Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-07 / 131. szám
\ Kajak A Szekszárdi Spartacus kajakosai Pécs mellett, az or- fűi tavon álltak rajthoz, országos C típusú minősítő versenyen. A szekszárdiak húsz úttörő- és serdülőversenyzőt indítottak és két első, négy második és két harmadik helyezést szereztek. Eredmények : K—1 5000 m (30 induló): .. .7. Bucsányi Róbert, .. .10. Tarjáni Zoltán. MK—1 2000 m (28 induló): .. .2. Inger József, .. .9. Stumpf Csaba, .. .11. Ellermann Péter. K—1 serdülő 2000 m (19 induló): .. .5. Schmelcz Zoltán, 6. Schmidt József, .. .9. Merkl Antal. K—1 ifi 1000 m .. .6. Bucsányi Róbert. K—1 serdülő fiú 1000 m: ...2. Nagyváradi Pál, 3. Rohr Antal, 4. Schmelcz Zoltán, 5. Eger Tibor, '6. Mozbacher Zoltán. PK—1 serdülő fiú 500 m: 1. Ellermann József. K—1 serdülő fiú 500 m: ...4. Adorján István, .. .6. Schmidt József. K—2 ifi 500 m: ...7. Bucsányi R.—Sümegi. K—2 serdülő fiú 500 m: .. .3. Schmidt—Molnár. * A szekszárdiak három versenyzője Budapesten az I. osztályú válogató versenyen állt rajthoz. Tóth Csaba bal- szerencsés volt, mert a K—1 1000 m-es döntőben vezető helyen borult. A K—4 1000 m-es versenyszámban a 2. helyen végeztek (Borka, Ga- ramszegi, Makrai, Tóth). K—2 női ifi 500 m: ...3. Ba- rina Márta—Ritt Gabriella. K—1 női ifi 500 m: ...5. Ba- rina Márta. Szombaton és vasárnap Békésszentandráson C típusú minősítő verseny, Budapesten A típusú II. ifjúsági válogató verseny. * A Faddi Termelőszövetkezeti Sportkörnél az elmúlt év szeptemberében kezdték meg a rendszeres munkát a kajakozok. Az első versenyükre Orfűn került sor és a bemutatkozás jól sikerült. A faddiak helyezései: MK—1 fiú IV. korcsoport: (23 induló): ...13. Feidl Tibor. PK—1 serdülő fiú 2000 m (7 induló): 1. Lovasi László, 2. Hernádi Zsolt. PK—1 serdülő fiú 500 m (10 induló): .. .2. Lovasi László, 3. Hernádi Zsolt. PC—1 serdülő fiú 500 m (6 induló): 1. Márkus István. PC—2 serdülő fiú 2000 m-en Márkus a nagykanizsai Beznicze Ferenccel indult és a 3. helyezést szerezték meg a 18 induló közül. Ismét jó szervezést láttunk A KPVDSZ területi versenyen A lehangoló képet nyújtó tamási sporttelepen Massányi Marót fogadott bennünket: — Tízen vagyunk, hogy segítsünk az atlétikai versenyen. Kitűnő a versenybírói gárda, biztos simán megy majd minden. Mint utólag kiderült, atlétikában, de a többi sportágban sem volt fennakadás. Igaz, nem volt országos verseny, csak a KPVDSZ területi sportnapját rendezték Tamásiban, melyen Dombóvárról az ÁFÉSZ és a. FÜ- SZÉRT, Bonyhádról, Tamásiból és Simontornyáról az ÁFÉSZ dolgozói érkeztek. A mintegy száz sportolót Kormos László üdvözölte, majd Somorjai József, a Kop-Ka ÁFÉSZ szb-titkára méltatta a sportnap jelentőségét. Mielőtt a részletes programra sor került volna, Kormos László bemutatta a sportolóknak a versenybírókat, a játékvezetőket, majd kezdetét vette a vetélkedő. A 200 méteres síkfutás középmezőnye Mint a tamási sportversenyeken általában, most is ott láttuk Klein Istvánt, a Kop- Ka Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósági elnökét. Egy kissé húzta a lábát, és miután megkérdeztük, hogy mi aTjaj, nevetve válaszolta: — A napokban kicsit játszadoztunk és meghúzódott a lábam. Hiába, eljárt az idő, de nehezen veszi az ember tudomásul. Sok dolgozót vonzott a lövészet és a súlylökés. Mellette természetesen volt hat csapattal kispályás labdarúgás, kézilabda-mérkőzés, kötélhúzás és még néhány olyan sportág, mely alkalmas arra, hogy az emberrel feledtesse a goúdot, a fáradtságot és úgy istenigazából élvezze a napfényt, a mozgást, a versengést. A Kop-Ka ÁFÉSZ szak- szervezeti bizottságának az erre az alkalomra összehozott aktívahálózata jól oldotta meg feladatát, jó munkát végzett. A megnyitóra várakozva A területi verseny legjobbjai készülnek a KPVDSZ megyei sportünnepélyére, mely augusztuá 12-én, Bony- hádon lesz. Hárman a simontornyai ÁFÉSZ-től A TERÜLETI VERSENY HELYEZETTJEI Atlétika. 100 m: 1. Borbély Erzsébet, 2. Szőcs Julianna, 3. Horváth Zita, 4. Pő- ringer Teréz, illetve 1. Kökény Géza, 2. Sudár Mátyás, 3. Patkó Imre, 4. Albert János. 200 m: 1. Tarnóczy Gizella, 2. Szőcs Julianna, 3. Borbély Erzsébet, 4. Kiss Erzsébet, illetve 1. Kókány Géza, 2. Sudár Mátyás, 3. Albert János, 4. Győrfi Árpád. Magas: 1. Korvin Margit, 2. Obendorf Katalin, 3. Pál Etelka, illetve 1. Losoncz József, 2. Bótai Gyula, 3. Bessenyei László. Távol: 1. Borbély Erzsébet, 2. Méhész Gé- záné, 3. Szakály Edit, 4. Kókány Marietta, illetve 1. Losoncz József, 2. Nyisztor Albert, 3. Albert János, 4. Kiss István. Súlyemelés: 1. Virág András, 2. Gödölye János, 3. Csíki József, 4. Probszt László. Gránát: 1. Mátyás Éva, 2. Khröling Katalin, 3. Mayer Erika, 4. Horváth Margit, illetve dr. Magyar Zoltán, 2. Nyisztor Albert, 3. Varga Sándor, 4. Virág András. Kézilabda. Nők: 1. Dombóvár, 2. Bonyhád. 3. Tamási. Férfiak: 1. Bonyhád, 2. Dombóvár, 3. Simontornya. Céllövészet: 1. Dósa Sarolta, 2. Mátyás Éva, 3. Kiss Erzsébet, 3. Oberdorf Katalin, illetve 1. Csík János, 2. Bajor József, 3. Németh László, 4. Kókány Géza. Kötélhúzás. Nők: 1. Bonyhád, 2. Tamási. Férfiak: 1. Bonyhád, 2. Dombóvár. Igen, eljárt az idő. pedig a felszabadulást követő években Klein István hosszú éveken át bizonyította tudását, képességeit a tamási labdarúgócsapat kapujában. Parádés védéseire az idősebb generációból még ma is sokan emlékeznek. Atlétikai számokkal kezdődött a verseny. Fél óra eltelte utón a simontornyai Sudár Mátyás örömmel újságolta : — A Sió-menti ÁFÉSZ színeit képviseljük és hárman a futószámokban taroltunk. — Mindjárt hozzátette: — Két társa, Kókány Géza a 100 és 400 méteren szerzett első. Patkó Imre 100 méteren 3. lett, míg ő a 100 és 400 méteres távon 2.-ként érkezett célba. 1979. június 7. Az edzők így látták A Szekszárdi Dózsa súlyos, 4-0-ás oroszlányi vereségéről Magiaisházi József, " a csapat vezető edzője a következőket mondotta: — Bármilyen hihetetlennek 'tűnik egy súlyos vereség után a védők mentege- tése és ia csatárok elmarasztalása, mégis ezt kell tennünk. Az Oroszlány elleni 4-0-ás vereségben elsősorban a csatárok ludasak, akik talán az idény legtöbb gólhelyzetét alakították ki ezen a mérkőzésen, de azokat sorra elhibázták. Aki csak a végeredményt nézi, azt hihetné, hogy -a Dózsa csapata alárendelt szerepet játszott. Az oroszlányi szurkolók azonban 65 percig leginkább azon meditáltak, hogy meddig tudja csapatuk kapott gól nélkül kihúzni az időt, mert amilyen helyzeteiket Pölöskei, Landek és Házi kihagytak, azzal több mérkőzést lehetne megnyerni, idegenben- is. S amint -az lenni szokott, egy védelmi megingásból csapatunk gólt kapott, s bár utána is volt még néhány helyzetünk, a gól megnyugtatta a hazaiakat, s végül a kitámadó Dózsa ellen abszolút helyzetek nélkül is további három gólt lőttek. A négy 'gólból az ellenfél középcsatára hármat rúgott, akit az edzője már le akart cserélni, amikor az első gólja „megmentette” a dicstelen cserétől. S 'hogy a Népsport szerint miért Pölöskei, Landek és Házi játszott jól a Dózsából? Nyilván az oroszlányi tudósítónak nagyon megtetszett, hogy kiesésre álló csapatuk hálóját a három Dózsa-csa- tár „sportszerűen” megkímélte lövéseivel' a góloktól. Betelt a pohár pontjából fontos TAEV SK —Nagy dörög mérkőzés második félidejének az a jelenete, amikor Lubastyik István. a TÁÉV edzője 2-0-ás nagydorogi vezetésnél csapata jobbhátvédjét, Pálfi Gábort, a befejezés előtt húsz perccel lezavarta a pályáról! Vajon a fegyelmezésnek miért ezt a különös, saját csapatát sújtó módszerét választotta, tettük fel a kérdést az edzőnek: — A csapat háza táján az utóbbi időben egyre jobban felszínre kerültek a problémák. A játékosok 'többségének magatartása, edzésen végzett munkája egyre romlott. Szinte éreztem, hogy játékosaim számára teljesen közömbös a bajnokság vég- lymenetele. Hátvédünknek a szünetben nyomatékosan felhívtam a figyelmét az elmulasztott taktikai feladata betartására. Erre minden maradt a régiben. Ezzel csordultig megtelt a pohár. Mellesleg mindkét kapott gólban „főszerepet” játszott Pálfi. A félidőben csak azért nem cseréltem le, mert korábbi elhatározásom az volt, hogy a kettős cserével megpróbálom átszervezni elképzelés nélküli támadójátékunkat. Véleményem szerint tíz emberrel többet- kezdeményeztünk, Pálfi lehívása kissé felrázta a játékosokat. Ezt nem az edző mondta, mi láttuk és ebből is véleményt lehet alkotni: A TÁÉV játékosai, amikor a labda elhagyta a játékteret, nem léptek még hármat sem a labdáért. Kénytelen volt az edző — mint a labdaszedő gyerek — futkosni, hogy gyorsítsa a játékot annak reményében, hogy az egyik pontot vissza tudják szerezni. Hát szóval, ilyen a szellem a TÁÉV-nél. A szurkolók nagy többségét meglepte a kiesés szem— B — Ökölvívás A dombóváriaké a sportszerííségi tiszteletdíj A Dombóvári Szövetkezeti Spartacus SK ökölvívói nyerték az első alkalommal odaítélt „Legsportszerűbb csapat” tiszteletdíját Salgótarjánban, a Szondi György kiemelt ökölvívóversenyen. Harminchat egyesület 241 versenyzője — köztük 15 dombóvári és két bonyhádi — vívott maratoni küzdelmet a rekkenő hőségben. Megyénk versenyzői közül a bonyhádi Herpsz könnyűsúlyban 3., a dombóvári első korcsoportos Eigenbrót Péter — végig derékfájással küzdve — 2. helyezést ért el. A második korcsoportos Hári László légsúlyban a legjobbnak bizonyult és 1. helyezést szerzett. Orsós József pehelysúlyban 2., Szekeres József könnyűsúlyban 3. helyezést szerzett. Az elődöntőkön öt dombóvári fiú szoros küzdelemben 3-2-es pontarányban maradt alul ellenfelével szemben, ami a jó felkészültséget bizonyítja. A dombóvári csapat harminchat egyesület közül az 5. helyezést szerezte meg. A csapat tagjai június 15- től július 9-ig szabadságot kapnak, hogy pihenhessenek, üdülhessenek. Augusztus második felében a városi KISZ- bizottság és annak titkára, valamint a sportkör elnöksége segítségével Balatonfeny- vesen edzőtáborozáson vesz részt 18 versenyző és két vezető. Az edzőtáborozás célja az országos serdülőbajnokságot megelőző versenyekre való felkészülés. A sportkör ökölvívó-szakosztályának elismerését is jelenti, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség hét 1965—66- os születésű versenyző részére biztosítja az egyhetes tatai felmérő edzőtáborozáson való részvételt. A szakosztály vezetősége Lampert Gábor edző vezetésével Eigenbrót Pétert, Orsós II. Józsefet, Miki- na Tamást, Matuz Zsoltot, Németh Gábort, Horváth Sándort, és Lakatos Csabát küldi a tatai edzőtáborba. Vízbe, gyerekek! Az igekötő fontossága Nem tudom megmondani, mikor tanultam meg úszni, és emiatt roppant szerencsésnek tartom magam. Ugyanis tanulásom olyan koromban történhetett, amely időből még nincsenek — vagy csak töredékesen vannak — emlékképeim. Még az is lehet, hogy tanulni sem tanultam, hanem egyszer csak — tudtam; ami egy balatoni gyerektől nem is olyan meglepő. Az emberek többsége soha sem gondolkodik afelől, hogy miért tud járni, épp így van az úszással az, akinek a víz is természetes közege. Azt is gyanítom, hogy a legkönnyebb úgy megtanulni valamit, hogy nem tanítják az embert. Mindezt azért mondom, mert nem tartom lehetetlennek, hogy a mai gyerekek szerencsésebb része, akik „hivatalból” részesülnek úszásoktatásban, éppen a kötött formák miatt nem kedvelik meg igazán, ezt s sportot. A testedzés az életöröm egyik kifejezési formája, és sajnos, erről még mindig sok pedagógus vall eltérő nézeteket. A sportban, úgy érzem, nem elég megtanulni valamit, hanem — légióként — meg is kell azt szeretni. Az utolsó néhány évben komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy minél több fiatal tanuljon meg úsz.ii. Minden iskola, amelynek erre lehetősége volt, igyekezett programjába iktatni az úszásoktatást: reggelente különbuszok szállítják a gyerekcsoportokat az iskola elöl a közeli (vagy sajnos gyakran nem is olyan közeli) uszodákba. Olvastam statisztikát arról, hogy évente hány gyerek ismerkedik az úszás tudományával, arról azonban nem, hogy hányán szeretik meg. miután megtanulták. (Tudom, nem kevesen vannak, akik meg sem tanulják rendesen, hiszen valóban: mire elég az a heti egy- egy alkalom? ...) Nem egy szakembert hallottam már panaszkodni, hogy — üresek az uszodák. Ami márcsak azért is meglepő, mert hiszen állandóan arról olvashatunk, hogy kevés az uszoda, hogy több kellene, s pironkodva sütjük le szemünket, ha külföldet járva magunkban ösz- szehasonlítjuk uszodahelyzetünket a másokéval. Ez a magyarországi tömegsport egyik sajátos ellentmondása. Egy részről igaz a megállapítás, hogy meglehetősen szűkösek — az érzékelhető fejlődés ellenére is — a sportolási, testedzési lehetőségek, más részről nem kevésbé igaz, hogy nemritkán még ezek a szűkös lehetőségek sincsenek kihasználva. Azt hiszem, a fejlődés egyik kulcsa éppen az okok elemzése lenne. Ennek során rájöhetnénk arra, hogy a szervezéssel is baj van. Az üres pályák, uszodák egyszersmind a testnevelők elé tartanak tükröt. Újabban sok gyerek tanul úszni (a sok persze ebben az esetben is viszonylagos, s nyilván csak az előzménnyel hasonlítva igaz), de kevés tanul meg a tanulásnak abban az értelmében, amely egyszerre jelenti a mozgásmechanizmusok mellett a kedvet és az ösztönzést is. A nagy görög bölcselő, Platon állítólag egyszer megkérdezte: lehet-e olyan embert hivatalba iktatni, aki sem úszni, sem olvasni nem tud? Kérdésében benne volt a válasz. Ha erre gondolunk, mégis csak azt mondjuk: a legfontosabb, hogy — minden gyerek megtanuljon úszni. Hiszen az úszni tudás életmentés is. (Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az úszás mindenekelőtt egészséges életörömet jelent.) Erre kell gondolnia minden oktatónak, amikor elkiáltja magát a medence partján: „Vízbe, gyerekek !. . Erre — az igekötőre. Meg-tanítani. Meg-szeret- tetni. K. L. M. Dombóvár és Bonyhád kézilabdacsapata
