Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-09 / 133. szám
Képújság 1979. június 9. Pakisztáni egységek törtek be Afganisztánba Tfítekozó gyűlések országszerte A kabuli rádió jelentése szerint csütörtökön pakisztáni milicista egységek hatoltak be Afganisztán két keleti tartománya, Nangarhar és Paktia területére. A rádió jelentése szerint a péntekre virradó éjszaka súlyos harcok folytak, a támadó pakisztáni erők és az afgán csapatok között és az afganisztáni egységek súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak. A rádió Dzsallabad város térségéből is harcokat jelentett. A rádió beszámolt arról is, hogy Afganisztánban Pa- kisztán-ellenes tüntetésekre került sor. Kabulban több ezer ipari munkás, alkalmazott, egyetemi és középiskolás diák, valamint a környező falvak parasztjainak, részvételével nagygyűlést tartottak. A gyűlés résztvevői ilyen jelszavakat hangoztattak: „Megvédjük a nép vívmányait!”, „Éljen az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság !” és megbélyegezték az ellenforradalmi elemeknek, Pakisztán reakciós köreinek, a nemzetközi reakciónak és imperializmusnak az afganisztáni népi rendszer ellen irányuló cselekményeit. A nagygyűlés résztvevői ugyanakkor teljes támogatásukról biztosították az afgán kormányt és az országban folyó haladó átalakulásokat. A kabuli rádió közlése szerint hasonló tömeggyűléseket tartottak több más tartományban is. A Crna Gora-i földrengés első mérlege 10600 lakóház romba dőlt, 130 templom összeomlott Belgrád, Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti: — A Crna Gora-i tengermelléken (a Kotori-öbölnél lévő középponttal) az április 15-i katasztrófa óta eddig összesen több mint 2500 ki- sebb-nagyobb erejű földrengést jeleztek a műszerek. Közülük kettő volt különösen pusztító. Ez a „rengésláncolat” azonban már április 9-én, egy a Mercalli skálán mért 6,5 fokos erejű lökéssel megkezdődött. Április 9. és 15. között mintegy 300 talajmozgást észleltek ezen a vidéken — közölte Momcsilo Cemovics, a Crna Gora-i köztársasági kormány elnöke. Cemovics csütörtök este Belgrádban tartott sajtóértekezletén tájékoztatta a külföldi újságírókat a földrengés okozta károkról, s a helyreállítási, újjáépítési mun- ’ kákról. — A kárbecslő bizottságok eddig 48 000 lakóházat és egyéb létesítményt vizsgáltak meg — mondotta. — Megállapították, hogy ezek közül 10 600 megsemmisült, 9500 súlyosan megsérült, 15 000 pedig kisebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi károkról csak néhány hónap múlva állnak majd rendelkezésre pontos adatok. — Óriási károk keletkeztek a kulturális és történelmi műemlékekben. Jellemző, hogy 130 régi pravoszláv templom dőlt össze, vagy rongálódott meg. Momcsilo Cemovics közölte, hogy a teljesen összeomlott falvak közül ötöt más helyen kell újjáépíteni. A falusi parasztgazdaságokban 1500 tehén pusztult el. A köztársasági kormány legközelebbi célkitűzése az, hogy szeptember 1-ig minden megrongálódott iskolát helyreállítsanak, illetve, ahol ez szükséges, ott újakat létesítsenek, s biztosítsák a tanév megnyitását. Irán Államosították a bankokat Az iráni ideiglenes kormány államosította a középkeleti ország összes bankjait. Mehdi Bazargan miniszter- elnök az államosítást bejelentő rádióbeszédében kifejtette, hogy a bankok állami kézbe vétele biztosítani fogja a pénztőke hatékonyabb felhasználását, megakadályozza a tőke kiáramlását az országból és elősegíti Irán gazdasági-társadalmi fejlődését. A bankok élére állami testületek kerülnek majd. A kormányfő azt is közölte, hogy a rendelet