Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-24 / 119. szám

1979. május 24. NÉPŰJSÁG 3 Interjú a GYGV vezérigazgatójával „Paks a legfontosabb munkahelyünk” A Gyár- és Gépszerelő Vál­lalat az ország egyik legna­gyobb, speciális szerelőmun­kákat végző vállalata. Pak­son, az atomerőmű építésénél is a GYGV kapta a munkák kényesebb részét: a techno­lógiai berendezések, gépek szerelését mind a primer, mind a szekunder körben. Interjút kértünk a vállalat vezérigazgatójától, Pósa Györgytől, miképpen készült fel a GYGV a rendkívüli fel­adatra és hogyan dolgozik jelenleg Pakson. — Mindenekelőtt arra ké­rem Pósa elvtársat, mondjon egy jellegzetes adatot a vál­lalatról, amivel ki lehet fe­jezni a nagyságát, munkájuk sokféleségét. — Az országban több mint negyven munkahelyen dolgo­zunk. Sok a nagy munkánk, de a legfontosabb munkahe­lyünk Paks. Az atomerőmű első főépületébe 23 ezer ton­na anyagot, berendezést kell beszerelnünk. A paksi mun­ka eltér minden eddigitől. Készülünk a feladatra 1972- től, sok szakemberünket küldtük ki az NDK-ba az északi atomerőmű építésé­hez, s ott gyakorlatot szerez­tek. Ennek most hasznát vesz- szük, még akkor is, ha Pak- san a nagyobb biztonság mi­att eltérőek a berendezések, tehát más a munka egy ré­sze. Fejlettebb technikáról van szó. A paksi első két blokk szerelési munkája öt és fél hatmillió órát jelent. Ebben nincs benne az előregyártás — Tehát például a bölcskei munkát még külön kell szá­mítani? — Igen, Bölcskén évi két­ezer csőelőregyártási rend­szert alakítanak ki. így lé­nyegesen rövidíthetjük az egész szerelési tevékenység átfutási idejét: a helyszínen már csak azt kell szerelni, amit máshol nem lehet. Ez nagy jelentőségű a szervezés­ben. Arra kell fordítani sok időt, ami előkészítés, és mi­nél kevesebbet a konkrét sze­relésre. Különösen, fontos ez azért, mert Paks eltér a szokványos erőművi szerelé­si tevékenységtől: itt keve­sebb ember fér el egy helyen, tehát létszámnöveléssel nem lehet mindenütt gyorsítani a munkát. — Az idő is sürget, lénye­gesen gyorsabb ütemben kell haladni az erőműépítéssel. — A kormány által meg­szabott határidőt tartani sze­retnénk. Nemcsak azért, mert kötelező és mert hatá­rozat, hanem azért is mert szükség van az energiára. — Kellett-e vállalati fej­lesztés a paksi feladatok el­végzéséhez? — Fejlesztésre 540 millió forintot vett fel a vállalat, ebből 260 milliót közvetlenül a paksi munkákhoz haszná­lunk fel. Elsősorban az élet- és munkakörülmények javí­tására. Például emelőberen­dezések kellenek, amelyek nélkül a korszerű szerelés el­képzelhetetlen. A vállalatot egyre alkalmasabbá kell ten­ni az önálló kivitelezési te­vékenységre. Említettem már, Paks a legfontosabb munka­helyünk. és ennek megfele­lően készültünk a csúcsidő- szakra. Tudatosan vállaltuk a ráfizetést is. Az atomerőmű építésének kezdeti időszaká­ban még igen kevés felada­tunk volt Pakson, illetve utána évekig semmi. De fenntartottuk a kialakított bázisokat Szekszárdon, Pak­son és olyan munkákat vé­geztek el az oda tartozó dol­gozóink, mint Szekszárdon a fűtőmű megoldása, Tamási­ban a könyvtár fűtésének kiépítése, a fácánkerti isko­la, az iregszemcsei kollégium. Tehát lekötöttük 1974. ápri­listól azt a létszámot, ame­lyik Pakson a Nyárfa utcá­ban volt, meg a szekszárdi gyáregységben, sőt aztán megvettük a bölcskei gyár­egységet is, átalakítjuk az erőművi szerelések előgyár- tási bázisává, összességében tehát sok energia és pénz kel­lett ahhoz, hogy itt a megyé­ben is felkészüljünk a paksi munkákhoz, de ez természe­tes. — Jelenleg hányán vannak Pakson a GYGV dolgozói és mikor lesz a csúcslétszám? — Most 650 dolgozónk van Pakson, Bölcskével együtt, és 1980. májusig közel 1200 fő­nek kell lenni. Nagy szám, de bízom benne, hogy elérjük. Hadd tegyem hozzá: javul­tak a körülmények Pakson. Az itt dolgozó vállalatok ösz- szeszoktak, jobb az