Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-31 / 125. szám

6 ^fePÜJSÄG 1979. május 31. Határok FELOSZLATTAK egy szak. osztályt. Első hallásra ért­hető indokkal. Az egyesület elnöke úgy érvelt, nincs szükség a kézilabdázókra. Eredmények híján a lányok csak pénzbe kerültek. A meg­maradó forintokat a tömeg­sportra költik majd. Látszólag tehát helyes az elnök döntése. Látszólag. Ám aligha nevezhető verseny- sportnak az, amivel a lányok töltötték az időt jó néhány esztendőn át. Hetente há­romszor edzettek, egyszer bajnoki mérkőzést játszottak, — messze nagyon messze az első osztálytól. Ha utazniuk kellett, pénzbe került, s a bíró, a rendezés se volt olcsó. A megtakarított pénz a tömegsporté lesz. Szép gon­dolatok. Csupán az a bökke­nő, hogy a szabad idő sport­ja a szabad idő sportján megspórolt pénzzel lett gaz­dagabb. Mert aligha mond­ható el, hogy példánk kézi- labdás lányai „profik” let­tek volna. Sőt. Hitem szerint, ők az igazi amatőrök. Vagy ha úgy tetszik, ők lehetnek a példaképeik a szabad ide­jükben sportolóknak. FÉLREÉRTÉS ne essék korántsem becsülöm én le a reggelente vagy vacsora után futkározókat, úszókat. Nem, erről szó sincs. Csupán ar­ról, hogy megeshet; valakit, mondjuk, egy labdajáték vonz. Például a kézilabda. Csapatjátékról lévén szó, nélkülözhetetlenek hozzá a társak. És némi lemondásra is szükség van. Hetente há­rom edzés — erre idő kell. Egy bajnoki mérkőzésre úgyszintén. És a szükséges órákat nyilvánvalóan a sza­bad idejéből vonja el a kézi­labdázó. Persze áldozatról szó sincs, fel sem merül a kifejezés. Mert miért hasz­nálnánk olyan hangzatos sza­vakat, mint a lemondás meg az áldozat, ha arról van szó, amit szeretünk. Meggyőződésem, hogy a szabad idő sportja és a ver­senysport közötti határt nem a tagsági könyv és az orvosi igazolás jelenti. Egy harmad­vagy negyedosztályú sportoló aligha tarthatja fenn magát abból, amit az egyesületétől kap. Ha kap egyáltalán. Hogy ott van az edzéseken, készül a versenyekre, a mérkőzé­sekre, arra csak egyetlen in- ditóoka van. Az, hogy szere­ti a sportot. És ez a sport­szeretet az, amit oly sokszor és sok helyütt említünk, ha mozgásra, futásra és úszásra kívánjuk ösztönözni az ifja­kat és az idősebbeket. A KÖZSÉGI sportkörökben nem születnek látványos ver­senyeredmények; a sportolók nem a világcsúcsot, hanem egyéni rekordjaikat javítgat­ják meg — mégis tömegek sportjának otthonai. A szer­vezettség, az edzés, a ver­seny éppenúgy hozzátartozik a sporthoz, mint az az öröm, amit a kitűzött táv lefutása, a gerely elhajítása vagy ép­pen egy gól okozhat. A ver­seny, a versengés tehát leg­alább olyan fontos, mint a mozgás. Játszani, vetélkedni viszont mindenki szeret, ko­rától, nemétől, lakóhelyétől függetlenül. Az előzőleg idézett egye­sületi elnök érve tehát csak látszólag indokolt. A többi között a versengés lehetősé­gétől fosztotta meg azokat, akik, feltehetően, egész hé­ten arra a pillanatra vártak, amikor kifuthatnak majd a pályára, s megmutathatják, mit tudnak. Nem pénzért, nem különféle juttatásokért, csupán azért, ami a legtöbb: a játék öröméért. MALONYA1 PÉTER A Bonyhádi Botond szakvezetői már az általános iskolásokkal