Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-19 / 141. szám

U NÉPÚJSÁG 1979. június 19. Moziban Gyilkos levegő Vannak a filmnek ritka, nagy ünnepnapjai. Ilyenkor olyan egyszerűnek tűnik minden. A közönség sorba áll q pénztárak előtt. A kritiku­sok megfeledkeznek a művészfilm—közönségfilm el­lentét elemezéséről. Az al­kotógárda minden látható erőlködés nélkül megvalósí­tott egy jó gondolatot. Máskor meg, amint monda­ni szokás, beleadnak apait, anyait. író, rendező, szerep­lők, segéderők úgy igyekez­nek, hogy a verítékszag szin­te érződik a vetítővászonról még a szándékuk is valóban tisztességes, az eredmény mégis csak annyi, hogy mi­nél inkább hull a hó, annál inkább havazik. A Gyilkos levegő, Robin Spry színes kanadai filmje az utóbbiak közé tartozik. Van pedig benne igazi és álizga­lom bőven. Irgalmatlan gengszterháború és brutális rendőrtámadás. Titkos ügy­nöknél veszélyesebb életet élő tv-riporter, mindenre elszánt (és csinos) szociális gondozó­nő. fasiszta módszerekkel dol­gozó gyárigazgató, fenyegető­levél. nyomozás, zsarolás. Házassági válás is, ez talán a legigényesebben megoldott vonala a filmnek: vissza­fogott színészi eszközökkel, elharaDott szavakkal, félbe­maradt mozdulatokkal. A „mindent bele” igyekezet azonban az érző szívű gengsz- t^rfőnök elővezetéséig torzul, aki a maga módián aiáni se­gítséget a jó ügvért küzdő ri- norternek. Mert az ügv való­ban ió: le kell leplezni a gyárat, amelyből gyermekek halálát okozó méreg szivárog a levegőbe. Igazságtalanság volna azt állítani, hogv a nézők unat­koznak. Nem rossz időtöltés megnézni Robin Spry filmjét. Rádió Szemérmes Több mint egy héttel ez­előtt, június 11-én, 16.14-kor a Kossuth Rádió remekelt. Remekelt és álcázott. Az „rtv” újság e hétre esedé­kes számának 2. oldalán Er­dei Grünwald Mihály egy kisebb cikkben hívta fel a figyelmet a műsorra. A 8. oldalon ott is volt a címe: „Történelem több tételben, A »békebeli békétől« az I. világháború végéig”. To­vábbá, hogy mindezt egy le­mezgyűjtő ritkaságaiból vá­logatták és állították össze. Ezenkívül kiderült, hogy közreműködött Benedek Miklós és Papp János, to­vábbá a zenei szerkesztő tisztét Salánki Hédi töltötte be. Csak az maradt szemér­mesen álcázva, hogy a 16 ezer darabos gyűjtemény tulajdonosa bizonyos Mar­ton Gyula ügyvéd. Ki ő és hol hazája? Erről nem ár­tott volna valamit tudni, sőt ezután se ártana. Végtére is a négy néven nevezett kitűnő szakember Marton doktor úr nélkül meg se mozdulhatott volna... Kezdődött az 1904-es „Malom a Fekete-erdőben” lemezzel. Ennek bécsies ál­romantikáját ellenpontozta a „Jelenetek a sedani csa- tából”-nak az I. világhábo­rúra utaló muzikális lő- elemképzése, majd a 3. sz. cs. és kir. bosnyák gyalog­ezred által elzengett „Dzsentri induló”. További indulók zendültek (Habs- burg-marsch, Santa-Lucia- induló, Grazi bumli-induló), aztán az összekötő szöveg jóvoltából egy fejbevágó Einstein-idézet: „Aki élvezettel masírozik zenére, az tévedésből ka­pott nagy-agyat. Annak elég lett volna gerincvelő.” Következett a császárpa­rádé, a Burgwache, majd „nagy Bercsényi Miklós sír- dogált magában.” Újabb el­lenpontként Erdős Mihály és Venczel Béla egykori a sok, néha túl hatásos rész­letből mégsem áll össze iga­zán jó mozi. Egy jelenségre azonban ér­demes