együtt­működés. A megyétől, a me­gyei vezetéstől sok segítséget kaptunk, tehát mindenképpen sikerült olyan feltételeket te­remteni, hogy képesek le­gyünk a bonyolult és óriási munka elvégzésére. GEMENCI JÓZSEF A fogyasztó mérgelődik, ha nem tudja jövedelmét igénye szerint elkölteni, vagy úgy érzi, hogy kénytelen olyan terméket vásárolni, amire csak a hiány kényszere szo­rítja. Gyakran találkozha­tunk az áruhiánynak azzal a formájával, amikor az egyik városban oly nagyon keresett cikk a másik városban a rak­táron hever. Nem ritka az az eset sem, amikor a Buda­pesten már hiánycikknek minősített termék vidéken korlátlanul rendelkezésre áll, és persze, előfordul ennek ellenkezője is. Ez az áruhiány leggyak­rabban a nem kielégítő áru­terítés következménye. En­nek jellemzője, hogy annak ellenére, hogy az áru kínála­ta összességében megfelelne a keresletnek, egyes helye­ken az áru az adott minő­ségben, választékban és mennyiségben nem található meg. Nem kétséges, hogy a bel­kereskedelem évek óta az áruelosztás javításán fárado­zik, de mégis úgy tűnik, hogy az áruterítés szervezésében lassú az előrelépés. Mitől függ az áruterítés minősége? Ennek egyik alkotója, hogy rendelkezésre álljon elegendő áru, ami termelés (behoza­tal) mennyiségétől, választé­kától és minőségi színvonalá­tól, a készletek nagyságától és elhelyezésétől függ. Le­egyszerűsítve: van-e kellő áru, megfelelő időben és he­lyen. Sajnos kereskedel­münkben e feltétel érvénye­sítésében is jelentkeznek kor­látok: a termelő vállalatok nem teljesítik szerződéssze­rűen kötelezettségeiket, az import nem elég ütemes, a készletezésnek fizikai, s pénz­ügyi problémái vannak. Az áruterítés szempontjából na­gyon fontos elem: az áruel­osztási rendszer rugalmassá­ga. Ez a tényező magában foglalja a kereskedelmi háló­zat sűrűségét, specializáció- ját és a kereskedők infor­máltságát, a szállítási, anyag- mozgatási rendszer fejlettsé­gét, a raktározási technika színvonalát, s végül az utó­lagos rendelések kielégítésé­nek sebességét. Több tanul­mány foglalkozik hazánkban ezekkel a kérdésekkel, s alig­ha vitatható, hogy az áru­elosztási rendszer rugalmas­sága javuló irányzatú. De az sem rejthető véka alá, hogy a korszerű módszerek elter­jesztése ma még anyagi és személyi korlátokba ütközik, s azok alkalmazásában gyak­ran aránytalanságok figyel­hetők meg. Az áruterítés elemei között nagy szerepe van az adott kereskedelmi cég üzletpoliti­kájának. Nem kétséges, hogy ezen a téren nagy az elmara­dás, s az egyes üzletekben nyoma sem található az érté­kesítéscentrikus politikának. Az üzletek vezetői nem egy helyen mechanikusan rendel­nek, nem szondázzák a vá­sárlói igényeket, nem közve­títik azt gyorsan, pontosan a termelés és a külkereskede­lem számára, lemondanak az utánrendelés bonyolult mű­veletéről, az üzlet munkáját sem szervezik kellő tudatos­sággal, illetve a központi irányelveket gépiesen köve­tik, stb. Köztudott, hogy 1979-ben a korábbi éveknél mérsékel­tebb ütemben növekszik az életszínvonal, ami fokozottan aláhúzza annak fontosságát, hogy a kereskedelmi ellátás színvonala javuljon, hogy a dolgozó tömegek jövedelmük elköltése során ne ütközze­nek az áruterítés fogyatékos­ságai miatt keletkező áru­hiány korlátaiba. WIESEL IVÁN Hat községet látunk el (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Este tíz óra. Ezen az estén valamely okból nincs közvi­lágítás Iregszemcsén. Az autóbuszváró is sötét, idő még van a busz érkezéséig. Nem messze egy kapualj­ból fény szűrődik az utcára. Hátul az udvar végében egy épület ablakai világosak. A pékség! Bekéretőztem. Szívesen fo­gadtak és már hívtak is, ahogy ők mondják a kis üze­mükbe, melyet kicsit a magu­kénak is tekintenek. Három fiatalember dolgozik, kiknek a haja a finom lisztportól szürkének látszik. Hárman együtt hetven évesek. A leg­idősebb, egyben a műszak ve­zetője Tőzsér