megszerettetik a ko­sárlabdasportot, a minikosarat űzik. A szakvezetők remélik, belőlük lesznek a tehet­séges játékosok. Fotó: Gottvald Labdarugó-játékvezetőink Zamárdiban A Tolna megyei Tanács zamárdi üdülőjé­nek bejáratánál már látni lehetett: ezúttal nem a családos üdülök, hanem elsősorban fiatal férfiak töltik meg az udvart. Természetesen Szioger Ferencet, a já­tékvezetői bizottság titkárárt. kerestük, hogy tőle érdeklődjünk a labdarúgó-játékveze­tők továbbképzéséről. — Nincs 'iitt, tanul, vizsgára készül — hangzott a válasz. — És a JB-élnök, Gabi Géza? . — Ö Pécsett vesz részt egyhetes tábo­rozáson, az edzők továbbképzésén. — Akkor ki a tábor vezetője? — kérdez­tük. — Dravecz István, az országos játékve­zetői keret tagja. Ilyen előzmények után kezdődött a be­szélgetés Dravecz Istvánnal. — A tábor tulajdonképpeni célja az erőnlét, a tudás felmérése, az ismeretek felfrissítése, az új döntvények ismertetése. — kezdte a beszélgetést Dravecz István, majd így folytatta: a JB elnökségének megbízásából én vezetem a tanfolyamot és az előre elkészített részletes programsze­rint dolgozunk. Az csak természetes, hogy a reggelt tornával kezdjük, majd délelőtt 9-től 12 óráig elméleti foglalkozást tar­tunk. Tizennégy órától vannak a fizikai felmérések, így például 50 méteres, vala­mint 400 méteres távon a futás, ezenkívül a 12 perces futás. Négy csapattal kispá­lyás labdarúgótornát is rendezünk. Dom­bóvár, Bonyhád és a Tamási terület mel­lett a szekszárdiaknak és a paksiaknak közös csapatuk van. Izgalmas mérkőzése­ket játszunk, mely alkalmas az erőnlét fokozására is. — Az elmúlt időszakban történt-e jelen­tős változás a szabályokban? — Van változás, de nem tartom lénye­gesnek. Eddig a kapu előterében, tehát az öt és felesen belül, amikor a támadó csa­pat szabálytalankodott, arról a pontról kellett a szabadrúgást elvégezni, ahol az történt. Most nem kell arról a helyről, hanem az öt és feles területének bármely pontjáról elvégezhető az. — Mikor kerül bevezetésre a sárga és a piros lap? — Annyi bizonyos, hogy ősztől beveze­tésre kerül, de iitt ;nem foglalkozunk vele, mivel még nincs központi intézkedés ez­zel kapcsolatban. — Milyen a tábor létszáma? — Sajnos rendkívül kevesen vagyunk. A korábbi években olyan gondjaink vol­tak, hogy kevés volt a hely, sok esetben hatva na n is. voltunk. Most mindössze har­mincán jelentkeztek, de ebből csak hu- Bzonhatan vagyunk. Közülük kettő, a dom­bóvári Szabó István, valamint a simontor- nyai Kleiber György már nem aktív já­tékvezető, hanem ellenőr. — Hát bizony nem nagy a tolongás, de mi ennek az Oka? — Nem tudom, pedig sok játékvezetőre ráférne a továbbképzés. — Látok néhányi fiatal arcot is. — Igen, van köztünk néhány fiatal a já­rásokból és bízom abban, hogy az ősztől közülük néhányan már a megyebajnok­ságba kerülnek, ott pantjeleznek, vagy bíráskodnak. — A játékvezetők hogy értékelik a baj­nokság eddigi szakaszát, mi a véleményük arról ? — Szerintem becsülettel helytálltak, egyetlen mérkőzés sem maradt el miat­tuk. Persze van javítanivaló, elsősorban azt a szellemet, gondolkodást kél! tovább erősíteni, hogy mindig, minden mérkőzé­sen korrektül bíráskodjanak, a