63. Átkarolja. 65. Darált. 68. Regényszerző. 69. A gyengébb nem tagja. 70. Jókai hősnő. 73. Teniszkifejezés: vonalon túl ért földet a labda. 74. Diplomás rövidítés lehet. 75. Föld alatti csővezeték. 77. Nyugat-európai folyó. 79. Lengyel iparváros. FÜGGŐLEGES: 1. Netán. 2. Gáznyelő (ABSZORBER). 3. Paripa. 4. Ádám párja. 5. Rostos anyag a szervezetben. 6. K, S. 7. Írország hivatalos nyelvén. 8. Gertrud becézve. 9. Helyesel az angol. 10. Csodatévő a magyar mondavilágból. 11. Tova. 12. Nagy francia folyó (LOIRE). 16. A költemény folytatása (zárt betűk: C, B, L,B.) 18. A legendás Lukács tábornok. 20. ... ipso; magától értetődően. 23. A távolabbi. 25. Értéke 3,14. 27. Franz Kafka regénye. 29. Monte Cristo börtöne. 32. Útra készülődő. 35. Csehszlovák város. 36. ... al Rasid. 38. Japán nagyváros. 41. Kerület rövidítése. 42. Kopasz. 44. Hosszú nyelű régi, vágó-szúró fegyverek. 49. Süteményféle. 51. Női név. 53. Idegen női név. 55. A földszintre. 57. Uttörőköszönés. 59. A találatokat mutatja a lövészetben. 60. Melegség. 62. Bellini-opera. 64. A körkerület része. 66. Volt osztrák kancellár. 67. Tejtermék. 71. I, M, Á. 73. Szobrászművész (István). 76. Tenmagam. 78. Szovjet gk.-jelzés. 80. Dédel- getés kezdete! Beküldendő a vízsz. 1. és a függ. 16. sz. sorok megfejtése 1979/ július 23-ig a Megyei Művelődési Központ Szekszárd, Pf. 15. 7101 címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: REJTVÉNY. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1979. július 1-i kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Bükkszentlászló — Visznek — Zsana — Tápiószőlős — Madaras — Alsónemesapáti — Boldogkőváralja — Ziliz — Ostffyasszonyfa — Sza- mosújlak — Sikátor — Pö- löske — Tarpa. Könyvjutalmat nyertek: Bán László Dunaföldvár, Pen-, telei u. 4. 7020; Nyakas Márta Szekszárd, Mikes u. 7. 7100; Rumy Ernő Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. 7150; Várhegyi Lászlóné Döbrököz, Homokhegy 5. 7228; Wágner János Regöly, Vörösmarty u. 19. 7193. A nyerteseknek a könyveket a kiadó postán küldi el. SZEREK „Szuflamérés”