László a mun­kát abba nem hagyva, min­dent megmutat és megma­gyaráz. — Hárman dolgozunk a héten éjszakás műszakban, este 19 órától reggel hatig. Akkor jön a váltás. Hat köz­séget látunk el kétszer ket­tes műszakban kenyérrel. Felsőnyék, Fürgéd, Iregszem- cse, Magyarkeszi, Nagyszo- koly és Ujireg lakóit. Két műszak alatt ezerkétszáz ke­nyeret sütünk. A hét elején 1500 darabot is kell, hogy ké­szítsünk. A dagasztáson — vagy ahogy ők mondják stészoláson — kívül mindent kézzel végzünk. Három dagasztócsésze van. Az egyikből éppen a kelt tésztát formláják a műanyag kosarakba, a másik kettőben dagad a tészta. Megmutatják a dagasztógép működését, sőt bevezetnek a kemenbék fű­tésének technikájába is. Gázolajjal fűtik az egymás fölé elhelyezett kemencéket, melyek egy-egy sütésre száz­ötven jó minőségű kenyeret sütnek. Friss kenyérillat árad szét az üzemben amint Tőzsér László és munkatársai, gya­korlott kézzel szedik ki a frissen sült kenyereket. MIN ARIK LAJOS KOSÁRVERÉS Töredelmesen bevallom, ez ideig halvány elképzelésem sem volt arról, hogy mennyi­be kerül egy tenyészkos. Ez a tarthatatlan állapot a múlt héten szűnt meg, mikoris volt szerencsém részt venni egy árverésem, melyen efféle jó­szágok kerültek kalapács alá. A szóban forgó kosokról minden jó elmondható, pél­dául; értékes genetikai tulaj­donságokkal rendelkeznek, finom gyapjú és gyors növe­kedés jellemzi őket, egyszó­val szuperkosok, nos egy ilyen jószág kilenc-tízezer fo­rintba kerül, legalábbis eny- nyiért keltek el az aukción. Az árverést az OTÁF — Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség — juhtenyésztési osztálya és a nagydorogi teljesítmény­vizsgáló állomás tartotta, ez utóbbi bezzeg-pusztai telep­helyén. Külön erre a célra épí­tettek egy árverési pavilont, a látottak alapján ötletesen és ez a továbbiakban is az ilyen rendezvényeket fogja szolgálni. Az első árverés volt Nagydorogon — az idén or­szágosan a második — és folytatni akarják az ilyen jellegű tenyészállat-értékesí­tést, mert a tapasztalatok sze­rint elősegíti azt, hogy a jó tenyészanyag minél előbb be­kerüljön a tenyésztésbe. Az árverést délelőtt kezd­ték, kilencezer forint kikiál­tási árral kosonként. Volt olyan kos, amelynél a licitá­lással tizenegyezer-ötszáz fo­rintig mentek el a vásárlók. A délig tartó aukción negy­ven tenyészállat talált gaz­dára, átlagosan 9400 forintért. Az árverés tapasztalatairól így nyilatkozott Németh Já­nos, az OTÁF juhtenyésztési osztályvezetője: — Itt ez volt az első ár­verés. Nem ártott volna egy Viszik a portékát A kibic Melyiket válasszam? kicsit jobban propagálni a tenyésztők körében. A cél az volt, hogy időben kikerülje­nek a kosok a nyájakhoz, így még az idén a szaporulat ér­tékesíthető, tehát a kiadás bőven megtérül. Zömmel nagyüzemek vásároltak, de egyéni állattartókat is szíve­sen látunk. A jövőben ko­rábban rendezünk árverést, és más tenyészetekből is ho­zunk állatokat, melyekre az idén az állat-egészségügyi rendelkezések miatt nem volt mód. Fejes István, a fertődi Zöld Mező Tsz telepvezetője há­rom kost vett, már csak azért is, mert „ha már ilyen mesz- sze eljöttem, nem megyek haza üres kézzel, de ettől el­tekintve megfelelő tenyész- anyagot kínáltak, úgy érzem megérte licitálni.” Mihalovics Károly, a Lajta- hansági Á. G. állattenyésztő­je rutinos, mondhatni „dör­zsölt” árverezőnek bizonyult. A kikiáltási árra ötven fo­rintot ..tett rá”, így minimá­lis licittel vitt el tizenkilenc kost, aminek nemcsak ő örült, hanem a gazdaság öt­ezer anyajuha is — minden valószínűség szerint — hasz­nát látja. Az említett gazda­ság évente huszonhétezer pe­csenyebárányt ad el export­ra. így főként hús típusú ko­sokat vásároltak az aukción. Kép és szöveg: STEINER Senki többet, harmadszor... A hétszázötvennégyes fülszámú kosra kilencezer forint először

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents