Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-05 / 129. szám

4 ^PÜJSÄG 1979. június 5. Moziban Sógorok, sógornők Kossuth-könyvek r Irószemmel 1978 Rádió Június S-tíl 11-ii Kiállítás A tanulság: több éves unal­mas házasélet után lehet az ember még szerelmes (per­sze. valaki másba), valamint, hogy ne bízzunk túlságosan férjünk szelíd tekintetében és hitvesünk szolid szőkeségé­ben. Az Humanité Dimanche kritikusa ezenkívül úgy vé­lekedik a Sógorok, sógornők című filmről, hogy „egészen új hangot üt meg ez a film a francia filmművészetben. Rombol és üdít, a százszor szent „családot” kérdőjelezi meg... Ha csak úgy elmesél­nénk a film történetét, na­gyon könnyednek tűnne... Hősei bátran szakítanak a képmutatással, monotóniával, az örökös hazugsággal. Igen jól sikerült film ez, különö­sen Maria-Christine Barrault és Victor Lanoux ragyog benne.” Ha azért nem olyan „igen jól sikerült” film is Jean- Charles Tacchella 1975-ben készült alkotása, mindeneset­re igen jól eltalálta témáját. Manapság divat — nemcsak Franciaországban — a házas­ság válságáról beszélni, a tár­saskapcsolatok módozatain elmélkedni és az úgynevezett házastársi hűség határait — legalább elméletben — meg­mozgatni. A példákkal illuszt­rált, mókás hangvételű, csi­nos Tachella-film pedig ép­pen ezekről szól. Állásfoglalása világos: meg­veti a hagyományos futó vi­szonyokat, amelyeket nagy ti­tokban bonyolítanak le az ér­dekelt felek. Teljes rokon- szenve szelíd tekintetű tánc­tanárjáé és szolid, szőke tit­kárnőjéé, akik a család és a világ nyilvánossága előtt lesz­nek szerelmesek egymásba, majd látványosan el is vonul­nak — a szent nagycsalád ka­rácsonyi -mulatságáról — va­lahová, nyilván új életet kez­deni. Miközben szeretettel áb­rázolja főhőseinek bontakozó érzelmeit, nem felejtkezik meg a hősök házastársairól, valamint azok gyermekeiről sem. őket kevésbé szereti, és mivel a férjnek, feleségnek is van a „számláján” néhány kaland, nem foglalkozik lelki gondjaikkal. A gyerekek né­ma szereplők, mintha Francia- országban kevésbé lennének fontosak a szülők számára, a házasság szempontjából, mint máshol. Szóval: éljen a szerelem, az elhagyott házastársak pedig majd megvigasztalódnak, üze­ni Tacchella könnyed filmje, és a moziból kijövet ezúttal csupa elragadtatott dicsérő szót hallottam, különösen a fiatal évjáratú nézők szájá­ból; ők bizonyára nem voltak még egyszer, sem elhagyva... VIRÁG F. É. Csütörtökön nyílt meg Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben Sági Sándor festőművész kiál­lítása. A művészről, aki 1917-ben született Csong- rádon, így ír Pogány ö. Gábor, egy egri kiállítás kapcsán: „Megjelenítő képességei talán virág­csendéletein vizsgáznak a legmeggyőzőbben, a szir­mok könnyed vagy sú­lyos, halvány vagy tüzes foltjai pompás színjáték­ká teljesednek ki művei­ben, gyöngédség és meg­hatottság éppen úgy fel­fedezhető bennük, mint lendület, bőség, derű, akaraterő. Következetes realizmusa jó közérzetet tükröz, s azt bizonyítja, hogy a művészet sokat tehet az emberi lét biz­tató értelmezéséért.” Jövő héten a Premier című filmről írunk A Kossuth Könyvkiadó im­már rendszeresen jelenteti meg az ünnepi könyvhéten az „Irószemmel” kötetet, vá­logatást az előző év legjobb riportjaiból. Az idén már az ünnepi könyvhetek első nap­jaiban hiánycikké vált a kö­tet, amelynek 340 oldalán hu­szonkét