csütörtökön lépett hatályba. Az AFP hírügynökség a rádióbeszédet ismertetve azt jelentette, hogy Bazargan közlése szerint a bankok államosítását a kormány és a forradalmi tanács együttműködve döntötte el. BUDAPEST Pénteken elutazott hazánkból Helvi Sipilä, az ENSZ főtitkárhelyettese, aki a nemzetközi gyermekév budapesti fóruma alkalmából tartózkodott hazánkban. HANOI Pénteken a vietnami külügyminisztérium hivatalosan bejelentette, hogy Kína június 25-re meghívta Peking- be a vietnami delegációt a két fél közötti tárgyalások második fordulójára. A vietnami küldöttséget Dinh Ngo Liem külügyminiszter-helyettes vezeti. MOSZKVA Veress Péter külkereskedelmi miniszter, aki részt vett a KGST külkereskedelmi bizottságának június 5— 8. között* Moszkvában megtartott ülésén, megbeszélést folytatott Nyikolaj Patoli- csevvel, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterével. A tanácskozáson a magyar— szovjet kereskedelmi, gazdasági együttműködés fejlesztéséről, valamint a többoldalú gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről folytattak véleménycserét. BEJRUT Izraeli harci repülőgépek libanoni berepülései és a határ menti izraeli tüzérség tűzcsapásai következtében pénteken összeomlott a nemrég életbe lépett nem hivatalos tűzszünet Dél-Libanon- ban. Az izraeli légierő a nap folyamán két támadást intézett Nabatijeh dél-libanoni város körzetében lévő célpontok ellen. A támadásoknak tíz sebesült áldozata van, több lakóház megrongálódott. Bonn: harc a jobboldalon A nyugatnémet politika jobboldalán álló „unió-pártoknak” a bonni felsőház parlamenti erőviszonyai következtében sikerült meglehetősen „barna” múltú jelöltjüket, Cartens professzort az államelnöki székbe ültetniök. Ez az akció szimbóluma volt ugyan a fasiszta múlttal fertőzött emberek és áramlatok makacs továbbélésének az NSZK-ban — az ország tényleges politikai életére és politikai döntéseire azonban nem gyakorolt különösebb befolyást. Az elnöki palota lakójának ugyanis nincs lehetősége arra. hogy meghatározza az ország politikai ma- - ga tartását. A STRAUSS-BOMBA Ezzel az akcióval csaknem egyidőben a nyugatnémet politika jobboldalán olyan személyi-politikai válság robbant ki. amelynek jelentősége sokszorosan felülmúlja az elnökválasztásét. A válság két résztvevője a két unió-párt: a Kereszténydemokrata Unió (CDU), amely Bajorország kivételével az NSZK összes tartományában az alapvető jobboldali tömegpárt. valamint a Keresztényszociális Unió (CSU). Ez utóbbi csak Bajorországban működik, ott viszont a CDU-nak csak formális szervezetei vannak. A két unió-párt jellege bizonyos értelemben már meghatározza politikájukat is. A CDU-nak egész sor tartományban keli képviselnie a jobboldalt: ezért szükségszerűen egy árnyalattal realistább, az ország és a nemzetközi élet tényleges erőviszonyait inkább tekintetbe vevő magatartásra kényszerül. A . CSU, amely Bajorországra, az ország hagyományosan egvik legjobboldalibb tartományára koncentrál, lényegesen erőszakosabb, harciasabb és szélsőségesebb magatartást képvisel. A helyzetet leegyszerűsítve azt lehetne mondani: a nyugatnémet parlamentben és az általános politikában a CSU voltaképpen a CDU jobbszárnyának szerepét játssza. A nyugat-németországi politikai bomba május utolsó napjaiban robbant. Strauss CSU-vezér ekkor bejelentette, hogy az 1980 őszén esedékes parlamenti választásokon az unió-pártok nevében ő pályázik a kancellári tisztségre. Ez természetesen mindenekelőtt az egyébként is meggyengült pozíciójú CDU- vezetőt, Kohlt hozta kényelmetlen helyzetbe. Ezen túlmenően azonban