tudásuk leg­javát adják. A paksi Király János lépett az aszta­lunkhoz: — Dravecz sporttárs egy levél és egy távirat érkezett. Néhány másodperc múlva olvastuk a táviratot, Paulai Márton küldte: — Min­den résztvevőnek erőt, egészséget kívánok a sportpályán és a magánéletben egya­ránt ! Tovább folytattuk a beszélgetést, de Se­bestyén Lajos az oktatási bizottság veze­tője jött üzenettel: — Telefonáltak SzekSzárdról, hogy az országos JB oktatási bizottságáról, vala­mint Baranya és Somogy megyéből is ér­keznek a meghívott vendégek. — Tehát minden az eredeti program szerint történik — jegyezte meg Dravecz István. — Meddig tart a tanfolyam? — Pénteken délig, de csütörtökön dél­után hajókirándulást teszünk Tihanyba. Egy ilyen út mindig alkalmas a barátság, a kollektív szellem további elmélyítésére. A tanfolyam vezetőjétől az üdülő kapu­jában búcsúztunk, aki nevetve mondta: — Ki lehet javítani a feljegyzést, már hu­szonheten vagyunk, megérkezett Rákosi Gusztáv is. — kas — Még egyszer a vasárnapi mérkőzésekről A MEZŐNY LEGJOBBJA A győzelem másnapján ér­zi csak igazán az ember, mi­lyen nagyszerű dolog nyerni. Amikor játékosként vagy ép­pen csak szurkolóként vissza­pergeti az előző napi mérkő­zés 90 percének történéseit, tárgyilagosan mérlegeli csa­pata erényeit és hibáit, a si­ker valamennyi összetevőjét, így tették ezt a Szekszárdi Dózsa labdarúgói is, amikor a keddi értékelésen részlete­sen elemezték a Bábolna el­leni találkozó tapasztalatait. Egyénekre szabottan dicsért, vagy bírált Magasházi József vezető edző. Az egyéni telje­sítmények élére, nyolcas osz­tályzattal Szlovák László ke­rült. Joggal, a 3-1-es győze­lem fő részesévé vált, miköz­ben a mezőny legjobbja cí­mét' is kiérdemelte vasárnapi játékával. A KÖZÖNSÉG MEGBOCSÁTOTT Nyolcszáz szurkoló övezte a paksi pályát, amikor kez­désre sorakozott fel a Paksi SE és a TÁÉV SK legénysé­ge. A változatlan érdeklődés egyúttal arról is árulkodott, hogy a Duna-parti város foci­rajongói megbocsátották a tolnai kudarcot. Hét közben persze történt egy, s más a listavezető együttes házatáján. Pénteken délután, az edzés végén Óláh Mihály egyesületi elnök látogatott el az öltöző­be. Beszélgetésre invitálta a játékosokat. Visszaidézték az egy héttel korábbi 90 percet, tiszta vizet öntöttek a pohár­ba, már ami a tolnai vereség igazi okát illette. Az elnök kitért a lapunk csütörtöki számában megjelent edzői nyilatkozatra is. Nos, a paksi labdarúgók önkritikusan fo­galmaztak. Elmondták: Tol­nán bizony hiányzott az igazi tűz a csapat játékából, sokat hibáztak, rossz felfogásban játszottak. Egyértelműen fog­laltak állást: igenis bajnok­ságot akarnak nyerni, majd megkísérlik a magasabb osz­tályba kerülést. ígérték, hogy a soron következő, három utolsó mérkőzésen bebizo­nyítják: csupán kisiklás volt a múlt heti 0-1. Egy félidőn keresztül ugyan döcögött a gépezet, a bizo­nyítási vágy még görcsös erőlködésbe fulladt. A két kulcsjátékosát nélkülöző TÁÉV SK derekasan küz­dött, s csupán szünet után — jobb erőnléte jóvoltából — került fokozatosan fölénybe a paksi gárda. A 3-1-es győ­zelem. no meg a rivális DMSC pontvesztése várha­tóan visszaadja az előző for­dulóban