Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
1979. június 14. IvÉPCUSÁG 3 Atomerőmű-építkezés Százötven tonnás próbasnly A sörét eredeti felhasználása közismert: vadászpuska töltényébe teszik, apróvad lövéséhez. Az atomerőmű építésénél rengeteget használnak belőle, természetesen más céllal. Igaz, maga a sörét, tehát az apró fémgolyó sem ugyanolyan, mint a vadászoké, mert ólom helyett acélból, vasból van, de ez is sörét. A felhasználás módja: a nehéz beton készítésénél kavics helyett alkalmazzák, vasporral. De van még egy eset, amikor szükség volt és lesz is a sörétre, próbasúly készítésénél. Próbasúly daruk vizsgáztatásához kell. A terhelés nagyobb ilyenkor, mint amilyen teherbírásra készült a daru, így tudják garantálni a biztonságos használatot. Tehát a próbasúlynak igen nehéznek kell lennie. Az atomerőműnél a gépházban felszerelt, 125 tonnás híddaru kipróbálásához 150 tonna teherre volt szükség. Egy óriási átmérőjű acélcsövet (a reaktorok hűtővíz-vezetékeiből való) megtöltöttek háromnegyed részig szerelése után is szükség lesz acélsöréttel: kész az iszonyú rá. súly. A következő daru fel- G. J.—G. K. Gyerekkocsi a szökőkútban Költséges kertészet Hallgatom, amíg beszél és közben azon gondolkodom, hogy valószínűleg eredendően vidám a természete. Ez mindenhogyan előny, ha valaki szereti a szakmáját és egyik oldalról megkap minden lehetséges támogatást, hogy eredménnyel gyakorolhassa, a másikról pedig egy már-már össznépinek tűnő erőfeszítést, hogy a lehető leggyorsabban elpusztuljon, amit munkatársaival együtt létrehozott. Az egyik oldal a kötelező takarékossággal kötött kezű városi tanács. A másik: Szekszárd lakosságának (helyesbítem az előbbi keserű „össznépi” kifejezést) egy része, de mindenesetre meglepő „hatékonysággal” tevékenykedő része. Akiről pedig szó van, egy kedves, vidám fiatalasszony: Keresztes Lászlóné, a szekszárdi költségvetési üzem kertészetét vezető kertészmérnök, akinek az irányítása alatt az itt tevékenykedők eljutottak az aranykoszorús szocialista brigád címhez. Mindezt csak elöljáróban. Következzenek a tények. — Mekkora a megyeszékhely parkosított területe? — 40 hektár, amit nekünk kell gondoznunk, illetve amennyit gondozni tudunk. Szerencsére sokfelé, például a Bak- tán, a lakók is megteszik a magukét! — Tudunk? Ez kissé lemondóan hangzik... — 15 emberünk van a szükséges 40—50 helyett. — Rossz a kereset? — 10-től 19 forintig terjed az órabér. — Néhány számot kaphatnánk még? — Tavaly 5070 cserjét, 242 fát, 127 különböző örökzöldet, félezer rószatövet, 20 ezer tulipánt, ugyanennyi kétnyárit, 3000 muskátlit ültettünk ki. — Mindez saját előállítás? — Részben. Bár. a városi tanács segítségével a régi kertészet helyett ma 1600 négyzetméter növényházunk és 300 négyzetméter szabad területünk van, ez még kevés. A terv a duplája, de ez egyelőre csak terv... A valóság az, hogy kertészeti munkára kevés a jelentkező. Nyáron, a diákok közt is kevés. A fővárosban jól bevált lakossági félműszakos, szerződéses foglalkoztatás, melynek keretén belül ki-ki maga oszthatja be munkaidejét, Szekszárdon nem mondott csődöt, hanem meg se valósult. — A szekszárdiak valószínűleg szégyellnek közterületen, a saját városukban és városukért dolgozni. A kertészet vezetőjét, aki — ha már egyszer úgyis ott volt — fél órára beállt a többiek közé palántázni, ismerősei megrótták, mert nem szégyellt dolgozni. — Csakugyan nem szégyellt? — Csakugyan! Alighanem egyéniség dolga, hogy ki mit tart szégyenletesnek. Május 1-re kiültettek Szekszárdon 240 muskátlit (darabja 20 Ft.) Megmaradt 20. A többi ellopásához két hét kellett. A gumós begonia, a Szőre- gen vásárolt holland tulipánhagymák szőrén-szálán eltűntek. A darabja 170 forint juniperusokat csak nemrég ráncigálták ki a földből. El se vitték, „csak” tönkretették. Keresztes Lászlóné nem mondhatja ki, akinek más a mestersége, az megteheti. A tulipánhagymákat aligha szalonnázáshoz vitték. Magántulajdonban lévő kis kertekben megtalálhatók. Ugyanez vonatkozik díszcserjékre, díszfákra is, hiszen ilyeneket Szekszárdon nem árulnak és