Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-12 / 135. szám
a Képújság 1979. június 12. Moziban Premier John Cassavetes — egy név amely két évtizede nem maradhatott ki egyetlen magyar filmszakkönyvből sem. Uj műveiről is kötelességtúdóan beszámolt a kevés honi filmfolyóirat. Csak éppen a moziban nem láthatták egyiket sem a hatvanas évektől felnövekvő fiatal filmbarátok, miközben elvárható volt tőlük, hogy betűből-szóból tudják: a hollywoodi álomgyárral szembeforduló realista New York-i iskola legnevesebb képviselője a név tulajdonosa. Jóvátételként a stú- diómozi-hálózat és a tv — nyilván összehangoltan, — rövid időközökben egymás után négy művét tűzte műsorra. A sorrend nem azonos a megjelenésével. Elsőnek a mozikban az 1977-ben készült Premier, majd június 9-én a tv-ben: Minnie és Moskowitz (1971.). Újra a mozik következnek az úttörő és kirobbanó sikert aratott New York árnyai (1958.) felújításával, végül — Peter Fáikkal a férfifőszerepben — az Egy hatás alatt álló 'nő (1974). A Premier a színház valószínűtlen világában, egy új darab előkészületeinek hisztérikus légkörében játszódik. Középpontjában egy csodálatos színésznő, Gena Rowlands, az életben a rendező felesége. Képben megfogalmazott „Minek nevezzelek?” — akár így is felfoghatjuk a Premiert. (Micsoda fegyelmezett művész lehet ez az asszony a valóságban, hogy ilyen pontosan jeleníti meg a fékezhetetlen Myrtle-t! A filmbéli rendezőfeleség alakja talán az ő mindig jelen lévő, megértő és segítő valóságos lényét jelzi.) A filmbéli színésznő viszont képtelen elfogadni az öregedő nő szerepét, amelyet játszania kellene. Védekezik ellene, meggyűlöli az írónőt, kétségbe- ejti a rendezőt, a producert, próbáról próbára, előadásról előadásra változtat a szövegen. Egy rajongója baleset áldozata lesz. Alkalom látványos kiborulásra. A fiatal lányt régi önmagával azonosítja. Környezete tébolytól félti, ő maga azt állítja, hogy képzeletével idézi fel a látomásokat, uralkodni tud felettük. Nem igaz: „meg kell ölnie” a lányt, hogy megszabaduljon tőle. A New York-i előadásra késve, holtrészegen Anne Frank naplójából Végre, végre eljutottam odáig, hogy nyugodtan ülhetek az asztalkámnál, közel az ablaknyíláshoz, s beszámolhatok Neked mindenről, de mindenről. Már hónapok óta .nem éreztem magam olyan nyomorultul, mint mostanában. Még amikor a betörtés történt, akkor sem idegeskedtem ennyire. Egyrészt a zöldséges elhurcolása meg a zsidókérdés miatt — erről beszél az egész ház —, aztán meg késik az invázió, rossz a koszt, mindenki ideges, a hangulat siralmas, és Péterben is csalódtam. Másrészt Ellinek pünkösdkor volt az eljegyzése, rengeteg virágot kapott, s Kraler születésnapját nagy tömeg tortával ünnepelték. Ezenkívül barátaink mindig elmesélik, milyen jól mulattak a kabaréban, melyik filmet nézték meg,, s milyen hangversenyt hallgattak végig. Micsoda ellentétek között hányódunk! Egyik nap nevetünk, s nehéz helyzetünknek csak a humoros oldalát látjuk, de a 'legtöbbször rettegünk, s kiül arcunkra a félelem, a feszültség, a kétségbeesés. Miep és Kraler hozza értünk a legnagyobb áldozatot. Miep a sok munkával, Kraler pedig olykor már-már összeroppan az óriási felelősség súlya alatt, s a visszafojtott idegesség és izgalom miatt még a szava is elakad. Koophuis is, Elli is becsületesen, sőt nagyszerűen gondoskodnak rólunk, de azért néha, hacsak néhány órára, esetleg egy-két napra is, megfeledkeznek a hátsó traktusról. Nekik is megvannak a gondjaik. Koop(Anne Frank 1929. június 12-én — 50 éve született. A fasiszták ölték meg a bergen-belseni koncentrációs táborban.) Rádió HÍREK A távoli Londoniumtól Rómáig állítólag másfél nap alatt el lehetett juttatni a legfontosabb információkat. Erre a célra tűz- és füstjelek szolgáltak. Aztán a legkülönbözőbb információrendszerek következtek, ideértve Dzsingisz kánét is, akinek fantasztikus lovasfutár szolgálata olykor még ma is hasznos lenne. Ma már a mesterséges holdak és a hírügynökségek, a telexgépek és a képtávírók korában élünk.