Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
1979. június 17. ifiiEPÜJSÄG 9 r V A nehézipar Második évébe lépett a népi Koreában a népgazdaság hétéves fejlesztési tervének megvalósítása. Az egyik fő cél: a nehézipar bővítése és további korszerűsítése. Termelésének 1984-re, a hétéves terv végére — a jelenlegihez képest — több mint kétszeresére kell emelkednie. Leggyorsabban a villamos- energia-ipart és a bányaipart fejlesztik, hogy szilárd hazai bázist teremtsenek az egész ipar energia- és nyersanyag- szükségleteinek kielégítésére. 1984-ben az ország villamos- energia-termelése 55—60 milliárd kilowattóra lesz. A széntermelés eléri a 70—80, a vasérctermelés a 16, a színesfém-termelés az 1 millió tonnát. A nehézipar további fejlesztésében fontos szerepe van a kohászatnak. Jelentősen növelik az acélgyártást és a hengerelt áruk gyártását. A tervidőszak végére évente mintegy 8 millió tonna acélt és közel 6 millió tonna hengerelt árut gyártanak majd. Kiemelt helyen szerepel a tervekben a termelési folyamatok további gépesítése és automatizálása az egész iparban, s ez fokozott követelményeket támaszt a gépgyártással szemben. Növekedni fog a különféle szerszámgépek gyártása, s egyidejűleg bővítik a gyártmány- választékot is. Súlyt helyeznek a nagy teljesítményű energetikai és bányászati berendezések, a turbinák, generátorok, kotrógépek és egyéb berendezések előállításának fokozására, a mezőgazdasági gépek gyártására, az elektronikai és az automata berendezéseket előállító ágazatokra. Gyors ütemben bővítik a vegyipar termelését. A különféle műszálak gyártása 1984-ben kétszerese lesz a mostaninak, a műgyantagyártás úgyszintén. Ami a műtrágyát illeti — 1984-ben a termelés eléri az évi 5 millió tonnát. A nehézipar fejlesztése mellett természetesen, számolnak a fogyasztási cikkek gyártásának bővítésével is. A tömegek általános élet- színvonalának további emelése a párt és a kormányzat törekvése volt és marad. Laosz A népgazdaság eredményei A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban óriási ütemben folyik a háború alatt szétzilált népgazdaság helyreállítása. Ebben nagy hangsúlyt fektetnek az úthálózat fejlesztésére. A háború óta eltelt évek alatt mintegy 3000 kilométernyi utat fektettek le és építettek újjá, az aszfaltozott úthálózat hossza 700-rói 1500 kilométerre nőtt. Egész sor vasbeton híd épült. Rövid határidő alatt készült el a Vietnamot Laosszal összekötő olajvezeték. Az ország legjelentősebb természeti kincsei közé tartoznak a ritka fafajták, amelyek kivitele adja az összexportnak mintegy a felét — éves értéke meghaladja az 1,4 millió dollárt. A szakemberek szerint a ritka fafajták évi kitermelését 100 000 köbméterre lehet növelni. Az elmúlt években jelentős erőfeszítések történtek az erdők védelmére és új erdők telepítésére. Savannakhet tartományban például több mint 700 hektárnyi területen létesítettek új faültetvényeket. A szocialista országok jelentős támogatást nyújtanak a népi Laosznak a korszerű infrastruktúra kialakításához, valamint a nemzeti szakembergárda megteremtéséhez. Sok laoszi diák tanul Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió műszaki főiskoláin és egyetemein. A Sellő városában — Elsősorban keleti irányba. Ezen a területen még sok a romos, elöregedett ház, melyeket előbb le kell bontanunk. A másfél millió lakosú Varsó lakáshelyzete sokat javult, de még mindig nem kielégítő: 108 családra jut 100 lakás. 1990-ig szeretnénk elérni a húsz négyzetméter/fő arányt — most 14 négyzet- méter jut egy személynek. — A belváros arca is megváltozik? — Természetesen. A kiépült Keleti Fal — a Mar- szalkowska környéke — után most a Nyugati Falon van a sor, mely jóval nagyobb lesz az előbb említettnél: szállodák, vendéglátóipari, kereskedelmi centrum, kulturális központ szerepel az általános fejlesztési tervben. — A főváros vonzásköre meglepően nagy. összhangban van-e a közlekedés fejlesztése a bejárók igényeivel? — A közlekedési hálózat továbbfejlesztésénél ezt is és a kialakuló új városközpontokat is figyelembe veszik. Hogy mikor lesz metrónk, az gazdasági helyzetünktől függ majd. Sajnos sokba fog kerülni kedvezőtlen geológiai adottságaink miatt. Egyébként a főváros tömegközlekedése kielégítő, az autóbuszpark fiatalítása, bővítése összhangban van az igényekkel. Vendéglátóm búcsúzáskor kis jelvényt tűzött kabátomra: a varsói Sellőt ábrázolja. A főváros jelképe a baljában pajzsot tartó, jobbjával kardot lendítő szirén: erőteljes, fiatal, szép és barátságos. HORVÁTH ANITA Épül a Nyugati Fal A Nyugati Fal (makett) dése foglalkoztatja. A közeljövő városképe, a város fejlesztése volt a beszélgetés témája, melyet Krzysztof Naumienkóval, a fővárosi tanács vezető munkatársával folytattunk — az elmaradhatatlan illatos herbata (tea) mellett. — Varsó jövőjét a jelen határozzh meg. A 15—30 éves fejlesztési tervek gerincét természetesen továbbra is a lakásigények kielégítése, a kapcsolódó létesítmények, a közlekedési feltételek, a szolgáltatások adják. A fejlesztési lehetőségek feltárása a ma feladata. Harminc év alatt több mint 450 ezer lakás épült fel a fővárosban, 1990-ig újabb 450 ezret tervezünk... Építőipari gondjaink azonosak a magyar oroblé- mákkal: kevés a munkaerő, növelni kellene a házgyárak teljesítőképességét, és a közművesítés is gondot jelent. A lakásfelújításokról nem is beszélve: a főváros lakásainak 70 százaléka központi fűtésű, a nagy hőingadozás miatt hamar tönkremennek a vezetékek — ez az összkomfort legveszélyesebb betegsége. — Merre terjeszkedik a főváros? Bárhol járunk, hajlamosak vagyunk párhuzamot vonni hazai környezetünk és a látottak között. Keressük a rokonvonásokat és ha felfedezzük, nyomban otthonosabban érezzük magunkat, így voltam Varsóval is, ahol a Duna helyett a Visztula partján sétáltam, az ó- és újváros választóvize mentén. A lengyel főváros széles utcái, tágas terei, hatalmas parkjai egy magyar építész szavait juttatták eszembe: „Varsó városrendezése — sajnos — nem okozott fejtörést az építészeknek: mindent elölről kellett kezdeni”. A második világháborúban súlyos pusztítást szenvedett Varsó három évtized alatt korszerűen tervezett, modern fővárossá .fejlődött. A mai varsóiakat ezért már a „hogyan tovább 2000-ig?” kérA központi pályaudvar a város szívében Varsó jelképe: a Sellő (grafika) T elemetrikus vízgazdálkodás A növények életéhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen a víz. A növények vízigénye legjobban az ún. potenciális párologtatással fejezhető ki, amely egy modellként felvett növényállomány — rendszerint folyamatosan azonos magasságúra nyírt gyep — párologtatása abban az esetben, ha a talaj, amelyben a növény él, mindig az optimális nedvesség állapotában van. Ezt a kedvezően nedves állapotot mesterségesen elő lehet állítani, s így mérni lehet a potenciális párologtatás változásait. Az esetek többségében azonban a talaj nem ideális nedvességi állapota és a vízutánpótlás szakaszossága miatt a potenciális párologtatás általában nem valósul meg, a gyakorlatban a növénynek a kelleténél több, vagy kevesebb víz áll rendelkezésére. Ha a víz több, mint amennyire a növénynek szüksége van, ez a talajban levegőtlenséget, a növény fejlődésében pedig visszaesést, „vízkárt” jelent, ha viszont kevesebb a víz, a lehetséges párologtatásnak nincs fedezete, és aszálykár keletkezik. Ha tehát azt akarjuk, hogy a növényállomány fejlődését a víz feleslege vagy hiánya ne korlátozza, akkor mesterségesen kell gondoskodni arról, hogy hiány esetén pótoljuk a vízkészletet, többletvíz esetén pedig elvezessük a felesleget. A vízigényt természetes úton elsősorban az a csapadék elégíti ki, amely a növény fejlődése alatt, a te- nyészidőben leesik, s az, amely a tenyészidőn kívül a gyökerekkel behálózott „aktív” talajzónában tárolódik. A tenyészidőben lehulló csapadék azonban szakaszosan jelentkezik, míg a növény folyamatos életéhez nem szakaszos párologtatásra, hanem folyamatosra van szükség. A vízigény kielégítése érdekében szükséges vízgazdálkodási tevékenység két szakaszra bontható: az egyik, amelyben több víz hull, mint amennyire szükség van, a másik pedig amikor a természetes csapadék nem fedezi a növények vízigényét. Az első szakasz idején lehullott többletvíz elsősorban a talajban tárolódik, és ez hasznos, mert lehetővé teszi, hogy a növények majd felhasználják. A talajban nem tárolódott csapadék azonban a felszínen marad és a mély területeken gyűlik össze, elborítva a talaj felszínét. Ilyenkor ezeket a vizeket időben el kell távolítani. A tengerekig való levezetés helyett azonban célszerű azt összegyűjteni az e célra építendő tárolókban. A Föld teljes vízkészletének 98 százaléka a világtengerekben található. A fennmaradó 2 százalék édesvíz igen egyenetlenül oszlik el, ezért — az ENSZ adatai szerint — már most több mint 40 országban tapasztalható vízhiány. Az emberek ősidők óta próbálnak édesvizet nyerni a tengerből, de a kutatások csak nemrég kezdtek reális eredményeket hozni. Lássunk néhány példát! Sevcsenko — a Szovjetunió egyik fiatal városa, amely a vízszegény Kaszpi- tengermelléken épült fel. Az öt éve épült atomerőmű a város szimbólumává vált. Az erőmű energiája a tengervizet sótalanítja. A sótalanítás során előállított desztillátu- mot speciális készülékeken átbocsátva ásványi sókkal dúsítják, hogy ivóvízként fogyasztható legyen. A nukleáris vízsótalanítók kapacitása lehetővé teszi, hogy a város minden egyes lakosának napi 500 liter iható víz jusson. A Szovjetunióban más módszerekkel is nyernek édesvizet a tengerből. Szum- gait városban például egész más technológiával sótalanít- ják a Kaszpi-tenger vizét. A berendezés óránként 100 tonna tengervíz) sótalanítására képes. Az azerbajdzsáni kőolajipari és vegyészeti intézet munkatársai a feladat megoldására hiperszűrési eljárást dolgoztak ki. A magas nyomású vizet, sík vagy csőszerűén kiképzett, a vízmolekulákat áteresztő, de a vízben oldott sók hidratált ionjait visszatartó membránok között vezetik át. E módszerrel jobb minőségű víz nyerhető a desz- tillációnál. Nagy nehézségeket jelent az óceánjáró kereskedelmi hajók, a halászhájók legénységének vízellátása, mivel több hónapon át tartózkodnak a tengeren. Ma már nincs szükség édesvizet szállító tartályhajók kiküldésére, mivel minden szovjet hajón működik különböző típusú sótala- nító berendezés: napi teljesítményük 1—240 tonna közt váltakozik. E készülékek egy része a hajó dízelmotorjainak hulladékhőjét hasznosítja. Korábban a hajómotorokban keletkezett hőmennyiség több mint fele kárba veszett. Ezt a hőt hasznosították a készülék tervezői a vízsótalanítás- nál — figyelembe véve, hogy vákuumban a víz 100 C foknál alacsonyabb hőmérsékleten forr. Eközben jóval kevesebb vízkő képződik, így elég, ha a sótalanító készüléket évente egyszer tisztítják. Más aggregátokban a hajóturbinákban elhasznált gőzt hasznosítják. A vízsótalanítás költsége ebben az esetben is jelentős mértékben csökken. Kirgiziában a komplex vízgazdálkodás érdekében kirgiz és bolgár szakemberek által létrehozott telemetrikus rendszer, amely állandóan és folyamatosan méri a rendelkezésre álló és a szükséges vízmennyiséget. A Mangislak félszigeten (Kazak SZSZK) lévő Sevcsenko városban 5 évvei ezelőtt kezdte meg működését az az atomerőmű, amely a tengervíz sótalanítását végűi. i— ■■■■— ■—nmi'f >■ m ■inai mi* mini Édesvíz az óceánból
