Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

N Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból XXIX. évfolyam, 104. szám. ARA: 1,60 Ft 1979. május 6., vasárnap Győzelem és béke Harmincnégy éve, hogy ez a két szó összeforrt. Békét hozott Európának a fasiszta Németország fe­letti győzelem, 1945. májusának első napjaiban kon­tinensünkön mindenütt elhallgattak a fegyverek. Felszabadult a nácizmus alól maga a német nép, | joggal ünnepli hát a Német Demokratikus Köztár­saság nemzeti napjaként május 8-át. Az európai béke évtizedeit hozta meg az a má­jus. Sokszor elmondják azóta is: soha nem volt még ilyen hosszú háborúmentes időszaka földré­szünknek. Igaz, ugyanezt nem mondhatjuk el a vi­lág más tájairól. Napjaink történészeti szerint már a kétszázat is túlhaladja azoknak a fegyveres konfliktusoknak, háborúknak a száma, amelyek 1945 óta pusztítot­tak Földünkön, s milliókra rúg az emberi áldoza- I tok száma, akiknek fegyver oltotta ki életét. Igaz, | világháború nem volt, de a veszteségek világmére­teket öltöttek, s nem használhatjuk csupán a múlt időt: ezekben a napokban sincs valódi béke boly­gónkon. Emlékezzünk csupán az utóbbi hónapokra: Vietnam ellen fordult a kambodzsai Pol Pot-rezsim, amely a fasisztákat felülmúló irtóhadjáratot foly- ! tatott saját népe ellen is; kínai agresszió Vietnam ellen; összecsapások Afrikában Uganda és Tanzá­nia között; a dél-afrikai és rhodésiai fajüldöző rendszerek támadásai a független afrikai országok és a menekültek ellen. De háborúval terhes a Kö­zel-Kelet térsége is, az egyiptomi—izraeli külön- alku nem hozott valódi békét. Egyszóval aligha le­hetne 1979 tavaszán békésnek nevezni a Földet. A második világháborúban aratott győzelem azonban mégiscsak egy új történelmi korszak kéz- I dete. Igaz, a háborúkat nem törölte el, de jelezte: az emberiség képes arra, hogy megsemmisítse a | pusztítás legfékevesztettebb erőit. A második világ- j háborús győzelmet egy széles antifasiszta koalíció j vívta ki, a harc oroszlánrészét azonban a szovjet nép vállalta: a hitlerizmusra a végső csapást a Vö­rös Hadsereg mérte. A háborúból a Szovjetunió nem meggyöngülve került ki, s létrejött az új tí­pusú népi államok, a szocialista országok közössé­ge is. A győzelem ereje hozzájárult ahhoz, hogy a fejlett tőkésországok munkásosztálya újabb jogokat vívjon ki, s bizonyos, hogy 1945 májusa nélkül nem szabadultak volna fel a gyarmatok népei sem. Mindezt tudnunk kell, erre emlékezni kell! El­sősorban azért, mert az eredmények ellenére sem mondható el, hogy a nagy győzelem meghozta a békét. Kontinensünket ugyan elkerülte a háború, s nem került sor pusztító nukleáris világégésre sem, azt azonban nem állíthatjuk nyugodt szívvel, hogy a veszély egyszer, s mindenkorra megszűnt. A világot továbbra is fenyegeti az imperializmus hadigépezete, a Nyugat által erőltetett fegyverke­zési verseny. Ismeretes, hogy a Szovjetunió, és az Egyesült Államok évek óta tárgyalásokat folytat a hadászati atomfegyverek korlátozásáról, a két kormány meg­állapodásának megvalósulását azonban komolyan veszélyeztethetik a kommunistaellenesség, a hábo­rú erői az USA-ban. Nem hozott eredményt a több, •mint öt éve folyó bécsi tárgyalássorozat sem, amely I a közép-európai hadseregek létszámának csökken­tésével foglalkozik. Az elmúlt évtizedekben a Szov­jetunió és szövetségesei számos átfogó javaslatot tettek a fegyverkezési hajsza megfékezésére, az ál­lamok közötti együttműködés fejlesztésére. Sajnála- j tos, hogy a szocialista országok kezdeményezései­nek egyik legnagyobb ellenfelévé Kína vált, amely­nek vezetői ma is nyütan a háború elkerülhetetlen­ségéről beszélnek, sőt agressziót indítottak a béke­szerető Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A fasizmus felett aratott győzelem napja ünnep a magyar nép számára is, hiszen ennek köszönhet­jük nemzeti létünk fennmaradását, hazánk szocia­lista fejlődését. A május 7-én kezdődő béke- és ba­rátsági hónap rendezvényei, az előadások, baráti találkozók, kiállítások emlékeztetnek, mozgósíta­nak, az emberiség legszebb álmainak megvalósulá­sáért szállnak síkra. A szolidaritás a magyar nép számára nem csupán együttérzést, de cselekvő gya­korlatot jelent: tenni akarást a háborús veszély, a fegyverkezés, az elnyomás ellen. A győzelem béké­jét — a béke győzelmét! LOVASNEMZET VAGYUNK (14. old.) VONZÓBB PROGRAMOT KELL ADNI (14. old.) Magyar felszólalások Basel, Szabó Zoltán, az MTI kiküldött tudósítója je­lenti : Szombaton a baseli Volk- hausban szakbizottságokban folytatta munkáját a Palesz­tinái szolidaritási konferen­cia. A közel hatvan ország­ból érkezett küldöttek meg­hallgatták az Izrael által el­foglalt arab területek lakos­sága képviselőinek (polgár- mesterek és börtönből sza­badult politikai elítéltek) be­számolóit a megszálló izraeli hatóságok jogellenes tevé­kenységéről. Nagy hatású beszédet mon­dott a szolidaritási konferen­cián részt vevő Felicia Lan­ger izraeli baloldali ügyvéd­nő is, aki a palesztin politi­kai üldözöttek védőjeként szerzett hazai és nemzetközi elismerést. A Palesztinái nép törvényes képviselője, a Palesztin Fel- szabadítási Szervezet nemzet­közi elismertetésével és kap­csolataival foglalkozó 2-es számú szakbizottságban fel­szólaló Darvasi István, az Or­szágos Béketanács alelnöke egyebek között hangoztatta: — Az Egyesült Államok, Izrael és Egyiptom figyelmen kívül hagyta azt a körül­ményt, hogy a PFSZ-nek, amelyet már számos kormány elismert, nemcsak kétoldalú kapcsolatai vannak, hanem megfigyelői jelen vannak az folytatás a 2. oldalon.) FEJLESZTENI • KELL A PARTMUNKÁT (3. old.) A SZABÁLYSÉRTÉSI KÓDEX MÓDOSÍTÁSA ÉS KIEGÉSZÍTÉSE (3. old.) VEZETÉKEK VÉDELME (8. old.) Púja Frigyes az indonéz elnöknél Szombaton délelőtt Suhar­to indonéz elnök fogadta Pú­ja Frigyes külügyminisztert. A szívélyes légkörben lezaj­lott megbeszélésen jelen volt Uranovicz Imre, a Magyar Népköztársaság djakartai nagykövete. Ezt követően a magyar dip­lomácia vezetője Suhud ipar­ügyi miniszterrel, majd a délutáni órákban Sumarli ál­lamminiszterrel, a nemzeti tervbizottság elnökhelyette­sével folytatott tárgyajásokat. Vasárnap Púja Frigyes és kísérete elutazik Djakartából. A szekszárdi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat mezőgazdasági gépei, berendezései, öntözőcsövei a ha­zai piacon közkedveltek. Az 1979-es gazdasági évben a szocialista brigádok vállalták, hogy 36 millió forint értékű anyagot, energiát, élőmunkát takarítanak meg. (Képriportunk az 5. oldalon.) A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN (3. old.) FELHŐK MÖGÖTT SÜT A NAP (4. old.) I EGY GYERMEKGYILKOSSÁG KÖRNYEZETRAJZA (4. old.) WILLY HENGL SZEKSZÁRDON (11. old.) A ROKONSZENVTÖL A BARÁTSÁGIG (13. old.) TOLNA — SZOMBATHELYEN (7. old.) FINNORSZÁGI KÖVETÜNK (7. old.) A NAPTEVÉKENYSÉG VIZSGÁLATA (9. old.) A CSODALATOS KEKIRUHA (10. old.) A TÁVOLSÁG KALODÁJÁBAN (11. old.) NAGYÜZEMI GOMBATERMESZTÉS (9. old.) M O Z D u L n T OK

Next

/
Thumbnails
Contents