szerző huszonhét műve ad keresztmetszetet a mai magyar valóságról és a riport műfajának jelenlegi állásáról. Pályakezdő fiatalokkal és sérelmeket őrző nyugdíjasok­kal, többemeletes saját ház­ban élőkkel és az új negye­dek telepeseivel ismerkedhet meg az olvasó a riportválo­gatásból. Egyszerű emberekről, két­kezi munkásokról szól az írá­sok zöme, de a felvetett prob­lémák egyúttal arról is hírt adnak, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a mai magyar értelmiséget. Zömében orszá­gos lap :ban jelentek meg tavaly á kötet riportjai, de van köztük néhány, vidéki folyóiratból választott írás is. Azok a közéleti érdeklődé­sű olvasók, akik nem eléged­nek meg azzal, hogy átélik, hanem ismerni is szeretnék mindennapjaink történelmét, élvezettel olvashatják a Kos­suth Kiadó eme könyvheti újdonságát. Duna-múzeum Esztergomban Esztergomban van már az a gazdag anyag, amelyből Duna- miúzeumot rendeznek be az egyik ottani, restaurálás alatt álló műemlék épületben. Mél­tóbb helyet aligha találhattak volna az új múzeum számára, mint Esztergomot hiszen igen sok, a Dunához fűződő emléket tártak fel és őriznek ebben a városban. Ugyanakkor még gazdagabbá válik Esztergom ritka értékű történelmi, képző- és iparművészeti gyűjteménye­ket magába foglaló múzeumi hálózata. Az új, állandó kiállítás a Duna kialakulásának ismertetése, va­lamint a folyó mentén űzött foglalkozások emlékeinek bemu­tatása mellett nagy helyet szen­tel a magyar vízügyi mérnökök Világviszonylatban is úttörő munkásságának. Képzőművé­szeti alkotásokkal, korabeli tér­képekkel, hajók és szerszámok modelljeivel, régészeti emlékek­kel érzékeltetik majd, hogy a Duna és vízrendszere sokezet éven át nemcsak fontos vizi út­ja. védővonala, hanem bő táp­lálkozási forrása volt az ember­nek. A Duna-múzeumban a 300 négyzetméternyi állandó kiállí­tási terület mellett közművelő­dési és olvasóhelyiség várja majd a látogatókat. Audiovizuá­lis berendezések segítségével rendszeresen bemutatják itt a csehszlovák—magyar együttmű­ködéssel épülő gabcsdkovó— nagymarosi vízlépcsőrendszer munkálatait is. Látható lesz majd, milyen fontos szerepet kap az új létesítmény abban, hogy a Rajna—Majna—Duna csatorna megnyitásával transz­kontinentális vizi úttá válhasson a Duna. Könyv H Monte Cassíno-i csata Sajnos ahhoz a nemzedék­ihez tartozom, mely nagyon jól emlékszik a II. világhá­ború véres mozzanatára, a Monte Cassinó-i csatára. A né­met hadvezetés 1944-ben ezen a — korábban csak felbecsül­hetetlen értékű műemlék ko­lostoráról ismert — helyen hónapokra megállította az Itáliában előretörő szövetsé­geseket. A németek jó kato­nák voltak, ezt ellenségeik se vitatták, és itt különösen azoknak bizonyultak. Mi ak­koriban a „másik” oldalon álltunk (ugyancsak sajnos), így korabeli emlékeim, na­gyon sokakéval együtt, az akkori adatközlésekre tá­maszkodtak. A tények megis­mertetése terén ismét nagyon jó szolgálatot tett a Kossuth Kiadó „Népszerű történelem” sorozatának legújabb köteté­vel, melyet az időközben meghalt Melchior Wankowicz lengyel haditudósító írt. Monte Cassinót a szövetsé­gesek hadrendjében harcoló lengyel alakulatok vették be, amit nem tudtam. Azt nem kell hangsúlyozni, hogy Ma­gyarországon minden könyv fokozott érdeklődésre számít­hat, mely lengyel barátaink történelmének valamelyik mozzanatával foglalkozik, Ebben az esetben