felfigyelni ennek a filmnek az ürügyén. Hogy gyakran milyen ijesztő gyor­san igazolódik a művészet funkciójának szellemes for- dítva^megha tározása, amely szerint a valóság utánozza a művészetet. Még nem került nyilvánosságra a Watergate- botrány, amikor az Anderson- magnószalagok és a Magán- beszélgetés n»ár a lehallgatá­sok veszélyét, az emberi jo­gok sérelmét feszegette. Ez év elején néhány hete ját­szották az amerikai mozik a „kínai effektussal” foglalko­zó filmet: elromlik egy atomreaktor és a nukleáris fűtőanyag a föld belsején át­hatolva Kínában okoz ka­tasztrófát. És március 28-án történt Pennsylvania egyik atomreaktorában az a baleset, amely emberéletet ugyan nem követelt, de % hatóságok az első pánikban 650 000 ember szerkesztő ? operaházi tagok bíztatták Kossuth Lajost, hogy ő vi­szont ne sírjon. Fel lehetne sorolni mind a húsz számot, egy minden bizonnyal zene-, hanglemez- és kultúrtörté­neti értékű gyűjtemény da­rabjait. Ezt megtenni való­színűleg felesleges. Ha jól értelmeztük, akkor Erdei Grünwald Mihály minden előbb felsoroltak mellett még valamiféle zenés pro­pagandatörténetet is létre­hozott. Megítélésünk szerint a ma emberéhez a múlt ad­dig van közel, amíg több- kevésbé élő beszámolók jó­voltából tudja megelevení­teni. Az 1914-es regruták kö­zül aki ma él, nagyjából a 83-ik életévét tapossa. Fiaik jó ötvenesek. Előbbiek ma­gukat lemészároltatni indul­tak a frontra, idegen érde­kekért, utóbbiak a mészár­lások túlélőinek hősiességé­nek mítoszán (és tényein) nevelkedtek új ágyútöltelé­keknek. Fejbeütő volt hall­gatni, hogy százezrek indu­latait annak idején micsoda ostoba rigmusokkal lehetett fellobbantani. 1908-ban Vá­gó Béla, a Király Színház tagja, még a „Magyar va­gyok!” szavalat sovinizmu­sával készítette elő, hogy hat évvel később Göndör Aurél és társulata énekel­hesse a „Megállj, megállj, te kutya Szerbia!” kezdetű dalt, elindulhattak a hon­védek (ez is dalcím), hogy 1917-ben az isonzoi vereség idején kimondathassék „édes bajtárs, érzem már, hogy nem bírom tovább”. Ha ennek a műsornak lesz folytatása (és az eddigi színvonalban, továbbá az el­hallgatott Marton ügyvéd lemezeinek ezreiben bízva valószínűleg lesz), úgy még hátborzongatóbb folytatás­ra számíthatunk. Ugyanis hanglemezeket az I. világ­háború után is gyártottak. ORDAS IVAN azonnali kitelepítését fontol­gatták. A kanadai film is felsorol néhány balesetet, de a szerzők akkor még nem is sejtették, hogy egy olasz vá­ros lakosságát hamarosan sokkal nagyobb veszélyhely­zetbe sodorja egy vegyi gyár, mint amekkorát ők ki tud­nak találni. A Gyilkos levegőve] egy műsorban két dokumentum­film pereg. Az egyiken tö­megpusztító fegyverek, a má­sikon gázálarcos, romokat ta­karító, sebesülteket cipelő emberek. Az utóbbi hátteré­ben szelíd, fejlődő városunk, Szekszárd, a Gemenc ’78 pol­gári védelmi gyakorlat szín­helye. Mindkét dokumentum­filmben a remeny: a tárgya­lások elhárítják a felkészü­lés csökkenti a veszélyt. A valóság talán mégsem utá­nozhatja katasztrófákkal fi­gyelmeztető művészetet, ha nem vesszük semmibe a mű­vészet jövendöléseit, mint Kasszandráét a trójaiak. CSONTOS KAROLY Kossuth-könyvek G. Vacsnadze: Keletre irányított antennák Az imperialisták fegyver­tárában mindig is nagy sze­repe volt a szovjetellenes, kommunistaellenes propagan­dának, a Szovjetunió létrejöt­te óta nem szűntek meg rá­galmazni a szocializmust. Ma, amikor számukra is veszélyes lenne a szocialista vliágrend- szer elleni katonai támadás, kockázatos lenne háborús ka­landokba bocsátkozni, az ide­ológiai diverzió jelentősége fokozódik. Georgij Vacsnadze, a könyv szerzője, aki a történettudo­mányok kandidátusa és a kér­déskör kutatója, sok doku­mentum alapján, ám népsze­rű formában tárja elénk, mi­lyen eszközökkel folytatják ellenséges propagandahadjá­ratukat a Szovjetunió és más szocialista országok ellen a nagy imperialista rádióadók, az Amerika Hangja, a BBC, a Szabad Európa rádió, a Sza­badság rádió és a Deutsche Welle. Áttekintést ad a szovjet- és kommunistaelle­nes propagandának a törté­nelmi helyzet alakulása, a szocialista világrendszer si­kerei következtében bekö­vetkezett változásairól, rá­mutatva, hogy csak a módsze­rek változtak, a lényeg elő­idézni a szocializmus erői­nek gyengítését — nem. Megvilágítja eme adók mű­ködésének közös eszmei alap­ját, azonos céljaikat, ugyan­akkor elemzi a módszereik­ben mutatkozó különbsége­ket. Vacsnadze bebizonyítja, hogy e rádióadók működése sérti a helsinki megállapodá­sokat, mérgezi a nemzetközi légkört, s akadályozza a nemzetközi együttműködést. Nagydíjat kapott a madrigálkórus Június 16—17-én hetedik alkalommal rendezték meg Szolnokon a kulturális hetek keretében az országos szövet­kezeti dalostalálkozót. A két­évenként sorra kerülő rangos fesztivált területi döntők előz­ték meg, ahol 60 szövetkezeti vagy közös fenntartású kórus mutatta be műsorát, s közü­lük 43 kérte minősítését. A te­rületi versenyek legjobbjai utaztak a Tisza-parti város­ba. Tolna megye kórusmoz­galmának fejlődését, színvo­nalát jelzi, hogy a döntőbe jutott 20 énekkar közül négy, megyénket képviselte. A bemutató hangversenyek szombaton Szolnokon, Jász- alsószentgyörgyön, Kunhe­gyesen, Tiszaföldváron vol­tak. Mindenhol öt—öt ének­kar szerepelt neves szakem­berekből álló zsűri előtt. A bonyhádi Erkel Ferenc ve­gyes kar (karnagy: Rónai Jó­zsefnél a tamási Pro Cultura Humana Szövetkezeti Ve­gyeskar (karnagy: Király Lászlóné), és a szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus (karnagy: Ligeti Andor) Szol­nokon lépett dobogóra, míg a dombóvári Kapos Kórus (kar­nagy: Pásztor Jánosné) Jász- alsószentgyörgyön énekelt. Vasárnap a kórusok színpom­pás felvonulással a Lenin- szobornál gyülekeztek, ahol Szolnok város elöljárói kö­szöntötték az ország minden részéből összesereglett, mint­egy ezer énekest. Ezután díszhangverseny következett a sportcsarnokban. Itt Patay János, a SZÖVOSZ elnök- helyettese üdvözölte a daloso­kat. A közös számokat blok­kokban és együttesen szólal­tatták meg az énekkarok, más-más karnagy dirigálásá­val. Újszerű volt, hogy ez­úttal először vettek részt a fesztiválon termelőszövetke­zeti fenntartású kórusok. A rendezvénysorozatot Ma- róthy Gyula, a KÓTA főtit­kára értékelte, utalva arra, hogy a szövetkezeti kórus­mozgalom nagyszerű fejlő­désről tett tanúbizonyságot A fesztivál díjkiosztással zárult. A dombóvári Kapos Kórus színes, muzikális elő­adásáért nívódíjban része­sült. A szekszárdi Szövetkeze­ti Madrigálkórus a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanács elnökének nagydíját kapta „a