országos méretű belpolitikai kihívást is jelentett. Néhány évvel ezelőtt Strauss már felvetette azt az igényét, hogy a CSU lépjen ki a bajor tartományi keretekből és váljék országos párttá. Ezt azzal indokolta, hogy egy erőszakosabb, határozottabb politikára van szükség a szociáldemokraták és a szabaddemokraták kormánykoalíciójának megbuktatására. ALBRECHT ELŐNYEI Most formailag Strauss nem ismételte meg a CSU országos párttá tételére vonatkozó követelését. Nyilvánvaló azonban, hogy kancellárjelöltségének bejelentésével voltaképpen ezt tette. Hiszen győzelemre csak akkor számíthat, ha a továbbiakban a CDU is elismeri őt kancellárjelöltjének és a választásokon ily módon az egész nyugatnémet jobboldalt maga mögött tudhatná. Strauss kihívására a CDU a megadás helyett a harc módszerét választotta. A CDU politikusai számára az világos volt, hogy a politikailag fáradt és meggyengült Kohl e belharcban nem jelenthet többé megfelelő ellensúlyt Strausszai szemben. Ezért új pártvezért választottak, a Kohlnál jóval fiatalabb alsó-szászországi miStrauss és Kohl, a két unió-párt rivalizáló vezetője niszterelnök, Albrecht személyében. Politikai értelemben Albrecht éppen úgy a nyugatnémet jobboldal centrista vonalát képviseli, mint Kohl. Ugyanakkor azonban számos taktikai előnye van. Fiatal és dinamikus politikus, aki több megértésre számíthat a női választók és a jobboldali hajlandóságú fiatal választók körében. Másrészt taktikai előnynek számít az is, hogy Albrecht az NSZK egyik északi tartományából származik. Márpedig az ország északi részén legerősebb a szociáldemokrata párt. Ebből a szempontból az elgondolás nyilván az, hogy a dél és mindenekelőtt Bajorország egyébként is jobbra szavaz majd; az unió-pártok pozícióit tehát északon kell megerősíteni. A következő lépést immár a bajor CSU-nak kell megtennie. Ha elfogadja Albrecht jelöltségét, ez azt jelenti, hogy Strauss fellépése csak -taktikai manőver volt, és célja a belső zsarolás: rákényszeríteni a CDU-ra a CSU és személyesen Strauss politikai vonalat. Amennyiben Strauss fenntartja kancellárjelöltségét, akkor a nyugatnémet jobboldal két miniszterelnök-jelijlttel indulna jövő ősszel a választási küzdelembe. Nyilvánvaló, hogy a szociáldemokraták és a velük 'szövetséges szabad- demokraták számára ez lenne a kedvezőbb. .Minden jel szerint június közepére dönti majd el a két unió-párt közös „stratégiai bizottsága”, hogy melyik módszert választják. Annyi mindenesetre már most is megállapítható, hogy a két jobboldali pártszövetséges közötti pozícióharc és személyi küzdelem kiéleződése a jelenlegi SPD—FDP koalíciónak kedvez. SAUT-vita az USA-ban Zöld út az MX-rakétáknak Mint ismeretes, az előzetes tervek alapján James Carter június 18-án Bécsben írja alá a szerződést Leo- ínyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével a SALT— 2-ről. Az egyezmény kongresz- szusi elfogadásához a szenátusban kétharmados többség szükséges. Carter elnök 11 nap múlva tartandó beszédével nyilvánvalóan ezt a támogatási arányt kívánja biztosítani. Az előzetes nyilatkozatok szerint jelenleg nincs meg a szükséges többség: a száz szenátor közül negyvenen a szerződés mellett vannak, húszán tartoznak ellenzői közé, míg negyvenen még nem foglaltak el egyértelmű álláspontot. Carter dolga tehát az, hogy az ingadozókat a maga oldalára állítsa. A még ingadozó képviselők egy része az Egyesült Államok esetleges „meggyengülését” hangoztató SALT-ellenes propagandahatása miatt vonakodik állást foglalni a stratégiai fegyverek korlátozása ügyében Az Egyesült Államok