azonban nyugodtan félre lehet tenni a sok százados múltból táplál­kozó szubjektív érzelmeket. Wankowicz kitűnő haditudó­sító, sőt azzal a megállapítás­sal se túlzók, ha azt mondom, hogy író. Bár ez utóbbi ellen ő maga tiltakozik. Könyve a nem katona számára is érde­kes, pontos eséményleírfs, amin átsüt az író állandó személyes jelenlétének ereje. Közben maga is problémá- zik. A számlálhatatlanadik roham leírása után felsóhajt: „Amíg a könyvben idáig eljutottunk, hányszor olvas­tunk hasonló mondatokat! Az ilyesmi már olyan egyhangú­nak tűnik, mint a partot mo­só hullámverés. Bizonyára már az olvasó is unja. Ho­gyan nyúljunk hát emlé­keinkhez, és miként adjuk át őket az utánunk következők­nek?” • Körülbelül úgy, ahogy ő teszi. Például: „Jobbra, a hátunkban, egy nehézlégvédelmi üteg tüzel, s ha az ember aludni akar nincs rosszabb egy nehéz­légvédelmi ütegnél... Egyéb­ként mindert viszonylagos. Egy kanadai mesélte, hogy egy alkalommal többedma- gával édesdeden aludt — ne­hézlégvédelmi üteg árnyéká­ban. Éjfél körül ellépegetett előttük egy éktelenül nyávo­gó kandúr, mindnyájan fel­ébredtek, s ki mi tudott, azt vágott a macskához.” Aki bármilyen rövid időre bár, de belekóstolt már az emberiség legvéresebb tevé­kenységébe, a*háborúba, az jól tudja, hogy ilyen jelleg­zetességekről csak a legsze­mélyesebb tapasztalat birto­kában lehet hírt adni. Wan­kowicz könyve a II. világhá­ború eseményeiről szóló leg­jobb beszámolók élvonalába tartozik. (Oldás) Könyv-, színházi és film­kritikáknak az a közös sorsuk, hogy soha nem tehetnek mindenki kedvé­re. Szerzőiknek vállalniok kell a jogos ellenvéle­mény kockázatát. Ugyanez vonatkozik a rádió adásainak ismertetőjére is, aki ebben az esetben — és már nem elő­ször — arra akarja felhívni a figyelmet, hogy véleménye szerint a műsorok szerkesztői elismerésre érdemes sokolda­lúsággal törekednek kielégí­teni a hallgatók igényeit, me­lyekkel kapcsolatban a leg­kevesebb azt mondani, hogy azok sokoldalúak. Előre tal- tózva a lapokban és az RTV újságban megjelenteknél bő­ségesebben rendelkezésünkre álló programokban, természe­tesen meg se próbáltunk a sokoldalúság igényével fellép­ni. A mától jövő hétfőig ter­jedő időszakból csupán né­hány műsorra hívjuk fel a fi­gyelmet. Olyanokra, melyeket tőlünk telhetőén meghallga­tunk és a magunk ízlése, ér­deklődése alapján másoknak is meghallgatásra javasolunk. Bár alighanem túlzás egy nemrég hallott vélemény, mely szerint Magyarországon csak olyan ember van, aki­nek autója volt, van, vagy lesz: — a gépkocsik iránti ér­deklődés többnyire még olya­nokban is él, akik egész biz­tosan egy negyedik csoportba sorolhatók: — vagyis sose lesz gépkocsijuk. Ma 12.35-kor a Kossuth rádió „Törvény- könyv” műsorában Kapás Irén „Mennyit ér egy autó?” címmel a februári rendelet el„ő kárvallottjaival foglalko­zik és ezen belül a tiltott autósügyletek következmé­nyeivel. • Szerdán este, meglehetős későn, 22.45-kor ugyancsak a Kossuthon lesz hallható Már­vány i Péter riportja a „Társ- talan művészetek”. A művé­szeti főiskolák múlt havi má­sodik szentendrei fesztiválja nyomán azt tudakolja, bogoz­za, hogy a különböző főisko­lák hallgatói mennyire nyi­tottak a társművészetek iránt. Egyáltalán érdeklik-e őket azok. vagy a maguk módján „szakbarbárok” maradnak? Csütörtökön (Kossuth. 