VII. országos szövet­kezeti dalostalálkozón elért kimagasló teljesítményéért”. LEMLE ZOLTÁN TV-NAPLÓ Senki sem próféta? Riasztó műsor volt a Kovács József operaénekessel készített riport, melynek címéül egy régi, legyünk őszin­ték, meglehetősen értelmetlen közhelyet választottak, amely szerint senki sem próféta saját hazájában. Ugyan miért? Egyszerűen azért, mert esetenként a helyi irigy­ség, rosszhiszeműség erősebb, mint az érték, mert egye­sek ma is képtelenek elviselni, hogy körükből valaki kiválóbb legyen mint ők. Kovács József jelenleg a grazi operaház tenoristája. Magyarázatként meg kell jegyeznünk, hogy két fővá­rosi dalszínházunk és a vidéki operaegyüttesek krónikus tenoristahiányban szenvednek, ami nagyon gyakran az operaműsorra is kihat. Kovács József hangja azonban úgy látszik, nem illett bele a hazai kórusba, ugyanis még táncdalénekesként sem jutott neki hely. A műsoT jócskán illusztrálta az ifjú énekes képességét, s min­denki meggyőződhetett arról, hogy a grazi opera veze­tője biztos ítélettel választott, midőn szerződtette a hazájából kiűzött magyart. S még a kései magyarázat is milyen szegényes. A neves rendező azzal mentegetőzött, hogy művészeti életünkben „fél-feudális” állapotok uralkodnak, amit így nehéz elfogadni, ám ha valóban így van, ugyan ki tehet róla? Nem azok, akik konok következetességgel elzárták az utat egy valóban tehetséges művész előtt? Esetleg maga a neves rendező is. Ugyanis vannak pályák, ahol a protekció mit sem ér. Hiába van valakinek bármilyen összeköttetése, csak akkor lehet belőle operaénekes, ha van hangja és tud énekelni. Vannak szakmák, ahol ilyen, olyan ügyes­kedéssel el lehet lavírozni, az operaszínpadon soha, mert a tehetségtelenség másodpercek alatt kiderül. Az ellen viszont, a jelek szerint, nincs orvosság, ha valaki ellen összefognak. S ha valóban igaz, hogy „fél-feudális” állapotok vannak, ugyan ki törődik azzal, hogy egy te­noristával kevesebb van itthon? Cs. L. Tévétalálkozó Jövő héten kerül sor ismét a tv-találkozóra, Veszp­rémben, a művelődési központban. A képernyő előtt ülők számára a találkozó következménye, hogy a díja­zott alkotásokat egy idő múlva újra láthatják, s köz­ben azon is töprenghetnek, hogy vajon mi indokolta a zsűri döntését? Idén — a korábbiaktól eltérően — csak két műfaj­ban versengenek a televíziós alkotások: az operák és a drámai művek kerülnek megvitatásra. Persze, ezek sem teljes számban: csak a legjobbak. Az operafilmek közül a Hunyadi László, az Otelló, a Barabbás, A tele­fon, A medve, Az emberi hang, a Rita és a Bajazzók. A drámai művek száma nagyobb: összesen tizennégyet vetítenek le a találkozón. Köztük a Philemon és Baucis-t, a Végkiárusítást, az Imrét, a Beszélgetések Szókratéssal-t, az Ellentéteket — hogy csak néhányat említsünk. A tv-találkozókat — először kilenc éve rendezték meg az eseményt, akkor még a veszprémi vegyipari egye­tem aulájában — az a cél teszi fontossá és érdekessé, hogy szakmai fórumot biztosítva a televíziós alkotó- művészek számára, segítenek magasabb színvonalúvá tenni a műfajt. A televíziót, mostanában gyártott közhellyel úgy em­legetik, mint a tömegek „mindennapi szellemi kenye­rét”. Igaz ami igaz, sokan vannak, akiknek szinte ki­zárólagos forrása a kultúrából a televízió. Valóban na­gyon