elnöke ugyanis csütörtökön jóváhagyta az „MX” elnevezésű, új amerikai interkontinentális rakéta fejlesztési programjának végrehajtását — közölték a washingtoni kormányzat felelős tisztviselői. Az elnöki döntés értelmében „teljes egészében” megkezdődik e változtatható kilövőállású rakétának a kifejlesztése. A program kétszáz MX-rakétára vonatkozik. Minden egyes rakétát 10 nukleáris robbanófejjel látnak el. Az MX-ek kilövőállásait — a terv szerint — mintegy 8000—9000 méter hosszú alagútban, föld alatti fedezékben helyezik el, illetve mozgatják. Az új rakétarendszer ki- fejlesztésének költsége mintegy 30 milliárd daliár. A program végrehajtását az idén nyáron kezdik meg, s az MX-rakéták 1989-ben hadra foghatókká válnak. Nicaragua Hét város a felkelőké Nicaraguában tovább folytatódnak az összetűzések. Képünkön: a sandinista felkelők, akik elfoglalták Chichigalpa városát. (Képtávírónkon érkezett.) A nicaraugai hazafiak mind hevesebb támadásokat intéznek a somozista erők ellen, és jelenleg az ország hét nagyobb városát tartják kezükben — jelentették a hírügynökségek. Mint korábban arról hírt adtunk, a sandinista front fegyveresei elfoglalták Mata- galpa városát, valamint a fővárostól mintegy 50 kilométerre lévő Jinotepét és Grenadát. Az ország második legnagyobb városában, Leónban folytatódnak az összecsapások. Managuától {léire, Cara- zo tartományban a gerillák szétszórták a nemzeti gárda utánpótlást szállító egyik kocsioszlopát. Nicaragua déli tartományában, Rivasban, a sandinisták a somozista légitámadások ellenére is megszilárdították naranjói, mo- jonesi és ostionali állásaikat. A fővárostól 25 kilométerre lévő Masaya birtoklásáért heves harcok dúlnak. A nicaraguai eseményekkel kapcsolatban Somoza diktátor is elismerte a UPI hír- ügynökség számára adott telefoninterjújában, hogy csapatai elvesztették szilárd ellenőrzésüket az ország felett. A legújabb hírek arról is beszámolnak, hogy a somozista rendszer repülőgépei ismét több alkalommal megsértették Costa Rica légiterét. A kis államot ért sorozatos provokációk kapcsán a venezuelai szenátus a péntekre virradó éjjel egyhangúlag elfogadott határozatban elítélte Somoza diktatórikus rendszerét. A ' "M ' ■ ■ ■ ■■ r a r ... bizottságok ölese A bel- és a külkereskedelem 1978-as. munkáját, eredményeit vitatták meg az országgyűlés kereskedelmi bizottságának tagjai pénteken délelőtt a Parlamentben megkezdődött tanácskozásukon. A tavalyi költségvetés végrehajtásáról. szóló jelentés megállapítja, hogy a belkereskedelem árbevétele 9,3 százalékkal nőtt, némileg elmaradva a várttól, örvendetes viszont, hogy nyeresége a tervezettnél magasabb,. 19,5 milliárd forint volt. Az idegenforgalom rekord- eredménnyel fejezte be az év«t: 5,4 millió magyar állampolgár utazott külföldre, 17 millióan érkeztek hazánkba és a hazai turisztika is változatlanul dinamikusan fejlődött. A külkereskedelmi forgalomban az import gyorsabban nőtt, mint a kivitel, s a cserearányromlás is nagyobb volt a számítottnál. Javult viszont a magyar árucikkek értékesítésének gazdaságossága, bár lassabban az elkép- zeltnél. Ugyancsak ülésezett az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. Az egészségügyi intézmények számos gond ellenére is megoldották feladataikat — ez tűnik ki abból az előterjesztésből, amelyet az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának pénteki ülésén kézhez kaptak a képviselők. Az egészségügyi és szociális intézmények fenntartására tavaly csaknem 16 milliárd forintot fordítottak, 15,3 százalékkal többet, mint egy esztendővel korábban.