valahogy mégis van belőlük telepítés. — Pénzértékben mennyi a kár? — 1975—76-ban vizsgáltuk egész pontosan. Félmillió forint volt. A kertészet egész évi árbevételi terve az idén 4 millió 137 ezer forint. Van még konkrét példa sok. A Promé- theusz-park őrének őrzési tevékenységét egy alkalommal hatalmas pofon honorálta. Ugyanitt, a szökőkút medencéjében, vízeresztéskor találtak már használt gyerekkocsit. Ugyancsak itt a fürdőzők figyelmébe ajánljuk, hogy a vízbe minden héten 2 alkalommal 4—4 kiló rézgálicot tesznek. Nemcsak azért nem minősül strandnak, hanem mert akadt már, aki fényes nappal nyilvános illemhelynek használta. Folytassuk? Inkább ne folytassuk. A Nagy Brehm tanúbizonysága szerint a legvérengzőbb ragadozók is csak annyit pusztítanak, amennyi létfenntartásukhoz szükséges. A szekszárdiak azt pusztítják, ami létezésük szebbé, egészségesebbé tételéhez nélkülözhetetlen. Amiből azt a tanulságot is le lehet vonni, hogy a legnagyobb ragadozó az ember. Mindettől függetlenül — mint egykor volt kertész — Keresztes Lászlóné kertész- mérnöknek további jó munkát, sikereket és változatlan kedélyt kívánok. ORDASIVÄN Már-már közhelyszámba menő kijelentés (ráadásul némi túlzást is tartalmaz), hogy a természet legdrágább, egyszersmind veszélyesen fogyó kincsef közé tartozik a víz. Tény: a fokozódó urbanizáció, a gyors iparosítás és a mezőgazdaság kemizálásá- nak hatására mind szennye- zettebbek a folyók, tavak, egyre több káros, vegyi anyag jut a talaj mély rétegeibe: de a vízkészlet rohamos fogytáról, az emberiséget fenyegető krónikus vízhiányról túlzás beszélni. Mindamellett a vízszennyezés veszélyére nem árt felfigyelni, s nemcsak ama néhány fertőzés miatt, amely településeink egynémelyiké- ben az elmúlt hetekben keltett riadalmat — az ásott kutak vize volt nitráttól fertőzött —, hanem a víznyerés és -tisztítás növekvő költségei miatt is. A FEJLETTSÉG FOKMÉRŐJE A vezetékes vízellátás és a csatornázás mértéke mindig is fokmérője volt egy- egy orázág infrastrukturális fejlettségének. Hazánk e téren sem tartozott — s az érdemleges előrelépés ellenére sem tartozik a világ élvonalába. Nem is kell távolra tekintenünk; még 1970-ben is csupán 1,1 millió lakás volt bekapcsolva a vízvezetékhálózatba. A közcsatornahálózatba még ennél is kevesebb: 811 ezer. öt évvel később már annyiban változott a szám. hogy hozzávetőleg másfél millió lakásban volt vízvezeték, egymillióban pedig csatorma (ám eme otthonok fele a városban van.) Mindez nem a lakások, hanem a lakók oldaláról közelítve: 1975-ben a lakosság 65 százaléka volt vezetékes vízzel, 34 százaléka pedig közműves csatornával ellátva. S immár a jövőbe tekintve — maradva e témakörnél —, 1980-ban a lakosság 73, 1985-ben 85. 1990ben 90. az ezredforduló táján pedig 94—96 százaléka élvezheti a vezetékes ivóvíz előnyeit. (Zárójelben említjük: soros feladat — s ily módon válik kedvezőbbé az országos statisztika — a megyénkénti különbözőségek felszámolása. Ma a két véglet: SzabolcsSzatmár — ahol a lakosság 28 (1970-ben még mindössze 13!) százaléka —, illetve Komárom megye — ahol a lakosság 73 százalékait vezetékes ivóvízhez. Ám a hetedik ötéves tervidőszak végére — 1909-ben — már jószerével nem lesz különbség: a szabolcs-szatmári százalékszám 85-re, a komáromi pedig 87-re módosul. S várhatóan felzárkózik a többi, e téren elmaradott megye; így Nógrád és Zala is.) Aligha kíván bővebb bi- zonygatást: a közműhálózat fejlesztése, új víznyerő helyek létesítése tetemes forint- milliárdokat követel. Csupán az ötödik ötéves terv időszakában 34 milliárd forintot fordít a népgazdaság a vízzel és a csatornázással kapcsolatos beruházásokra (az ösz- szeg 90 százalékával a megyei tanácsok — illetve a tanácsok —, 10 százalékával az Országos Vízügyi Hivatal beruházói rendelkeznek.) Ezt olvasva-hallva óhatatlanul felötlik: mennyibe kerülhet egy liter víz? Mennyibe a népgazdaságnak — és menynyibe a fogyasztónak? MIND MÉLYEBBRE FÚRNAK Mindjárt hozzátehetjük: a népgazdaságnak, és a társulati alapon községi vízműveket létesítőknek évről évre többe. S nem csupán azért, mert emelkedtek az építőipari. továbbá a beruházáskor begyűrűző árak is, hanem azért is, mert fogytán a könnyen kinyerhető víz- mennyiség. A föld mind mélyebb rétegeibe kell lefúrni, egyre nagyobb szivattyúkra van szükség, s minél mélyebbről jön a víz, annál több ásványi sót, savat, mangánt, vasat, gázt, s egyéb kiszűrésre váró anyagot tartalmaz. De ma már nemcsak a mélybe kell fúrni, hanem gyakorta a községek határain kívülről, több kilométer hosz- szú távvezetékeken, nagy nyomású szivattyúház közbeiktatásával kénytelenek vizet nyerni. így aztán érthető, hogy amíg a hatvanas évek második felében családonként átlagosan háromezer forint volt egy-egy család hozzájárulása, ma az összeg hozzávetőleg tízezer forint. Ám ez csupán a bekerülési költség; a víz díja — még inkább a víznyerés önköltsége — területenként eltérő. A legkisebb falusi vízmű is naponta 1000—2000 köbméter vizet ad, s 50—60 millió forintba kerül. Egy háromtagú család — amennyiben komfortos lakásban lakik — naponta átlagosan egy köbméter vizet fogyaszt (ám itt is nagy a szóródás: Budapesten hozzávetőleg háromszor annyit, mint a községekben.) S hogy mennyibe kerül egy köbméter ivóvíz, önköltségi áron? Országos átlagban 3 forint 63 fillérbe... de ahány vízmű, annyiféle önköltség. A legolcsóbb 2 forint 50 fillér, a legdrágább — kirívó példa, a Mátrából — 80 .forint. Méltánytalan lenne persze, ha valaki a más településeken lakókhoz viszonyítva hasonló árkülönbséggel volna sújtva. Ezért az állam jelentős fogyasztói ár- kiegészítést ad, s így a lakosság hat árkategóriában, 80 fillértől 3 forintig fizet a víz köbméteréért. (Ha tanácsi lakásban él, ennyit sem térít, mert a lakbér a víz díját is tartalmazza.) E lakossági díjakat 1968-ban állapították meg, azóta változatlanok. A vállalatok-intézmények viszont általában önköltségi áron jutnak vezetékes vízhez; a vízkészlet 65—70 százalékát fogyasztják. MIT ÍGÉR A JÖVŐ? Magyarország nemcsak az infrastrukturális ellátottság, hanem a vízszerzési lehetőségek szempontjából is közepes helyzetben van. A felszíni vizek 95 százaléka külföldről folyik át hozzánk, s a vízgyűjtő területek iparosítási fokától függően, szennyezetten érkezik. (Legszennyezettebb a Sajó, időszakosan rendkívül szennyezettek a Kőrösök is.) Mit ígér hát a jövő? Az ötödik ötéves terv időszakában országszerte 60 nagy vízcsatorna-beruházáson dolgoznak (köztük a Keleti Csúcsvízmű, a hasznosi tározó, a rákhegyi vízműrendszer, a sajóládi, a lázbér- ci, az észak-mátrai, az északnógrádi, a Duna-kanyarban a Duna jobb parti, az ercsi— dunaújvárosi, az ercsi— velencei-tavi és a fonyód— kaposvári vízmű). FÖLDES TAMÁS Micsurinszki küldöttség a konzervgyárban A Paksi Konzvervgyár vendége hétfőtől egy négytagú micsurinszki delegáció. A Micsurinszki Konzervgyárral régi kapcsolata van Paks- nak és a jelenlegi látogatás is tartalmaz szakmai programot. A vendégcsoport vezetője Szuharev Vlagyimir Szergejevics, a micsurinszki városi pártbizottság titkára. Paksra látogatott ezúttal az ottani konzervgyár igazgatója is, Alekszejev Aleszk- szandr Ivanovics. Kedden a borsó- és a dzsemgyártás technológiáját tanulmányozták és megnézték a konzervgyár többi munkahelyét is. Délután a madocsai tsz-be látogattak, a gyár egyik bázisgazdaságába. Tegnap délelőtt a Paksi Állami Gazdaság zöldségtermesztését tanulmányozták délután pedig Szekszárdon a megyei párt- bizottságon fogadta a vendégeket Horváth József, a megyei pártbizottság titkára. Csütörtökön a Paksi Atomerőmű Vállalat vendégei lesznek a micsurinszki elvtársak, majd a paksi városi pártbizottságon fogadják őket. Egyhetes magyarországi tartózkodásuk végén Budapest nevezetességeivel ismerkednek. Május végétől szedik a paradicsomot a mözsi szövetkezet kertészetében. Összesen 3500 négyzetméteren termelik, és eddig négyzetméterenként két és fél, három kiló termett. A fóliás paradicsom szezonja augusztus közepéig tart; addig 4—5 kiló termésre számítanak négyzetméterenként. Képünkön Föglein Istvánná és Pusztai Istvánná osztályozza a leszedett paradicsomot. Fotó: B. J. Primőr paradicsom