fontos tehát, hogy minél magabiztosabban beszél­jék a tv formanjtelvét azok az alkotók, akik a minden­napi szellemi táplálékot elénk tálalják. V. F. É. Színházi esték Dibor sziget Ahogy a szellemes dalszö­vegekből (Várady Szabolcs írta őket) a még szelleme­sebben összeállított zenéből (Hevesi András műve) kide­rül, Bulgakov komédiájának, a Bíbor szigetnek kaposvári színpadra állítói nem elé­gedtek meg a bürokrácia és a művészet konfliktusának áb­rázolásával, pedig Bulgakov darabja — a keretes szer­kesztés alkalmazásával — ebből is pompás mulatságot kerít. Adva van egy színpa­di szerző — Vaszilij Dimo- gackij alias Verne Gyula —, valamint egy zilált állapotú színház. Szerző késve állít be a darabbal, amit a színház­nak jobb híján be kell mu­tatni, és a dolgot tovább bo­nyolítja, hogy Szawa Lukics, a „főengedélyező” másnap indul nyaralni. Nincs más megoldás, azon nyomban rög­tönözni kell a főpróbát, hogy a nagy tekintélyű Lukics még aznap eldönthesse, játszhat- ja-e a Bíbor szigetet a szín­ház... A főpróba elkezdődik, és ezzel együtt a színház a színházban játéka is. Egy darabig zavartalanul bonyo­lódik az indián történet a színpadi színpadon, majd megjelenik Szawa Lukics és vele aztán összekuszálódik a két színpadon folyó történés. Annyira persze nem, hogy ne tudjunk eligazodni az ese­mények között, és ne értsük meg a szerző, a színigazgató és a társulat érzelmeit, ami­kor a derék Szawa Lukics ki­mondja a nemet. Igaz, ké­sőbb engedékenyebb lesz: már csak a mű végét kifogá­solja, ideológiai szempontból. Ez igazán nem nagy akadály — máris kész a minden szempontból megfelelő befe­jezés. Mivel szerzőnket az taszította kétségbe, hogy a féléves nélkülözés közepette létrehozott fércmű, amitől éppen azért várt sikert, mert bóvli — mégsem menti meg a nyomortól, természetesen a változtatás után ő is vidám, boldog. Kezében a tisztelet­díjjal... A morálról van tehát szó Bulgakov kacagtató darabjá­ban. A színigazgató moráljá­ról, aki képes egyetlen óra alatt főpróbát kierőszakolni, és aki a bemutató kedvéért gondolkodás nélkül képes bármire, és aki — ez igazán jelentéktelennek tűnik az előzőekhez képest — felesé­gére oszt minden főszerepet. A szerző moráljáról, aki tud­ván tudott bóvlit gyárt, hogy pénzhez jusson. A hivatal­nok moráljáról, aki néhány jelenet láttán dönt az egész darabról. A színész moráljá­ról. akit csak a maga sikere érdekel... No és. végül szó van a kö­zönség igényeiről is. jóllehet a Bíbor szigetnek ezt a mon­danivalóiát talán csak Ba- barczy László rendező lele­ménye bányászta elő. A be­tétdarab zenéje, mozgásai, karikírozott negédes fordu­Jelenet a Bíbor sziget szek­szárdi előadásából latai igencsak jelzik, hogy mi az, ami megbizsergeti a nézői kedélyeket — a darabbeli színigazgató Gennagyij Pan- filovics korában ugyanúgy, mint még most is. A komédiát kitűnő előadás­ban láthatjuk. Összhangban van minden: a nagyszerű színpadtér, a szellemes kosz­tümök, a kitűnő zene és a kaposvári társulat magával ragadó játéka. A főbb szere­peket játszó színészek mel­lett feltűnt néhány epizód­alakítás is: úgy tűnik, a kaposvári Csiky Gergely Színház rendelkezik még újabb aranytartalékkal. VIRÁG F. ÉVA Jövő héten az Októberi vasárnap című filmről írunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents