Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
1979. június 17. KÉPÚJSÁG 13 Yédjétek a gólyákat! Laciék kéményén évtizedek óta ott volt a gólyafészek. Laci talán nem is tudta volna másként elképzelni a házukat. Már óvodás korában a gólyák vidám kelepelése ébresztette reggelente és most is négy szép fiókában gyönyörködhetett, ha a napi játék után fáradtan és porosán belépett a kertbe az utcáról. Egy napon azonban valami furcsa dolog történt. Éjszaka nagy vihar vonult át a falu felett, dörgött, villámlott, erős szél csavargatta a fákat. Amikor Laci reggel felébredt, első dolga volt, hogy kiszaladjon az udvarra és megnézze, nem esett-e bajuk a gólyáknak az ítéletidőben? Kezét a szem elé tartotta, úgy kémlelt fel a kéményhez. Három fióka békésen üldögélt a fészekben, de a negyediket sehol sem látta. Eleinte arra gondolt, hogy talán csak meghúzódott a fészek mélyén, de amikor az egyik öreg madár is megérkezett a rét felől és az etetéshez is csak három fióka igyekezett, komoly aggodalom fogta el. Amikor pedig a tyúkok gyanúsén zajongani kezdtek az udvar sarkában, rosszat sejtve egyenesen odaszaladt. És ott, a farakások mögött, megpillantotta a negyedik kis gólyát, melyet nyilván az éjszakai vihar sodort le a fészekből. Most riadtan gunnyasztott a sarokban és láthatóan nem tudta, mit csináljon, amikor Laci hirtelen felbukkant előtte. Látszólag épségben úszta meg a kalandot, de miután repülni még nem tudott, a fészekhez sem tudott a maga erejéből visz- szatérni. Laci gyorsan határozott. Segítségül hívta édesapját és kettesben egy hosszú létrát támasztottak a ház oldalához, úgy, hogy a vége majdnem a kéményig ért. Azután óvatosan megfogták a riadt fiókát, Laci édesapja a hóna alá fogta és szépen felvitte a létrán egészen a fészekig. Szerencséje volt, az öreg madarak eleségért jártak a réten, így azután baj nélkül sikerült a fészekbe juttatni a póruljárt fiókát. Alig vitték el a létrát, máris közeledett az egyik öreg gólya és egy perc múlva már négy, egymással versengő, fiatal madár nyelte szorgalmasan az ízes falatokat. A kalandos sorsú fióka volt közöttük a leg- éhesebb. A gólyák sajnos egész Európában fogyóban vannak! Magyarországon a legutóbbi számlálások adatai szerint kereken 4000 pár fészkel, alig két évtizede azonban még 8000 fészekben nevelkedtek kis gólyák Magyarországon. Ezekben a hetekben már mindenütt nagy fiókák álldogálnak a gólyafészkekben. Szárnyaikat próbálgatják és rövidesen ott köröznek majd a falu felett. Gyerekek, kísérjétek figyelemmel a faluban költő gólyapárok sorsát! Ne bántsátok, hanem ahol csak te- hetitek, védjétek a magyar nép kedves madarát. SCHMIDT EGON Három éhes óriás Élt egyszer valahol, ha megkérded, megmondom hol, élt három óriás. Rettentő Nagy óriás volt az egyik, Csak Közepes óriás a másik és Egészen Kicsi óriás a harmadik. Testvérek voltak, a nagy fekete hegyen laktak, s békességben, jól megfértek egymással. Csak a lábbeliken civakodtak össze mindig. Mert a Rettentő Nagy óriásnak hét- mérföldes csizmája volt, Csak Közepesnek olyan-amilyen bocskora. Egészen Kicsinek pedig egy rissz-rossz papucsa. Az okozta a folytonos háborúságot, hogy esténként, amikor elindultak a világ túlsó felére vacsoránakvalóért, sehogyse tudtak lépést tartani egymással. Rettentő Nagy szélseben eliramodott a hét- mérföldes csizmákban, hiába próbálta utolérni Csak Közepes az olyan-amilyen bocs- korban, Egészen Kicsi meg a rissz-rossz papucsokban. Mire a világ végére jutottak, Rettentő Nagy már régen hazaért a vacsoránakvalóval. Megfőzte iziben, aztán felfalta az egészet, mire azok ketten hazaértek. Unták már nagyon az éhkoppot, különösen Egészen Kicsi óriás unta. Egy este, amikor megint csak az üres kondért találta otthon, földhöz csapta a rissz-rossz papucsokat. — A nemjóját neki, most sem maradt vacsora! — mérgelődött. — Ha ez így megy tovább, éhen pusztulunk — siránkozott a középső, mert ő is olyan éhes volt, hogy szikrákat hányt a szeme. Lapított a Rettentő Nagy, mert neki most is tele volt a bendője. De a másik kettő nem hagyta békében. Addig gyötörték, amíg rá nem állt, hogy másnap ő induljon el utolsónak a vacsoránakvalóért, akkor biztosan nem tudja megelőzni amazokat. De bizony megelőzte, a hét- mérföldes csizmákkal egy szempillantás alatt odaért a világ végére. Megintcsak elvitte a vacsoránakvalót testvérei elől, hazasietett vele, megfőzte, s mire azok elő- kerültek, ő már a kondért is kinyalta. — Cseréljünk lábbelit! — kérlelte akkor a középső. Jól van, rá is állt az alkura, kölcsönadta a hétmérföl- des csizmáit Rettentő Nagy a középső testvérnek. Akkor meg az csinálta ugyanazt, mint a bátyja, ő ért oda elsőnek, aztán meg haza, ő főzte meg és falta fel a vacsorát amazok elől. így hát most a Rettentő Nagy és az Egészen Kicsi maradt hoppon, vacsora nélkül. — Maradjunk itthon mind a hárman — ajánlotta a legöregebb testvér —, akkor nem tudjuk egymást megelőzni, és senki nem falhatja fel a vacsorát a többiek elől. Bölcs tanács volt nagyon, de így meg mind a hárman éhen maradtak. Olyan hangosan korgott a gyomruk, hogy még a nagy fekete hegy is recsegni-ropogni kezdett. Csaknem elpusztultak már az éhségtől, amikor az Egészen Kicsi óriásnak mentő ötlete támadt. — Uj lábbeli kell nekünk is, akkor majd nem tud megelőzni bennünket a bátyánk ! No hát nyomban ki is sza- batták a lábbeliket. Hétmér- földes olyan-amilyen bocs- kort a középsőnek, hétriiér- földes rissz-rossz papucsot a kicsinek. Attól kezdve együtt indultak, egyszerre értek a világ végére, együtt értek haza, együtt főzték meg a vacsoránakvalót. Jól is laktak mind a hárman: rettentően jól a legöregebb, közepesen a második és egészen kicsit a harmadik. SZENTE VARGA MÁRIA NEMZETKÖZI GYERMEKÉV 1979 Kerekeken gördülő iskola Irak távoli sivatagi vidékein nomád beduin törzsek élnek. Életmódjuk miatt a gyerekek rendszeresen nem járhattak iskolába. Az iraki kormány ezt a problémát eredeti módon oldotta meg. Mozgó, „vándor” iskolákat hozott létre, amelyek együtt vándorolnak a beduin törzsekkel. Olyan nagy, fedett teherautókról van szó, amelyeket padokkal, táblával és minden egyéb szükséges felszereléssel láttak el. Ezek a járművek egész évben követik a törzseket. így az iskolás korú gyerekek rendszeresen járhatnak az iskolába. Az esti órákban olyan felnőtt beduinok — nők és férfiak — ülnek a padokba, akik nem tudnak írni-olvasni. Az első „kerekeken gördülő iskolák” az ország déli részén kezdték meg működésüket. Egy vonallal! Kezdetben talán lehetetlennek is tűnik, hogy ilyen pöfögő, hosszú vonatot egy vonallal lehessen megrajzolni. Pedig sikerül, csak előbb gyakorolni kell. GYÁRFÁS ENDRE: Még hall Gyomlálás — Kórolyka, nagyon piszkos vagyl Hadd mossam meg végre a füledet I — De mama, még hallok! Kiskertem ben érik már a sárgarépa, zöld saláta; csakhogy a gaz fürgében nő; olyan a kert, mint az erdő. Szó ami szó, van itt aztán lapulevél a káposztán! Tarack nő a barack helyett, salátára szulák szalad, sosem ízesíti ecet, ha elnyomja most az acat. — Hol a kapa, édesapa? — Tudod jól: a kamra mellett. Előveszem, nekiesem... Pusztulj, páréi, acat, lednek! Hajolgatok balra, jobbra; volt vadtorma — nincs vadtorma. És mire a rádióban a nagyharang delet kongat, nyoma sincs már semmi gyomnak. Szerepcsere Csak nyugodtan, apai £n sem féltemI Nagy János rajza KOSSUTH BADIO 8.26: Sass Sylvia és Korondy György felvételeiből. 8.55: Zenés reklámturmix. 9.00: Minden versek titkai. 9.30: Népi hangszeres muzsika. 10.06: Sündisznócska lovagol. Mesejáték. 10.48: Felhőjáték. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Liszt: h-moll szonáta. 13.42: Rádiólexikon. 14.12: Népdalok. 14.40: Pillantás a szocialista világba. Riport. 15.14: Gyurkovics Mária emlékezetes szerepei. IX. 16.04: Tündérkert. Móricz Zsig- mond regénye, n. 17.05: Útközben. 17.10: Metronóm. 17.30: Zenekari muzsika. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Útközben. 18.45: Világirodalmi dekameron. 19.38: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.28: Pusidn-versek. 20.38: A Rádió lemezalbuma. 22.20: Uj operalemezeinkből. 23.00: Barokk muzsika. 0.10: Juanita csókja. Részletek. PETŐFI RADIO 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Radies Márk népi zenekara játszik. 9.14: A Rádió Ka- barészinháza. 10.17: A Magyar Rádió sportnapja. 11.44: Jó ebédhez szól a nóta. 12.41: A Balsors és a katona. Mesejáték. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Táskarádió. 15.30: A világ „másik” fele. IV. 16.35: Három tavasz Részletek. 17.00: ötórai tea. 17 56: Mit üzen a Rádió? 18.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.43: Nótakedvelőknek. 19.30: A vasárnap sportja. 20.00: A sivatag éneke. Részletek. 20.33: Közvetítés a súlyemelő ifjúsági VB-- ről. 20.45: Társalgó. 22.42: Kellemes pihenést! ni. mCsor 8.08: Horváth László klarinéton játszik. 8.29: A Juilliard vonósnégyes játszik. 10.04: Uj Zenei Újság, 11.00: Kapcsoljuk a bécsi Konzerthaus nagytermét. Közben: Kb. 12.00: Feketén-fe- héren a színes tévéről. Riport. 13.05: Az 1978. évi montreuxi dzsesszfesztivál felvételeiből. 13.40: Kis magyar néprajz. 13.45: A sevillai borbély. Részletek. 14.55: Glenn Gould zongorázik. 15.40: Képek a régi zene világából. 16.10: Hangfelvételek felsőfokon. 17.23: Szicíliai beszélgetés. Epizódok. 18.00: Drahos Béla fuvolaestje. Közben: Kb, 18.45: A magyar széppróza századai. 64. 19.43: Mahler: I. szimfónia. 20.39: Popzene sztereóban. 21.36: Liliana Nolnar — Talajic és Vla- gyiszlav Pjavko énekel. 22.10: Fellegi Adám zongoraestje PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hirek. 17.05: Régi pécsi muzsika... Krommer—Kramar: Klarinétverseny. Előadja Pa- láncz Tamás, a Pécsi Filharmonikus Zenekar kamarazenekarát Hirsch Bence vezényli. 17.20: Szluka Emii jegyzete. 17.25: Vasárnapi kívánságok. 18.20: Szerb- horvát nyelvű műsor. Amerre az autóbuszok indulnak, összeállítás a Siklóson élő horvátokról. Szerkesztő: Filákovity István. 19.05: Német nyelvű műsor. A nagymamától az unokának. Műsor gyermekeknek. — Neue Zei- tung-szemle. — Vidám történet nyelvjárásban. 19.50: Sporthírek. 20.00: „Gruss und Kuss”. Rádió Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna. (Ism.) (Színes!. 9 05: Óvodások filmmüsora. Kisülm-összeállitás. 9.25: Játszszunk együtt. (Ism.) 9.35: Csukás István: Le a cipővel! Gyermekfilm. I. (Ism.) (Színes). 10.25: Hirek. 10.30: A nagyfiú és a bakancs. Finn film. (Színes). 11.20: A hetedik kontinens ékszerei. NSZK filmsorozat. XIII/11. (Színes). 11.45: Romantika és klasszicizmus küzdelme. Angol képzőművészeti filmsorozat. (Színes). XV/10. 14.45: A szláv kultúra fellegvárai. (Színes). 15.15: Nótaszó (Színes). 15.40: Műsorainkat ajánljuk! (Színes). 16.05: Reklám. 16.10: Kiss Ma- nyi-sorozat: Pepita kabát. Magyar film. 17.20: Mozgó világ. 17.55: Most mutasd meg! 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétoma. (Színes). 19.00: A Hét... (Színes). 20.00: Hírek. 20.05: A morfinkamra. NSZK bűnügyi film (Színes). 21.05: Telesport. JUGOSZLÁV TV 9.00: Barázda. — Faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00: A mágnes. 10.30: A fonott kosár titka. — Filmsorozat. 11.00: Népi muzsika. 11.30; Földművelőknek. 12.30: Kosta Abrasevic születésének 100. évfordulója. 15.00: Nyári délután. 17.45: Pásztorfiúcskák. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Utak és tévutak. 20.50: Dokumentumfilm. 21.20: Szórakoztató zene. 21.55: Rajzfilm. 22.00: Sportszemle. II. MOSOR 16.00: Moto-cross-VB. 17.30: Ökölvívás. 18.30: Uj bajnok a labdarúgásban? 20.00: Polgári védelem. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: Sherlock Holmes magánélete. — Amerikai játékfilm. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Himnusz a tűzhöz. Versek. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Kamaramuzsika. 11.21: Bioritmus. 11.41: A sziget. VII. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 12.42: Hosz- szú árnyak a törpe barackosban. Novella. 15.10: Indulók fúvószenekarra. 15.18: Sirius kapitány haragszik. Rádiójáték. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 16.10: Hangképek a mohácsi népdaléneklési versenyről. 16.30: Világablak. 17.10: A pályatárs szemével. 17.45: A madarász. Részletek Zeller operettjéből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Közvetítés a súlyemelő ifjúsági VB-ről. 19.30: Sajtókonferencia ■— a lakótelepekről. 20.30: Bemutatjuk új felvételünket. 21.01: Kettesben. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Verbunkosok, nóták. 23.15: Magyar szerzők versenyműveiből. 0.10: Sípos Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.33: Nóták. 9.10: Slágermúzeum. 10.00: zenedélelőtt. 12.00: Népdalok. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Tárlat a könyvtárban. Riport. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Fűtől — fáig. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.35: Énekszóval, muzsikával. 20.00: Mi lett volna... 20.33: Közvetítés a súlyemelő ifjúsági VB-ről. 21.03: Társalgó. 23.15: Részletek Ziehrer operettjéből. III. MOSOR 8.08: Kamarazene. 9.40: Szök- tetés a szerájból. Részletek Mozart operájából. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Berlioz: Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. 12.44: Egy kis madárka ült va- la ... 13.07: Magyar kamaramuzsika. 14.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 14.42: Sibelius: I. szimfónia. 15.20: Operaegyüttesek. 16.00: A hét zeneműve. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Kamaramuzsika. 18.22: Zsebrádiószínház. 18.45: Fekete Afrika zenéjéből. 19.05: Händel- és Bach-művek. 20.28: Láttuk, hallottuk... 20.53: Placido Domingo operafelvételeiből. 21.40: Beethoven-művek. 23.00: Dzsesszfelvételeinkből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hang-adó... Szerkesztő riporter: Görgényi Zoltán. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Djordje Novkovic slágerei. Miso Kovac előadásában. — Hogyan építkezzünk? Vass Béla műsorának Hl., befejező része. — Komponált népdalok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hétfői magazin: Hírek. — így élünk, dolgozunk. Császártöltési németekkel beszélget Hetényi Árpád. — Néhány perc tudomány. — Git- ti és Erica felvételeiből. 19.30: Műsorzárás^ MAGYAR TV (Rendkívüli adásnap!) 18.05: Reklám. 18.10: Telesport. Közben: 19.45: Tv-híradó 1. (Színes.) Kb. 22.30: Tv-híradó 2. (Színes.) JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Bábjáték gyermekeknek. 18.30: Mítoszok és legendák. 18.45: Kaleidoszkóp. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Egy egészen egyszerű élet. — Magyar tv-dráma. 21.15: Kiválasztott pillanat. 21.20: Kultúra az objektívben. 22.20: Művészek és szerepek: R. Smil- janlc. II. MOSOR 18.00: Dokumentumfilm. 19.00: Válogatás más tv-központok mű- , soraiból. 19.55: Sport karikatúrában. 20.15: Kosárlabda EB: Olaszország—Szovjetunió (közv.)