- Még egy olyan kicsi, a világszínvonaltól meglehetősen távol álló redakcióbán is, mint a mi szerkesztőségünk, naphosszat kopog a géptávíró. A szerkesztőknek nemegyszer főhet a fejük, hogy a hírözönbői mit válasszanak ki, hiszen a nagy hírközlő szervekkel — például a rádióval — bajos versenyre kelni, sőt nem is lehet. Aminek aztán az a furcsa eredménye születik, hogy olykor a rádió sem akar önmagával. Legutóbb vasárnap lehetett ezt jói mérni, déltől estig a Kossuthon. Háromszor, ha nem négyszer értesülhettünk arról, hogy Somoza kimentette bőrét bűntettei színhelyéről, Deszai miniszterelnök szovjetunióbeli útja során eljutott Tas- kentig és Spanyolországban elfogtak 9 úriembert, akikről legalábbis joggal lehet feltételezni, hogy terroristák, hiszen húsz kiló robbanóanyagot találtak náluk, ami az átlagos polgári háztartásnak igazán nem nélkülözhetetlen kelléke. Mindezt többszörösen. Tehát déltől estig a hétfő—vasárnap vonalon innen és túl szabadságra ment a világ, nem történt semmi érdekes. Lehetőségek: 1. csakugyan nem történt, 2. történt, de a rádiósok nem akarták feleslegesen, vagy túl korán izgatni a hallgatókat, 3. történt, de a szűnni nem akaró meleg miatt elkerülte a figyelmüket, 4. valaki, valahol, valahogy rájött, hogy a jóból is megárt a sok, hisz az átlagember maholnap már válogatni se tud az információözönből. Kapjon hát kevesebbet! 5. Számoltak azzal, hogy aki délben a strandon nem nyitotta ki táskarádióját, az este otthon bizonyára megteszi. Tehát nem akarták, hogy hátrányosabb helyzetbe kerüljön más állampolgárokkal szemben. 6. Egyszerűen gyenge volt a hírszerkesztés. A nem kívánt törlendő. (ordas) érkezik, de megmenti a premiert. A részegségmotívum egyébként teljesen felesleges. Ez a nő a megöregedés tényét józanul sem fogadná el, sem biológiai, sem színpadi értelemben. Valahogyan, akár bohóckodással is, mindenképpel elhárítaná. Botrány helyett tehát siker tombol, de azért ez nem heppiend, Cassavetes nem adja fel kegyetlen realizmusát. Hogy mégis túl hosszúnak érezzük ezt a valóban hosz- szú filmet, annak csak részben oka, hogy mellesleg enged a vájkáló lélekelemzés új divatjának. A lényegesebb: hiába a káprázatos mesterségbeli tudás, egy színdarab esetleges bukása nem képes úgy felizzítani érdeklődésünket, mint mondjuk a New York árnyaiban a fehérnek látszó néger lány sorsa, akit még ez a „szerencse” sem véd meg az előítéletektől. Vigasz azoknak, akik Cassavetes életművéből a Premiert láthatták — nem egészen szerencsés módon —, elsőnek: a mester sportolók sem döntenek meg minden nekirugaszkodásra rekordot. A.kik pedig nem félnek megtudni, mi zajlik a színházi világról közszájon -forgó, és a filmben is bemutatott közhelyek mögött, azoknak ajánlom Popper Péter Színes pokol című kis művét a Gyorsuló idő sorozatból. CSONTOS KÁROLY J5vő héten a Gyilkos levegő című filmről írunk huis betegeskedik, Elli jegyessége pedig nem valami boldog. De ha vannak is gondjaik, azért közben ők járnak szórakozóhelyekre és látogatóba, mint a többi ember. Idegeik, ha rövid időre is, csak megnyugszanak, nem úgy, mint a mieink. S már két éve élünk így. Vajon meddig kell még elviselnünk ezt a szinte kibírhatatlan feszültséget? A szennyvízcsatorna eldugult. Vizet csak cseppenként folyathatunk. Csak úgy használhatjuk a vécét, ha egy kefét is viszünk maiunkkal. A piszkos vizet egy nagy cserépedénybe gyűjtjük. Ma még valahogyan elkínlódunk, de mi lesz, ha a szerelő egyedül nem boldogul vele? A városi csatornatisztítók kedd előtt ugyan ki nem jönnek. Miep küldött egy mazsolás kalácsot „Vidám pünkösdi ünnepeket” felírással. Majdnem gúnynak éreztük, mert hangulatunk igazán nem volt vidám, hiszen félünk. Amióta a zöldségest elhurcolták, még jobban rettegünk. Minduntalan csendre intjük egymást, és még zajtalanabbul járunk-kelünk. A zöldségesre a rendőrség törte rá az ajtót, így hát még a rendőröktől is kell tartanunk! Talán egyszer bennünket is... Egyre arra gondolok, nem lett volna-e jobb, ha nem bújunk el annak idején? Akkor már nem élnénk, nem kellene ennyi nyomorúságot elszenvednünk és gyámolítóinkat sem keverhetnénk bajba. És mégis, mindnyájon visszariadunk ettől a gondolattól, még mindig ragaszkodunk az élethez, s megszólal bennünk a természet szava. Még remélünk, mindent remélünk. Csak legalább történne végre valami! Már azt se bánnám, ha lövöldöznének. Az sem emésztene úgy, mint a bizonytalanság. Csak vége lenne már, ha mégolyán csúnya is lenne az a vég. Legalább tudnánk, hogy végérvényesen győztünk, vagy el kell pusztulnunk. A Xhália Színház június 4-től új szereposztásban játssza a finnek népi eposzát, a Kalevalát. Színpadra alkalmazta és rendezte: Kazimir Károly. A képen: Málnai Zsuzsa és Faragó József. Tóvónapíó Riporterek gyöngye és társai „Marhaság volt, de legalább jól kinevettem rflagam” — mondta vendégünk, miután végignézte a vasárnap esti angol filmvígjátékot. Azt hiszem, sokan mások is hasonlóan nyilatkoztak erről a műről, ami kiválóan jellemzi- a televízió nyári filmbemutatóinak sok éves átlagát. A botcsinálta riporter kalandjaira a néző éppen any- nyi figyelmet fordít, amennyi a legszükségesebb, éppen annyira nem törődik a látottakkal „fogyasztás” után, ahogy a pohár limonádéval sem, amit hűsítőként kortyolt el... No és baj ez? — kérdezik most azok a harcias nézők, akiknek már elegük van belőle, hogy állandóan oktatni, nevelni akarják őket a filmekkel, megváltoztatni gondolkodásukat és életüket. Adjuk meg magunkat: nem baj. Legyenek ilyen filmek is, bár tegyük hozzá: szórakoztatni is lehet színvonalasan. Az viszont baj, hogy a televízió filmkínálatában alig találni olyan filmet, ami valódi művészi értéket képvisel. A régi, valamikor szokásos szombat éjszakai vetítések is nagyjából eltűntek a programból, pedig emlékezetem szerint csak az előttük tartott bevezető minielőadásokat kifogásolta a közvélemény, a „rendszert” nem. Ahogy mondani szokták, az újszülöttnek minden vicc új — új és új korosztályok nőnek fel, akiknek a filmtörténet remekei is újak. Végül is jó filmben nincsen hiány, csak ki kell válogatni, be kell mutatni őket. Június hónap további programján mindössze egy film van, ami ennek az igénynek megfelel: Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjét látjuk majd, két részletben. Tekintve, hogy júniusban még tizennyolc adásnap lesz, nem lehetünk elégedettek ezzel a számmal. V. F. É. Művészek, művek Nem volt világos a szerkesztő, D. Fehér Zsuzsa szándéka a Művészeti magazin legutóbbi műsorában. Jól tudjuk, Derkovits és Kohán nagyon sanyarú körülmények között dolgozott, s mégis, ami műhelyükből kikerült, egyértelműen remekmű. Derkovits sorsa a múlt lelkiismeretét terheli, Kohán György azonban kortársunk volt, s miközben — ezt D. Fehér Zsuzsának kell legjobban tudnia — közepesek sütkéreztek a dicsőség fényében, Kohán albérleti szobája bérét sem tudta kifizetni, s csak az volt szerencséje, hogy szállásadója, Bözsike, képben is elfogadta a lakbért. Kettejük sorsa mellett szinte frivolan hatott az új Dráva utcai művészház lakóinak panasza, akik közül többen is megpendítették, hogy nehéz a művészek sorsa, s az sem biztos, hogy mindegyik ki tudja fizetni a műteremmel ellátott luxuslakás bérét. Az egyik hozzá is tette, ezen majd Változtatni kell. A csuda tudja. Valamennyien fizetünk lakbért, s lakunk, ahogy lakunk, de egy írónak éppúgy nem jut eszébe, mint egy váltóőrnek, hogy alkudozzék a lakbéren. Persze mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy a munkájának megfelelő lakásban lakjék, s ennek elősegítése társadalmi kötelesség. De mintha megfutott volna a képzőművészek száma, jelenleg ugyanis Magyarországon kereken 2400 bejegyzett képzőművész van. nem beszélve az alkalmi, nem jegyzett festők, szobrászok hadáról, akik ott adnak el, ahol tudnak. A hivatalos statisztika szerint is naponta több kiállítás nyílik az országban: képtelenség figyelemmel kísérni. El tudunk tartani ennyi művészt? S valóban van ennyi jó művészünk? Derkovits és Kohán példája azt bizonyítja, hogy az igazi művész soha, semmi körülmények között nem adja fel. legfeljebb az utókor szégyenkezhet sorsuk miatt. Viszont a közepes festő a luxusműteremben sem fog megtáltosodni, ahogy a rossz író aranytollal is vacakságot körmöl. Derkovits és Kohán sorsa most is megdöbbentett. D. Fehér Zsuzsának viszont az elég jellegtelen általánosságok helyett inkább arról kellett volna beszélnie, hogy az állami kegy csak akkor hasznos, ha a műtermes lakásokba fektetett milliók valamiképp kamatoznak is, mindenekelőtt olyan művekkel, amelyekkel a magyar művészet lesz gazdagabb. S ha nem kamatoznak, arról sem az állami figyelem tehet. Szívesen kérkedünk azzal, hogy tehetséges náció vagyunk, ami így hiú tetszelgés, s a művészek 2400-as létszáma sem bizonyítja, mert az ember mégis csak gyanút fog: ennyi a lángész ebben a kis országban? Nem hiszem. A tehetség is ritka, meg kell becsülni, természetesen műtermes lakásokkal is. Mert ne feledjük: tehetséges műveket alkot. Ezeknek viszont adjuk meg azokat a munkafeltételeket, amelyek híján kétszeres erőfeszítéssel kell dolgozniok, miközben vergődés az életük. CSÁNYI L. Kossuth-könyvek A szocialista országok egysége Ezt az elméleti művet, mely a szocialista országok egységének időszerű problémáival foglalkozik, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szocialista Világrend- szer Gazdasági Intézetének kollektívája készítette, A. P. Butenko professzor vezetésével. A könyv a szocialista országok egységével kapcsolatos politikai kérdések széles körét öleli fel. Világosan kifejti az egység fogalmának tartalmát, e fogalom történetiségét, a vele kapcsolatos nézetek fejlődését. Egyik nagy erénye, hogy számos fogalmat tisztáz, gondosan elemzi az új típusú nemzetközi kapcsolatok elméletének kategóriáit. Tárgyalja a szocialista országok - nemzeti-állami és nemzetközi érdekeinek lényegét és szerepét, az érdek- egyeztetés elveit és útjait, a szocialista internacionalizmus alapján kifejti a kölcsönös közeledés és együttműködés kérdéseit. Bírálja a burzsoá koncepciókat, melyek eltorzítva mutatják be a szocialista országok egységének lényegét, s igyekeznek azt minden úton- módon gyöngíteni.
