Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-17 / 140. szám
1979. június 17. Képújság 5 Rang, hatalom, szolgálat Az önteltség leghalványabb jele nélkül, föl vagyok készülve arra, hogy mondandóm vitát vált majd ki, sőt — és sajnos — vitatkozást. Azért sajnos, mert a vitát, ha észérvek sorakoznak föl, igenlem, vitatkozni ellenben nem szeretek, mert ott az indulatok és legfőbb, az érdekek kapnak főszerepet. Az ördög tudja mitől van, manapság a leghalványabb bírálatra is szűzlányérzékenységgel reagálnak egyes vezetők, sőt bírálni se kell, csak elvi-elméleti kérdéseket fölvetni, mindig akadnak, akik magukra veszik. No nem a dicséretet, inkább az elmarasztalást. És akkor jönnek a megjegyzések. Érdekes, ritkán érdembeliek, hanem egészen más vetületben sorakoztatják föl X, vagy Y valamikori és valamifajta érdemeit, azzal alátámasztva, hogy „bezzeg akkor”. Mielőtt tápot adnék ilyesfajta reagálásokra, hadd hangsúlyozzam: az egykori, az akkori érdemek mindenképpen érdemek. Elmosni őket nem szabad, magam se nyugodnék bele, hanem amai tetteket ítéljük meg ma és azokat ítélve a múlt csak szépíteni tud, a jövő csupán ígéretet hordoz. Maradjunk a címnél. Akár az egyik, akár a másik, akár a harmadik dolog közérthető magyarázatát megtalálhattam volna az értelmező szótárban. Nem kerestem, minek, a holt betűk, a definíciók nem különösebben érdekelnek, a való élet annál inkább. Minden társadalomban kialakul valamiféle hierarchia. Higgyük el, hogy a miénkben a képességek, a szorgalom, az alkalmasság dönti el, ki melyik fokán helyezkedik el a ranglétrának. Itt aztán a címben szereplő három dolog nemcsak kapcsolódik, hanem szoros egységet alkot. A rang bizonyos fajta hatalmat is ad, de szolgálatot is jelent egyszersmind. Amolyan közvéleménykutatás-félét rendeztem, megkérdeztem legalább húsz embert, mi jut eszébe, ha ezekről faggatom. Volt, aki így fogalmazott: a jó szolgálat rangot ad, de ez nem jelent szükségszerűen hatalmat. Szolgálni kell, tisztességgel a köz érdekét, de szolgává válni semmiképp sem szabad. Különben is „urak” csak ott születnek, ahol „szolgák” is vannak. Általában nem az úr teremti a szolgát, legfeljebb megpróbál azzá formálni embereket, de csak akkor tudja, ha hagyják magukat. Nos itt vagyunk a szocialista demokratizmus kérdésénél, ha az érvényesül, ha azt mindkét „érintett fél” komolyan veszi és alkalmazza, akkor a rang, hatalom, szolgálat egysége megteremtődik. Szakszervezeti tisztségviselő barátom amiatt panaszkodik. hogy még mindig túl nagy a rangja a hatalomnak, de nincs meg a tisztes szolgálatnak, tehát a szorgalmas. becsületes munkának, annak, amit teljes erő- és értelembedobással végeznek. Sőt, nem ritka, hogy baleknak nézik azt, aki nem vallja, hogy „úgy álljunk a munkához, hogy más is hozzáférjen”, aki nem a „fogjuk meg és vigyétek” szerint dolgozik. Hirtelenjében meg se tudnám számolni, hány olyan ismerősöm van, a társadalom minden rétegéből, aki ellenszolgáltatás nélkül társadalmi munkát végez a közélet valamely területén. Szívesen, szorgalmasan, anélkül, hogy bármiféle elismerésre, köszönetre, vagy pláne kitüntetésre igényt tartanának. És ennél a kérdésnél hadd említsek egy érdekes, s szerencsére mindinkább jellemző tünetet. A közélet kiválóságai egyre nagyobb számban azok közül kerülnek ki, akik a munkahelyükön is példásan helytállnak, legyen ott bármi a beosztásuk. A szájtépők, a magamutogatók, a kákán is csomót keresők sem ott, sem itt nem tartoznak az élvonalba. A magabiztos, a határozott vezető, aki bizonyos vezetői alkalmasságában, aki birtokosa a szükséges tudás- mennyiségnek, az soha nem hatalmaskodik. Sőt, él a demokratizmus adta lehetőségekkel, bátran kikéri legalacsonyabb „rangú” beosztottjának véleményét is, ha úgy érzi, hasznosítható véleményt hallhat tőle. A rangkórságban szenvedők, a zsarnokok, a hatalmaskodók mindig a buta emberek sorából kerülnek ki. Ugyanígy persze a szolgalelkűek, a cselédalkatúak is. • Nem tudom, mit lehet egyáltalán tartani arról az igazgatóról, aki így beszél: „az én párttitkárom. Az én szb-titkárom”. Megvan a véleményem az igazgatóról, de „tiszteltetem” ám azt a párttitkárt is, aki ezt tudomásul veszi. No de, és most jön a barátom, aki ezt mesélte. Ő fölháborodott és kikérte magának. Vita vitát követett, most válik munkahelyétől. Nem párttitkári minőségében nyújtották be neki a számlát, hanem fizikai dolgozó lévén — szóval, aki keres, talál. Kerestek, találtak. Olyan világ még nem volt. nem is lesz soha, hogy valamiféle hatalomra, ha jobban tetszik, intézkedési jogra ne legyen szükség. Anélkül anarchia kelne, tehát az egyik ember intézkedik, a másik végrehajtja — különböző szinten, egészen fölülről egészen léig. De ki mer intézkedni, vagy fogalmazzak gorombábban, ki mer parancsolni, és van-e erkölcsi alapja? Az előbbivel kevesebb a gond, mert bár egyre többen hiszik el, hogy parancsolni nehezebb, mint végrehajtani az utasítást, az utóbbival már több. És ne higgyék, hogy most azt kérem számon bárkitől, hány pohár sört iszik meg munka után, azt se, milyen pillantást vet a — nyáridő lévén — lengén öltözött lányokra, ellenben azt igen, alkalmas-e vezetőnek lenni? Úgy egyszer, hogy alkotó részese akar-e lenni a szocialista építésnek, úgy másszor, hogy rendelkezik-e megfelelő szaktudással, s végű] birtokosa-e a vezetői képességeknek? Szerencsére messze több jó példát tudnék fölsorolni ismerőseim köréből, mint elszomorítót. S főleg az tölt el bizakodással, hogy szocialista demokratizmusunk nem a negatív jellemeknek ad táptalajt, hanem az előrevivő, a jobbítani akaró szándékoknak nyújt zöld utat. LETENYEI GYÖRGY Ember alkotta tájkép Modern védőszárnyak alatt Kilátás ... , , -■ Természet alkotta tájkép Kilátástalansás ——17. ember legszívesebA ben oda települt, ahol valamilyen folyóvíz, tó J——J vagy forrás volt. Nem véletlen, hogy szinte minden ország fővárosa, vagy nagyobb városai, valamilyen folyó, vagy más víz mellett alakultak ki. A víz létünk egyik nélkülözhetetlen alapeleme. Főleg mint ivóvíz, de úgy is mint hasznot adó energia- vagy élelemforrás. És úgy is, mint pihentető, felüdítő. Sajnos nagyra vágyó természetátalakító tevékenységünk közepette egyre inkább megfosztjuk magunkat a vizek szépségétől, örömöt adó voltától. Olyannyira, hogy már-már az ivóvíz, a tiszta, egészséges ivóvíz is gond. A romantikus, egykor volt halászó-pákászó vizek legtöbbje ma már csak emlék. Ha meg is van némelyike — legföljebb ideig-óráig. Ma már olyan mértékben szeny- nyeződnek, hogy nemcsak azok, hanem nagyobb vizeink sem képesek a regenerálódásra, az öntisztításra. Hátunk mögött jó másfél hónapnyi esőtlen kánikulával, tegyünk egy kis vízi sétát, ha nerrt éppen felüdítőt is. CZAKÓ SÁNDOR öreg halász, öreg víz Hol volt, hol nem volt. Hit, remény