11.24) a „Cserebere” ígér sokat. Egy korábbi műsorral, mely a la­káscserék jogi szabályozásáról szólt, a Budapesti Ügyvédi Kamara nem értett egyet. Most annak elnöke mondja el Tarnói Gizella mikrofonja előtt, hogy miért nem? A turistaházak témájának lassan már „szakálla nő”, olyan öreg. Turistaházak van­nak, de maholnap már csak elvben. Ugyanakkor minden lehetséges módon csábítjuk turistáskodásra honfitársain­kat. Hol szálljanak meg, ha pedig nem tudnak, miért nem tudnak? Erről hallhatunk va­sárnap 15.30-kor a Petőfi rá­dió hullámhosszán. A hőség­től támolyogva mostanában sokan feltették maguknak a kérdést: Nehéz-e az időjárást megjósolni? Erről szól majd jövő hétfőn, június ll-én 17 órakor a Kossuth rádió „Vi­lágablak” című beszélgetése. Jó rádiózást! O. I. Színházi esték v ' ______ A kiviilálló Szezon végi hangulat: egyetlen árva kézzel írott fal­ragasz igyekszik felhívni a figyelmet a pécsi színház előadására, a műsorfüzet az utolsó pillanatban készült el, elég hiányosan, a nézőtéren pedig bizony nem sokan vagyunk a rekkenő hőségben. Pedig Sükösd Mihály drámája nagyobb figyelmet érdemelne, szándékában feltétleniül. A Kívülálló ugyanis az árulás lélektani drá­mája, s arra válaszol, mivé kell válnia annak, aki úgy véli, hogy a jogtalanság oldalán is megtalálhatja he­lyét. A helyzet a végsőkig kiélezett: Vancsura Mihály a Tanácsköztársaság leverése után felajánlja szolgála­tait Prónaynak, a hírhedt tömeggyilkosnak. Tettét rész­ben félelme indokolja, részben az, hogy az árulás ju­talmaként nyugodt életet remél. Valóban drámai szituáció, kár, hogy Sükösd csak pil­lanatokra tud igazi légkört teremteni, ugyanis semmi kétségünk nem lehet, hogy a gyilkosok karmai közé került Vancsurára milyen sors vár. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy végeredményben nem igazi drámai hős: amint átlépi a gyilkosok körét, nem ura sorsának, már cem cselekedetei határozzák meg a dráma menetét, hanem viselnie kell azt, ami történik vele. Az alakok egyébként is elnagyoltak, Prónay például a maga sö­tét gonoszságában is árnyaltabb figura, hisz nagyon is céltudatos gyilkos volt, olyannyira, hogy végül Horthy is jónak látta szabadulni tőle, mégpedig igazán nem etikai megfontolások alapján. S azt is hozzá kell ten­nünk, hogy Sükösd túlságosan szétaprózza a drámát, a rövidebb, hosszabb jelenetek között pedig csak zavart mozgás van a színpadon, székeket rakosgatnak ide, oda, vagy egy ágyat tolnak arrébb, mindez megakasztja a dráma menetét, s folyamatos játék így alig alakulhat ki. Katona Imre rendezése túl sok külsőséggel dolgozik, valószínűleg kevesebb jelkép inkább szolgálja a dráma vitathatatlan írói értékeit. így néha irracionális hang­súlyt kapott Vancsura sorsa, holott cselekedete eleve magában hordja pusztulását, amelyről nem tudom, hogv a műsorfüzet miért írja, hogy „megnyugtató érvényű”? Ugyanis Vancsura sorsa éppen nem megnyugtató érvé­nyű s bukása logikus következménye annak, amit ma­ga választott. Sükösd drámája nem hibátlan alkotás, de így is hi­teles, esetenként fájdalmas krónikája egy olyan kor­nak, amelyben el kell buknia annak, aki akár egv pil­lanatra is feledte a történelmi idők súlyát és felelős­ségét. Az előadás, sajnos, meglehetősen fáradt volt. a színé­szek időnként inkább csak felmondták szerepüket, amit el kell néznünk, figyelembe véve a vigasztalan hőséget. CSÁNYI L.

Next

/
Thumbnails
Contents