megtépázott önbizal­mat. Szükség lesz rá, mert azt a paksiak is jól tudják: nehéz percek várnak rájuk a bajnokság fináléjában, meg az osztályozón is. IDEGI FÁRADTSÁG? Hogy Stölkler Imre kitűnő kapusj azt évek óta tudjuk. Ebben a bajnokságban csu­pán egyszer hiányzott neve a kisdorogi csapat összeállítá­sából. Azon kevesek egyike, aki a 28 forduló 2520 perces játékidejét végig a pályán töltötte. Vasárnap azonban megszakadt e szép sorozat: Imre csak egy félidőn keresz­tül védte a kaput. Ezalatt a 45 perc alatt a bravúrok so­rozatát mutatta be. Gólnak látszó lövéseket hárított, sőt a 16. percben kivédte Palkó 11-esét is. Az aparhantiak 1-0-ás vezetését kiegyenlítet­te a kisdorogi gárda, de a so­rozatos rohamok ellenére sem sikerült a vezetést megszerez­ni. Az addig nagyszerű vé­déseivel általános elismerést szerzett Stölkler ettől kezdve hangosan bírálta a csatárokat tehetetlenségük miatt, egyre idegesebb hangulatba került, s tőle szokatlan módon nézet- eltérése támadt a hazai szur­kolókkal is. Egy szó, mint száz, „magára vonta a figyel­met”. Szünetben Losonczi ed­ző nyugtatni akarta a kapust — eredménytelenül. A máso­dik félidőben aztán már a hátvéd Boda állt a hazaiak kapujába, a söprögető szerep­körét a csatár Kniesz töltötte be. míg a csereként beállt Bőhm II. a támadósorban kapott játéklehetőséget. Boda kényszerűségből hajdanán egyszer már előlépett szük­ségkapussá. Kniesz pedig „vendégjátékosként” lábtörést szenvedett annak idején, amikor középhátvéd szerep­körrel próbálkozott. Most mindketten derekasan helyt­álltak az új szerepkörben. Nagy részük volt a kisdoro- giak 2-1-es győzelmében. FEGYELMEZETT AZ EDZŐ Nem volt irigylésre méltó a helyzetük a teveli labdarú­góknak sem hétközben. A Gerjenben elszenvedett 5-1- es, kiütéses vereségért igen­csak megorroltak szurkolóik. Régen érte annyi elmarasz­taló bírálat a kis község fo­cistáit, mint ezúttal. Mondjuk ki őszintén: akadtak, akik egyszerűen bundázással vá­dolták a „kedvenceket”. így aztán a vasárnapi, Bogyiszló elleni hazai találkozó a bizo­nyítvány utólagos magyará­zatát is követelte. Ennek le­egyszerűsítésére úgy érezték az a legjobb recept, ha meg­győző játékkal, gólokban gaz­dag 90 percet produkálnak, így is történt, hisz 5-0-ra ver­ték a vendég bogyiszlói tizen- ePvet. Kárpótolták a közön­séget, amely ezen a kánikulai délutánon mesterhármast is láthatott. Kerekes jóvoltából. De a publikum részese lehe­tett egy szokatlan esetnek is. Ezt Kocsis, a vendégcsapat védőjátékosa „vezette elő”. Történt pedig, hogy Kocsis energiája jelentős részét sa­ját kapusuk. Kéri molesztá- lására fordította. Kéri meg­elégelte a középhátvéd intri­káját, s már éppen a levonu­lás gondolatával foglalkozott, amikor közbelépett Török Bá­lint edző. Lehívta a pályáról Kocsist, aki megítélésünk sze­rint bizonyára nehezen tu­dott elfogadható magyaráza­tot adni viselkedésére. Mert Kéri öt gólt kapott az tény. Csakhogy 11 játékos alkot egy csapatot, s a siker, vagy ép­pen a kudarc kollektív pro­duktum. Lehet, hogy Kocsis erről megfeledkezett? — fi — I ffcjEj if i„FQFl Kovács Dénes, a paksiak csapatkapitánya Boda Tibor a „szükség­kapus”

Next

/
Thumbnails
Contents